Már egy hete vége a téli szünetnek, úgyhogy lassan ismét ki lehet mondani előttem a 'karácsony' szót, anélkül hogy hangosan siratnám az elmúlást, artikulálatlanul üvöltve, hogy "vége a szép napoknak " . Tudom hogy a pillanat megélése a boldog élet titka, ezért ahelyett, hogy családtagjaimmal együtt elnyűtt ábrázattal várnám a tavaszt, élvezem az utcát beterítő hóhegyeket, hiszen az én értelmezésem szerint szilveszterkor azt ünnepeltük hogy másnap esni fog a hó.Kicsit mondjuk furcsálltam a nagy felhajtást egy kis csapadék örömére, de benne voltam a partiban, mert már elmondhatatlanul vártam a havas élményeket.
Karácsonyra kaptam egy sátrat amit a nappalinkban állítottuk fel.Rettenetesen örültem neki, de valahogy nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy igazából az elszeparálásomat szolgálja, mert valljuk be néha kicsit sok vagyok.
Elég a véget nem érő, saját kreálású balladáimra gondolni, amit a vékony hangomon sipítozva, a magas hangokat különösen hosszan kitartva( főleg ha épp nem jut eszembe egy következő sor), fejlesztettem tökélyre.
Elég a kitartásomra gondolni, amivel minden velem szembejövő családtagomat próbálom rávenni hogy játszanak velem.
Vagy elég arra a meggyőződésemre gondolni, hogy az erőteljes üvöltve sírás a leghatékonyabb módszer a céljaim elérésére.
Anya szerint azért kaptam a sátrat, mert elege van az állandó bunki építésből a nappaliban, de most homlok ráncolva nyugtázhatja, milyen kreatívak is vagyunk mi ketten Somával, hiszen a sátorhoz hozzáépítve sokkal nagyobb és menőbb bunkit lehet építeni titkos bejáróval, meg hasonló finomságokkal:
A januári ovikezdéskor már csak a rend kedvéért nyavalyogtam egy kicsit, de be kell vallanom, hogy igazából már vártam a találkozást a haverokkal. Kezdek beilleszkedni, és azt hiszem része vagyok már a rendszernek, amit úgy hívhatunk ovis hierarchia. A hierarchia alapja az életkor, ahol nagyon keményen számít akár pár hónappal több élettapasztalat is. Ez úgy van a gyakorlatban, hogy én nyomulok B. után aki Zs.-vel szeret barátkozni (az ő párja akar lenni stb....), rajtam pedig az egy évvel fiatalabb R. lóg, amit persze egyáltalán nem bánok, mert nagyon jól tudok vele játszani és kipróbálhatom magam az okos nagy tesó szerepben, amit otthon sajna nem. A nagycsoportos lányokat pedig egyenlőre csak messziről csodálom és megtiszteltetés ha mondjuk megdicsérik a ruhámat, vagy beengednek a faházba az udvaron. Lassan azt is megtanulom, hogy a "nem leszek a barátod" mondat a legfőbb érdekérvényesítő fegyver és a csúfolódást is muszáj néha lenyelni.
Mondjuk családunkon belül sem ritkák a hatalmi harcok.A téli szünetet végig kísérő wc papír háború például, amit két nagyobbik tesóm vívott, kifejezetten szórakoztató volt.Az egész egy Réka kiborulással kezdődött, mert a tetőtérben a kettőjük által használt fürdőben Csongor rendszeresen "elfelejtette" pótolni az általa elhasznált papírt.Pár nap alatt fajult el odáig a dolog, hogy veszélybe került az egész család wc papír ellátása, miközben nővérem és bátyám szobájában egyre nőtt az egymás elől rejtegetett gurigák száma.
A minap, pedig saját szememmel láttam, hogy Réka és Soma szemrebbenés nélkül, sőt cinkos összenézéssel falták fel reggelire az előző napról maradt tejberizst, ki korábban kel az nyer alapon, míg Csongor az igazak álmát aludta. A lelkiismeretüket simán megnyugtatták azzal hogy Csongor előző nap úgyis sokat evett. Még anya is csak nevetve annyit fűzött hozzá a dologhoz, hogy bezzeg annapetigergőéknél ilyen biztos nem történik!
 |
| Egy elég jellemző kép a szentestéről. |
