"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: testvérek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: testvérek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 26., vasárnap

Szösszenetek

Ma reggel anyám nagyon kipihenve ébredt és úgy döntött az óra átállítással ajándékba kapott egy órát a utódai szerinte elhanyagolt elméjének pallérozásával tölti. Somával kezdte, és azzal hogy rendbe tegye a fejében a káoszt a hónapok és évszakok vonatkozásában. Soma nem volt formában, meg hangulatban sem és egyáltalán nem erőltette meg magát és én már akkor sejtettem hogy ezt én szívom meg.
Miután konstatálták hogy nekem már megint hőemelkedésem van (ezt az állandó betegeskedést az ovival sikerült megnyernem), megszületett az ítélet, hogy amíg a család a nálunk vendégeskedő Sári mamával és Ficó papával kirándul én anyával itthon maradok gyógyulni.Hogy szomorúságomat enyhítse anya beígért egy igazi vászonra festéses délelőttöt,(amire igazán türelmesen várok, még ebben a percben is), de amint kihúzta a család a lábát máris rám vetette magát és olyan kérdésekkel bombázott amire szerinte és a szakkönyvek szerint már tudnom kellene válaszolni. Egész hamar sikerült leszerelnem mert mikor arra a kérdésre hogy kik a testvéreim, felsoroltam hogy Réka,Csongi, Soma és Lotti. Kiakadt és elmagyarázta hogy szerinte a Lotti kicsoda a családban, mire én bólogattam nagyokat.Erre megkérdezte még egyszer és én ismét felsoroltam mind a négy tesómat.Azt hiszem a harmadik körnél akadtam ki én is, és sikítva láttattam be vele, hogy valójában ki is Lotti nekem.......

Soma szülinapját rendesen megünnepeltük. Először az osztálytársaival, aztán a családdal. Nálunk az úgy van hogy minden gyereknek jár négy darab szülinapi buli 8-tól 12 éves koráig. A nagytesóim már túl vannak rajta és egy kicsit irigylem is őket mert annak idején a szüleim még igazán oda tették magukat ez ügyben. Most, Soma első buliján apa meccsre ment hamburger sütés helyett, anya pedig jutalompontokkal megvesztegette Rékát hogy Zsófi barátnőjével együtt vezényeljék le a mókát. Engem eltávolítottak, így én csak az afterparty-ba csöppentem bele, amit 1-2 ottfelejtett gyerek, sok kidurrant lufi, érintetlenül hagyott pizzacsigák, eszméletlen kupi és egy nagyon leharcolt anya fémjelzett. Most komolyan, mire én 8 leszek ki fog nekem bulit prezentálni? A járókeretes anyám, a zörgő csontú apám, és a 19 éves a "enyémavilág" kamasz nővérem biztos nem. Azt hiszem itt az ideje nagyon jóba lenni a bátyáimmal.........


2014. február 3., hétfő

Kudarc kezelés és a testvérek dicsérete

Azt hiszem kudarckezelésben még van hova fejlődnöm. Persze szerintem simán beleférek még a dackorszak csatolmányaként kezelt hisztitartományba, bár néha rendesen a határértéket verdesem.
Az egyik s még mindig a legfontosabb frusztráció forrás a lassan fél éve terítéken lévő téma: a BESZÉD. Miért kell ennek ilyen rohadt nehéznek lennie? Nem mondhatnám hogy eseménytelenül telnek a napjaim, s mint egy nyiladozó értelmű két évesnek általában, nekem is egyre többször van hozzáfűznivalóm, s véleményem a dolgokról. Már feladtam, hogy többször ismételgessek.
 A frusztráció feldolgozási projektem a következő:
 ugrálás kétlábon,
toporzékolás,
hanyatt vágás,
artikulátlan oroszlánüvöltés,
gyilkos pillantások az értetlenekre, esetleg egy kis könnyű testi sértéssel körítve.

 Mivel most már igazán aktív részese vagyok bátyáim mulatságainak is (úgy mint a harcolás, birkózás, bunki építés, focizás, bújócskázás és a különböző üldözéses mókák, legozás, autópálya építés), úgy érzem teljes irányítói jogkörrel rendelkezem ahhoz hogy beleszólhassak a játék menetébe. Ami külső szemlélőnek úgy néz ki, hogy én szeretnék valamit nagyon, ők meg nem úgy gondolják, és akkor én iszonyú hangon iszonyú hangosan és iszonyú sokáig bírok sikítva üvölteni, s ezzel előbb vagy utóbb, de elérem amit akarok. Hiába, egyszerűen nem lehet rám haragudni. Azt hiszem ezt jó lesz rendesen kiaknáznom amíg lehet, mert ha jól látom eljön az az idő amikor már az én szüleim is nagyon tudnak haragudni. Elég hozzá egy-két csillagászati összegű telefonszámla, egy kis vállrándítással elintézve, amit Réka produkált vagy a kiskamaszkori süketség ami Csongor bátyámat támadja meg rendszeresen.
 Soma még jó korban van és úgy sejtem harmadikként ő is felismerte s kiaknázta a határok feszegetésében rejlő lehetőségeket.Bizonyíték rá hogy a szüleink és a óvónénik után most már a tanítónéniket is lazán az ujja köré csavarta.
Ezek fényében egyre biztosabb vagyok benne, hogy a testvéreim küldetése e földön elsősorban ez én okulásomat szolgálja. Elképzelni sem tudom milyen lehet testvérek nélkül mindent magamnak kijárva felnőni. Már most látom hogy az ő segítségükkel milyen jól felkészülten futok neki majd az élet buktatóinak.

Fiú testvéreim okán biztos vagyok benne, hogy mire elérem az óvódás kort jó eséllyel szemrebbenés nélkül elő tudok adni egy-egy hónalj-puki sorozatot.  Nem hátrálok meg egy kis csetepatétól, képes leszek az óriás szappanbuborék fújás és a forróra mikrózott pillecukor szájba tömésének tudományát elsajátítani. Profi módon tárazom, húzom föl és ürítem a szivacs lövedékes fegyvereket s a legváltozatosabb módokon tudom majd veszélyeztetni saját testi épségemet. S akkor még meg sem említettem az ABC elböfögését, ami azért talán egy későbbi lépcsőfok a bálványozott bátyáimat követő utamon.
Természetesen a nővérem is szükséges ahhoz, hogy ne jöjjek zavarba a csajosabb dolgoktól. Hisz például már most nagyon tudunk együtt fújni anyára ha fésülködésről van szó. Komolyan! Réka miért tud úgy megfésülni engem hogy azt ne érezzem mártírhalálnak? A körömlakkok és a könyvek elkötelezett híveként pedig biztosítja számomra, hogy ne csak azokkal a vad fiús dolgokkal legyek beoltva.
Egy kis ízelítő Csenge nyelvből: