"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április

2018. április 14., szombat

Tavasz, ukulele, szerelem

Hogy kapcsolódjak a majd' három hónappal ezelőtt lejegyzett zenés témához elsőként azt szeretném most megosztani a világgal, hogy tanulok ukulelézni.
Hírhedt türelmetlenségem okán elég nehezen tudom kivárni azt a pár hónapot, mikor a suliban elkezdhetem a hivatalos zeneiskolás tanulmányaimat, így kapóra jött, hogy Edina óvónénim és egy lelkes zenésztársa, játékos ukulele oktatást indítottak ovisoknak. Nagyon izgalmas és különleges élmény minden péntek délután egy órát kirándulni a zene világában. Bár 5-6 gyerek van a foglalkozáson mégis sokkal jobban teret kap a tehetségem mint mondjuk otthon, ahol anyukám teljesen rácuppant a húsvétra kapott hangszeremre.
A család először udvariasan lelkesedett a próbálkozásaihoz, de elég rövid idő kellett hozzá hogy most, ha meglátjuk kezében az ukulelével, kritikánkat abszolút nem udvariasan megfogalmazva menekülünk. Persze ő elég nehéz eltántorítani, és egyáltalán nem zavarja hogy a könyökünkön jön ki az over the rainbow, vagy a rongyosra ismételt  I'm yours című ukulelés klasszikus.
Volt este, hogy egy Mamas and Papas slágertől elindulva, egy Gotye dalon hosszan (idegtépően hosszan) elidőzve fél óra alatt eljutott a RHCP Snow-jához. A rendszeres időközönként lehangolódott ukulele csöppet idegesítő hangzásához fantasztikus disszonanciával passzolt Anya és Réka  teli torokból dalolása. A záróakkordként általuk előadott Killing me softly with this song szerintem tökéletesen tükrözte a hallgatóság hangulatát.  Én egyébként már tudom a C dúr  akkordot és el tudom vele kísérni magam ha a zsipp-zsupp kenderzsupp-ot vagy a pálkatapétert (ami szerintem pálpatapéter) éneklem.
A másik esemény ami lázban tart a hetek óta, a SZERELEM. Így csupa nagybetűvel minden szépségével, fájdalmával, izgalmával és csalódottsággal átitatva. Mivel a dolog eléggé titkos nem is nagyon akarom részletezni. Elég az hozzá, hogy volt már udvarlás, kergetőzés és egyre bonyolódó szerelmes levél kalamajka is, szóval tiszta brazil szappanopera az életem.
 A suliba is beiratkoztunk a héten és már tudom kik lesznek a tanító nénik és rettenetesen izgulok. Izgulásban ugyanis még mindig nagyon jó vagyok. Az új helyzetekben rendesen meg tudok szeppenni, hiába vagyok már hat és fél éves "rutinos" negyedik gyerek. Sőt mostanában elkezdtem megint az egészségesnél kicsit jobban ragaszkodni anyához, aki szerintem ezt az egészségesnél kicsit rosszabbul viseli. Ezt ellensúlyozandó, én, teljesen egyedül, úgy döntöttem, hogy húsvét után éjszakára is birtokba veszem a szobámat, vagyis egyedül alszom. Eddig csak napközben használtam a szobát és éjszakára a Soma szobájába "ideiglenesen" beállított ágyon aludtam. Most viszont, lassan két hete, minden este bevackolom magam a lányszoba pihe-puha ágyába plüssökkel, könyvekkel és anyával felszerelkezve. Kiharcolom az összes mesét amit beterveztem, kirugdalom Somát az ágyamból, aki át szokott szivárogni mesét hallgatni, nagylányosan elköszönök anyától, leteszem a fejem a rózsaszín párnámra és alszok reggelig. Rajtam kívül egyébként mindenki azt hitte, nem gondolom komolyan a húsvéti hirtelen felindulásból kijelentett: Holnaptól egyedül alszom! mondatomat.
 Történt még egy csomó minden az elmúlt hónapokban kis családunkban, többek között Réka nővérem 18. szülinapja. Mondták a szüleim, hogy ez azt jelenti, hogy ő most már nagykorú, és épp ezért, egy kis csodálattal vegyült megilletődöttséggel kezeltem a felnőtt élete első napjaiban. Kerestem a nagy változást, amit szüleim olyan nehezen tudtak megemészteni. Aztán rájöttem, hogy azon kívül hogy már ő is szavazhatott, pont semmi nem változott. A szennyesét ugyanúgy gyűjti a szobája előtt a földön, iskolába is elmegy minden reggel, ugyanolyan idétlenül röhögcsél Zsófival hülyeségeken, ugyanolyan gyermeki rajongással tud zenékért, könyvekért filmekért rajongani, ugyanúgy borozgat apáékkal és ossza az észt a családban ha kell ha nem mint eddig. Miért is volt akkor a nagy felhajtás a sok izgi ajándék amivel elhalmozták?! Én gipszből készült malacperselyt festettem neki. Apának is volt szülinapja és neki egy mesét írtam saját illusztrációval és mondhatom igencsak nagy sikere volt.
Ma megmártóztunk a Balatonban és holnap kajakkal is vízre szállunk, pedig pont két hete még kabátban gyönyörködtünk a varázslatos színekben, és látványban ahogy az ég és a víz összeért:


