Októberi jó napok

Sűrű nyüzsgős októberen vagyunk túl. Tegnap ki is dőltem a sorból, így biztosítva egy kis szusszanásnyi időt anyukámnak a blogírásra. Ocsmány köhögős vírusom van lázzal és hányásig fajuló köhögőrohamokkal. FÚÚJ!! 
Az október egy újabb pazar esküvővel kezdődött, amin délután háromtól hajnal kettőig maximumon toltam a lelkesedést a barát-gyűjtést, asztal alatt négykézláb közlekedést, táncolást és a szüleim leszarását. Az öt éves exhibicionista, sőt enyhén nárcisztikus személyiségem falta a cukiságomról szóló bókokat, az óvodában szocializálódott énem pedig a 160 fős vendégség nagy számú gyerekseregéből gyűjtögette kedvére a barátnőket. 
 A következő hétvégére ismét csúcs-élmény volt terítéken. Mivel Eszter-keresztanyuék tényleg annyira szeretnek engem, hogy velem együtt mind a hatunkat hajlandóak két napig elviselni, meghívást kaptunk hozzájuk egy jó kis családi sütögetős, sztorizgatós hétvégére. Egyértelmű hogy a főszereplő és a kedvenc játszótárs a ház ura, Bence babavolt, de mindenképp említést kell tennem Bobi kutyáról, a nyuszikról, tyúkokról, és a random a legváratlanabb pillanatokban a kert bármely szegletében csapatostul felbukkanó futókacsákról. Annyira jól éreztem magam, hogy szokásomhoz híven be is tettem a jó napok közé az élményt.
Ezt úgy csinálom, hogy mikor pozitív érzésekkel zárok  egy napot az esti leltározáskor, fennhangon közlöm : "Ezt most beteszem a jó napok közé!", kinyitok egy képzeletbeli szekrényt és látványos mozdulattal berakom a cuccot. Ez azt is jelenti hogy ezek után nem szeretem ha emlegetjük a jó napokat, sőt kicsit túl is reagálom ha nosztalgiáznak körülöttem. Anya szerint ezen még dolgoznom kellene. Nálam a 30 Y számmal ellentétben, persze a jó napok polca soha nem telik meg, úgyhogy mindig nyitott vagyok az új élményekre és a jó nap gyűjtésre.
Október vége felé, ahogy közeledett Soma tizedik szülinapja, úgy kopott el bátyám hangja. Hogy mindenki teljes valójában élvezhesse Soma véget nem érő állandó közléskényszeréből adódó szájfosásást, el kellett halasztanunk a barátaival tervezett bulit egy héttel. A családi muri persze megvolt a napján. mert az nálunk kevésbé szól az ünnepeltről, mind inkább a nagy zabálós "együttacsalád" élményről. Ezt ellensúlyozandó, és mivel mégiscsak 10 éves (és imádja a fejtörőket), anya készült neki egy kódfeltörős feladatsorozattal, amin végig kellett küzdeni magát, hogy eljusson az ajándékához.
A buli a haverokkal végül az őszi szünet előtti utolsó iskolai nap délutánján került megrendezésre. A nap kiválasztásához kellett anyám enyhe mazochista beütése, hisz még egy kezdő pedagógus is tudja, milyen kemény tud lenni egy szünet előtti utolsó napon nyolc darab tízéves fiú. A Star Wars témát szüleim már tavaly beígérték Somának és Réka nővérem és az ő Zsófija ismét hozták a kellő lelkesedést a megrendezéshez. Az hogy anya Han Solo-nak, Réka Ray-nek, Zsófi és én pedig Leila-nak  voltunk öltözve, valószínű egyik föl-le futkoso lövöldöző fiúnak sem tűnt fel. A palacsintatortából pedig pontosan egy szelet fogyott. A két nappal a buli előtt rendelt Star Wars lufikról, pedig szenilis anyám simán megfeledkezett. De még ezek sem tudták elrontani az est hangulatát, amit a kerti trambulin a Nerf-puskák és a jól kitalált feladatok fémjeleztek. Soma-haverok jó fejek volta, mert engem is bevettek minden játékba, bár Réka hallani vélte, ahogy a kertben a csatakiáltások között felhangzik hogy  "Aki a Csengét eltalálja plusz 30 pont!!" én tényleg élveztem az együtt játszást. És igenis hosszú percekre le lehet kötni egy maroknyi felpörgött tízévest ha az a feladat hogy melyik csapat tud működőképesebb űrhajót készíteni egy tojásnak, ugyanazokból az alapanyagokból. 
Az őszi szünetre szüleink azzal ajándékoztak meg minket hogy szabin voltak velünk, és minden napra változatos programokat szerveztek nekünk. Mivel a nagy tesóim már kamaszkorban égnek, saját edzésekkel, saját programokkal, és kamaszos egyedüllétre vágyással, voltak nem kötelező fakultatív programok is, mint például az állatkert ahova csak Soma és én kísértük az ősöket. Volt kerti munka és egész nap pizsamában lazulás is. Egy napot apa szülővárosában töltöttünk egy interaktív természettudományi központban, csakúgy mint két éve. Öt évesen már én is sokkal jobban élveztem a dolgot mint legutóbb, de délutánra így is lepasszoltak a mamáékhoz, amíg ők bezáratták magukat egy szabadulószobába. A rendelkezésre álló egy óra lejárta előtt másfél perccel sikerült kiszabadulniuk és a játékvezető elismerését besöpörve, büszke idült mosollyal érkeztek értem. Azóta is azt elemezgetik, hogy bár dicséretre méltóan működtek mint csapat, mit kellett volna másként csinálniuk.
Végre elkezdtem balett órákra járni, így elvitathatatlan a létjogosultsága a tüll szoknyának. Az október ennek megfelelően a tüll szoknya jegyében telt :) :






