Vasárnap volt apa (már nem annyira publikus hányadik) szülinapja. Szerintem mindenki kitett magáért ajándék ügyben. Soma szitakötőt csinált bambusz legyezőből és szívószálból, Réka farmerből varrt távirányító tartót, és parafadugóból amőba játékot készített, Csongor egy MKB kézilabda csapat címert rajzolt, az én művemet pedig, amit pár matricából és papírból készítettem még elemezgetik.
Az ünneplést mi mással is koronázhattuk volna meg jobban, mint az idei első kajakozással a Balatonon. Gyönyörű idő volt, ezért anya naivan berakta a fürdőruhákat egy kis napozás reményében. Az meg sem fordult a fejében hogy a család bevállalós rekorddöntögetős része (szóval rajta kívül mindenki), nem elégszik meg a napfürdővel.
A kajakozás után kellően fel voltunk hevülve ahhoz, hogy apa röpke felvetésére hogy "mi lenne ha megmártóznánk a 11 fokos vízben ?" , egy emberként ugrott mind a négy csemete. Anya tekintélye utolsó morzsáit csak felettem tudta érvényesíteni, így némileg zaklatott sipító üvöltéssel törődtem bele, hogy én csak combig lehetek benne a buliban.
Szóval idén, megdöntve a tavalyi májusi rekordot, sikerült április harmadik napján abszolválnunk a szezonnyitó fürdést. Erről a strand területén (sőt, az a környező utcákban) minden egyes ember meggyőződhetett, Soma rekedt hangon, a fürdés teljes ideje alatt folyamatosan üvöltözött , "fázik a tököm!" mantrája nyomán. Hogy minden esélyt megadjunk egy jó kis megfázásnak és anyáék kimerítsék a felelőtlen szülő fogalmát kaptunk egy jégkrémet is. Csongor aztán a nap végén bevállalt még egy fürdést, miután Soma beleejtette a vízbe a hajók lekötésére használt gumipókot.
Nekem ma kezdett el folyni az orrom és anyának volt mersze homlok-ráncolva kérdezni: "Rendesen felöltöztettek az óvónénik a mai állatkerti kiránduláson? "
"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balaton. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 5., kedd
2014. október 20., hétfő
A szok(tat)ás hatalma
Ugye mondtam már hogy nem kis teher negyedik gyereknek lenni?
Mivel én vagyok akivel minden babás élményt utolsónak élnek át a szüleim, már csak szimpla kötelességtudatból is úgy érzem, meg kell adnom a módját az emberré válásnak.Ezért nyújtottam el ennyire többek között a beszédfejlődét, vagy a ciciről való lemondás folyamatát is, és ezért nincs ez máshogy az óvodába való beszokással sem. Igaz, hogy a szüleim már Soma bátyámnál is "ő az utolsó gyermekünk" illúzióban ringatták magukat, de most igazán eltökéltek abban hogy leálltak a gyerekprojekttel.
Oviügyben most azon vagyok hogy meggyőzzem a környezetem arról hogy mindenkinek sokkal jobb ha a dolgok maradnak úgy ahogy eddig. Hagyjanak már ezzel a beszoktatással hiszen nekem nem 'szok' -ásom óvodába járni, és nem 'szok'-ok anyukámtól távol tölteni hosszú órákat.
Még csak a meggyőzés projektem tesztidőszakában járunk.Még nem tudom mi a legjobb módszer így minden reggel máshogy tesztelgetem, mi az amivel leginkább meg tudom anyámegész hátralévő napját keseríteni szívét lágyítani.
Megvolt már a reggeli indulás végtelenre nyújtása, az egész úton fennhangon panaszkodás vagy az ölben cipeltetés is.Mivel kihasználok minden lehetőséget, nálam simán belefér egy kis megvesztegetés is a közeli pékség útba ejtésével, hozzáteszem tök jól tudok már zabkeksszel teli szájjal is visítani. Olyat is tudok hogy mikor felkelek még ki sem nyitom a szemem, már mormolom a mantrát miszerint "én nem akarok ODA menni"
Az eddigi legnagyobb dobásom kétségtelenül az a nap volt amikor az üvöltést az otthoni cipőfelvevéstől a csoportszoba ajtajáig egyhuzamban bírtam, majd megspékeltem egy kis anya pólójába kapaszkodással és rugdalózással, amikor ketten próbáltak leválasztani. Erre még az óvónéni is azt mondta anyukámnak, hogy "Fel a fejjel, ez most a mélypont ennél már csak jobb lehet!"
