Kis nyàri színes

A nyár hosszú.Főleg mikor arra a kérdésemre, hogy mikor jönnek hozzánk a Sári mamáék és a szegedi unokatesók mindig számomra elérhetetlennek tűnő augusztusi dátumokat és két számjegyű számokban mért átalvásra váró éjszakákkal jönnek.
A nyár rövid. Főleg mikor arra a kérdésemre, hogy mikor megyek oviba a baljóslatú nemsokára és a számomra megfoghatatlan szeptemberrel jönnek.
Pedig igazából nagyon jó dolgom van, mert a családi kupaktanács úgy döntött megoldják úgy a nyarat, hogy ne kelljen oviba járnom, hanem tényleg úgy lebzselhessek mint a nagyok.
Anyáék az elmúlt két hétben voltak szabin.Amint felráztuk az első hét kánikulájában szanaszét áztatott testünket, már indultunk is egy háromnapos bicikli túrára.A meteorológusok valószínű a szokásosnál is többet csuklottak azon a szépnek induló hétfői napon, mikor késő délután egy agyonázott csapzott család, kukazsákokba csomagolva 12 keréken begurult a zánkai üdülő központba.Soma idén már tekert,így egyedül terpeszkedhettem a Soma-mobilban (a család nem hajlandó átnevezni a biciklis utánfutót,amit most én használok, pedig tettem rá pár erőteljes célzást), mégsem tudtam élvezni az esővédő alatt párolódást. Valószínűleg az sem lendített a komfort érzetemen, hogy ragaszkodtam hozzá hogy én is kapjak kukazsák ruhát az útközben beszerzett 10-es csomagból. Azért így majdnem 4 évesen kezdem kapiskálni hogy nem mindig jó a csordaszellem, bármilyen bulisnak is tűnik.
Anya egy pillanatra meghatódott, mikor kiderült hogy pont abban az épületben fogunk aludni ahol ő 13 évesen táborozott még az időszámítás előtt. Mikor aztán kiderült hogy nem is kell megerőltetnie magát a nosztalgiázáshoz, mert minden pont ugyan olyan mint 30 éve akkor inkább elborzadt mint elérzékenyült.
A 10 fős tábori szoba egész éjjel bulizó(!!)  12-13 éves gyerekekkel egy épületben, gyerek méretű heverőkön, becsukhatatlan ablakok alatt feltette az i-re a pontot. A kedd reggeli szemerkélő esőben feladtuk a további túra terveinket, és hazaindultunk. A nagy tesók csak azzal a feltétellel voltak hajlandóak tekerni, hogy szüleink megígérték, hogy amint nagyon megered az eső felülünk a vonatra. Végül egész szép idő kerekedett, és tök jó kis nap lett belőle.
A nyáron egyébként szépen felfejlődött a baráti köröm. Az új pajtásaimnak se szeri, se száma. Igaz, hogy képzeletbeliek, de mindegyiküknek van neve, mindegyik imád engem, és mindig pont azt csinálják, amit én akarok. Nem ilyen a tökéletes barát?  Órákig képes vagyok velük sugdolózni,nevetgélni, veszekedni és kibékülni.
A családtagjaimat is előszeretettel vonom be a szerepjátékaimba, és addig amíg én irányítok nincs is semmi baj.A szokásos forgatókönyv a következő: Én kitalálom és dramatizálom a történetet. Megírom a párbeszédeket és alaposan a szereplők szájába rágom. Ezek után megkérdezem tőlük hogy "jó?" Ha valaki ilyenkor akadékoskodni mer egy "nem"-mel csak dobbantok és azt mondom: DE!
Azt hiszem eljött az ideje annak is hogy kijelenthetem, minden előzetes aggodalom és tragikus előjelre rácáfolva, igenis elsajátítottam édes anyanyelvünket. Olyannyira belejöttem, hogy ráverve az összes tesómra, nem vacakolok a pöszeséggel, hanem tök jól érthetően és választékosan fogalmazok.
Igy bizony le is buknak a szüleim mikor egy hosszú monológom után megkérdezem, "értetted?" Ők pedig mondják hogy igen, de a felszólításomra hogy mondják vissza, csak zavart mosoly a válasz. És én is lebukok mikor olyanokat mondok például egy szereposztásnál hogy "te leszel a faszi aki árulja a kutyákat" meg hogy "kurva meleg van".
Lotti még mindig a legeslegjobb barátom.Rengeteg időt töltünk együtt.Minden titkomat megosztom vele mert egy kis hasvakarásért cserébe végighallgat, együtt érez és ami a legfontosabb mindig egyetért velem.