 

Ötévesen a világ

Tegnap voltam öt éves, ami azt jelenti hogy én voltam a SZÜLINAPOS így csupa nagy betűvel napfelkeltétől napnyugtáig.
Mivel nem tettem meg azt a szívességet a szüleimnek, hogy mint a legtöbb tesóm nemzeti ünnepen szülessek, kénytelenek voltak nagyon korán felkelteni hogy még iskolába,  munkába indulás előtt elhalmozhassanak a szeretetükkel, jókívánságaikkal és nem utolsó sorban ajándékaikkal.  Anya ágyba hozta nekem az összes közismert szülinapos dalt a telefonján, és mivel utolsónak a Boldog szülinapot című örökzöld, hedbengelős rockosított változatát hagyta, egész nap ez ment a fejemben. Hétvégén megint esküvőre megyünk(pont mint a tavalyi szülinapomkor), így nem  fér bele egy olyan nagy volumenű Csenge köszöntés ami szerintem elvárható.(szüleim nyámnyilák és nem bírnak bevállalni egy szombati mulatozás utáni, züllött fejjel levezényelt Csenge bulit). Szóval kimaxoltuk a tegnapi napot, és az óvodai köszöntés után itthon is lezavartuk a bulit. Nem volt ez így rossz mert, így tényleg rólam szólt az egész nap. A reggel megkapott csillogó fehér tüllszoknyámban röpködtem át a napon.Arcomon letörölhetetlen vigyorral, és hatalmas életszeretettel öleltem át a világot egész nap. Oké ez nem annyira különleges, mert amúgy is egy hihetetlen pozitív személyiséggé alakultam az utóbbi egy évben felszedett plusz tíz centimmel. Nem tudok betelni a ténnyel, hogy hosszú meg nem értett Csenge nyelv korszakom után most már értik amit mondok, sőt figyelnek is rám ha kellően rámenős vagyok, úgyhogy most kommunikálok.Egész nap. Folyamatosan. Az utcán a járókelőkkel, a postán, a boltban, az újságosnál, a Soma haverjaival, a szomszédokkal, az összes kutyával, madárral, bogárral, lepkével......Mindenkiből kicsalogatok egy két elismerő szót vagy minimum egy mosolyt.
Óriási védelmezője vagyok földünk élővilágának ezért eléggé zokon veszem még egy szúnyog lecsapását is.
Mikor nyár végén felszedtük a kertben felállított medencét tele volt a helye hatalmas kövér lárvákkal. Lotti rá is vetette magát a dús fehérje forrásra és hosszan csámcsogva lakmározott. Én egyre növekvő hisztivel sirattam az ártatlan lárvák kérész életét, majd végül azzal nyugtattam meg magam, hogy biztos átkerülnek a másik világba, és ott tök jó lesz nekik.Aztán tovább gondolva a dolgot, hangot adtam abbéli félelmemnek, hogy mi lesz ha a Lotti meghal, és találkoznak azon a másik világon? Megint megeszi őket?
Hatalmas életszeretetem mellett, eléggé sokat foglalkoztat mostanában, a sötét oldal is. Sajnos a szüleim szerint ez korábban jött mint életkorilag elvárható, úgyhogy nincsenek igazán normális, kész válaszaik a kérdéseimre a halálról. Kénytelen vagyok mindentudó Soma bátyám, a titokzatos másik világról szóló magyarázataival beérni, ami lehet hogy egy másik galaxis, vagy bolygó ?!?!