Az alvást még elég érdekesen űzöm az oviban, megajándékozva anyámat és az óvónéniket még egy "ilyet még nem láttam élménnyel". Mivel tudom hogy anyukám bármikor beléphet hogy hazavigyen, nem akarok elaludni. Nem sok vizet zavarok mert csendben eldumálgatok az ágyamban amíg letelik az alvásidő. Legalábbis így tervezem, de aztán valahogy mégis mindig kidőlök, persze pont akkor amikor már csak pár percet kellene kibírnom. Én egy elég szenvedélyes lény vagyok, és mindent csak teljes erőbedobással csinálok, s nincs ez másként az alvással sem. Így történhetett meg az, hogy én még nem tudtam átélni az anya délután jön értem az oviba élményt, mert egyszerűen nem lehet felkelteni. Anya rendszeresen kap egy alvó csomagot a kezébe akit hazavisz és lefektet, vagy autóztat ha éppen tesó szortírozás a délutáni program.
Az itthoni életemre azért nem hagyom hogy rányomja bélyegét a beszoktatás, így továbbra is vidáman és akciódúsan telnek a hétköznapok. Még mindig bármikor meg tudom lepni, vagy meg tudom mosolyogtatni a családot. Egyik este testvéreim egy informatikai problémáról értekeztek a vacsora asztalnál, s én elcsíptem azt a mondatot, hogy "nem tudom hogy kell törölni" erre én felkiáltottam: "Én tudom! Így!" és serényen nekiálltam takarítani az asztalt ...most komolyan mi ebben a bonyolult!?
És még ők néznek hülyének ha például nem, adnak egyértelmű utasításokat.Takarítottam anyával az ablakokat és én kezeltem a spriccelős flakont. Ő mindig szólt hogy most ide fújj, vagy oda fújj én meg nagy lelkesen nyomtam a spriccnit és közben fújtam ezerrel az ablakot a számmal. Több liter nyálam folyt már az üvegen mire anyámnak leesett hogy pontosítani kellene az utasítást.....
Az októberi hétvégék eddig tök jól teltek.
Az egyiket egy kerek erdő közepén töltöttük egy jó kis csapattal. Bár reggelre már se víz se áram nem volt minket gyerekeket ez egyáltalán nem érdekelt.
Sőt a srácok megépítették Füles házát, szigorúan csak természetes alapanyagok felhasználásával:
Tegnap balatonoztunk egy utolsó utánit és megint nem tudtunk betelni a látvánnyal:
Mivel én vagyok akivel minden babás élményt utolsónak élnek át a szüleim, már csak szimpla kötelességtudatból is úgy érzem, meg kell adnom a módját az emberré válásnak.Ezért nyújtottam el ennyire többek között a beszédfejlődét, vagy a ciciről való lemondás folyamatát is, és ezért nincs ez máshogy az óvodába való beszokással sem. Igaz, hogy a szüleim már Soma bátyámnál is "ő az utolsó gyermekünk" illúzióban ringatták magukat, de most igazán eltökéltek abban hogy leálltak a gyerekprojekttel.
Oviügyben most azon vagyok hogy meggyőzzem a környezetem arról hogy mindenkinek sokkal jobb ha a dolgok maradnak úgy ahogy eddig. Hagyjanak már ezzel a beszoktatással hiszen nekem nem 'szok' -ásom óvodába járni, és nem 'szok'-ok anyukámtól távol tölteni hosszú órákat.
Még csak a meggyőzés projektem tesztidőszakában járunk.Még nem tudom mi a legjobb módszer így minden reggel máshogy tesztelgetem, mi az amivel leginkább meg tudom anyám
Megvolt már a reggeli indulás végtelenre nyújtása, az egész úton fennhangon panaszkodás vagy az ölben cipeltetés is.Mivel kihasználok minden lehetőséget, nálam simán belefér egy kis megvesztegetés is a közeli pékség útba ejtésével, hozzáteszem tök jól tudok már zabkeksszel teli szájjal is visítani. Olyat is tudok hogy mikor felkelek még ki sem nyitom a szemem, már mormolom a mantrát miszerint "én nem akarok ODA menni"
Az eddigi legnagyobb dobásom kétségtelenül az a nap volt amikor az üvöltést az otthoni cipőfelvevéstől a csoportszoba ajtajáig egyhuzamban bírtam, majd megspékeltem egy kis anya pólójába kapaszkodással és rugdalózással, amikor ketten próbáltak leválasztani. Erre még az óvónéni is azt mondta anyukámnak, hogy "Fel a fejjel, ez most a mélypont ennél már csak jobb lehet!"
Az alvást még elég érdekesen űzöm az oviban, megajándékozva anyámat és az óvónéniket még egy "ilyet még nem láttam élménnyel". Mivel tudom hogy anyukám bármikor beléphet hogy hazavigyen, nem akarok elaludni. Nem sok vizet zavarok mert csendben eldumálgatok az ágyamban amíg letelik az alvásidő. Legalábbis így tervezem, de aztán valahogy mégis mindig kidőlök, persze pont akkor amikor már csak pár percet kellene kibírnom. Én egy elég szenvedélyes lény vagyok, és mindent csak teljes erőbedobással csinálok, s nincs ez másként az alvással sem. Így történhetett meg az, hogy én még nem tudtam átélni az anya délután jön értem az oviba élményt, mert egyszerűen nem lehet felkelteni. Anya rendszeresen kap egy alvó csomagot a kezébe akit hazavisz és lefektet, vagy autóztat ha éppen tesó szortírozás a délutáni program.
Az itthoni életemre azért nem hagyom hogy rányomja bélyegét a beszoktatás, így továbbra is vidáman és akciódúsan telnek a hétköznapok. Még mindig bármikor meg tudom lepni, vagy meg tudom mosolyogtatni a családot. Egyik este testvéreim egy informatikai problémáról értekeztek a vacsora asztalnál, s én elcsíptem azt a mondatot, hogy "nem tudom hogy kell törölni" erre én felkiáltottam: "Én tudom! Így!" és serényen nekiálltam takarítani az asztalt ...most komolyan mi ebben a bonyolult!?
És még ők néznek hülyének ha például nem, adnak egyértelmű utasításokat.Takarítottam anyával az ablakokat és én kezeltem a spriccelős flakont. Ő mindig szólt hogy most ide fújj, vagy oda fújj én meg nagy lelkesen nyomtam a spriccnit és közben fújtam ezerrel az ablakot a számmal. Több liter nyálam folyt már az üvegen mire anyámnak leesett hogy pontosítani kellene az utasítást.....
Az októberi hétvégék eddig tök jól teltek.
Az egyiket egy kerek erdő közepén töltöttük egy jó kis csapattal. Bár reggelre már se víz se áram nem volt minket gyerekeket ez egyáltalán nem érdekelt.
Sőt a srácok megépítették Füles házát, szigorúan csak természetes alapanyagok felhasználásával:
![]() |
| A banda |
Tegnap balatonoztunk egy utolsó utánit és megint nem tudtunk betelni a látvánnyal:
![]() |
| Szemben a nappal egy |
![]() |
| Szemben a nappal kettő |
![]() |
| Szemben a nappal három |
2013. május 2., csütörtök
Balaton sokadszor
Oké, az idei első strandolás kipipálva:)))).
Imádom a Balatont ! Már vasárnap is strandoltunk, de akkor az alig 15 fokos vízbe, csak a bátyáim, apukám és a papám merészkedett. Ez valamiféle férfi ego növelő dolog lehet, hogy csakazértis elmondhassák, hogy ők már áprilisban fürödtek, főleg hogy tavaly sikerült még október elsején is megmártózniuk.
Ma viszont pazar idő volt, és 3 nap elég volt hozzá hogy a víz bár frissítő, de ne dermesztő legyen. Ezt anyukám a saját bőrén is megtapasztalhatta, miután némi külső segítséggel s nem teljesen önszántából (apukámnak megvannak az eszközei) nyakig merülhetett benne. Míg tesóim és apukám élvezték a vizet én anyukám asszisztálásával a parti sekélyesben merítettem ki a vödör-homok-víz kombinációban rejlő összes lehetőséget.
