Van nekem egy NŐVÉREM így csupa nagy betűvel.
Minden átlagos öt éves, egy nagy, okos szép nővérről álmodik aki bevezeti őt az élet csajos oldalára.Igaz, hogy a shopingolás, a szempilla rebegtetés és a csücsörítős szelfizés szentháromsága helyett, én egy kicsit másfajta kiképzésben részesülök, de a tüllszoknya és rózsaszín csillámpor által fémjelzett kislánykorszakomban, igenis fontos tényező a nővérem hatása a gender fejlődésemre.
A gender elmélet beszivárgását a mi kis családunkba, a mi húsvét hétfőnk fémjelzi a leglátványosabban.
Már napokkal előtte megkörnyékezett Réka, hogy a két évvel ezelőtti locsolkodás-parámat meglovagolva meggyőzzön, álljak az ő oldalára és szervezkedjünk a család fiú tagjai ellen, lázadva a hétfő reggeli hideg zuhany ellen.
Anyát kizártuk, mert nővérem nemes egyszerűséggel árulónak bélyegezte.Szerinte anya gyáva, és valamiféle hagyományőrzés-kényszerből, úgy tesz mintha élvezné a locsolkodást, közben meg biztos hogy utálja, mert nem lehet ép eszű ember aki ebben az egész baromságban önfeledt partner. Vasárnap felvonultam az ágyneműmmel a nővérem ágyába mert úgy terveztük reggel együtt vesszük fel a harcot a fiúkkal. Egy idő után, zsibbadt lábára fennhangon panaszkodva, kitört a szekrényből Csongor bátyám, feladva tervét hogy az éjszakát a ott töltve reggel elsőként intézzen el minket. Miután őt kiebrudaltuk, bezártuk az ajtót és tenyerünket dörzsölgetve vártuk a reggelt. Mi már hatkor fenn voltunk, hogy megtöltsük a palackjainkat pedig a fiúk csak fél kilenc körül kóvályogtak az ajtónk elé. Azt gondolták hogy a szokásos menetrend szerint előbb-utóbb, erőből tolva, bejutnak a szobába és majd jól ellátják a bajunkat. Ehhez képest, mikor apa nekifeszült az ajtónak, nővérem kinyitotta résnyire, én pedig céloztam, és lőttem. Pont a szeme közé. Nem tudom mi volt a nagyobb, apa meglepettsége, vagy nővérem diadal üvöltése, de innen kezdve nem volt megállás. Harc volt a javából. Én iszonyatos bátorságról és elszántságról téve tanúbizonyságot küzdöttem. Még akkor sem hátráltam mikor két bátyám a nővéremet az ágyra szorítva birkóztak, és mikor a segítségére siettem, véletlenül úgy megrúgott hogy ívben repültem a szoba másik felébe. Mindenki locsolt mindenkit. Anya is beszállt, és így valósulhatott meg a mi kis padlásszobánk négy négyzetméteres előterében a már említett gender-elmélet szellemében a társadalmi sztereotípiák totális felrúgása. Mikor már a lépcsőn folyt le a víz, úszott az egész padlástér, és mi zihálva kötöttünk békét, megállapítottuk hogy ez volt a legjobb húsvéti locsolkodás. (A fiúk szerint is). Büszke voltam a helytállásomra és rengeteg dicséretet, és nővérem elismerését beseperve, emelt emancipált fővel jártam egész nap. Mikor aztán tüll szoknyába, és talpig rózsaszínbe öltözve mentem oviba szerdán, és raktuk össze az ovis locsolkodásra szánt csokikat, halkan odasúgtam anyának: "Én igazából szeretem a locsolkodást." majd magam is megszeppenve attól, hogy ezt bevallottam, tettem hozzá: "De, ezt ne mond el a Rékának!!"
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tudnám érvényesíteni az akaratomat. Megtanultam biciklizni.Igazi elszántsággal és bátorsággal vetettem bele magamat, és kijelenthetjük, hogy rekord idő alatt, nagyobb esés nélkül elsajátítottam a két keréken kerekezés tudományát. A bicikli, ami most az enyém, minden tesóm tanulóbiciklije volt, és az eredeti gyári sötétkék festése megfelelt korra és nemre való tekintet nélkül, mindegyiküknek. Nekem nem. Nekem nem volt elég csajos. És igen, rövid úton elértem, hogy őszülő halántékú szüleim három estén keresztül szereljenek, csiszoljanak és metál fényű lila festékkel fújjanak, csak azért, mert éppen visszatérek a társadalmi sztereotípiák által rám rótt szerepemhez, amihez terveim szerint egy rózsaszín biciklicsengővel fogom feltenni az i-re a pontot........