Dramatizálok

Már régóta az egyik kedvenc elfoglaltságom eljátszani az élményeimet. A "játszunk óvodásat!" felszólításomra már a szüleimtől a testvéreimen keresztül a nagyszülőkig mindenki sikítva menekül.Ami azt illeti tényleg elég rendesen csúcsra járattam a dolgot az utóbbi időben, úgyhogy most új elemekkel gazdagítva a játékot az aktuális kedvenc meséimet dramatizáljuk. Mostanság fedeztem fel a kötelező klasszikusokat, így az a megtiszteltetés éri családtagjaimat, hogy minden este belebújhatnak Hófehérke, a hét törpe, Piroska, nagymama vagy épp a farkas bőrébe.
Mivel a színészet mellett a dramaturgia és a rendezés is a kisujjamban van szabad kezet kapok a kivitelezésben. Minden este másra osztom a gonosz szerepét, hogy ne fásuljanak bele a karakterbe, az előadásmódban maximalizmust várok el, és bátran eresztem ki a hangom ha nem megfelelően valósítják meg az elképzeléseimet, és a munka oroszlánrészét magamra vállalva, én játszom a legtöbb szerepet egy-egy jelenetben. A beszédemet illetően most azt találtam ki, hogy tökéletesítem itthon amíg úgy nem ítélem hogy a külvilág is megérett a velem való kommunikáció ezen formájára. Ez annyit tesz,  hogy az óvodában még mindig többnyire hallgatok és idegenek nekem szegezett kérdéseire is csak akkor válaszolok, ha eldöntendő kérdés, mert azt lehet fejrázással letudni. Oké arra hogy hány éves vagyok még reagálok egy kézzel mutatott hármassal, de ez a maximum. Itthon persze nincs megállás igazi cserfes lány vagyok. Sőt szépen elmondom a mondókákat és angol szavakat amiket az oviban a beszédesebb társaim tanulnak.Szoktam énekelni is de azt mondjuk anya nem bánja hogy csak magunk között. Nemrég rendet csinált a régi cd-k között és az újból felfedezett kedvenceivel abszolút kimeríti a kiskorú veszélyeztetését.Nem gondoltam volna, hogy visszasírom, sőt követelem a Sárga Zsigulit a Vad Fruttiktól, egy hosszabb autóút után mikor például az Ef Zámbó-féle "Miért lobog a pöttyös befőtt ha nem is fúj a szél ?" című gyöngyszemet kell hallgatnunk.
Van egy másik újból felfedezett zenéje amire viszont rácuppantunk Somával. A Jazz+Az nevű formáció "Mit tehet a sejt aki mit se sejt?" című klasszikusát már kívülről fújjuk. Soma a rap-es részeket én pedig a refrént cincogom bele a világba teli szájjal.

Utolsó hetem a (mindent)szabad világban

Mivel jövő héten kezdem az ovit anya meg a munkát, így az elmúlt évek nyugis napirendjének egyszer és mindenkorra vége.Mikor anyukám felfogta, hogy tulajdonképpen ez az utolsó hete amit akár egész nap melegítőben, maszatos képpel (igen most  nem magamról beszélek), vagy kötelességeket leszarva velem hancúrozva tölthet, bepánikolt. Először gondosan megtervezett egy alapos nagytakarítást, mert erre mostanában úgysem lesz ideje, aztán a már említett leszarom taktikával operálva arra jutott hogy inkább a gyes-es évek pozitívumait kidomborítandó kiélvezi a velem töltött utolsó meghitt napokat.
Így esett hogy például a tegnapelőtt dél még pizsamában ért minket egy pokróc alatt a tévé előtt nasikkal felszerelkezve,és hajlandó volt velem dramatizálni, az összes hülye ötletemet is, kiaknázva a tigris-medve-vadász és egyéb állatfajták találkozásának kimenetelében rejlő összes lehetőséget. Uzsonnára palacsintát sütött, este pedig hajlandó volt viccesen mesélni a Boribont.
Tegnap egész délelőtt doktornéniset játszottunk, szintén mosdatlanul és pizsamában, végigszervizelve az összes babát és plüssállatot a házban. Mivel Soma bátyámhoz hasonlóan kifinomult humorérzékkel rendelkezem és abszolút vevő vagyok anya hülye poénjaira, visongva fetrengtem, mikor anya doktornéni a vizsgálat közben előkapta gitárját és blues-ba szedve elhörögte, miért is nem kap matricát az aki nem nyitja ki a száját, lepisili vagy lefejeli a tiszteletre méltó fehér köpenyest. Szóval ezerrel belevetettem magam a szerepjátékok nyújtotta fantáziabirodalomba.
Az utóbbi hetekben végleg leszámoltam a Csenge nyelvvel. Napról napra artikuláltabb vagyok. Oké, még ragaszkodom néhány rögeszmémhez. Például az 'f' hangot még mindig következetesen a 'p'-vel helyettesítem, a három betüs szavak meg szerintem sokkal jobban hangzanak visszafele kiejtve, de ezeket kódolva, már egész jó hatékonysággal értik meg hogy mit akarok közölni.
A közlés több formáját is lelkesen gyakorlom már. Tudok szépen kérni, parancsolgatni, észt osztani, csak úgy csevegni és káromkodni is. (ezt most nem részletezném mert leírva is elég égés anyámnak, minek is neveztem mikor nem működött velem együtt egy játékban.)
Pénteken szünet lesz a suliban így beterveztünk egy tesókkal közös állatkertezést amiért körülbelül két hónapja egyre artikuláltabban nyavalygok. A tesóknál most úgyis elég jó a vagyok, hála szüleink újabb agyament ötletének. Elkanászodott testvéreimet megregulázandó kitaláltak egy pontrendszert, amiben jó és rossz cselekedetekkel lehet a plusz és a mínusz pontokat gyűjteni. Ha nem jön össze a havi elvárt pont mennyiség akkor ugrott a zsebpénz, a tv és a gépezés. Mivel a kutya etetésért, kutya sétáltatásért és Csengére vigyázásért elég jó pontok járnak, mondhatom hogy Lotti és én vagyunk a legnagyobb haszonélvezői a dolognak. Most írhatnám, hogy hosszú távon majd anyáék lesznek azok, de ismerve következetességüket a gyereknevelésben még nem mernék ilyen elhamarkodottan jósolgatni.