Ha működne a hosszútávú emlékezetem bizonyára deja vu-m lenne, de így teljes rácsodálkozással élveztem a strandolás minden pillanatát, legyen az játszótéri bunyó, apukám alkudozása a kürtöskalácsárussal egy esetleges törzsvásárlói kedvezményen lévén, hosszú az idény és a nevezett pékárú elkötelezett hívei vagyunk, vagy Soma idei első csőbe húzott áldozata, aki miután az üresnek vélt alul nyitott öltözőkabinba lépett a kabin falára felkapaszkodott vigyorgó bátyámmal és saját sikolyával szembesülve penderült ki onnan. Egyébként miután anyukám elnézést kért tőle Soma helyett azért megköszönte, hogy besétált a csapdába így bátyám végre elhagyta a nem túl tágas helységet és a nap további részében elégedetten vigyorgott.
És a legfontosabbat még nem is említettem.Mivel ünnepnap van, nálunk megint van egy szülinapos, Csongor bátyám személyében, aki ma 11 éves! Nem tudom említettem-e már, hogy anyukám csak piros betűs ünnepeken, vagy hosszú hétvégéken szeretett szülni persze én erről is leszoktattam. Réka március 15., Csongor május 1., Soma október 22( másfél óra híján 23.-a).
Szombaton rendesen meg is ünnepeljük majd, hisz délelőtt a barátai délután pedig a család hivatalos hozzánk, így gyanítom hogy estére a lakás és anyukám idegei hasonlóan leharcolt állapotban lesznek:))
Én mostanában legszívesebben felfedezőt, kamikázét, és kutyát játszom. Az életszemléletem még mindig arra épül, hogy márpedig a világot csakis tapasztalás útján lehet megismerni. Így történhet meg hogy, még mindig előszeretettel használom az ízlelést a dolgok megismerésére, legyen az gyurma, homok, föld, vagy kerti gaz. A kamikáze énem diktálja például, hogy a 20%-os lejtésű garázslejárón simán nekiinduljak a motorommal. A kutya énem, pedig abból fakad, hogy délelőttönként anyukám előszeretettel ráz le olyan indokokkal mint főzés és takarítás, és mivel Lotti mindig lelkes ha a közös játékról van szó, így elég sok időt töltök vele. Persze most meg ezen parázik anyám, mert szerinte aggasztó hogy, ha jön a postás Lottival együtt rohanok a kerítés mellett, ha kapok valami kaját el sem tudom képzelni, hogy ne osszam meg vele, amiért cserébe elvárom hogy ő is szó nélkül tűrje ha falatozom a táljából és négykézláb állva lefetyelek a vizéből. Sajnos pár napja lebuktam aminek az lett a következménye hogy Lotti táljai magasra kerültek anyukám pedig napokig nézegette a számat várva hogy valami csúnya szájfertőzéssel igazolja a kiakadását, persze hiába.
Szóval egyáltalán nem érzem magam észrevétlennek, de úgy látszik ebben a családban ez sem elég, különben hogy történhetett volna meg másként, hogy simán rám csukták a spájzajtót, miután észrevétlenül beosontam, és igencsak sokáig kiabáltam a sötétben, mire két kétségbeesett hiábavaló kört futottak a kertben, aztán végre beazonosították a lelőhelyem. Anyukám annyival intézte el a dolgot hogy "Nem baj! Majd lesz mit mesélni 20 év múlva a pszichológus kanapéján " hogy ez pontosan mit jelent nem tudom, de gyanítom hogy majd megértem.