Az ovit rettenetesen élvezem. Nagy-középsősként már én is tényező vagyok a csoportban, komoly baráti körrel, és tiszteletet parancsoló tekintéllyel a kicsik előtt. Vívom a harcaimat és építem a kapcsolataimat mint minden átlagos óvodás. Jól érzem magam a bőrömben. Kijelenthető hogy megtaláltam a helyem a családban és az óvodai csoportban is.

Sportsikerek

Mindig is éreztem hogy lételemem a víz.
Kétévesen , igaz hogy egy kis nagytestvér rásegítéssel, de simán beraktam az arcom a Balaton vízébe aztán úgy rákaptam hogy egész nyáron ezt gyakoroltam.
Az idei nyár nagy részét is a tóban töltöm, és a rózsaszín pöttyös karúszómmal jól elevickéltem a Somától ellesett kutyaúszás tudományommal. A nagy áttörés az úszókarrieremben viszont akkor következet be, mikor egy sportáruház polcán megláttam a gyönyörű rózsaszín úszószemüveget. Szerelem volt első látásra, úgyhogy egy ehhez méretezett hisztivel el is értem hogy az enyém legyen. Mivel ez egy ÚSZÓszemüveg,  számomra egyértelmű hogy viselőjét profi úszástudománnyal vértezi fel. Anyáéknak ez nem volt egyértelmű és teljesen ledöbbentek a tehetségemtől. (legalábbis a könnyezve röhögős dicséreteiket én így értelmezem) Először gyorsúszásban nyomtam, aztán kipróbáltam a "két kezemmel egyszerre csapkodom a vizet" technikát. Mikor megtudtam hogy ezt pillangó úszásnak hívják, evidens volt, hogy csakis ez lehet a választott úszásnemem. (sajnos katica úszás nincs pedig az is olyan cuki!!!)És azóta ebben nyomom rendületlenül. Folyamatosan csiszolom a technikám és söpröm be az elismeréseket. Persze a karúszókat nem hagyom el, de csak azért mert írtó jól áll a rózsaszín szemüveghez.