Hétvégén balatonoztunk egy kicsit:

Már Soma is megfertőződött a kajakozással

Lábfürdő

Napfürdő anyával

Focivébé. Méééé ???

A család vb lázban ég aminek több szempontból is hasznát veszem.Végre Almádiban is van tévénk és a későig tartó meccsek okán rendszeresen elfelejtenek engem ágyba dugni így Somával együtt jó kis éjszakai életre álltunk át, reggeli sokáig alvással fűszerezve természetesen.Szüleim igyekeznek maximálisan kihasználni a nagy család adta lehetőségeket így a 140 cm-nél nagyobb családtagokkal gól totót töltettek ki.Jani papát is bevonva kemény 300 Ft-os alapon játszva még izgalmasabbá teszik ezt az egész foci őrületet. Vannak egész tanulságos esetek ezen a Vb-n. Remélem így hogy anyáék látják hogy az a Suarez nevű urugvay-i sem rest a fogait használni ha az igazáért kell harcolni, elnézőbbek lesznek az én legújabb érdekérvényesítési módszerem felett. Persze azért így sem akarok járni:












Réka kajak táborba jár minden nap, Csongor pedig már 5 napja elment egy bentlakásos sulis táborba. Már komoly elvonási tüneteket veszek észre a családon, mert egyre gyakrabban hangzik el a "Milyen nyugi van!"  mondat.
Én napközben anyával és Somával élvezem a balatoni nyarat amit idén jelentősen feldob a tény hogy az utcánk végére egy cirkusz költözött egész nyárra, s az elefántok csak úgy kicsapva az út mellé legelik a fákat és szórakoztatnak engem minden nap mikor feltekerünk hozzájuk.

A beszéddel igazán jól haladok,  de azért nem kapkodom el a dolgot. Szép lassan csöpögtetem, hogy kiélvezhessek minden ámulatot, és őszinte örömöt amit az információ átadásommal elérek. Kedvenceim most a kérdőszavak. 'ova?, 'óóól?, mííí? , és a minden alkalommal rendkívüli derültséget keltő Méééé?. Ha naivan azt gondolták, hogy megkésett beszédfejlődésem okán kihagyom a fantasztikus miért-korszakot, nagyot tévedtek.
 Mint minden majdnem három évest, engem is izgat a körülöttem élők tetteinek motivációja, a dolgok és történések mindenféle ok-okozati összefüggései, és úgy általában a világ működésének miértjei. Egyébként egyenlőre még egészséges keretek között tartom a dolgot és rém cukin nyomom, ahogy terpeszben állva két tenyeremet felfelé fordítva arcommal egy nagy kérdőjelet formázva benyögöm : méééé' ????

Beszéd,Balaton,Bakony

A gyereknap alkalmából anyukám írt már egy olyan csöpögős posztot , hogy én ezt a témát már nem ragoznám tovább.
Az én szürke hétköznapjaim nagyon zsúfoltak és abszolút a változásokról szólnak. Rájöttem hogy ha ősszel boldogulni akarok az oviban muszáj megtanulnom beszélni, így most látványos fejlődésnek indultam(oké azért nem kell nagy dolgokra gondolni, de azért 10-ből már nem csak egyszer, hanem átlagosan ötször értik meg hogy mit akarok.) A hétvégén sikerült normál állagú kakát produkálnom minimális sírással, s tettem mindezt apukámmal az almádi strand férfi vécéjében. Bár anya is örült a sikernek azért rendesen meg volt sértődve, hogy lemaradt róla. Most komolyan. Csodálkozik, hogy túlparázom a kaka-témát mikor ennyit rugózik rajta?
Az önellátás terén is nagyon jók az eredményeim. Öltöznék, vetkőznék, főznék ennék, mosnék, bicikliznék, vásárolnék, tüzet raknék és vezetnék egyedül ha hagynák.Így bátran kijelenthetem hogy fejlődésem legnagyobb kerékkötői a családom.

 A Balaton mellé a Bakony is befért a hétvégén. Most Soma osztályával túráztunk, s sikerült olyan helyre eljutnunk amit még apa sem ismert, így mindenki elégedett volt.Főleg mikor az ominózus helyen, az erdő mélyén, pont a családtagok kedvenc zenekarának frontemberére bukkantunk. Mekkora esélye is volt ennek? Nekem is volt tanulság az esetből, mert életemben először láthattam Soma bátyámat megilletődöttnek, élete első rajongói fotójának készültekor.
A kirándulás végén állítólag felhőszakadásban túra volt a program, de én erről lemaradtam, mert elszundítottam apa hátán a hordozóban, s egy pulcsival letakarva vészeltem át az erőltetett menetet.
Jenő a nyúl már teljes jogú családtaggá avanzsált. Ezt azzal érdemelte ki, hogy képtelen lemondani a társadalmi kapcsolatokról és akárcsak a család gyerek tagjai, nem egy feladós fajta.Szóval, ha eltelik úgy egy nap hogy nem engedjük ki a helyéről, megoldja maga. Így menetrendszerűen szedjük össze a kert különböző pontjain, s egyszerűen nem értjük hogy a fenébe lóg meg az atombiztos bunkeréből.
Gyereknapra egyébként kaptunk egy pihent agyú ajándékot a szüleinktől, és egy új különleges Activity-t.
A 4 póló 'a kedvenc' felirattal hamar nagyon népszerűvé vált nálunk, a társast, pedig rögtön ki is próbáltuk.de új játék ide, vagy oda a fiúk szarvát még mindig nem sikerült letörni.

