Bárányhimlős vagyok.
Megint.
A szinte napra pontosan négy évvel ezelőtti himlőm annyira light-os volt, hogy izgult is rajta anyukám hogy elég lesz a védettséghez, de anno két doktor néni is a "két pötty is pötty" felkiáltással biztosított minket arról hogy nem lesz már dolgunk ezzel a kórsággal. Anya örült hogy nem kell megvívnia az oltassuk/ ne oltassuk dilemmát és szépen le is került a para-listáról a dolog.
Idén, amolyan hagyományőrzésből megint szüleim várva-várt szabijának első napjára időzítettem a pöttyöződést rendesen megakasztva a vasárnapi indulással tervezett erdélyi túránk előkészületeit.
Eléggé el van kenődve mindenki.
Óránként mérik a lázam, leltározzák a pöttyeim, csóválják a fejüket.
Arról, hogy nélkülem elinduljanak nyomós érveim, úgymint könnyes bociszemek, teli tüdőből tolt hangos önsajnálat, és az elvitathatatlan "nem családi a kirándulás ha nincs ott minden családtag" adu, felsorakoztatása után rövid úton letettek.
És a sok rosszban mégis a délelőtti veszprémi gyerekügyelet vitte el az abszolút mélypont címet, köszönhetően a dr Magyar Irén nevű doktorbőrbe bújt boszorkánynak.
Igazából köszönettel tartozom neki mert ezentúl sokkal jobban fogom értékelni a kedves szavakat, az emberi bánásmódot, a normális hozzáállást és a kulturált kommunikációt amiben az eddigi orvosos élményeim során részem volt.
Szóval, köszönöm dr Magyar Irén a "hátam közepére nem kívánom a szombati ügyeletre betévedt hülye gyerekeket a hülye szüleikkel együtt" alaphangulatot, a magaslóról kiosztást, a rám rivallást mikor megfogtam a váratlanul a torkomig dugott pálcikát tartó kezedet, az arrogáns kommunikációt és hogy anyával mindketten pityeregve hagyhattuk el a kórház épületét.
Ma este volt a "kedves" doktornőhöz
VálaszTörlés"szerencsénk"..
Remélem soha többé nem lesz..
Egy 7 hetes kisfiú anyukája.
Sajnálom! Hihetetlen hogy még mindig ezen a színvonalon űzi. Nem is értem hogy lehet valaki ilyen kitartóan gonosz. Szerintem sokkal fárasztóbb lehet mint jóindulatúnak és segítőkésznek lenni.
VálaszTörlésMi is hasonlóan jártunk vele,most szombaton,2019.03.30-án,kora délután.9 hónapos unokámat vittük be a lányommal a kórházba,mert tüdőgyulladásra gyanakodtunk.A dokinő azzal kezdte,hogy csak a lányom és a pici mehetnek be a vizsgálóba.A kicsi végig rettenetesen sírt.Nem tudtam elképzelni,hogy mi történhetett odabent.Lányom mesélte,hogy le kellett szorítania a kicsit,mert úgy hallgatta meg a dokinő a tüdejét.Érdekes,a saját doktornőnknél ölben is lehet a baba,csak fordítani kell rajta,hogy mindkét oldalon meg legyen hallgatva a tüdeje.Durván nyúlt bele a szájába,hogy megnézze a torkát.Majd közölte,hogy nem hall semmit a tüdejénél,pedig én az ölemben tartva is hallottam a zörejt!Elmondta a lányomnak,hogy többet ne adjon kamilla teát a kicsinek,mert fájni fog a hasa és hogy a Sinupret sem jó neki,mert az csak arcüreggyulladásra való.Sinecodot írt fel,majd a friss levegő javaslatával elengedett bennünket.Szívni kell az orrát,mert a hátracsorgó váladék miatt köhög.(Nem pedig a tüdőben pangó váladék miatt....)Iszonyú csúnyán köhög a kicsi.Végezetül a lányomnak alá kellett írnia egy papírt,amely szerint elégedett volt a vizsgálattal.Remélem,hogy soha nem találkozunk ezzel az egyénnel,aki önmagát orvosnak tartja.De ha fogunk is,csak addig,amíg jól beolvasok neki.Így,állattal nem lehet bánni,nemhogy egy pici babával.J.Anita,Veszprém.