Az én sportsikereim mellett azért nem elhanyagolható az sem, amit nővérem tett le az asztalra. Rómában járt múlt héten a Sárkányhajó Európa bajnokságon. Az U18-as válogatott ifjúsági vegyes csapat tagjaként 200, 500 és 2000 méteren indultak és három aranyérmet szereztek. Iszonyatos büszkék vagyunk rá, de tök jó hogy már hazajött mert anyám rendesen túlparázta a "16 éves gyerekem egyedül a nagyvilágban " témát.
Egy karcolás nélkül megúszta a nagy kalandot, és mikor hazaérkezése utáni második napon úgy érezte, lankad az iránta tanúsított figyelem, dobott egy hatalmas bukfencet a rollerrel edzésről hazafelé jövet. Mivel az összekuporgatott zsebpénzén vásárolt profi evezőt,  a hátán vitte és jobban féltette mint magát, nagyon durván összetörte a térdét és a tenyerét. Igen a tenyerét amivel jövő héten a lapátot kellene szorítani egy versenyen. Csongor szerint persze azért csinálta, hogy a ma érkező tíz köbméter fa bepakolását megússza.

A legdurvább futamuk:   200 m 
 És nem,  nincs felgyorsítva a felvétel.Ez a tempó. Nővéremnek csak a keze kalimpál bele a képbe mert ő ül a kormányos előtt.

Hosszúra nyúlt nyári elmaradás

Soha nem gondoltam volna,hogy hiányozni fog az ovi. Pedig így van. Igazából a barátnőim hiányoznak. Év végére pont sikerült beilleszkednem a csaj-falkába és éreztem azt hogy én is tényező vagyok a csoportban. Két nap múlva hivatalos vagyok az egyik öribarimhoz, úgyhogy most számolom az órákat és az agyára megyek mindenkinek. Ha nem a nagy barátnőzést várom, akkor életem első moziélményét, amit a Rozi-mama ígért be nekem felelőtlenül.
A nagy családi nyaraláson szokásunkhoz híven, a tanévzárókat nagy ívben letojva,  már az iskolai szünet első hetében túlestünk. Igazából kopiztuk a tavalyi nyaralást, ami nekem azért volt jó mert már vannak emlékképeim és végre én is mondhattam hogy "Emlékszem itt már jártam!"
Megint Rovinj-i kemping és a telepített sátor volt az úti cél. Az indulás utáni 100. kilométernél azonban az autónk úgy döntött hogy ő nem akar megint Horvátországba menni. Ennek olyan félelmetes módon adott hangot, hogy azon nyomban lekanyarodtunk az autópályáról és eldöcögtünk az első szervizig. Ott az autószerelők egyenként kukkantottak be a motorháztető alá és egyenként csóválták a fejüket, sértegették az autónkat, és vetettek ránk sajnálkozó pillantásokat. Végül apát, a Csongort és a hűtlen dög autónkat egy autómentő vitte haza, a maradékunkért pedig Jani papa vállalta be a mentőangyal szerepét. Végül egy kölcsönautóba átpakolva,családi kupaktanács után (volt szavazás meg minden) még aznap nekivágtunk még egyszer a nagy útnak. Nagy volt a tét mert így lemaradtunk az Izland-Magyarország meccsről. Vagyis pont a lefújás pillanatában sikerült begördülnünk a kemping recepciójára egy óriás kivetítő elé.

