Hatodik

Az milyen már hogy a hatodik szülinapra szuri jár?
Hetek óta számolom a  napokat, tervezgetem hogy hogy is fog telni az én hatodik szülinapom ébredéstől lefekvésig, erre kiderül hogy ébredés után egy órával már egy tűvel akarnak böködni, azon a napon amiből nekem még csak a hatodik van???  Anya eléggé jól át tudja érezni a bánatomat, főleg azért mert én meg elég jól tudok érvelni a szomorú bociszemek + könnyes szempilla rebegtetés kombóval, így sikerült nekem kialkudnia két nap haladékot. Az én nagy napom így igazán jól telt, pedig a hivatalos bulim csak hétvégén lesz, rokonokkal, eszem-iszommal és ajándékokkal körítve.
Kicsit sajnálom az ünnepnapon született tesóimat, mert a szülinapodat az oviban tölteni, igazán különleges élmény. Egész nap engem ünnepeltek, a homokozóban még tortát is sütöttek nekem, hátha nem elég amit anya rendelt. Minden gyerektől kaptam egy jó kívánságot, az óvónéniktől pedig egy ujjbábot és csokit és a délutáni meséhez is én vittem az aktuális kedvenc Heidi-t.
 Délután anya és apa is szülőin ült, úgyhogy én mentem a Somáért vívóedzésre helyijárattal, amit már régen ki akartam próbálni ( na jó a Rozi mamát is vittem magammal mert ő is nagyon szeret buszozni). Mamáéknál aztán csaptunk egy szülinapi nudli lakomát, este pedig hozzám illő szerénységgel sepertem be a jókívánságokat és az tesóim által készített ajándékokat, sőt még egy szülinapi társasozást is sikerült bepréselni a napba apával, anyával és a Somával, Annyira azért nem volt emelkedett a hangulat, hogy Soma megengedje hogy én legyek a zöld színnel, amit én egy  röpke öt perces "én akaroooook lenni a zölddel!!!" hisztivel kommentáltam. (kevés sikerrel).
A partit sem én nyertem, de ezt már igyekeztem egy okos, higgadt nagycsoportos módján kezelni, elvégre hatéves vagyok.........

Ötévesen a világ

Tegnap voltam öt éves, ami azt jelenti hogy én voltam a SZÜLINAPOS így csupa nagy betűvel napfelkeltétől napnyugtáig.
Mivel nem tettem meg azt a szívességet a szüleimnek, hogy mint a legtöbb tesóm nemzeti ünnepen szülessek, kénytelenek voltak nagyon korán felkelteni hogy még iskolába,  munkába indulás előtt elhalmozhassanak a szeretetükkel, jókívánságaikkal és nem utolsó sorban ajándékaikkal.  Anya ágyba hozta nekem az összes közismert szülinapos dalt a telefonján, és mivel utolsónak a Boldog szülinapot című örökzöld, hedbengelős rockosított változatát hagyta, egész nap ez ment a fejemben. Hétvégén megint esküvőre megyünk(pont mint a tavalyi szülinapomkor), így nem  fér bele egy olyan nagy volumenű Csenge köszöntés ami szerintem elvárható.(szüleim nyámnyilák és nem bírnak bevállalni egy szombati mulatozás utáni, züllött fejjel levezényelt Csenge bulit). Szóval kimaxoltuk a tegnapi napot, és az óvodai köszöntés után itthon is lezavartuk a bulit. Nem volt ez így rossz mert, így tényleg rólam szólt az egész nap. A reggel megkapott csillogó fehér tüllszoknyámban röpködtem át a napon.Arcomon letörölhetetlen vigyorral, és hatalmas életszeretettel öleltem át a világot egész nap. Oké ez nem annyira különleges, mert amúgy is egy hihetetlen pozitív személyiséggé alakultam az utóbbi egy évben felszedett plusz tíz centimmel. Nem tudok betelni a ténnyel, hogy hosszú meg nem értett Csenge nyelv korszakom után most már értik amit mondok, sőt figyelnek is rám ha kellően rámenős vagyok, úgyhogy most kommunikálok.Egész nap. Folyamatosan. Az utcán a járókelőkkel, a postán, a boltban, az újságosnál, a Soma haverjaival, a szomszédokkal, az összes kutyával, madárral, bogárral, lepkével......Mindenkiből kicsalogatok egy két elismerő szót vagy minimum egy mosolyt.
Óriási védelmezője vagyok földünk élővilágának ezért eléggé zokon veszem még egy szúnyog lecsapását is.
Mikor nyár végén felszedtük a kertben felállított medencét tele volt a helye hatalmas kövér lárvákkal. Lotti rá is vetette magát a dús fehérje forrásra és hosszan csámcsogva lakmározott. Én egyre növekvő hisztivel sirattam az ártatlan lárvák kérész életét, majd végül azzal nyugtattam meg magam, hogy biztos átkerülnek a másik világba, és ott tök jó lesz nekik.Aztán tovább gondolva a dolgot, hangot adtam abbéli félelmemnek, hogy mi lesz ha a Lotti meghal, és találkoznak azon a másik világon? Megint megeszi őket?
Hatalmas életszeretetem mellett, eléggé sokat foglalkoztat mostanában, a sötét oldal is. Sajnos a szüleim szerint ez korábban jött mint életkorilag elvárható, úgyhogy nincsenek igazán normális, kész válaszaik a kérdéseimre a halálról. Kénytelen vagyok mindentudó Soma bátyám, a titokzatos másik világról szóló magyarázataival beérni, ami lehet hogy egy másik galaxis, vagy bolygó ?!?!