Anya, Soma és a sorverseny

Gyilkos tó a Bakonyban

Valami elkezdődött és valami véget ért

Elfogyott a türelem és a hit abban, hogy valaha magamtól megtanulok beszélni.
Anya elcipelt egy talpmasszőrhöz és egy "miért nem beszél már ez a gyerek" specialistához a nevelési tanácsadóba. Mindkettő nagyon hasznos és tanulságosnak bizonyult mind nekem mind anyámnak. A talpmasszás nagggggyon király! Bár az elején bizalmatlan voltam de pár perc alatt ellazultam annyira, hogy kezemet a tarkóm alá fektetve nyúltam el anya ölében és totálisan nyugton maradtam fél órán át. A logopédus pedig megállapította hogy milyen ügyes és okos vagyok, s hogy nagyon jó az út amin haladok, csak úgy kb másfél év lemaradással. Oké ezt nélküle is tudtuk, de most hogy már papírunk van róla hogy megkésett beszédfejlődésű vagyok, valahogy mindenki boldogabb.
 Az őszi ovi kezdésig minden héten járni fogok egy nénihez aki azt hiszi majd azt fogom tenni amit ő akar, és akkor elhagyom a csengenyelvet amibe már annyi energiát fektettem. Most az van hogy anya megijedt, hogy nem marad nyoma a hamarosan holt nyelvvé vált halandzsámnak, így bőszen nekiállt ha nem is írásos, de a digitális emlék gyártásnak.
Szüleim is kaptak feladatot miszerint törekedniük kellene arra, hogy lassan artikulálva rám koncentrálva egyszerű mondatokban beszéljenek hozzám:)))). Na ez nekem is új lesz, tudniillik bár elég széles a kommunikációs eszköztáruk vagyis a suttogástól az artikulátlan üvöltésig sokféle színes módon képesek az információ átadásra, de a lassú artikulált beszéd egyszerű mondatokban nekik is kemény feladat. Vagy a "kuss legyen!"  annak számít? Mert tegnap mikor a női kézilabda BL döntőt néztük ezt rendszeresen megkaptam.
Van még egy, számomra tragédiával felérő következménye ennek az egész nevelési tanácsadósdinak. Anya kapott egy hosszú kérdőívet amit ki kellett töltenie a fejlődésemről. Mikor már az első kérdésnél, hogy mennyi volt a születési súlyom elakadt, pironkodva kérte a logopédust, hogy had töltse ki otthon. Este aztán nekiült, s a kérdésnél hogy hány hónapos koromig szopiztam, először leírta, hogy 31 hónapos vagyok és még mindig élek vele. Majd mikor visszaolvasta elborzadt, az asztalra csapott(nem csak képletesen), a szemembe nézett, és lassan artikuláltan egyszerű mondatba szedve közölte velem: Eljött az idő kisasszony! És én pár perc múlva az ágyban fekve megértettem hogy ez mit jelent. Kisebb megszakításokkal kb 40 percig sirattam a babakoromat. Majd sajnáltam magam hangosan, sírtam, könyörögtem, hízelegtem szóval megadtam a módját, de úgy este 11 körül látva az eltökéltséget anyukám szemében feladtam.Azért ő is megsiratta kicsit az elválást, de lehet hogy csak a megkönnyebbülésnek  és,  a korlátlan kávé és alkolhol fogyasztás ígéretét rejtő szabadságnak szóltak a könnyek Mivel jó a felfogásom és fárasztó is az állandó ellenkezés másnap már csak egy órán át tartott az altatásom. Most a negyedik napon túl azért még minden alvás előtt megkérdezem "cici?", de ez inkább már csak a rituálé része és én csodálkoznék legjobban ha igen lenne a  válasz. Szóval itt a vége.A harcot feladtam, beálltam a sorba, vagy ha úgy tetszik betörtem.......

Csenge nyelv oktatóanyag haladóknak

Ez lemaradt az előző bejegyzésből. Egy kis ízelítő Csenge nyelvből. Az elsőn az érthetetlen Micimackóval tárgyalok telefonon, a másodikon pedig mesélek.

Apukám, a dumám és a bogár parám

Ma van az apukám szülinapja! Sajnos ő pont külföldön van így ma nélküle örömködünk neki, de talán feldobódik kicsit este mikor megtalálja a bőröndjébe rejtett meglepinket :))))))) A söröcske és a csoki mellé bekerült egy kis fényképregény féleség róla. Rengeteget dolgozott rajta anya és a Réka és irtóra izgatottak már hogy milyen lesz a fogadtatás.
Elég érzékenyen érint egyébként a távolléte, mert mostanában ő az ügyeletes kedvencem.

Nála magasabban senki nem löki a hintát, esténként őt a legkönnyebb rávenni egy bónusz mesére (meg még egyre, meg még egyre.......), az ő nyakában ülve én lehetek a legnagyobb a világon, s őt lebirkózni az igazi kihívás. Az ő biciklijén a legjobb utazni, az ő ölében a legjobb vacsorázni, hogy a közös tökmagozásról már ne is beszéljek. Mivel sokszor segítségre szorul, így rám mindig számíthat. Legyen szó fahordásról, kertészkedésről, festésről, bicikliszerelésről, vagy bármilyen ezermesterkedésről. Imádja mikor hazaérve a munkából repülök a karjaiba és azt kiabálom hogy APUKÁM! Én meg azt imádom mikor dögönyöz és dobál úgy, ahogy csak az apukák tudnak. Nagyon szeretem őt és nagyon szeretem a világot úgy ahogy ő mutatja nekem.