 Az átpakolás egyébként nem volt kis feladat, tekintve hogy a kölcsönautó csomagtere jóval kisebb a mi autónkénál, és így történhetett meg az a csúfság hogy pont az én homokozóvödrömnek nem jutott már hely. Ennél is nagyobb veszteségként értem meg, hogy míg Jani papára vártunk egy szupermarket parkolójában Balatonbogláron elvesztettem a bőröndömet. Mivel, egy Bogyóbabócás darabról van szó, tele a legkedvesebb duplo figuráimmal,pónijaimmal és a gyurmáimmal gondolom nem kell magyaráznom, milyen felbecsülhetetlen értékről beszélünk.
 Miután anya hasztalan hívogatta az üzletlánc központi számát, és én már csatakosra bőgtem magam, apa felhívta az autómentős bácsit és miután elmagyarázta a tragédiánkat, gyakorló nagypapa és jótevő angyal lévén máris a bőröndöm nyomába eredt. Egy órán belül jelentkezett is hogy megvan a cucc, és hogy hol lehet ilyen bőröndöt venni, mert az unokája is imádná.Megbeszéltük hogy egy hét múlva hazafelé be is ugrunk érte. Innentől kezdve anya azon izgult, mit fognak szólni ha kinyitják és meglátják hogy a gyerekjátékok között ott van apa borotvája és egy körömvágó olló is amiknek a nagy pakolásban az utolsó pillanatban csak ott talált helyet. Azért vicces volt a kép, mikor hazafelé beugrottunk hozzájuk, és a kapuban a borostás apám és a bácsi között átadásra került a kis kék bőrönd. Anya persze nem látta, mert lapított az ülésén és azon morfondírozott, ő mit gondolna egy olyan szülőről aki a 4 éves gyereke utazós játékai közé rakja az ollót és a borotvát.
A tenger és  Rovinj ismét nem okozott csalódást. Míg családtagjaim szokásukhoz híven búvárkodással és röplabdázással töltötték ki a lazulós napokat, én merőben új módon kapcsolódtam ki.Barátokat gyűjtöttem. Amúgy ez a legkedvesebb szórakozásom a nyáron. Lett egy Titi, egy Alex és egy Nadin nevű barátom. Együtt medencéztünk, együtt sziesztáztunk a sátrainknál és együtt futkostunk sikítozva a zseblámpánkkal este a sötét kempingben. A sátras szállással azért van egy kis gubanc, ami legfőképp anyukámat zavarta. A sátor vékony falán minden szó áthallatszik, és anya szerint aki egyszer a mi szomszédságunkba kerül egy ilyen helyen, soha többé nem fog kempingbe menni, de még a gyerekvállalástól is elmegy a kedve. Második napra már megtanult suttogva üvöltözni velünk, és ilyen módon magyarázta el nekem, hogy ha még egyet vinnyogok a szokásos fejhangomon bepakol mindent az autóba és hazamegyünk. Aztán nyomatékosan megkért hogy akkor most jussunk el a wc-ig halk kulturált módon és végezzük el a dolgunkat úgy, mint minden normális turista. Addig nem is volt gond amíg el nem hagytam  gyerek wc épületét, de akkor szembe találtam magamat és a bogár parámat egy legfélelmetesebb rémálmaimban felbukkanó giga bogárral ahogy a hátán vergődve engem akart elkapni. Szirénaként hasított a kemping esti csendjébe a hangom, és elégedetten nyugtáztam, hogy anya megpillantva a lényt, kánonban sikít velem. A műsornak Soma vetett véget, mikor egy bottal megmentette a kapálódzó rovart és biztonságos helyre vitte.  
A foci eb egész hétre biztosította az emelkedett hangulatot. Csakúgy, mint a szüleim és a belga szomszédunk által elfogyasztott rozé és pálinka, az utolsó este fényét. A belgánk, akit a háta mögött egyébként Poirot-nak hívtunk, gyarapíthatta szókincsét egy csomó létfontosságú magyar szóval, és fiával együtt betekintést nyerhetett a magyar nép zivataros évszázadaiba (mármint ahogy németül tudó apám, a franciául tudó belgának  konyha-angollal mindezt át tudta adni). Azért azt hiszem, jobb hogy a Magyar-Belga meccsre már elváltak útjaink
Mióta hazajöttünk a tesóim jönnek mennek a táborokban, én pedig határozottan kezdem magam koloncnak érezni a családban.A központi téma a "ki vigyázzon a Csengére és a Somára",  és  ez már kezd igazán nyomasztó lenni. Nagy tesóim fizetésért vállaltak be minket. Réka az első általa vállalt héten olyan lelkes volt, hogy Soma hőzöngve követelte vissza következetlen, bepalizható anyánkat. A 16 éves nővérünk a második  napra olyan bölcsességre és rutinra tett szert, hogy simán kiosztotta anyánkat gyereknevelés ügyben kiemelve saját profizmusát a max 1 óra tévézés, a konfliktuskezelés, és a kézműveskedés témákban.  Anya csak somolygott a bajsza alatt és kivárt. A negyedik napra pukkant ki a lufi és végre kedvünkre végig tévézhettük és veszekedhettük a napot.
Csongornak csak rám kellett vigyázni mert Soma azon a héten táborban volt, de enyhén szólva alulteljesített. Anya fél kettőkor szaladt haza ebédet adni nekünk és a tévé előtt hülye csatornát bámulva talált rám, pizsamában étlen-szomjan.
S mikor elpanaszoltam hogy még wc-n se voltam, kicsit kiakadt és bátyám fizetését megfelezve felmentette a további munkavégzés alól.
Hétvégente azért a szokásos nyüzsgés megvan. Mivel a hétszemélyes autónk csak augusztus közepére lesz kész,  a programjaink kivitelezése a kis ötszemélyes autónkkal elég kalandos. A szokásos balatonszemesi hétvégét apa régi iskolatársaiból és családjaikból verbuválódott csapattal, például úgy oldottuk meg, hogy apa és Réka biciklivel ment,  mi pechesebbek pedig élvezhettük para-anyával a "hogy fogok beállni a kompra" mondattal fémjelzett utat.
Réka egyébként lelkes volt, mert minden testmozgást hasznosnak tart, különösen ha a családi programok miatt ki kell hagynia a heti 7 edzéséből egyet. Nem kevés megmérettetés vár rá ugyanis júliusban. Jövő héten a szegedi OB-n indul 4 pár evezős vegyes csapatban, utána pedig a római sárkányhajó EB-n az ifi csapatban. Rettentően büszkék vagyunk rá.

