A szilvalekvár

Múlt hétvégén ismét tanultam valamit, ám ezúttal velem együtt anyukám és Rozi mama is bölcsebb lett. Úgy kezdődött hogy a mamáék szilvafája, a tavalyi két szem szilva termést ellensúlyozva idén a mesebeli örökké termő fa címére pályázva rogyadozik a több kilónyi lilán virító gyümölcstől. Mama szerint (Jani papával nem annyira egyetértve), ennyi még pálinkából is sok ezért úgy döntött idén megpróbálkozik a szilvalekvárral. Rozi mama nem egy ijedős fajta és igazán szereti a kihívásokat, így pár órányi guglizás után levonta a konzekvenciát, miszerint a legtökéletesebb lekvár csakis hagyományos úton üstben kavargatva 12 órás főzéssel érhető el. Anyukám, aki ugyebár nem esett messze ama bizonyos alma fától (jelen esetben nevezhetjük szilvafának), rögtön lecsapott a lehetőségre hogy részese legyen a nagy családi lekvár kavarásnak.
 Mi anyával autóval indultunk a nagyszülők szőlőjébe, apukám pedig biciklivel, hogy neki is jusson valami élvezet. Ezt az élményt azért pár óra múlva úgy sejtem egy ici-picit árnyalta a tény,hogy a nyár egyik legdurvább kánikulai hétvégéje köszöntött be, így a forró szinte olvadt aszfalton tekerve mászott egyre feljebb a Balaton-felvidéki hegyekbe.
Mikor odaértünk éppen begyújtották a tüzet és színültig töltötték az üstöt magozott szilvával. Kb 7-8 kilónyi anyag várt feldolgozásra, mert a papa úgy gondolta legyen ez egy főpróbája a majdani még nagyobb volumenű lekvárgyártásnak. Réka nővérem mindjárt jelentkezett első kavarónak és a majd 40 fokos kánikulával és az üstből szálló hőséggel dacolva hősiesen szorította a fakanalat. Mikor alig 1 óra múlva már csak fele annyi anyag rotyogott az üstben már kezdtek aggódni.3 óra múltán mikor éppen anya volt a soros hangosan közvetítette hogy esik össze percről percre a lekvár. Végül 4 óra főzés után megállapították, hogy ha szeretnének legalább egy kis kóstolónyi emléket az akcióról, sürgősen abba kell hagyni a főzést. Miután Rozi mama a gondosan kimosott és előkészített 20 üvegből kiválasztott négy darab két deciset,  összekaparták az üst aljában összeállt, egyébként nagyon finom, két maroknyi eszenciát és mély odaadással tömködték beléjük. Mama úgy tervezte ezt különleges alkalomra fogja tartogatni, csak erről a  papának felejtett el szólni.Így igencsak megnyúlt az arca mikor pár nappal később arra ment ki a konyhába, hogy Jani papa jóízűen kanalazza a több órás verejtékük gyümölcsét a kenyerére.

Nyelvtanulás hisztikkel

Rohamtempóban közelít a  harmadik szülinapom, így igyekszem pótolni a lemaradásaimat fejlődésügyben.
Éppen ezért beszélni már tudok ha akarok.Minden hétköznap reggel ha felkelek ez az első mondatom:
'ol a én aputám?
Kénytelen voltam azt is haladéktalanul megtanulni hogy szépen artikulálva üvöltsem anyám képébe hogy,  "Meséjjjjj!!!!!". Így ha meg akarják úszni, jobb kifogással kell előrukkolniuk annál, hogy "kicsim, nem értem mit szeretnél". Azért az artikuláció rém fárasztó és az esetek többségében még mindig szívesebben használom a Csenge nyelvet, vállalva a meg nem értettség és a kirekesztettség érzését. Azért az még szórakoztató is néha, mikor a családtagjaim próbálják megfejteni a mondandómat és egymást túllicitálva mondák a hülyeségeket. Azt mondják hogy a nyelvtanulásban vannak ugrásszerű meglódulások. Hál istennek anyukám is végre egy ilyen ütemhez ért mert egyre jobban sajátítja el a Csenge nyelvet. Odáig jutott hogy tudja kódolni néhány hangzómat és szavamat.
pin = krém
titi lupi= vízi lufi
páj = fáj
  A legszebben alkalmazott szavaim a már említett kérdőszavakon túl az "én", "enyém", "nekem" , ami valamit sejtetni enged a kialakulóban lévő egómról. A kézzel lábbal, ráutaló magatartással eljátszást már olyan tökélyre fejlesztettem, hogy anya alig várja,hogy pár év múlva mint valami csodafegyvert bevethessen a nemek közti a harcba, a családi Activty partikban.
Nem csak kommunikációban, más téren is vannak elmaradásaim, ezért úgy döntöttem a szülinapomig hátralévő másfél hónapba, belesűrítem az összes el nem játszott hisztimet.Könnyek nélkül, sikítva üvölteni számomra most a legkézenfekvőbb megoldás ha az igazamért harcolok, akarat érvényesítek, vagy csak úgy simán feszegetem a határokat. Ezt kábé egy hete csinálom, de úgy érzem nem értékelik kellőképpen az erőfeszítéseimet. Már van hisztiszoba(ilyen a tesóimnak nem volt), ami azt jelenti hogy ha nagyon belelendülök rövid időn belül egyedül találom magam egy szobában, csak én meg a dilim összezárva, és így már nem is annyira izgalmas a dolog.
A legnagyobb érdeklődéssel családtagjaim után még mindig az egyéb állatfajták felé fordulok. Számomra nem létezik megsimogathatatlan négylábú, megetethetetlen kétlábú de megszerethető hatlábú sem.
 A plüssállataim is kiemelkedő helyet foglalnak el a szívemben, de fele annyit sem mint a tesóim.
Igazából anyukámnak is csak most esett le hogy az én összes bátorságom, vakmerőségem és rátartiságom, újabban csak a testvéreim árnyékában működik. Múlt héten a fiúk nélkül voltunk játszón a Réka meg nem mászókázik már, így kénytelen voltam egyedül bevenni az erődöt. Egész jól elszórakoztam amíg egyedül voltam, de amint idegen gyerkőcök tűntek fel a színen, pánikszerűen menekültem anyukám ölébe.
Ezzel jó okot szolgáltattam arra, hogy a szüleimnek legyen min izgulnia az októberi ovikezdésig....