39 és a várakozás izgalma

Anyukám megkezdte a visszaszámlálást a rettegett 40 felé, tegnap ugyanis betöltötte a 39-et.Mivel tudjuk hogy anyukám valami kéjes mazochista élvezetből, még ennyi idősen is szereti a szülinapját,  mindenki kitett magáért, s rendesen kényeztettük egész nap.Réka lebetegedett, hogy vele tölthesse a napot, Somát egy nagy csomag dicsérettel vehette át a tanítónénitől (hiába, kezd betörni a fiú), Csongi pedig előző este levette az én altatásom édes terhét a válláról (oké, volt egy gyenge pillanatom, de ez meg az én ajándékom volt). Apa előző este éjfélig nyomta a munkahelyén hogy a nagy napon emberi időben hazaérhessen (év végi leltár).Rozi mama és Jani papa hajlandó volt vele Scrabble-t játszani, sőt még nyerni is hagyták, Lotti pedig egész különös módját választotta az ünneplésnek, széttépett egy kerti párnát mire hazaértünk, majd miután anyukám kizárta a lakásból hosszú farkasokat megszégyenítő sírással tudatta a világgal hogy milyen érzés is lehet meg nem értett házi kedvencnek lenni. A telefonja egész nap csöngött és még azokból is kicsikart egy köszöntést akik egyáltalán  nem a szülinapja miatt hívták.Az okmányirodában ügyeket intéztünk, s ő szemlesütve várta, hogy az ügyintéző az adatlapját böngészve  kiszúrja, hogy igen ma van a szülinapja.A hab a tortán az volt hogy ő aki hónapok óta nem nézett tévét véletlenül rálelt egy igazi gyöngyszemre, amit már régóta meg akart újból nézni.Így méltó befejezéssel zárult az ő nagy napja.Jó a filmet nem tudta az elejétől nézni, mert én rendesen felpörögtem a bújócskától amit  Rozi mamával és a bátyáimmal nyomtam, s eszem ágában sem volt jó kislány módjára elszenderedni.
 Apropó alvás. Szeptemberben átköltöztem a fiúk szobájába ami olyan zökkenőmentesen történt, hogy anyukám egész csalódott volt, s azóta is várja hogy fellázadjak, s bevethesse a leválást megkönnyítendő fortélyait, amikkel hetekig készült .Persze azért nagy fokú elégedettséget is érzett, hogy ismét rácáfoltam a szólamokra, miszerint ha egy baba a szüleivel alszik majd nem lehet kitenni az ágyból soha, vagy  csak nagyon kemény harcok által. Hát én simán hátat fordítottam a szülői ágynak, imádom a Somától örökölt ágyat, s imádok a fiúkkal osztozkodni. Oké ők annyira nem imádják hogy, elkezdve egy amolyan matriarchális rendszer felépítését, kézbe vettem a szoba parancsnokságot, de az esti rituáléimmal kárpótolom őket.Mikor kettejük ágya között futkozva, hol egyikük hol másikuk mellé kucorgom s biztosítom őket a tényről hogy nekem vannak a legtutibb tesóim, rendesen olvadoznak, s mit szerénykedjek, odavannak értem.Rékához is előszeretettel nyargalok át, barátkozva a szobával, ami pár év múlva remélem az enyém lesz.
 A fiúk egyébként feladva a beszédem fejlesztésére tett próbálkozásaikat, most fociedzéseket tartanak nekem. Tegnapelőtt már tudtam a Zidane-cselt, az ollózást a becsúszást és a vetődést. Mondhatom igazán elégedettek voltak velem. Azon ugyan összevesztek, hogy itt van-e az ideje a dekázásnak, abban viszont egyetértettek, hogy a kézilabda oktatással megvárják, míg 2 és fél, de inkább három éves leszek. 
Most hogy már csak pár nap van decemberig, nálunk kézzel tapintható a feszültség. Főleg mert anyukám képtelen titkot tartani, ezért már elejtett egy-két szófoszlányt arról, hogy milyen, minden eddiginél furmányosabb feladatokat ötölt ki az adventi naptár hétvégi napjaira. Szerintem hasonló, ha nem nagyobb izgalommal várja hogy tesóim belevessék magukat a hosszú éjszakákon kiagyalt fejtörők, kódok és próbák kiállásába az áhított ajándékokért.Én valószínű még csak lelkes, de passzív élvezője leszek a dolognak, s csak remélni tudom, hogy mikor már aktívan részt tudok venni benne, szóval jóval 40 fölött, is bírni fogja energiával az adventi szórakoztatásunkat.