Éljen május elseje

Tegnap megint szülinapoztunk.
Csongor bátyám lett 14 éves amit a család csakúgy mint Rékánál anno,  zajos meghatódással ünnepelt. Nem értettem pontosan mit jelent az, hogy mostantól korlátozottan cselekvőképes, hisz nekem eddig sem tűnt úgy, hogy korlátozva lenne bármilyen cselekvésében. Sőt! Ahogy egyre jobban beszippantja ez a kamaszodás-kórság, ha csak rajta múlna, inkább az 'akkor, és azt csinálok amit akarok akár tetszik akár nem'  motivációval működne.Mikor aztán anya elmagyarázta Somának, hogy a korlátozottan cselekvőképes azt jelenti hogy már jogilag sem gyerek, és például jobban felelősségre vonható vagy büntethető a tetteiért, mindjárt megértettem mire ez a nagy felhajtás, és már láttam  magam előtt ahogy a bíróságon megfeddik bátyámat a sokadik "miért nem takarítottad ki a szobádat ?!" felszólításra alkalmazott vállrándításáért.
Még szerencse hogy anyák napjára én egy parafadugóból és egy hurkapálcikából kis kalapácsot készítettem anyának, így gyakorolhatjuk az ítélethirdetős hangulatot itthon egy-egy vitás esetben.
Csináltam az oviban is ajándékot, meg verset is tanultam, amit kis segítséggel el is szavaltam. Igazából segítség nélkül is megy, mert ha elfelejtek egy szót elég a magánhangzókat felidéznem és tetszőleges mássalhangzókkal kipótolva simán beveszi anya, hogy angolul beszélek.
A két évvel ezelőtt használt Csenge nyelv elég mély nyomot hagyott bennem így mostanában nosztalgiázásképpen legszívesebben kódolva kommunikálok. Az általam jelszavaknak hívott nyelvezet lényege, hogy például mikor a wc-én ülök, és azt kiabálom cica, akkor nem vagyok kész, ha azt mondom kutya akkor végeztem, ha azt mondom nyuszi, a kakim szégyenlős és nehezen jön ki, de ha azt is mondom hogy szívecske akkor csak vicceltem. Jópofa mikor kikiabálom hogy kutya szívecske cica anya áll az ajtó előtt és erősen összpontosítva próbálja kilogikázni, hogy akkor most mi is a helyzet.
Olyan is van hogy a katica, napsugár, orrszarvú, napocska, ami mind a szeretlek és a hiányzol különböző fokozatait jelenti.  Az esti búcsúzkodásnál és az ovi terem ajtajában használom őket előszeretettel.

