Kis család kis gond, nagy család nagy gond?

A minap nálunk járt egy érettségire készülő lány, hogy anyagot gyűjtsön rólunk. Az érettségi tárgyának választott egyik tantárgyához ugyanis tanulmányt kell írnia, és ő a nagycsaládot választotta témául.Mi gyerekek kivételesen egész elfogadható zajszinten működtünk, mert éppen az új gofrisütőnket teszteltük, így teli szájjal szépen körbeülve az asztalt még mintacsaládnak is beillettünk egy külső szemlélőnek.
 A kérdések között szerepelt a címben elhangzott is és anya lányos zavarában, vagy azért mert Orsi mellett mi is mind a négyen nagyokat pislogtunk rá, várva hogy megmondja a tutit, csak makogott. Miután Orsi elment, tovább gondolta a dolgot és rájött hogy nincs tuti válasz. Mert igenis kirázza a hideg a gondolattól, hogy ezt a pályaválasztási mizériát amit most Rékával csinálnak, még háromszor végig kell járni. Lelkiismeret furdalása van attól, hogy már most tudja, hogy erősen össze kell szedni magát ahhoz hogy majd az én szülinapi gyerekzsúrjaimhoz is elfogadható lelkesedést tudjon produkálni.S természetesen ott az állandó félelem, hogy meg tudják-e adni a mindegyikőnknek azt a figyelmet, és kizárólagos törődést ami szerintük kijár minden gyereknek külön-külön.
A nagy számok törvénye szerint persze több a megoldandó probléma és a logisztikai gubanc a mindennapokban, viszont pont ezek miatt lesznek egyre kreatívabbak és rutinosabbak szüleink.Mivel mi négyen nem egyszerre szakadtunk a nyakukba, volt idejük belejönni és mostanra bebizonyítani hogy az "rutin meg az évek" szlogen nem csak üres frázis.

És a másik oldal. A sok-sok közös élmény, amit egy gyerek csak a nagycsaládban kaphat. A közös játékok, harcok, és csak úgy a nagycsaládos, zajos, inger-gazdag mindennapok annyi pluszt adnak nekünk, hogy kevésbé kell aggódniuk az ügyben, hogy majd hogy állunk meg a saját lábunkon ha eljön az ideje. Mi már gyerekkorunkban észrevétlenül sajátítjuk el a küzdeni tudás, akaratérvényesítés és az önállóság képességét.
És biztosan fel leszünk vértezve olyan adottságokkal is mint az alkalmazkodás és az elfogadás.

A nagycsaládos létünk pozitívumait szaporítandó beszámolok a múlt heti farsangi mulatságunkról.
Két hete benyaltam egy nagyon csúnya lázas vírust ami egy komoly középfülgyulladásban teljesedett ki. A két hét betegszabim közepén zajlott az oviban a farsang amit hetek óta lázas (akkor még csak átvitt értelemben) izgalommal vártam.Mikor világossá vált hogy életem első intézményesített farsangját ki kell hagynom és a tavasz-tündér jelmezem nem ölthetem magamra nagyon nekikeseredtem. Mivel nekikeseredésben jó vagyok, hamar meglágyítottam annyira anya szívét, hogy beígért nekem egy saját külön bejáratú házi farsangot. Mivel az első láztalan napom pont egy vasárnapra esett, össze is hozták nekem délutánra a bulit.
Le a kalappal családtagjaim előtt, akik igazán kitettek magukért jelmez-ügyben, sorverseny-ügyben, lufi dekoráció-ügyben, és le a kalappal Rozi mama és Jani papa előtt akik Jancsi és Juliska jelmezükkel, rengeteg süteménnyel és táncos kedvükkel emelték a kis házi farsangunk fényét.

A megfáradt tavasz tündér