Múlt héten pedig a Szent György hegyről csodálhattuk ahogy az ég a víz és a föld összeér: 









2018. január 18., csütörtök

Örömzenélés

2017 karácsonya a szokásosnál is gyorsabban telt el, valószínű azért mert ahogy öregszem nekem is egyre gyorsul az idő. Ezt anya olyan tényként oltja belénk, mint alapvető evidenciát, ami csak arra vár hogy a ráérő fizikusok tudományosan is alátámasszák. S természetesen ahogy gyorsulni, úgy lassulni is képes az idő, különben hogy tartanánk a rengeteg hosszú -hosszú januári nap után még mindig csak az év tizenkilencedik napján???
A téli szünetnek nálunk idén igazán különleges körítést adott a zeneszó. Soma bátyám negyedik éve nagybőgőzik és a tanára idén találta elég elhivatottnak ahhoz, hogy egész téli szünetre hazahozhassa a zeneiskola egyik gyönyörű bőgőjét. Anya megilletődve szorította magához, mikor vonszolta át az iskola parkolóján (a  hangszert nem a Somát), és harmadik nekifutásra sikerült is beszuszakolta a hétszemélyes családi autónkba.
Somát kísérendő, Réka leporolta hegedűjét, anya leakasztotta a gitárját a falról, én eltulajdonítottam Soma bongó dobját és a csörgődobokat. A hangszerek összehangolása után hamar összehangolódtunk mi négyen is és összeállítottunk egy tök jó kis karácsonyi repertoárt. Az hogy Somára a karácsonyfa alatt egy gyönyörűséges akusztikus basszusgitár várt, feltette az i-re a pontot. Nem volt megállás. Zenéltünk szinte minden nap. A karácsonyi dalok után a Pál utcai fiúk musical dalait gyötörtük, majd nekiestünk minden kottának amit találtunk. De az hogy mit játszottunk nem is lényeges. Az a hihetetlen kellemes mámorító érzés, ami az együtt zenélésből  fakad, és hajt hogy újra és újra belekezdj egy dalba, megértette velem miért is hívják örömzenélésnek ezt a műfajt.
Azt hiszem megfertőződtem egy életre.
Anya boldog hogy jövőre még egy gyereket beterelhet a zeneiskolába.Ő azt tervezgeti csellózni fogok, pedig tudhatná már ennyi év után hogy ha én egyszer azt mondom hogy dobolni fogok akkor elég kitartóan küzdök is érte.