Kutya akarok lenni. A nap 24 órájában. Ezt elég érzékletesen adom elő, így anyukámban már körvonalazódik egy újabb para, hogy vajon meddig egészséges lemenni kutyába. Imádok naphosszat a Lottin feküdve sugdosni a fülébe, a kerítés mellett ugatva szaladni ha egy motoros megy el az utcán, megnyalni akit szeretek és kéz használata nélkül a tányérba hajolva enni. Jelenleg Lotti a kedvenc családtagom, így én vagyok a legfőbb érdekérvényesítője is. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nálam jobbat nem is találhatna, mert mindig elérem, hogy ne csak rossz időben hanem minden este a házban dekkoljon, elegendő potyafalathoz jusson és maximálisan ki legyen elégítve a hasvakarás igénye.
Itt a szeptember és nagy változások vannak a levegőben.Én kicsit nehezen veszem fel a ritmust. Mióta visszaköltöztünk Almádiból nincs megállás. Mivel én koromnál, pontosabban szerintem inkább a családban betöltött legkisebb pozíciómból adódóan önkéntes alapon veszek részt a csapatépítő munkákban nem igazán értem a tesóim miért füstölögnek a dzsungelszerűen elburjánzott sövény vágása, kötegelése és eltakarítása alatt, vagy a több mint húsz mázsa téli tüzelő elpakolása közben. Mikor nővérem és nagyobbik bátyám vitája, ami a másik munkastílusának kritizálásából állt, már éppen eldurvult volna egy népes egércsaládra bukkantunk a farakás alatt, így sérelmeiket a közös cél érdekében félrerakva, lelkesen vetették bele magukat a vadászatba. A vadászat természetesen csak arra korlátozódott, hogy egy viszonylag szűk helyre beterelve az állatokat alaposan megszemlélhessük őket. Míg anya és Réka nyafogva olvadoztak a kis gombszemű állat láttán, Soma pedig azt hajtogatta, hogy nahát pont ilyennek képzelte az egereket, Csongor a tettek mezejére lépve úgy döntött megeteti a kis hosszú farkút. Én tátott szájjal néztem ahogy a halálra rémült kis egér rángatózó füllel meregette a szemét és egyáltalán nem értékelte a diót amivel Csongor egy rosszul irányzott dobással fejbe találta.
Tegnap miután mindenki nagy lelkesen elindult iskolába kiürült a ház.Anya nem titkoltan várta ezt a napot persze azt azért sejtette hogy nem fog unatkozni, de jobbat is el tudott volna képzelni mint a vödrökkel és rongyokkal futkozást, ugyanis az özönvízszerű eső hatására a tetőnk megadta magát és a tavasszal elkészült gyerekszobában lassan csak esernyővel lehet közlekedni.
Igaz csak majdnem három éves vagyok, nem vagyok hülye és bár nem sulykolják egyfolytában azért én tudom hogy lassan itt az első óvodai napom. Azt is tudom hogy ott majd teljesen egyedül kell eltöltenem a napot, mert apa dolgozik, tesóim suliban lesznek és anya is visszaáll a munkába. Mosolyogva bólogatok ha erről beszélünk anyával, de azért rendesen parázok tőle. Bár a kommunikációban még bőven van hova fejlődnöm azért a szavaim egyre többször hasonlítanak a valódi jelentésükre, így most már a szüleim is hátradőltek, mert egyre biztosabbak benne hogy egyszer valamikor tényleg valóság lesz a vízió miszerint én mondok valamit ők pedig csak úgy simán megértik.
Mivel a baba titulust már erősen kikérem magamnak, a beszéddel is ilyen jól haladok és anyának is rendesen leredukálódik az ideje amit a gondolataim lejegyzésére fordíthat, fájó szívvel, de lehet hogy befejezem a babablogot.
"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kutya. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 2., kedd
2013. május 2., csütörtök
Balaton sokadszor
Oké, az idei első strandolás kipipálva:)))).
Imádom a Balatont ! Már vasárnap is strandoltunk, de akkor az alig 15 fokos vízbe, csak a bátyáim, apukám és a papám merészkedett. Ez valamiféle férfi ego növelő dolog lehet, hogy csakazértis elmondhassák, hogy ők már áprilisban fürödtek, főleg hogy tavaly sikerült még október elsején is megmártózniuk.
Ma viszont pazar idő volt, és 3 nap elég volt hozzá hogy a víz bár frissítő, de ne dermesztő legyen. Ezt anyukám a saját bőrén is megtapasztalhatta, miután némi külső segítséggel s nem teljesen önszántából (apukámnak megvannak az eszközei) nyakig merülhetett benne. Míg tesóim és apukám élvezték a vizet én anyukám asszisztálásával a parti sekélyesben merítettem ki a vödör-homok-víz kombinációban rejlő összes lehetőséget.
Ha működne a hosszútávú emlékezetem bizonyára deja vu-m lenne, de így teljes rácsodálkozással élveztem a strandolás minden pillanatát, legyen az játszótéri bunyó, apukám alkudozása a kürtöskalácsárussal egy esetleges törzsvásárlói kedvezményen lévén, hosszú az idény és a nevezett pékárú elkötelezett hívei vagyunk, vagy Soma idei első csőbe húzott áldozata, aki miután az üresnek vélt alul nyitott öltözőkabinba lépett a kabin falára felkapaszkodott vigyorgó bátyámmal és saját sikolyával szembesülve penderült ki onnan. Egyébként miután anyukám elnézést kért tőle Soma helyett azért megköszönte, hogy besétált a csapdába így bátyám végre elhagyta a nem túl tágas helységet és a nap további részében elégedetten vigyorgott.