Az ovit rettenetesen élvezem. Nagy-középsősként már én is tényező vagyok a csoportban, komoly baráti körrel, és tiszteletet parancsoló tekintéllyel a kicsik előtt. Vívom a harcaimat és építem a kapcsolataimat mint minden átlagos óvodás. Jól érzem magam a bőrömben. Kijelenthető hogy megtaláltam a helyem a családban és az óvodai csoportban is.

Hosszú beszámoló egy hosszú negyedik szülinapról

 Szülinapom van. Két napja tart és még nincs vége. A helyzet az hogy elképesztően örülhetnek nekem, hisz egy egész hétig tartó ünnepségsorozatot rittyentettek össze.
Szombaton esküvőn voltunk egy alföldi kisvárosban egy régi jól összeszokott csapattal.A társaság apukám régi főiskolai osztálytársaiból verbuválódott, akikkel minden nyáron családosan együtt töltünk egy hétvégét egy balatoni kempingben.Mivel július nem olyan régen volt és a rövid távú memóriám már kicsit jobban működik mint Szenilláé a bohóchalas mesében, nagy-nagy örömmel vetettem bele magam a buliba, ritkán látott barátnőimmel. A bandához tartozó 16 gyerek plusz a többi jelentős mennyiségű kiskorú vendég jelenléte erősen meghatározta az este hangulatát. A felnőttek hamar megszokták a földig érő terítőkkel letakart asztalok alatt zajló forgalmat,  vagy hogy csak jelszóval lehetett a wc helységet megközelíteni és az itt-ott sebtében összetolt székeken alvó gyerkőcök látványát is.
Az este fénypontja nekem az volt mikor a menyasszony és a vőlegény a vőfély segítségével átadta a direkt nekem csináltatott tortát a négy gyertyával. Megilletődötten ültem le vele az asztalhoz és megszeppenve hallgattam ahogy a zenekar eljátszotta a "boldog szülinapot" dalt nekem és a másik szülinapos vendégnek.
Hogy hálámat kimutassam a tortám felét egy ültő helyemben felfaltam.
Ez volt életem harmadik esküvője, de a hosszú távú memóriám fejletlensége miatt nekem minden élmény újként hatott. Meg is mosolyogtak páran mikor kijöttünk a házasságkötő teremből és közöltem hogy "Ennyi volt az esküvő? Hisz nem is táncoltunk"   
Ez volt egyébként az első esküvői bulim ahol rendesen fényesre koptattam a cipőm talpát. Ha épp nem a csajok csapatát erősítettem az étterem udvarán zajló fiú-lány csatározásokban, nem lehetett lekönyörögni a tánctérről.Ahogy táncpartnereim sorra dőltek ki mellőlem, én csillogó szemmel kipirultan adtam át magam a ritmusnak úgy világosodott meg előttem mit is érezhet Marci a Vad Fruttikban mikor azt énekli:
"A tánc, a tánc,
körbe-körbe járom!
A tánc, a tánc,
csak is erre vágyom!
A tánc, a tánc, a tánc, a tánc, a tánc."