VálaszTörlésSzia, olvastam talán a FB posztod alatt hogy inkább elvitték a gyereket egy másik közeli kórházba, mert kedves Irén hez senkinek sincs gyomra, idegzete. Sajnos csak arra mem emlékszem pontosan hogy melyik az a kórház ha nem a veszprémi. Ha emlékszel, tudnál gyorsan válaszolni? Nem élethalál kérdése de irén is jobban járna ha máshová mehetnénk. Köszönöm!!!
VálaszTörlésSzia Bocsi csak most lattam a kérést.Sajnalom nem tudom mire gondolsz. Mikor én ezt megosztottam nem volt ilyen hozzászólás. Ha valaki meg megosztotta facebookon azt nem tudom követni. De talán Ajkán vagy Várpalotán lehetne próbálkozni.Gondolom már késő remélem sikerült elkerülnötök.
TörlésSziasztok! Ma kellett ügyeletre vinni 4 eves kislányomat 39.4 fokos lázzal, fájó füllel.Mikor meglattuk (apukaval) Magyar Irént.... pfú.... amit leirtak előttem a többiek, ugyanazt tapasztaltuk. Utalta, hogy ott vagyunk, lefogni a gyereket, a "másik gyerek" nem jöhet be. Bunkó, nem rám nezett, mikor beszelt, motyogott.... nem is mindig ertettem. Hülyenek nézi a szülőt. Hihetetlen! Katasztrófa, hogy ilyenek nem hogy gyerekekkel, de emberekkel foglalkozhatnak!
VálaszTörlésMa kellett mennünk ügyeletre 2,5 éves kislányommal. A "doktornő" hozta a fent leírt formáját. Pontosan úgy történt minden, ahogy leírtátok. Nem is értem ilyen agresszív ember hogyan lehet gyerekorvos. Szörnyű volt, könnyeimmel küzdök most is. Soha többet! Tényleg egy másik városba utazom inkább legközelebb, ha ő ügyel. Bárcsak tudtam volna előre...
VálaszTörlésMi is belefutottunk a " kedves" doktornőbe ma hajnalban az ügyeleten a 3,5 éves kislányommal....Soha többet az életbe nem engedem meg, hogy ez a nő a gyerekemhez nyúljon. Az együttérzés és emberség halvány szikrája nincs benne. A kislányom plüss maciját sem bíznám rá.Arrogáns, durva, rideg nőszemély....A kislányom a vizsgálat után arra kért, hogy többet ne vigyem ehhez az orvoshoz. Megnyugtattam, hogy nem fogom,soha az életben.Sírva jöttünk el a kórházból mindketten. Én az idegtől, a lányom a fájdalomtól.....
VálaszTörlés2019-ben húsvétkor nekünk is volt "szerencsénk" találkozni vele. Az akkor 1 éves kislányomat 2 napja tartó elnem múló magas láz miatt az nap már 40 fokos lázzal vittük be a kórházba. Meg mérte a lázát majd kigüvvedt szemekkel rám nézett és mondta "anyuka ennek a gyerek 40,3as laza van. Kupozza ne a kórházba rohangáljon vele kérem"
VálaszTörlésHát any*d, mondtam magamba.
Másnap újra kórház de akkor már egyenesen fel a 4.re, 1 hétig a kórházba voltunk mert gyulladás volt a szervezetébe.
Kedves Veszprém Vármegyei lakosok.
VálaszTörlésMár meg érte az új rendszer.
Eme Boszorkány soha többe nem lesz jelen a Gyerek ügyeleten.
Volt hozzá nekem is szerencsém mag a megtestesítő gonosz!!!!