| Személyi edzőim |
2012. október 10., szerda
Vénasszonyok nyara
Imádom a vénasszonyok nyarát! Eléggé ősz van ahhoz, hogy mindenki valamilyen oktatási intézményben sínylődjön, de az idő még pazar, így anya egész nap csak az enyém és a lakás is és a kert is csak az enyém. A kertet imádom. Akárhol vagyok a lakásban, ha meghallom, hogy nyílik a bejárati, vagy a terasz ajtó hangos csatakiáltással és enyhe higanymozgással bukdácsolok árkon bokron(értsd:általam szétdobált cuccokon) keresztül a szabadság felé. Ha sikerül kijutnom akkor már semmi nem állíthat meg a világ felfedezésében. Ennek köszönhetően(mármint hogy a napunk jelentős részét a kertben töltjük) Lotti agyon kényeztetett, anyukám állandó házimunka elmaradásban van (a kertben viszont a dió összeszedve, az első lehulló levelek összehúzva kutyakaka naprakészen eltávolítva), én pedig nagyon elégedett vagyok. Az hagyján hogy én felfedezek, de ennek nyomán már anya is kikupálódott, és a Wikipédiának köszönhetően már azt is tudja hogy a fűzfa termése nem árthat egy 1 évesnek, sőt gyógynövénynek minősül, ugyanígy az olajfa termésének szétrágása sem árthat. Arra már nem igazán mert rákeresni, milyen következménye lehet a a Lottival a kutyatálból való közös falatozásunknak és abban is csak reménykedik hogy nincs olyan macska a környéken aki bemerné tenni a lábát a mi nyúlszívű, de hangos kutyánk által őrzött homokozóba amit szintén előszeretettel dézsmálok.A kb 3 éveseknek való csúszdára, már pár másodperc alatt képes vagyok felslisszolni rendszeresen frászt hozva mindenkire.A kedvenc szórakozásom pedig a bújócska.Mivel még kevéske a kommunikációs eszköztáram így nem tudok szólni anyának hogy akkor most bújócskázzunk, hanem egyszerűen elbújok és ő pedig megkeres.Szerintem ő is nagyon élvezi, csak azt nem értem miért kell mindig falfehér arccal remegve magához szorítva örülni nekem ha megtalál?! Persze néha azért becammogok a házba teszek egy kört, anyukám szerint csakis azért hogy őt bosszantsam a ruhámban felgyűlt homok elszórásával vagy a cipőmre tapadt sárdarabok bútorokon való elhelyezésével.
A szép időt a hétvégén is kihasználtuk és lent aludtunk egy utolsó utánit Almádiban. Mivel szüleim megrögzött gyerek halmozók, velünk tartott Réka barátnője is.A térdig bemehettek a Balatonba engedélyből végül egy utolsó utáni fürdés is kerekedett, miután kissé elvadult az apa által kezdeményezett fröcskölgetős játék. Én épp jól elvoltam a parton a kagylókkal, mikor anya sipítozására lettem figyelmes ahogy az egy szál alsógatyában pancsoló Somát parancsolja ki a vízből.

| Kerti ténykedés közben |
![]() |
| Őszi Balaton |
![]() |
| Egy jól sikerült bújócska a fiúk szobájában |
2012. augusztus 31., péntek
Telihold
Ma reggel mindenki olyan kótyagosan ébredt mint, akik átmulatták az éjszakát. Bár anyukám nekünk köszönhetően lassan 13 éve él aktív éjszakai életet, ezt mégsem élvezi annyira mint a gyermektelen időkben zajlott éjszakázásokat.Miután mindenki beszámolt róla milyen rosszul aludt (a szomszéd néni is), megállapították hogy csak a telihold lehet az oka.Az lehet hogy náluk a telihold miatt volt az álmatlanság, én viszont konkrétan tudom hogy a pelusomban éjszakázott 2 maréknyi iszapos homok okozta a nyűgös órákat, amit csak egész éjjel tartó maratoni szopikkal tudtam ellensúlyozni. Tegnap este ugyanis hirtelen ötlettől vezérelve apukám bedobta szokásos nyár végi szavajárását, miszerint "menjünk le csobbanni egyet a partra, hisz lehet hogy ez az utolsó szép strandnap az idén.". Este hatkor már benn is voltunk a vízben mind a heten, ugyanis elvittük Csongi egyik cimboráját is. Apa és a gyerekek hamar találtak partnert egy újabb véget nem érő vízilabda meccshez én pedig megállapítottam hogy a Balaton vize a sekélysége ellenére tényleg kiváló minőségű (miután a strand minden elérhető területéről vettem ízmintát iszapból, homokból, és Balaton vízből egyaránt). Mikor este 8-kor anya végre kikönyörögte vacogó családtagjaimat a vízből én már a parton mutogattam frissen szerzett pár lépéses tudományomat és mosolyogva söpörtem be az elismeréseket minden arra járó rajongómtól. Hazaindulás előtt anya még megszoptatott, majd szabadkozott vendéggyerekünk előtt hogy én biztos hazáig üvölteni fogok mert fáradt vagyok és nem bírom az autózást. Hát én igazából azt nem bírom, ha rossz híremet keltik, úgyhogy mire a parkolóból kifordultunk már aludtam is mindenféle Adele és más felhajtás nélkül békésen szuszogva. Így történhetett hogy átaludtam azt is hogy hazaérünk és becsempésznek az ágyba az esti tejpépem fürdés, és legfőképp tiszta pelus nélkül.