 És most pár szó a kínkeserves beszédfejlődésemről.Apró lépésekben de haladok. Egyre átjárhatóbb az űr köztem és a világ azon tagjai között akik szavakkal kommunikálnak. Ha valamit nagyon szeretnék és nem kapom meg, rámutatok és okos szemekkel anyára pislogva megkérdezem: "ma?" és anya tudja és tudja és tudja, hogy azt kérdezem, hogy "majd máskor megvesszük?". Miután nyugtázza igen így lesz, már mutatok is a következő dologra. Ezzel a tudományommal nagyon jól elvagyok és képesek vagyunk egész délelőttöket elcsevegni anyával úgy hogy például én ülök a hintában s közben mutatok a csúszdára "ma?" válasz :"igen majd csúszdázunk is".
Anya is boldog, mert én egy kis értelmes beszélgetésért cserébe feladva önmagamat roppant könnyen leszerelhető lettem.Állítólag egyik gyerekénél sem volt ilyen hatékony "akaromésmoströgtön" hiszti kezelő rendszere. Tegnap reggel például mikor nem akarta hogy megint a kedvenc zöld gumicsizmámat vegyem fel, simán meggyőzhető voltam a "majd máskor felveheted" szlogennel. Már csak azt kellene kinyomoznom, mikor is van az a máskor, mert elég sok behajtanivalóm lesz akkor.
  A tavasszal megérkeztek legfőbb paráim forrásai a bogarak. Anyukám nagyon naivan azt gondolta, hogy okos kétésfél évesként már kinőttem ezt a dolgot, ezért lelkesen befogott egy katicát, s az ujjára téve az arcomba tolta. Majd ezt tetézve elkezdte a bárgyú "Katalinka szállj el ..." című horror klasszikust (sós víz, kerékbetörés stb brrrr!!!). Én elég egyértelmű jelét adtam a véleményemnek( konkrétan sikítva rohantam), így a katica vagy a tőlem vagy a törököktől való félelmében, de hamar ellépett. Innen üzenném, hogy köszönöm még mindig nem kérek a hatlábúakból, akár csíkosak akár pöttyösek, akár másznak akár repülnek.

Friss ropogós tavaszi kép

Anyám,apám,kakám

 Taktikát váltottam. Az érthető beszéd elsajátításának szintjét kihagyva tovább léptem, s elkezdtem belemélyedni a nyelvtanba. Megtanultam a birtokos rag használatát, s most alkalmazom is arra a pár szóra amit használok, ha kell ha nem.Így lett a szüleimből, anyám és apám a wc-re futás jelszava, pedig a KAKÁM! KAKÁM!  felkiáltás lett. Anya szerint erősen hajazok a csehszlovák bábfilmhős "Hurvinyek"-re, mikor apa hazaér én elé szaladok s apám! felkiáltással nyugtázom a jelenlétét. Nem igazán vagyok otthon a nyolcvanas évek bábfilmjeinek világában, így nem tudom miért találja olyan viccesnek az új beszédemet.Azt hiszem ez már generációs probléma.
Tetszik ez a szó ragasztgatás, így igyekszem minél gyakrabban alkalmazni.Például mikor nem akarok aludni, azt tök jól tudom nyomatékosítani, azzal ahogy felállok az ágyban és szigorú arccal nyomok egy határozott NEMEM -et.Vagy mikor a boltban abbéli óhajomat szeretném közölni hogy a polcról elemelt  túró rudi tulajdonosa szeretnék lenni, elég összeroppantanom s közölnöm hogy: tutim(rudim).
Tesóimnak hála a jelzős szerkezetek elsajátításában is egyre jobb vagyok. Kitaláltak egy új játékok amihez,  bár valószínű cifrára rojtozzák anya idegeit s hosszú perceket vesznek el az életéből, én is csatlakoztam. A lényege, hogy ha autózunk minden sárga dolgot nyugtázni kell.Aki előbb észreveszi, s kiálltja hangosan az a király. Mivel általában szól a zene az autóban(meg még anyánk is visít hozzá), kénytelenek vagyunk elég emelt hangon nyomni a sárga kocsi! sárga kuka! sárga ház! stb szerkezeteket. Mikor először beszálltam nagy sikerem volt, mert sikerült szinte teljesen érthetően megformálnom a sárga kuka kifejezést. Most hogy az újdonság varázsa lecsengett, már nem vagyok olyan népszerű, mikor anyával kettesben autózunk, s én edzésképpen elkezdem egyedül játszani (hiába csak így van esélyem). Ezt főleg a visszapillantó tükörből felém lövellt tekintetéből gondolom.
Azért a hétvégén mikor messzi nagyszüleinkhez utaztunk, hamar ráuntunk s igazán jó gyerekként viseltük a hosszú utat. Mikor félúton megálltunk egy bútoráruháznál, ott aztán rendesen kiengedtük a gőzt. Bátyáimnak már a bejárat forgóajtajánál sikerült összeütközésbe kerülniük a biztonsági őrrel, akinek így valószínű meg volt az aznap esti beszédtémája amint felesége bólogatásai mellett kifejthette véleményét ezekről a mai neveletlen gyerekekről. A liftezésben rejlő izgalmak kiaknázása után az ülőgarnitúráknál őrültünk meg teljesen. Még 14 éves nővérem is velünk hancúrozott. Anya, hogy tompítson a viselkedésünkön, levette rólunk a cipőket majd mikor nagyon belemerültünk a bújócskába már erősen elgondolkodtak rajta, hogy mi lenne ha egyszerűen otthagynának minket. Azt persze nem köszönték meg nekünk, hogy viselkedésünkkel elértük, hogy nagyon gyors és szakszerű kiszolgálásban részesültek. Másnap aztán legálisan lehetett nyüzsögni a nagyszüleim városában álló fantasztikus interaktív természettudományi élményközpontban. Én csak pár órát bírtam, de a többiek kihasználták a napot rendesen.Bicikliztek drótkötélpályán, holdjártak, tesztelték a képességeiket, robotot vezéreltek, mesterséges villámot csodálhattak és még számtalan izgalmas dolgot kipróbáltak.A hétvégén enyhítettem keresztanyámék Csenge elvonási tüneteit  és kacsákat is etettem a Duna parton. Jó kis élménydús napok voltak, így vasárnap mint egy normális család viszonylag csendben, s békésen autóztunk haza.

