A kvízmester

Családtagjaim mindig vevők voltak a játékokra. Nálunk nincs hétvége társas nélkül, a hosszabb autóutakon is előszeretettel szórakoztatjuk magunkat szólánccal,  barkóbával, vagy a hárombetűs szójátékkal amit én még nem annyira értek de a többiek imádják. (mindig egy betűt változtatva a hárombetűs szóban anélkül hogy kiejtenénk a szót körülírjuk, a másik ha rájött mire gondolunk szintén változtat rajt egy betűt és körülírja az új fogalmat stb..). Szóval igazi homo ludens -ek. 
Nemrég egy kvíz-esten voltak szüleim és a nővérem,  és mikor itthon elmesélték és meghallottam a kvíz-mester szót, mindjárt tudtam, hogy én ezt sokkal jobban tudnám csinálni. Ott mindjárt kijelentettem hogy szervezek nekik egy családi kvízt,  és estére tető alá is hoztam a gyűlést.(Igen én gyűlésnek  hívom)
Nem mondhatom hogy mindjárt első szóra lelkesen ugrottak, de megvannak a módszereim. Az idegesítő nyaggatástól kezdve a könnyű testi sértésig mindent bevetettem a meggyőzésre.
Este aztán sorba ültettem a szüleimet és tesóimat a kanapén és rém komolyan véve magamat kiálltam eléjük. Különösebben nem készültem mert szeretem a spontaneitást és szeretem úgy irányítani a kérdéseket, hogy aki egy kicsit lemarad legyen lehetősége felzárkózni. És ezzel el is érkeztünk a problémához, amiért végül is egy kicsit kudarcba fulladt a játék. Nem bírom elviselni, hogy valaki, egy kicsit is rosszul érezze magát, és mivel nem akartam vesztes arcokat látni, ezért ha rajtam múlik, soha nem lett volna vége a mókának, hogy ne kelljen nyertest hirdetnem. Azért így is jól sikerült és szerintem igazán feldobtam a család estéjét. Ezen felbuzdulva találtam ki a következő hétre, a nagy családi ügyességi versenyt, amit már nem csaptam össze, hanem rendesen rákészültem. Kapóra jött, hogy beteg voltam azon a héten, és mikor senki sem tudott rám vigyázni, az irodában segítettem anyának és a mamának, hogy hatékonyabban menjen a munka. Rendesen befogtam a mamámat a meghívók és a belépőjegyek gyártásába. Lelkesedésem annyira átragadt a tesóimra és a szüleimre hogy már nem is került túl nagy fáradságba rábeszélni őket az újabb "gyűlésre".
Volt birkózás, labdadobás kosárba, akadályfutás, célbalövés és sodrófa húzás.  A fődíj egy általam készített rajz volt, de a már említett túlműködő empátiám miatt, a nyertes Csongoron kívül mindenkinek rajzoltam valamit.
Most töröm a fejem valami újabb nagy durranáson, mert úgy látom ráfér a családra a csapatépítés.
Mindenki szanaszét van egész héten és a nagyobb tesóim egyre több külön elfoglaltsága miatt a hétvégéken sem egyszerű már olyan programot összehozni amiben mindenki rész tud venni.

Dramatizálok

Már régóta az egyik kedvenc elfoglaltságom eljátszani az élményeimet. A "játszunk óvodásat!" felszólításomra már a szüleimtől a testvéreimen keresztül a nagyszülőkig mindenki sikítva menekül.Ami azt illeti tényleg elég rendesen csúcsra járattam a dolgot az utóbbi időben, úgyhogy most új elemekkel gazdagítva a játékot az aktuális kedvenc meséimet dramatizáljuk. Mostanság fedeztem fel a kötelező klasszikusokat, így az a megtiszteltetés éri családtagjaimat, hogy minden este belebújhatnak Hófehérke, a hét törpe, Piroska, nagymama vagy épp a farkas bőrébe.
Mivel a színészet mellett a dramaturgia és a rendezés is a kisujjamban van szabad kezet kapok a kivitelezésben. Minden este másra osztom a gonosz szerepét, hogy ne fásuljanak bele a karakterbe, az előadásmódban maximalizmust várok el, és bátran eresztem ki a hangom ha nem megfelelően valósítják meg az elképzeléseimet, és a munka oroszlánrészét magamra vállalva, én játszom a legtöbb szerepet egy-egy jelenetben. A beszédemet illetően most azt találtam ki, hogy tökéletesítem itthon amíg úgy nem ítélem hogy a külvilág is megérett a velem való kommunikáció ezen formájára. Ez annyit tesz,  hogy az óvodában még mindig többnyire hallgatok és idegenek nekem szegezett kérdéseire is csak akkor válaszolok, ha eldöntendő kérdés, mert azt lehet fejrázással letudni. Oké arra hogy hány éves vagyok még reagálok egy kézzel mutatott hármassal, de ez a maximum. Itthon persze nincs megállás igazi cserfes lány vagyok. Sőt szépen elmondom a mondókákat és angol szavakat amiket az oviban a beszédesebb társaim tanulnak.Szoktam énekelni is de azt mondjuk anya nem bánja hogy csak magunk között. Nemrég rendet csinált a régi cd-k között és az újból felfedezett kedvenceivel abszolút kimeríti a kiskorú veszélyeztetését.Nem gondoltam volna, hogy visszasírom, sőt követelem a Sárga Zsigulit a Vad Fruttiktól, egy hosszabb autóút után mikor például az Ef Zámbó-féle "Miért lobog a pöttyös befőtt ha nem is fúj a szél ?" című gyöngyszemet kell hallgatnunk.
Van egy másik újból felfedezett zenéje amire viszont rácuppantunk Somával. A Jazz+Az nevű formáció "Mit tehet a sejt aki mit se sejt?" című klasszikusát már kívülről fújjuk. Soma a rap-es részeket én pedig a refrént cincogom bele a világba teli szájjal.