Reggeli jutalmunk anyukám zsörtölődős változata volt ami nem egy nagy élmény. Délelőtt pedig, egy algopirinen és egy adag koffeinen túl a földön fekve úgy csinált mintha velem játszana, így én nyugodtan garázdálkodhattam a bátyáim szobájában. Mikor hatott a gyógyszer és kezdett felocsúdni az önsajnálatból, kihalászta számból a kinder-figurákat, robbantotta tesóimat a tévé elől, neki ugrott az ebéd kotyvasztásnak és közben fél füllel hallottam hogy apával megbeszélik a ma esti utolsó utáni csobbanást a Balatonban.

2012. május 1., kedd
Hosszú hétvége
Na, most már tudom mit jelent a hosszú hétvége! Úgy látszik, szüleim szeretik feszegetni a határokat, s azt hiszik ők az idő urai. Úgy alakult, hogy elég sok program ajánlkozott a 4 napra, s ők úgy döntöttek a hosszú itthon töltött hétvégék után nem mehetünk el semmilyen lehetőség mellett. Szombaton fűnyírás után irány a 120 km-re élő nagyszülők otthona, majd még aznap este egy nagyon jó hangulatú nagy családi vacsi apukám családjával. Mivel életemben először voltam étteremben próbáltam figyelni Soma bátyámat, hogy tudjam hogy is kell egy gyereknek viselkedni, mikor másfél órát kell várakozni az ételre.Hát azt hiszem, amit bátyám művelt én is simán produkálom majd a jövőben. Bár arról lemaradtam, mikor a fagyiját kelyhestől sikerült a földre rántania, mert éppen egy szinttel lejjebb szopiztam, azért onnan is simán hallottuk anyukámmal a bánatos "sírását". Másnap reggel irány vissza, hogy a Bakony egyik legmagasabb hegyén randizzunk anyukám népes családjával. Ez a találkozó is jól sikerült egészen addig, amíg egy nagy kerek erdő közepén kiderült hogy eltévedtünk. Én ezt a túrát is élveztem. Felváltva lógtam apukámon és anyukámon a kendőben, és még el is bóbiskoltam a fantasztikus medvehagymaillatban. Miután levergődtünk a hegyről, a barátainknál pihentük ki a fáradalmakat és én itt közöltem is mindenkivel, hogy nekem köszönöm elég volt a felhajtásból és inkább már csak otthon szeretnék lenni.Mikor este az autóban, úton hazafelé hangot is adtam akaratomnak az egész család dalra fakadt hogy megnyugodjak. Próbáltam őket túlüvölteni, hogy nem kell a felhajtás csak legyünk már otthon de hiába. Hétfőn aztán akár akartam akár nem túlestem első strandélményemen is. Meglepően jól éreztem magam a Balatonon, és míg a tesóim próbálgatták a vizet(percenként jöttek anyukámhoz:"bokáig bemehetünk? és térdig? és derékig? és hajunk vizes lehet?) én az árnyékban próbálgattam a gurulásos technikámat, amivel sikerült olyan gyorsan lejutnom a pokrócról hogy végre megkóstolhattam a füvet amire oly régóta vágytam.
Az idei első fürdés, az első homokvár és az első hiszti a fagyiért után a tesóim is lefáradtak de nem annyira, hogy ne próbálják ki a frissen vásárolt kajakunkat. Szuperul siklottak a vízen, és én ámulva néztem őket ahogy a napsugár-simogatta hullámokon eveznek. Este egy fagyi a Balaton állítólag legfinomabb fagyizójában, és irány haza. Az utolsó nap egész nyugodtan indult fűszerezve egy kis délelőtti görkorival a szupermarket-parkolóban. Délután Csongor bátyám 10. szülinapját ünnepeltük grillezéssel és unokatesókkal körítve. Szóval ez volt az én hosszú hétvégém. Mindent összevetve jól éreztem magam, de azért alig várom a holnapot mikor mindenki elmegy a dolgára(óvoda, iskola, munkahely), és az anyukám újból csak az enyém lesz.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)