Réka a légbiciklista

Soma a tépőzárember

Csongor a fakír

Az első kérdés, avagy valami elkezdődött

Amikor az ember elmúlik kétéves eljön az ideje, hogy a világot már ne csak szájszervi, és más alternatív tapasztalati úton ismerje meg . Ilyenkor lép képbe a verbális kommunikáció, amelynek segítségével okos kérdéseket kellene megfogalmaznom, a kimeríthetetlen kíváncsiságom kielégítésére.
Már a családi legendárium része testvéreim első világmegismerős kérdései.
Réka már kétévesen is igazi jó gyerekként, bár pöszén, de tudálékosan tette fel a "Mi ez?" kérdést napjában többször húsos kis ujjával a kérdéses dologra mutatva. Egybabásként szüleim természetesen egymással  versengve adtak minden részletre kiterjedő kimerítő választ.
 Csongor mint tudjuk soha nem volt Buddha-i nyugalommal megáldva így türelmetlenül és követelőzve sikította a levegőbe: "Ezmiez?" -kérdéseit. Ennek szerintem nagybátyámék esküvői felvételén is van bizonyítéka, mert állítólag a szolnoki városháza termében uralkodó meghitt  szertartásos hangulatot megakasztva, meghatározott időközönként hasított bele az éterbe kétéves bátyám "Ezmiez??"-je
Soma igaz zsizsikként tudásra szomjazva vetette bele magát a világ megismerésébe, s mivel első két életéve alatt hamar lejött neki, hogy harmadik gyerekként harcolni kell a figyelem morzsákért ő az "Ezmiezmiezmiezmiezmiezmi...?" mantrát választotta, s egészen addig képes volt nyomni amíg elfogadható választ nem kapott.
Én, így majd 28 hónaposan beláttam hogy itt az ideje a szavak használatának. Iszonyú nehéz. Bár ritmusban és magánhangzókban nagyon jó vagyok, ez csak arra elég hogy az esetek ötven százalékában megértsék a mit akarok. Ha nem tudom átadni a mondandóm nagyon felpörgök s lila fejjel toporzékolok, majd mély levegőt veszek, lehunyt szemmel elszámolok háromig(azért nem tízig mert addig még nem tudok), s erősen artikulálva szerintem tök érthetően elgagyogom újra. És újra , és újra és újra. Anyukám az elején még nagyon meg akarja érteni, de amikor negyedszeri próbálkozásomra is felvonja a szemöldökét ráncolja a homlokát és hülyeségeket mond, már ki tudnék szaladni a világból. Ilyenkor előveszem a profi aktivity játékosokat megszégyenítő elmutogatós tudásomat és mivel anyukám profi activity megoldó előbb utóbb zöld ágra vergődünk. Amikor viszont megértik mit akarok, hát azt nagyon szeretem. Végre úgy érzem én is része vagyok a gépezetnek. Véleményem és mondandóm lehet. Szóval az elégedett mosoly és a hangos kacajok amit ilyenkor produkálok megéri a családnak, hogy törjék magukat a Csenge nyelv magyarosításával.
   Azért nekem is megszületett már az első kérdésem, amit már régóta alkalmazok, de csak pár napja sikerült lefordítaniuk. Azt hiszem méltán tükrözi azt, hogy a mai fogyasztói társadalom milyen hatással van már a babákra is, bár anyukám szerint csak azt tükrözi hogy velem jár állandóan vásárolni:  "Ki vette? " ez az én első kérdő mondatom és szerintem leginkább azt tükrözi, hogy azért sem akarok a testvéreim nyomvonalán haladni, s fokozni a fokozhatatlan "Ez mi?"-ben rejlő lehetőségeket.
Mióta megfejtették anyukám ragyog, mert tud válaszolni én pedig ragyogok mert ezzel egész napra megvan a beszédtémánk. A válaszokat hangos hi-hivel vagy ha-hával jutalmazom. Ha úgy érzem lerázós választ kapok természetesen nem elégszem meg vele, s simán kiharcolom a szerintem megfelelő vásárló nevét. Mint már említettem megvannak a módszereim. Ma reggel pedig elmondhatom hogy tovább léptem, mert mikor a kolbászra mutatva feltettem a "ki vette?" kérdésem anyukám azt mondta hogy ezt nem vettük, ezt a Jani papa csinálta.Én először ledöbbentem majd mély áhítattal a hangomban motyogtam: " a tati papa csicsáta" És akkor meg az anyukám arcán volt a döbbenet, majd a széles büszke mosoly.