A banda egy része

A  vasárnapi hazaút elég nyűgösen telt mindenkinek. Az alaphangulatot meghatározta nagyobbik bátyám emésztésének melléktermékei amit a lagziban éjfél után benyomott nagy tányér töltött káposzta alapozott meg. Legalább négyszer álltunk meg pisilni és csúcsra járattuk a szokásos mit hallgassunk vitánkat. Miután kiderült hogy elég hosszú az út mindenki kedvencéhez már csak azon veszekedtünk fél órát hogy milyen sorrendben kerüljenek a lemezek a lejátszóba. Azért voltak vidám percek is amiről legfőképp én gondoskodtam. Egy szokatlanul csendes periódusban például lenyomtam cérnahangomon a Pocsolyába léptem című  klasszikus, csajos versszakát miszerint "fényes volt a cipője azér' voltam a nője". Jól le is buktattam magam vele, mert erre akkor tomboltak szüleim a lagzin mikor én állítólag csorgó nyállal aludtam a fal mellé tolt székeken. Amikor pedig éppen Réka által választott 30Y lemezt szenvedtük és én tiltakozásul  nekiálltam dalolni a saját költeményeimet, nővérem kiakadására csak odavetettem foghegyről "Ilyen az élet Réka. Ez van.", és daloltam tovább.
Mikor hazaértünk megkaptam a szülinapi ajándékomat és egy újabb mini tortát 4 kis gyertyával.Csongi Dóra  felfedezőt rajzolt nekem, Soma Scooby doo-t, Rékától pedig csomózott karkötőt kaptam.
Ma egész este muffin-t gyártottunk anyával, hogy holnap az oviban is meg tudjanak köszönteni a gyerekek, szerda este a Rozi mamáék, és az uncsitesóim ünnepelek, hétvégén pedig a messzi mamáékhoz utazunk hogy ők is el tudjanak halmozni a szülinapi jókívánságaikkal.Szóval rendesen kárpótolva vagyok az elmaradt nagy szülinapi partim miatt.

Ha már így benne vagyok, meg mégiscsak 4 éves vagyok akkor álljon itt egy kis évfordulós helyzetjelentés is:

Még mindig utálom az ovit. Legalábbis itthon így adom elő. Igazából azért már tudom jól érezni magam de a sok beszoktatós kiscsoportos nem könnyíti meg a dolgom. Mivel igaz hogy lassan egy éve, de még én is beszokóban vagyok és alapvetően igen érzékeny lélek vagyok, ha napközben eszébe jut valamelyik kiscsoportosnak, hogy hiányzik az anyukája nekem nem kell a biztatás.Hogy együttérzésemről biztosítsam pillanatok alatt kánonban nyomom vele a sírást. Múlt hétre már be is nyaltam egy bacit,majd három ovis nap után,megint betaknyosodtam. Május óta nem volt az ég világon semmi bajom úgyhogy számomra egyértelmű hogy ez ovi allergia, csak a környezetemet nem tudom meggyőzni róla.
Az ovi-fogságon kívüli szabad felhasználású időmben legfőképp babázok, a szerepjátékokat nyomom, tesóimmal bandázok és mesét nézek. A legeslegjobb játszótársam még mindig egyértelműen Lotti kutya aki szívesen bújik bármelyik általam rá osztott karakter szerepébe, fogócskázik és bújócskázik is velem és ami a legfontosabb : türelmesen végighallgat és nem szakít félbe mikor hosszú monológokkal szórakoztatom.
Imádok nevetni és imádom ha benne vagyok a nyüzsgésben. Lelkes vagyok például mikor a Brian élete című filmből átültetett Pilátus-i pöszéskedés az elvárás és Soma bátyámhoz hasonlóan nagyon szeretek bohóckodni. Nyáron anya leporolta gitárját és mindennapos gyakorlattá vált az esti együtt danolászás. Nyár végére meg is született az évek óta íródott saját szerzeményünk végső változata, az orvosi vizsgálaton elvárható helyes viselkedési normákról. Mivel a szöveg nem annyira babablog-kompatibilis, még gondolkodom hogy megosszam-e a nagyvilággal.