Őrült rekord

Vasárnap volt apa (már nem annyira publikus hányadik) szülinapja. Szerintem mindenki kitett magáért ajándék ügyben. Soma szitakötőt csinált bambusz legyezőből és szívószálból, Réka farmerből varrt távirányító tartót, és parafadugóból amőba játékot készített, Csongor egy MKB kézilabda csapat címert rajzolt, az én művemet pedig, amit pár matricából és papírból készítettem még elemezgetik.
Az ünneplést mi mással is koronázhattuk volna meg jobban, mint az idei első kajakozással a Balatonon. Gyönyörű idő volt, ezért anya naivan berakta a fürdőruhákat egy kis napozás reményében. Az meg sem fordult a fejében hogy a család bevállalós rekorddöntögetős része (szóval rajta kívül mindenki), nem elégszik meg a napfürdővel.
A kajakozás után kellően fel voltunk hevülve ahhoz, hogy apa röpke felvetésére hogy "mi lenne ha megmártóznánk a 11 fokos vízben ?" , egy emberként ugrott mind a négy csemete. Anya tekintélye utolsó morzsáit csak felettem tudta érvényesíteni, így némileg zaklatott sipító üvöltéssel törődtem bele,  hogy én csak combig lehetek benne a buliban.
Szóval idén, megdöntve a tavalyi májusi rekordot, sikerült április harmadik napján abszolválnunk a szezonnyitó fürdést. Erről a strand területén (sőt, az a környező utcákban) minden egyes ember meggyőződhetett, Soma rekedt hangon, a fürdés teljes ideje alatt folyamatosan üvöltözött , "fázik a tököm!" mantrája nyomán. Hogy minden esélyt megadjunk egy jó kis megfázásnak és anyáék kimerítsék a felelőtlen szülő fogalmát kaptunk egy jégkrémet is. Csongor aztán a nap végén bevállalt még egy fürdést, miután Soma beleejtette a vízbe a hajók lekötésére használt gumipókot.
Nekem ma kezdett el folyni az orrom és anyának volt mersze homlok-ráncolva kérdezni: "Rendesen felöltöztettek az óvónénik a mai állatkerti kiránduláson? "