Ne szólj szám nem fáj fejem

A kommunikációm hanglejtés, gesztikuláció, és egy sor új kifejezés tekintetében határozott fejlődést mutat, ami őrült büszkeséggel tölt el, de sajnos mivel köszönőviszonyban sincs az állítólagos anyanyelvemmel ezzel az elégedettséggel eléggé egyedül vagyok. A szüleimnél határozottan kezd elszakadni a cérna Csenge nyelv ügyben ezt főleg a "vagy elmondod rendesen mit kérsz, vagy nem kapsz narancslevet, mert így nem értem mit akarsz  ! " jellegű benyögésekből sejtem.Én is halálosan unom hogy játszák a hülyét egy-egy monológom után. Ilyenkor újabban előkapom a Chuck Norris stílusom és két húsos praclimmal anyukám két húsos arcába tenyerelve, pár centire az arcába hajolva, mélyen a szemébe nézve  egy tónussal mélyebb hangszínre váltva elcsiripelem még egyszer a mondandóm. Még dolgoznom kell a technikán mert a hatásból ítélve úgy érzem nem vesznek elég komolyan.
A napjaim nagy részét a babázáson kívül még mindig azzal töltöm, hogy új és jobb helyet keresek a dolgoknak mint az eredeti, az anyukám szerinti logikus szerintem inkább uncsi elrendezés. A székek nagy haverjaim így azokat bárhova eltuszkolva és ráállva, már valóban mindenható vagyok. Így került a fazék a kutyaólba, a gyurma a nyomtatóba, a hajcsat a mosogatógépbe, a körömvágó olló a gardróbba s a filceim nyoma a lepedőre, a szoknyámra az asztalra és még egy csomó helyre amit szerintem fel sem fedeztek.A gyurma mellett még mindig a kutyakaját tartom a lakásban legjobban eldugdosható meglepinek.
Persze ezzel mindenki jól jár mert bármi tűnik el a lakásban mindjárt rám néznek, s mint a család szarkáján rajtam kérik számon a lelőhelyet, mikor pedig tiltakozom játszák az értetlent a már említett bábeli nyelvproblémákra hivatkozva.
Az őszi szünet pazar időjárását rendesen kihasználtuk. Volt balatoni strandolás fürdés helyett kajakozással és horgászattal, amiben már én is aktívan részt vettem. (beültem apa mellé a hajóba fáradhatatlanul forgatva a lapátot, és lelkesen simogattam a Csongor által fogott halakat a visszaeresztés előtt.):

Volt egy kis lomb gyűjtés a kertben:

Volt állatkert:

Volt kalandpark és egy kisebb kerékpáros túra a helyi erdőbe letesztelve az összes útba eső játszóteret.
És volt egy kis reggeli lustálkodás is:

Pont  elég volt egy hét ahhoz hogy már mindenkinek az agyára menjek és hétfőn majd örömmel meneküljenek az iskolába meg a munkahelyre.Én is várom már kicsit hogy visszakapjam állandó edzőtársaimat anyukám és Lotti személyében, akik reményeim szerint kipihenten vetik bele magukat a szórakoztatásomba.

Szorult helyzetben

Mivel roham tempóban közeledik a szeptember, s ezzel együtt a második szülinapom, illene szót ejtenem a beszédfejlődésemről. Azt már említettem hogy testvéreimhez hasonlóan, én sem szeretem elkapkodni a dolgokat bonyolult anyanyelvünk elsajátítása ügyében. Igazából rém unalmas lenne,  ha szépen megfogalmazott kéréseimet a családom mosolyogva teljesítené, vagy a kerek mondatokban feltett kérdéseimre kielégítő választ kaphatnék. Éppen ezért döntöttem úgy hogy csavarok egyet a dolgon, és a tünde nyelv után szabadon kialakítom az én saját Csenge-nyelvemet. Szerintem rém logikus és dallamos a beszédem, amely a sok felesleges betű helyett mindössze az alábbi szótagokból áll: PÖ,PÜ,PÚ,TÖ,TÜ TÚ
A fenti hat szótagot variálva a lehetőségek tárháza végtelen. Anyukám szerint tisztára olyan vagyok mint egy pipiskedő francia mikor hosszú monológokat adok elő Csenge nyelven. Mivel beszédem ritmusával és a hangsúllyal nincs baj, így egyre többször sikerül feltörniük a kódolt üzeneteimet, s  levenniük az általam közölni kívánt információt.Erősen gondolkodom rajta hogy nem fárasztom magam anyanyelvem tökéletesítésével, hanem türelmesen kivárom, amíg a környezetem elsajátítja az én nyelvemet.
 A világ felfedezése amúgy is egyre több energiámat emészti fel. Bár külsőre egyre jobban hasonlítok a nővéremre, azt igazán nem mondhatjuk hogy hozzá hasonlóan csendes megfigyelőként szívom magamba a tudást.
Ma például ismét tapasztalás útján derült ki számomra, hogy attól hogy hason kúszva tudok előre haladni, a tolatás hasonló pozícióban nem biztos hogy sikerül, pláne egy alváz alá ékelődött buksival. . Ennek megtapasztalásához, kellett a szomszéd autója egy másik szomszéd cicája aki szívesen időz az említett járgány alatt és anyukám és a szomszéd egy pillanatra lankadó figyelme.  Bár édesanyám látta ahogy kommandósként a macska után vetem magam, hiába ugrott utánam, már csak azt konstatálta hogy az autó közepe alatt elfordítva a fejem, orrom a betonhoz tarkóm az alvázhoz feszítve beékelődöm és kétségbeesetten üvöltök.A szomszéd nénivel az autó két oldalán hasalva próbáltak nyugtatni míg a macska a győztes mosolyával gubbasztott mellettem. Végül anyukám félig bepréselte magát mellém és két kézzel elfordítva a fejem a halántékomnál fogva húzott ki centiről centire.Aztán szorosan magához ölelve feküdt velem a földön s nem igazán tudtam eldönteni hogy melyikünknek volt szaporább a pulzusa. Szinte horzsolás nélkül úsztam meg a dolgot, de azért ez tényleg durva volt. Nem is emlékszem féltem-e már ennyire valaha.
Egyébként valami megint készülőben  van nálunk, mert anyukám napok óta a fagyasztónak főz, végtelen listákat írogat és akadálypályává változtatta a lakást mindenféle cuccok felhalmozásával. Búvárszemüveg kupac, hálózsák kupac, fürdőruha kupac, törölköző kupac......Remélem pár nap múlva nekem is összeáll a kép, mert most csak kapkodom a fejem izgatott "hányat kell még aludni?" kérdésekkel operáló tesóim között.