Hároméves

Nem tudom miért de, hatalmas feneket kerítettek annak hogy három éves lettem. Hetek óta ezen témáznak, és mindenki fátyolos szemmel siratja a babakoromat. Ezek után persze nem tudom miért csodálkoznak mikor első napomat ez oviban elég megszeppenten indítottam.A 25 gyerekből 17 lány úgyhogy nem is tudtam hirtelen a konyhában segítsek, vagy a babák körüli teendőket vegyem át a többiektől.Rendesen el is fáradtam, de azért alig várom hogy holnap újult erővel vessem bele magam a munkába.

 A szülinapi bulim egyébként ismét nagyon jó volt. Mondhatnám hogy a család már rutinból nyomja, de nem akarom őket megsérteni hiszen annyira lelkesek voltak. Anya előző este 30Y koncertre vitte kísérte Rékát és a barátnőjét, így elég szétesett züllött fejjel állt neki a nagy napon a torta készítésnek. Mivel Rozi mama megsütötte az alapot, csak a krém elkészítése, piskótába töltése és a díszítés volt a feladat, mégis rendesen kifogott rajta.(Nekem mondjuk tetszett ahogy a lapok közül kifolyt krém szétfolyt a konyhapulton.) Hallottam amint hangosan ünnepélyes fogadalmat tett, hogy bezúzza azt a mesekönyvünket ahol egy olyan szülinapi torta képe látható aminek arca van. Mivel Soma és én is imádtuk azt a könyvet idestova 5 éve és valószínű még egy jó ideig minden Soma és Csenge szülinapra ilyet kell készíteni.
Az este végére, annak ellenére én is elhajoltam, hogy rengeteg kávét megittam az ajándékba kapott kávéskészletemből. Ezt úgy kommunikáltam, hogy felkönyököltem az asztalra államat a kezembe támasztva elkínzott arccal közöltem :" Nem jó a buli."  Persze nem vettek komolyan így Somának egy egész könyvespolcot kellett lerántania a gyerekszoba faláról, hogy véget vessenek a mókának. Állítólag elég nagy szerencse kellett hozzá hogy senki nem sérült meg, de azt hiszem így tényleg elég emlékezetes eseményként fog bevonulni a családi történelembe a harmadik szülinapi bulim.
Másnap már anya is eléggé kihaltnak érezte a Balaton partot ahhoz, hogy kipróbálja a kajakozást. Le a kalappal, mert igazán mindent megtett, hogy mi jól szórakozzunk, úgy hogy láthatóan ő nem annyira élvezte.
Az összegzése miszerint "Tök jó, csak ne lenne ennyi víz és ne imbolyogna ennyire" talán végre Rékát is meggyőzte, hogy ami nem megy ne erőltessük.
 Én is lapátoltam apával, úgyhogy tényleg nem értem, miért kell sikítozni és visongani az evezéshez, hisz anélkül is tök jól megy a kajak.



A szüleim már belefáradtak, és nem igazán veszik komolyan a dokumentálást, így lesz egy ilyen kép a leghasználhatóbb a nagy napról:

39 és a várakozás izgalma

Anyukám megkezdte a visszaszámlálást a rettegett 40 felé, tegnap ugyanis betöltötte a 39-et.Mivel tudjuk hogy anyukám valami kéjes mazochista élvezetből, még ennyi idősen is szereti a szülinapját,  mindenki kitett magáért, s rendesen kényeztettük egész nap.Réka lebetegedett, hogy vele tölthesse a napot, Somát egy nagy csomag dicsérettel vehette át a tanítónénitől (hiába, kezd betörni a fiú), Csongi pedig előző este levette az én altatásom édes terhét a válláról (oké, volt egy gyenge pillanatom, de ez meg az én ajándékom volt). Apa előző este éjfélig nyomta a munkahelyén hogy a nagy napon emberi időben hazaérhessen (év végi leltár).Rozi mama és Jani papa hajlandó volt vele Scrabble-t játszani, sőt még nyerni is hagyták, Lotti pedig egész különös módját választotta az ünneplésnek, széttépett egy kerti párnát mire hazaértünk, majd miután anyukám kizárta a lakásból hosszú farkasokat megszégyenítő sírással tudatta a világgal hogy milyen érzés is lehet meg nem értett házi kedvencnek lenni. A telefonja egész nap csöngött és még azokból is kicsikart egy köszöntést akik egyáltalán  nem a szülinapja miatt hívták.Az okmányirodában ügyeket intéztünk, s ő szemlesütve várta, hogy az ügyintéző az adatlapját böngészve  kiszúrja, hogy igen ma van a szülinapja.A hab a tortán az volt hogy ő aki hónapok óta nem nézett tévét véletlenül rálelt egy igazi gyöngyszemre, amit már régóta meg akart újból nézni.Így méltó befejezéssel zárult az ő nagy napja.Jó a filmet nem tudta az elejétől nézni, mert én rendesen felpörögtem a bújócskától amit  Rozi mamával és a bátyáimmal nyomtam, s eszem ágában sem volt jó kislány módjára elszenderedni.
 Apropó alvás. Szeptemberben átköltöztem a fiúk szobájába ami olyan zökkenőmentesen történt, hogy anyukám egész csalódott volt, s azóta is várja hogy fellázadjak, s bevethesse a leválást megkönnyítendő fortélyait, amikkel hetekig készült .Persze azért nagy fokú elégedettséget is érzett, hogy ismét rácáfoltam a szólamokra, miszerint ha egy baba a szüleivel alszik majd nem lehet kitenni az ágyból soha, vagy  csak nagyon kemény harcok által. Hát én simán hátat fordítottam a szülői ágynak, imádom a Somától örökölt ágyat, s imádok a fiúkkal osztozkodni. Oké ők annyira nem imádják hogy, elkezdve egy amolyan matriarchális rendszer felépítését, kézbe vettem a szoba parancsnokságot, de az esti rituáléimmal kárpótolom őket.Mikor kettejük ágya között futkozva, hol egyikük hol másikuk mellé kucorgom s biztosítom őket a tényről hogy nekem vannak a legtutibb tesóim, rendesen olvadoznak, s mit szerénykedjek, odavannak értem.Rékához is előszeretettel nyargalok át, barátkozva a szobával, ami pár év múlva remélem az enyém lesz.
 A fiúk egyébként feladva a beszédem fejlesztésére tett próbálkozásaikat, most fociedzéseket tartanak nekem. Tegnapelőtt már tudtam a Zidane-cselt, az ollózást a becsúszást és a vetődést. Mondhatom igazán elégedettek voltak velem. Azon ugyan összevesztek, hogy itt van-e az ideje a dekázásnak, abban viszont egyetértettek, hogy a kézilabda oktatással megvárják, míg 2 és fél, de inkább három éves leszek. 
Most hogy már csak pár nap van decemberig, nálunk kézzel tapintható a feszültség. Főleg mert anyukám képtelen titkot tartani, ezért már elejtett egy-két szófoszlányt arról, hogy milyen, minden eddiginél furmányosabb feladatokat ötölt ki az adventi naptár hétvégi napjaira. Szerintem hasonló, ha nem nagyobb izgalommal várja hogy tesóim belevessék magukat a hosszú éjszakákon kiagyalt fejtörők, kódok és próbák kiállásába az áhított ajándékokért.Én valószínű még csak lelkes, de passzív élvezője leszek a dolognak, s csak remélni tudom, hogy mikor már aktívan részt tudok venni benne, szóval jóval 40 fölött, is bírni fogja energiával az adventi szórakoztatásunkat.

A kétéves

Ma vagyok két éves. Lassan be kell látnom, hogy az időt nem lehet megállítani, s bárhogy berzenkedem tőle előbb utóbb fel kell nőnöm. Azért teszek róla, hogy szüleim kiélvezhessék az utolsó babázásukat, és amennyire csak tudom hosszúra nyújtom. Ez abban nyilvánul meg például, hogy nem vagyok hajlandó lemondani a ciciről(anyukáméról), és a kezdeti lelkesedésem után mostanában a bilizést is bojkottálom. A verbális kommunikációm az egy éves szülinapomon produkáltakhoz képest nem sokat változott. Persze ennek is megvan az előnye, hiszen szüleim leporolva gyermektelen időszakukból felrémlő, hosszú éjszakákon át vívott  Activity-partikon szerzett értelmező tudásukat, ismét versenyezhetnek hogy ki fejti meg előbb a kódolt közlendőmet. Persze a Csenge nyelvet továbbra is lelkesen fejlesztem és használom, de valamiért ez értelmezhetetlen a körülöttem élőknek.
Egyébként elégedett vagyok és jól érzem magam a kicsit zajos-flúgos  családomban és ebben a nagyon zajos-flúgos világban. Végső soron így vagy úgy, de mindig elérem amit akarok, így okkal érezhetem úgy hogy a világ még mindig körülöttem forog. Ha mégis csalódás, vagy kudarc ér aránylag könnyen feldolgozom. Bár már dübörög a dackorszak az olyan igazi födhzvágommagam  hisztiket testvéreimhez hasonlóan, valahogy nem preferálom. Hamar bedühödöm, de nagyon hamar le is lehet hűteni. Szóval azt hiszem kezdik megtalálni hozzám a kulcsokat.
Bár anyukám ezt még nem mindig érzékeli, de a napjaim már nem csak abból állnak hogy aláaknázom az ő  teendőit. Felfedeztem és felettébb élvezem például a babázást. Megörökölvén Réka nővérem játék babáit, hatalmas energiákkal vetettem bele magam az anyaságba.
 A könyvek még mindig nagy kedvenceim, s a fő kedvenc Boribonok mellé már megemészthetőnek tartom a Kipp-kopp-ot és a mondókás és verses könyveket is. Én magam is szívesen olvasok.Legyen az Csongor által szétdobált Garfield újság, vagy Soma bibliája az aktuális Lego katalógus, esetleg Réka Harry Potter-e. Ha megszerzem valamelyiket, szaladok vele az ágyba betakarózom és nagyon komolyan "olvasom". Anyukám nagy bánatára Csongor telefonjáért is odavagyok és még nagyobb döbbenetére igazi Z-generációs gyerekként, vele ellentétben, simán kezelem az érintőképernyőt is.
Persze nem hazudtolom meg önmagam és még mindig tudok meglepetést okozni. Még mindig gyakran van  gyanús a csend a fürdőben, a konyhában esetleg a kertben aminek eredményeként kutyakaját kell kimenteni a számból, nutellás üveget és kanalat a wc csésze lefolyójából, lisztet az evőeszközös fiókból és szívószálat a fülemből. Hogy egy kicsit  dicsekedjek, vannak dolgok amiket viszont koromat meghazudtolva gyakorlok. Ilyen az önálló orrfújás és az öltözködés amiben igazán nagyon ügyes vagyok. Talán ezért is érzem feljogosítva magam ahhoz, hogy eldöntsem mit akarok felvenni.Igen-igen két éves vagyok és a ruhákat amik szerintem nem illenek az egyéniségemhez, egyszerűen nem vagyok hajlandó hordani és az is majd egy hétbe került mire ráuntam a gumicsizmára és megengedtem hogy más lábbeli kerüljön a lábamra.Bőven a kortársaimra ráverve használom a játszótéri eszközöket is, ami igazából csak vakmerőség kérdése és két fiútesóval, végül is nem is olyan nagy kunszt.
Még van mit tanulnom, mert míg például a kuka, a telefon, a fogkrém és a kalapács funkciójának megfelelő alkalmazása már nem okoz gondot, azért a fültisztítópálca, az alufólia, a popsitörlő,  a púderecset , a ceruzafaragó és az örök kedvenc wc kefe rendeltetésszerű használatában még vannak pontatlanságaim.

Kis családom ma reggel már felköszöntött, de az igazi buli egy vasárnapi bográcsozós lángosozós partiban fog kiteljesedni. Nekem már többször eszembe jutott hogy lehet hogy azért van a szüleimnek ennyi gyereke, hogy egész évben biztosítsák az ürügyet egy kis eszem-iszomra ?