Gyurma és egyébb nyalánkságok

Kaptam gyurmát a szülinapomra. Sok színes gyurmát. Bár családtagjaim először mosolyogva ünnepelték a lelkesedésemet, amivel belevetettem magam az alkotásba, most majd' két hónap múltán már nem díjazzák a szőnyegbe kövült, bútorba dörzsölt, cipőtalpakba épült és nagyon nagyon lehetetlen helyekről előkerült kisplasztikáimat. Odáig jutottam, hogy az alapján ítélem meg az embereket, hogy tudnak -e felismerhető gyurma cicát és gyurma kutyát formázni az általam a kezükbe nyomott anyagból. Túl sok időt nem hagyok a kibontakozásra mert úgy fél perc próbálkozás után már zsűrizem és ha nem megfelelő, kíméletlenül bezúzom.
Anyukám megpróbál néha a végtelenül szánalmas csiga tudományával megvesztegetni, de ez csak ideig-óráig hűti bennem a gyurma cica és gyurma vau-vau iránti vágyamat. Azért annyira nem bánja ám a dolgot,mert így szegényes szókincsem ellenére, tudjuk azt játszani, hogy beszélgetünk:
Odaviszem a gyurmát.
Anya: - Mit szeretnél?
- Cica -mondom én szépen artikulálva.
- Ne csináljak inkább csigát?
- Nem, cica
- És most mit szeretnél?
- Vau-vau
- Ne csináljak inkább csigát?
- Nem vau-vau
Anyukám örül a beszélgetésnek ,én örülök a gyurma állatkertnek és így mindenki elégedett (kivéve a begyúrt csigabigát)
  Attól tartok azért ezt sokáig nem nagyon lehet húzni és előbb utóbb bővítenem kell a tudományomat, hiszen már engem is idegesít a sok értetlen ember a környezetemben.Meg nem bírom azt sem, hogy a szüleim már a hátam mögött sutyorognak, és az elvárhatónál aggodalmasabb képpel vizslatnak mikor azt hiszik hogy nem látom őket.
A hétvégét nálunk töltötték keresztmamiék s bár a gyurma-teszten épphogy átcsúsztak, igencsak élveztük egymás társaságát.Szombat délután ők felügyeltek minket, mikor anya egy Vekerdy előadáson volt, ami a kamaszkorról szólt.Hazaérve megosztotta velünk a hallottakat, mi szerint kamaszkorban már semmit nem tehet a szülő azon kívül, hogy elengedi, hadd csináljon a gyerek amit akar. Ha 12 évig jól alapoztál akkor nyugodtan hátradőlhetsz, ha nem arról nem szólt a fáma. Ezen információkat a 13 és fél éves Réka, és a 11 és fél éves Csongor felcsillanó szemmel fogadta. Mi pedig Somával megszívtuk, mert már látom hogy most elkezdenek ezerrel alapozni, bármit is jelentsen az............

Még hogy nem olvasom a szakirodalmat

Életem első bundájának játszótéri tesztelése. Jelentem keresztmami mindent kibír és imádom!!