Helyzetjelentés

Újabban azt játszom hogy tudok beszélni. Nálunk esténként, vagy ha az autóban vagyunk összezárva mind a hatan, van egy, szerintem az egészségesnél már kicsit nagyobb, alapzaj. Már többször említettem, hogy nem szeretek kimaradni semmiből, így pár napja úgy döntöttem, aktív részese szeretnék lenni a családi információáramlásnak. Ma például ültünk az autóban, és a tesóim felváltva kiabáltak: Anya! Képzeld el.....,Anya emlékszel amikor..... stb. Erre én túlkiabálva mindenkit: Anya! (ezt már egész jól megértik) majd mikor mindenki rám figyelt utánuk mondtam a halandzsájukat. A családom, bár semmit nem értettek belőle(az artikulációval még gondjaim vannak), nagyon jól szórakozott rajtam, így azóta sem hagyok senkit szóhoz jutni, ha az én anyukámhoz szeretne szólni, így biztosítva magamnak szinte állandó figyelmet. Azért azt nagyon élvezem ha megértik amit mondok, így a három szavas tudományommal elég gyakran villogok.
A joli joker anya szavam mellé (mely jelent anyát, kérek-et, akarom-ot és figyelj már rám-ot) bapát és papát mondok.
Apukámat hívom Bapának,  és mivel látom, hogy örül a megszólításnak, minden nap mikor hazajön elé futok és hosszú perceken keresztül verbálisan biztosítom róla, hogy tudom hogy ő az apám , persze mindezt olyan elragadóan teszem, hogy apukám majd elolvad, így mondhatom hogy őt már sikerült az ujjam köré csavarnom.Csakúgy mint a papáimat akiket hol telefonon, hol személyesen győzöm meg, hogy tudom a nevüket.
Nos mivel ennyi idősen a tesóim sem álltak sokkal jobban szóhasználat-ügyileg szüleim nem aggódnak különösebben.Jó a Somának már alig egyévesen megvolt az Angard!, Csonginak pedig a csikóhal, azért összességében szerintem nem állok rosszul.
Pusziadásban úgyis mindenkit lepipálok, mert mivel híresen nagy demokrata vagyok, ha valaki puszit kér csak úgy kap, ha a helységben lévő minden személynek adok.
 Szóval igyekszem túllépni a babakorszakon, aminek egyik legfőbb bizonyítéka, hogy határozottan jól haladok a saját különbejáratú rigolyák kialakításában. Például actimelből csak azért, hogy bonyolítsam anyám életét, csak az epreset iszom meg. Soma ugyanis csak az eprest nem szereti, Csongor pedig szintén csak ez eprest issza, de a csavaros tetejűből, így anyukámnak ha nem akar reggeli dilit, erősen koncentrálnia kell a hűtőpult előtt a boltban.
  Édesanya reggeli zuhanyzása nem játszódhat le anélkül hogy az én kívülről a zuhanyajtóra tapasztott tenyeremet ő belülről vízsugárral simogassa. E nélkül tényleg elképzelhetetlen számomra és szerintem anyukám számára is a nap.A fürdőben úgysincs más érdekes ilyenkor, amióta anya úgy kezdi a reggeli fürdő használatot, hogy a wc kefét felrakja a mosdóba, a szemetest a fürdőkádba a wc papírt a polcra.Vajon miért? 
 Ha nagyritkán sikerül megkaparintanom mondjuk egy kinn felejtett pénztárcát villámként cikázva rohanok vele valamilyen bútor takarásába, ahol aztán miután kiszórom belőle a pénzt, csillogó szemekkel rakok rendet a sok cetli kártya és papírfecni között.Mondanom sem kell, hogy cseppet sem hálásak érte.

Az anyatej még mindig alapkedvenc. Pénteken a szüleim Rékával és Csongorral színházba mentek és elvárták volna, hogy én a 15 hónapommal és az összes belém szorult öntudatommal, cici nélkül mosolyogva aludjak el Rozi mama karjaiban. Hát még mit nem! Először is meg akartam győződni róla, hogy tényleg hazajönnek-e, másodszor pedig tudom hogy a mamám imád és nem akartam megfosztani a jelenlétemtől, így fél 7-től fél 11-ig minden percet kiélvezhetett velem. Ha mégis úgy gondolta hogy aludnom kellene, elég volt csak elindulni velem a szoba felé én máris nagyon hangosan és egyértelműen tudomására adtam a véleményemet a dologról.