Végül egy kis a "kétéves akcióban" képek:

Ünnepeltünk

Hát túl vagyunk rajta! Mára végre összeállt a kép, hogy mi is volt ez az egész heti őrület, mikor anyám szokásosnál is jobban pörögve szervezkedett, telefonált, listákat írt, majd boltba ment, aztán újabb listákkal újabb boltokba ment, recepteket kutatott, anyukájával végig takarította a lakást, mindenkire ruhákat próbálgatott, fejéhez  kapkodott, számolt és hol ujjongva, hol sápítozva állapította meg hogy igen ez 25 fő akárhogy is számolja, és "jaj istenem csak legyen jó idő", és "jaj nincs is annyi székünk", "csak  torta finom legyen", "de jó is ha együtt a család", " nem kellett volna még meghívni valakit?". Ilyen előzmények után csak sejtettem hogy valami érdekes dolog van készülőben ami rólam és Somáról szól sok rokonnal körítve. Szombat este érkezett a rokonság messzebb lakó része Eszterrel az élen, aki birtokba vett és közölte hogy akkor holnaptól ő lesz az én keresztanyám. Miután mindenkivel összebarátkoztam úgy döntöttem inkább nem alszom el nehogy valamiről lemaradjak, mert az már akkor látszott hogy csuda izgalmas események várnak rám. Mivel valahogy mégis kidőltem éjszaka sűrű ébredésekkel és korai keléssel próbáltam megoldani, hogy képben maradjak. Vasárnap reggel megérkezett még egy adag rokon Szabolccsal az élen aki viszont Soma bátyám keresztapjaként tetszelgett. Soma szerintem nagyon örült hogy neki is jut keresztszülő mert nagyon izgatott volt a templomba indulás előtt (annyira hogy indulás előtt levezetésképpen, amúgy élére vasaltan fociztak is egyet Csongorral a kerti sárban).
Mint említettem nem aludtam túl sokat, így anyám számára világos volt hogy a keresztelő az  1 órás misével körítve nem lesz éppen sima ügy.A templom nagyon érdekes hely és mivel fantasztikus az akusztikája ezt rendesen ki is akartam élvezni.A mise tizenötödik percében jóanyám már a templom végében sétálva próbált jobb belátásra bírni (kevés sikerrel), a hangos kommentjeimet illetően. Mit csináljak ha csak kellő zajban tudok elaludni, s mivel a mise felettébb csendes esemény ahol még szopizni sem lehet, kénytelen voltam hangosan danolgatva altatni magam. Persze, tudtam én, hogy a mise második felében enyém lesz az egyik főszerep, de mire arra került a sor, keresztanyám kezében a pap andalító "dallam-beszédére" szépen elszenderedtem, és még az sem zavart különösebben, hogy vízzel locsoltak és olajjal jelölgettek, mert ha én egyszer elalszom...Így sajnos lemaradtam Soma bátyám kereszteléséről pedig állítólag önmagát meghazudtoló megilletődöttségben csinálta végig és tényleg csak a végén ásítozott és feküdt el feltett lábbal a padban. Otthon aztán hamar magamhoz tértem és élveztem a dínom-dánomot. Olyan jól játszottam a rendes gyereket a rokonok előtt, hogy szüleim megállapították, hogy ha ezt tudják előbb kereszteltettek volna meg. Délutánra az is világossá vált előttem hogy szüleim nem átallottak a szülinapomat is a keresztelőnkkel egy füst alatt letudni.(a kerti bográcsgulyáshoz készült tűzrakás nyomán tényleg jelentős füst alatt). A köszöntés után anyukámnak, rácáfolva a negyedik gyerek már semmi újat nem hozhat sztereotípiára, ismét sikerült új tapasztalatokat szerezni szülinap ügyben.Például ha az egyéves nyúl a torta felé nem feltétlenül a tejszínhab érdekli, sokkal inkább a gyertyaláng tapintása, aminek következtében csupa sírós és mindenki arcán zavart ijedséges szülinapi tortás képek születhetnek.A másik örök tanulság pedig hogy nem szabad sajnálni az időt és energiát egy próbasütéstől ha új torta recepttel próbálkozunk, még akkor sem ha egy tuti babakonyha oldalon leltünk rá a neten.Az égési sérülésektől és a fűrészpor tortától eltekintve tényleg jó buli volt sok-sok nagyon kedves rokonnal, sok finom ennivalóval ( szerencsére nem csak anyukámra volt bízva a koszt), jó zenével( keresztanyámtól megkaptam Adele cd-jét), sok leevett szép ruhával, tesókkal és unokatesókkal hancúrozással, napsütéssel és kacagással.