A nyár hosszú.Főleg mikor arra a kérdésemre, hogy mikor jönnek hozzánk a Sári mamáék és a szegedi unokatesók mindig számomra elérhetetlennek tűnő augusztusi dátumokat és két számjegyű számokban mért átalvásra váró éjszakákkal jönnek.
A nyár rövid. Főleg mikor arra a kérdésemre, hogy mikor megyek oviba a baljóslatú nemsokára és a számomra megfoghatatlan szeptemberrel jönnek.
Pedig igazából nagyon jó dolgom van, mert a családi kupaktanács úgy döntött megoldják úgy a nyarat, hogy ne kelljen oviba járnom, hanem tényleg úgy lebzselhessek mint a nagyok.
Anyáék az elmúlt két hétben voltak szabin.Amint felráztuk az első hét kánikulájában szanaszét áztatott testünket, már indultunk is egy háromnapos bicikli túrára.A meteorológusok valószínű a szokásosnál is többet csuklottak azon a szépnek induló hétfői napon, mikor késő délután egy agyonázott csapzott család, kukazsákokba csomagolva 12 keréken begurult a zánkai üdülő központba.Soma idén már tekert,így egyedül terpeszkedhettem a Soma-mobilban (a család nem hajlandó átnevezni a biciklis utánfutót,amit most én használok, pedig tettem rá pár erőteljes célzást), mégsem tudtam élvezni az esővédő alatt párolódást. Valószínűleg az sem lendített a komfort érzetemen, hogy ragaszkodtam hozzá hogy én is kapjak kukazsák ruhát az útközben beszerzett 10-es csomagból. Azért így majdnem 4 évesen kezdem kapiskálni hogy nem mindig jó a csordaszellem, bármilyen bulisnak is tűnik.
Anya egy pillanatra meghatódott, mikor kiderült hogy pont abban az épületben fogunk aludni ahol ő 13 évesen táborozott még az időszámítás előtt. Mikor aztán kiderült hogy nem is kell megerőltetnie magát a nosztalgiázáshoz, mert minden pont ugyan olyan mint 30 éve akkor inkább elborzadt mint elérzékenyült.
A 10 fős tábori szoba egész éjjel bulizó(!!) 12-13 éves gyerekekkel egy épületben, gyerek méretű heverőkön, becsukhatatlan ablakok alatt feltette az i-re a pontot. A kedd reggeli szemerkélő esőben feladtuk a további túra terveinket, és hazaindultunk. A nagy tesók csak azzal a feltétellel voltak hajlandóak tekerni, hogy szüleink megígérték, hogy amint nagyon megered az eső felülünk a vonatra. Végül egész szép idő kerekedett, és tök jó kis nap lett belőle.
A nyáron egyébként szépen felfejlődött a baráti köröm. Az új pajtásaimnak se szeri, se száma. Igaz, hogy képzeletbeliek, de mindegyiküknek van neve, mindegyik imád engem, és mindig pont azt csinálják, amit én akarok. Nem ilyen a tökéletes barát? Órákig képes vagyok velük sugdolózni,nevetgélni, veszekedni és kibékülni.
A családtagjaimat is előszeretettel vonom be a szerepjátékaimba, és addig amíg én irányítok nincs is semmi baj.A szokásos forgatókönyv a következő: Én kitalálom és dramatizálom a történetet. Megírom a párbeszédeket és alaposan a szereplők szájába rágom. Ezek után megkérdezem tőlük hogy "jó?" Ha valaki ilyenkor akadékoskodni mer egy "nem"-mel csak dobbantok és azt mondom: DE!
Azt hiszem eljött az ideje annak is hogy kijelenthetem, minden előzetes aggodalom és tragikus előjelre rácáfolva, igenis elsajátítottam édes anyanyelvünket. Olyannyira belejöttem, hogy ráverve az összes tesómra, nem vacakolok a pöszeséggel, hanem tök jól érthetően és választékosan fogalmazok.
Igy bizony le is buknak a szüleim mikor egy hosszú monológom után megkérdezem, "értetted?" Ők pedig mondják hogy igen, de a felszólításomra hogy mondják vissza, csak zavart mosoly a válasz. És én is lebukok mikor olyanokat mondok például egy szereposztásnál hogy "te leszel a faszi aki árulja a kutyákat" meg hogy "kurva meleg van".
Lotti még mindig a legeslegjobb barátom.Rengeteg időt töltünk együtt.Minden titkomat megosztom vele mert egy kis hasvakarásért cserébe végighallgat, együtt érez és ami a legfontosabb mindig egyetért velem.