És a legfontosabbat még nem is említettem.Mivel ünnepnap van, nálunk megint van egy szülinapos, Csongor bátyám személyében, aki ma 11 éves! Nem tudom említettem-e már, hogy anyukám csak piros betűs ünnepeken, vagy hosszú hétvégéken szeretett szülni persze én erről is leszoktattam. Réka március 15., Csongor május 1., Soma október 22( másfél óra híján 23.-a).
Szombaton rendesen meg is ünnepeljük majd, hisz délelőtt a barátai délután pedig a család hivatalos hozzánk, így gyanítom hogy estére a lakás és anyukám idegei hasonlóan leharcolt állapotban lesznek:))
Én mostanában legszívesebben felfedezőt, kamikázét, és kutyát játszom. Az életszemléletem még mindig arra épül, hogy márpedig a világot csakis tapasztalás útján lehet megismerni. Így történhet meg hogy, még mindig előszeretettel használom az ízlelést a dolgok megismerésére, legyen az gyurma, homok, föld, vagy kerti gaz. A kamikáze énem diktálja például, hogy a 20%-os lejtésű garázslejárón simán nekiinduljak a motorommal. A kutya énem, pedig abból fakad, hogy délelőttönként anyukám előszeretettel ráz le olyan indokokkal mint főzés és takarítás, és mivel Lotti mindig lelkes ha a közös játékról van szó, így elég sok időt töltök vele. Persze most meg ezen parázik anyám, mert szerinte aggasztó hogy, ha jön a postás Lottival együtt rohanok a kerítés mellett, ha kapok valami kaját el sem tudom képzelni, hogy ne osszam meg vele, amiért cserébe elvárom hogy ő is szó nélkül tűrje ha falatozom a táljából és négykézláb állva lefetyelek a vizéből. Sajnos pár napja lebuktam aminek az lett a következménye hogy Lotti táljai magasra kerültek anyukám pedig napokig nézegette a számat várva hogy valami csúnya szájfertőzéssel igazolja a kiakadását, persze hiába.
Szóval egyáltalán nem érzem magam észrevétlennek, de úgy látszik ebben a családban ez sem elég, különben hogy történhetett volna meg másként, hogy simán rám csukták a spájzajtót, miután észrevétlenül beosontam, és igencsak sokáig kiabáltam a sötétben, mire két kétségbeesett hiábavaló kört futottak a kertben, aztán végre beazonosították a lelőhelyem. Anyukám annyival intézte el a dolgot hogy "Nem baj! Majd lesz mit mesélni 20 év múlva a pszichológus kanapéján " hogy ez pontosan mit jelent nem tudom, de gyanítom hogy majd megértem.

![]() |
| Személyi edzőim |
2012. szeptember 22., szombat
Családom és egyéb.....4.rész: Lotti
Lotti a jámbor labradorunk kénytelen tudomásul venni, hogy évek óta valaki mindig elé furakszik a ranglétrán.Mikor a családba érkezett még csak Réka és Csongor volt az edzőpartnere, de fél éves korára már Soma is megszületett és együtt cseperedett vele. Az én megjelenésem már nem különösebben hozta lázba, bár igazán még csak mostanában fedeztem fel mennyi érdekes húzkodni és nyomkodni való van rajta. Ha nem is az első, de abszolút a leggyakrabban használt szavam a vau-vau. Reggel szinte ki sem nyitom még a szemem, már az ablakra mutatva állapítom meg hogy vau-vau, értsd: Nézzük meg Lotti kutya felkelt-e már. Esti szopi közben pedig már-már szertartásszerűen ismétlődik meg a jelenet: Éppen elbóbiskolnék mire Lotti lázas követelőző vakkantásokkal jelez. Én felugrok az ágyban felemelem az ujjam és sokatmondóan anyára nézve megjegyzem: vau-vau. értsd: Szerintem Lotti még nem kapott vacsorát és most ezt nehezményezi.
Családom nagyon elégedett volt velem, hogy következetesen alkalmazom a vau-vau-t egészen addig, amíg előkerült egy állatos mesekönyv és én az összes állatra rámutattam és közöltem vau-vau. Ezzel rendesen összezavartam őket. Ezért ha Csongor vagizni akar velem a haverjai előtt csak azt meri kérdezni : Mit mond a kutya? mert tudja hogy ezzel nem lehet mellényúlni. Azt is szokta kérdezni hogy hol a lámpa? erre én felmutatok a plafonra. Persze haverok előtt ezt sem feszegeti tovább, mert én minden "hol van a" kezdetű mondatra előszeretettel mutatok a plafonra.
Imádom a kutyámat, és elvárom, hogy ha kilépek az ajtón és cuppantok azonnal ott teremjen. Ő pedig elvárja, hogy ha már odaugrattam minimum egy kiflicsücsök legyen a kezemben amit szemlesütve és némi lelkiismeret furdalással, de simán eloroz tőlem.Ha nincs nálam ehető, akkor megelégszik az esetlegesen az arcomra száradt kajamaradékok gyors eltávolításával. Mert azt nem tűri hogy maszatosan induljak el otthonról.Gondoskodó, odaadó, ragaszkodó játékos, hűséges és nagyon-nagyon szeretetreméltó. remélem még sok együtt töltött év vár ránk!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)