Az aki szép, az reggel is szép

A gyémánt csiszolók

Anyukám szerint mostanában egyre jobban bontogatom a szárnyaim, ami nem tudom mit jelent pontosan, de én meg úgy gondolom, hogy anyukám és apukám egyre szófogadatlanabb.
Nem elég egyértelműen tudatosítanom bennük hogy mit szeretnék, csak akkor hajlandóak teljesíteni a kérésem, ha kellőképpen nyomatékosítom. Így kerül minimum 10 perc dilizésemben hogy az a cipő kerüljön a lábamra amit szeretnék. Így kell lilára üvölteni a fejem hogy megihassam fél órán belül a második ivójoghurtomat. Kezembe venni az irányítást, és az utcán hatalmasat lódulva előreteperni a kismotoromon, hogy a megfelelő irányba menjünk, már nem nagy kihívás, de sajnos még így is naponta szembesülök a ténnyel, amit Mick Jagger már a 60-as években olyan találóan megénekelt, hogy nem kaphatsz meg mindent amit akarsz. Bár szüleim nem a következetesség és a szigor mintapéldányai azért képesek határokat szabni ami hosszútávon állítólag nekünk jó.Ahogy elnézem tesóim boldogulását az élet útvesztőiben megállapíthatom, hogy anyáék vagy nem olyan nagy lúzerek nevelésügyben, vagy a gének nagyon jól álltak össze. Úgyhogy úgy döntöttem, hagyom magam egy kicsit terelgetni, hisz fárasztó dolog állandóan a saját fejem után menni. Elég jól beválik nálunk az egyet-én-egyet-ő enged szisztéma.Szóval bár az általam kiharcolt cipő van rajtam mikor elmegyünk a boltba, vásárláskor csak kicsit elégedetlenkedek mikor visszakerül a polcra az általam összeválogatott csoki gumicukor túrórudi menü. Tudomásul veszem hogy a falra, bútorra ruhára nem rajzolunk cserébe ujjongva vehetem birtokba anyukám hasfelületét ami a sikertelen fogyókúráknak köszönhetően elegendő felület a művészi hajlamaim kiélésére.A séták alkalmával nagyrészt én tervezhetem az útvonalat, de ha már nagyon szépen kér ("ha nem érünk haza nem lesz ebéd") ,hajlandó vagyok hazafelé venni az irányt.
  Oké, azért persze nem rózsaszín felhő az életünk, lévén, hogy szeretnék hű maradni önmagamhoz. Akad még így is számos alkalom az akaratütköztetésekből adódó erőpróbákra, ami jelenthet alkalmasint a hajmosást és fésülködést kísérő több 100 decibeles, a torkomból kitörő hangorkánt, vagy a zöldségek főzelék formájában való fogyasztása elleni elementális undort, vagy a játszótéren az utolsó utáni utáni csúszás megtagadása nyomán kialakuló pánikrohamot.
Egyszóval csiszolódok mint az a bizonyos gyémánt:)
A testvéreim egyébként még mindig nagyon jó fejek, s szívesen töltik velem az idejüket. Soma örül ha bekucorgok vele a fotelba mikor Scobby-doo-t néz és bár a tv engem egyáltalán nem köt le, azért nagyokat nevetek mikor bátyám nevet, mert így teljes joggal tarthatok igényt az ölében lévő kukoricára. Csongornak is szívesen állok rendelkezésére,ha a telefonjára letöltött legújabb alkalmazások teszteléséről van szó és lelkes közönség vagyok ha a családom által már halálosan unt viccein kell nevetni.(nekem még mindegyik új). Réka pedig hálás ha kikapom a kezéből az ő vastag könyveit és helyébe egy Boribont biggyesztve elvárom, hogy szórakoztasson.
Ritkán írok róluk, pedig a szórakoztatásom terén nagyon fontos helyet foglalnak el a nagyszüleim. Azon kevés szó között amit használok előkelő helyen szerepel a mama és a papa. Minden alkalommal ha találkozunk kitörő örömmel fogadom őket, sőt újabban ha valahova indulunk mindig kifejezem abbéli reményemet, hogy velük fogunk találkozni. Az elmúlt hétvégén sikerült megmártóznom a nagyszülői kényeztetés édes bugyraiban.A szombat nagy részét anyukám szüleinél, a vasárnapot pedig apukám szüleinél a messzi mamánál és papánál töltöttük.Szombaton miután megettem vagy hatot Rozi-mama frissen készült szilvás gombócaiból, bágyadtan pilledtem, délutáni sziesztát mímelve Jani papa kényelmes pocakján. Vasárnap a két órás autóút sem vette el a kedvem attól hogy díjnyertes mosolyokkal jutalmazzam rég látott apai nagyszüleimet.Megjártuk a Duna partot s kicsit felforgattuk a nyugalmukat amit persze Sári mama és Ficó papa egyáltalán nem bánt. A hazafelé úton felülírva anyukámék reményeit, egyáltalán nem aludtam sőt lelkesen vettem részt a "Vad Fruttik vagy Red Hot Chilli Peppers-t hallgassunk" vitában. Este pedig édes kábultságban, a mama-papa élményeket mélyen elraktározva, mosolyogva szopiztam magam álomba.

Ne szólj szám nem fáj fejem

A kommunikációm hanglejtés, gesztikuláció, és egy sor új kifejezés tekintetében határozott fejlődést mutat, ami őrült büszkeséggel tölt el, de sajnos mivel köszönőviszonyban sincs az állítólagos anyanyelvemmel ezzel az elégedettséggel eléggé egyedül vagyok. A szüleimnél határozottan kezd elszakadni a cérna Csenge nyelv ügyben ezt főleg a "vagy elmondod rendesen mit kérsz, vagy nem kapsz narancslevet, mert így nem értem mit akarsz  ! " jellegű benyögésekből sejtem.Én is halálosan unom hogy játszák a hülyét egy-egy monológom után. Ilyenkor újabban előkapom a Chuck Norris stílusom és két húsos praclimmal anyukám két húsos arcába tenyerelve, pár centire az arcába hajolva, mélyen a szemébe nézve  egy tónussal mélyebb hangszínre váltva elcsiripelem még egyszer a mondandóm. Még dolgoznom kell a technikán mert a hatásból ítélve úgy érzem nem vesznek elég komolyan.
A napjaim nagy részét a babázáson kívül még mindig azzal töltöm, hogy új és jobb helyet keresek a dolgoknak mint az eredeti, az anyukám szerinti logikus szerintem inkább uncsi elrendezés. A székek nagy haverjaim így azokat bárhova eltuszkolva és ráállva, már valóban mindenható vagyok. Így került a fazék a kutyaólba, a gyurma a nyomtatóba, a hajcsat a mosogatógépbe, a körömvágó olló a gardróbba s a filceim nyoma a lepedőre, a szoknyámra az asztalra és még egy csomó helyre amit szerintem fel sem fedeztek.A gyurma mellett még mindig a kutyakaját tartom a lakásban legjobban eldugdosható meglepinek.
Persze ezzel mindenki jól jár mert bármi tűnik el a lakásban mindjárt rám néznek, s mint a család szarkáján rajtam kérik számon a lelőhelyet, mikor pedig tiltakozom játszák az értetlent a már említett bábeli nyelvproblémákra hivatkozva.
Az őszi szünet pazar időjárását rendesen kihasználtuk. Volt balatoni strandolás fürdés helyett kajakozással és horgászattal, amiben már én is aktívan részt vettem. (beültem apa mellé a hajóba fáradhatatlanul forgatva a lapátot, és lelkesen simogattam a Csongor által fogott halakat a visszaeresztés előtt.):

Volt egy kis lomb gyűjtés a kertben:

Volt állatkert:

Volt kalandpark és egy kisebb kerékpáros túra a helyi erdőbe letesztelve az összes útba eső játszóteret.
És volt egy kis reggeli lustálkodás is:

Pont  elég volt egy hét ahhoz hogy már mindenkinek az agyára menjek és hétfőn majd örömmel meneküljenek az iskolába meg a munkahelyre.Én is várom már kicsit hogy visszakapjam állandó edzőtársaimat anyukám és Lotti személyében, akik reményeim szerint kipihenten vetik bele magukat a szórakoztatásomba.