Bolondok napi húsvétos, dalos

Április elseje anya egyik kedvenc napja. Évek óta előszeretettel szívatja családtagjait (férjét, le- és felmenőit egyaránt). A tesóimnál viszont idén nem ért célt.Csak apát tudta behúzni a csőbe, de az meg nem számít mert szerintem ő hagyja magát, hogy anyának is jó legyen (hiszen ennyire nem lehet béna).
A "Visszajött Albert!"(a tavaly elkóborolt nyúlunk) ébresztés elég gyenge próbálkozás volt és a többi kísérlet is elég vacakul sikerült, úgyhogy minden reménye egy jól kidolgozott Soma átverésben volt.
 Soma azonban nem dőlt be a kamu telefonnak, miszerint Éva néni az osztályfőnök telefonál, hogy nyolckor az igazgatónál kell kezdenie a suliban az újabb(idén sorozatban a harmadik), havi magatartás értékelésre kapott hármas miatt. (pedig anya profi volt még meg is csöngette magát, hosszan szörnyülködött a telefonba, meg minden).
Anya aztán később az irodában sikeresen lefülelte Rozi mama bolondok napi próbálkozását, és már éppen újra nyeregben érezte magát, mikor tényleg megcsörrent a telefon, és tényleg Éva néni hívta a suliból. Egy pillanatra átsuhant az agyán, hogy egy óriási méretű jól , megszervezett áprilisi tréfa áldozata, de mikor meghallotta hogy Somának felrepedt a homlokán a bőr már tudta hogy ebben semmi bolondok napi rendkívüliség nincs. Sőt igazából már időszerű volt a dolog, mert erősen el kellett gondolkodnia, hogy mikor is volt bátyám utolsó harci sérülése. Fél órán belül a suliban volt összehúzó-tapasszal felszerelkezve és az iskola-titkár két kezét igénybe véve profi módon ellátta a szétnyílt homlokot.Soma két darab krokodil könnyel elérte, hogy mára mentesítve legyen a tankötelezettség alól. Az azért vicces, hogy mikor Csongor meghallotta a suliban, hogy az öccsét most kísérték vérző fejjel a tanáriba egyértelműen áprilisi szívatásnak vélte és nem ment el utána addig, amíg meg nem győződött róla egy Soma-osztálytárstól hogy igaz a sztori.
Szóval Soma most megint azzal a tipikus mártír arccal jár-kel itthon, amit már úgyis egész héten gyakorolt egy tavaszi szünetben szerzett hátsérülés okén. (Tavaszi szünetben ismét a jól bevált Katica tanyán voltunk és a csúszdán sikerült tenyérnyi sebet égetni a hátára.)
Hogy magamról is említést tegyek, azért szeretném megemlíteni hogy idén nem bujkáltam a locsolók elől, hanem bátran kiálltam eléjük. Még a reggeli hideg víz a nyakba is csak egy kicsit ríkatott meg.Szóval még messze vagyok feminista nővéremtől, aki húsvét hétfő reggelén magára zárta az ajtót, majd miután Csongor és apa betörtek hozzá(Soma menet közben megfutamodott) és csakazértis megöntözték csöppet sem volt hálás, de azt hiszem estére már újra beszélő viszonyban volt apával annak ellenére hogy még mindig vehemensen hirdette elméletét a  locsolkodás és nőnap keretezte nagy világ-igazságtalanságról. Hozzáállásával, egyébként sok ponton egyetértek, ezért is bőgtem egy órán keresztül, mikor Soma elmondta, hogy a család fiú gyerekeinek sokkal de sokkal több csoki jut ilyenkor a locsolkodás nyomán.

Amiről még feltétlen írni szeretnék, az a zenei fejlődésem.
Azt már többször említettem hogy meglehetősen muzikális a család. Réka 8 éve hegedül, Soma pedig a majdani basszusgitáros-i karrierjét megalapozandó nagybőgőzni tanul.
Teljesen normális nálunk, a hétköznap esti örömzenélés anyával és a gitárjával, vagy az autóban üvöltve a rádióval éneklés. Szüleink elég nagy zenerajongók ahhoz hogy ne érezzék cikinek magukat a helyi klubban minimum havi egyszer. Ilyen alapokkal semmi meglepő nincs abban hogy én mostanság legszívesebben dalban mondom el.
Mindent.
Éppen aktuális tennivalóimat, vagy az éppen kitalált játék forgatókönyvét. Mikor pedig párbeszédeket adok a szereplőim szájába, szerintem simán verem egy színvonalas opera szintjét  hosszan átéléssel kitartott hangokkal megtűzdelve.
Ha pedig éppen babázom, vagy duplo-zom,  tök jól eldünnyögöm a daltapadás nyomán fejembe bújt slágereket, persze úgy, hogy szerintem is legyen értelme a szövegnek.
Például : "néha jó, néha rossz, néha nem, néha nem foglalkozik velem senki sem" (az eredeti Vad Fruttik: "néha jó néha rossz néha nem, néha nem foglalkoztat semmi sem")
Nem tudom zenei előmenetelem mennyire járul hozzá, hogy szüleink egyre gyakrabban szeretik azt játszani, hogy nincs gyerekük. Ilyenkor általában Rozi mamáéknál parkoltatnak minket, amit mi mindannyian egytől egyig élvezünk. Hisz csak egy nagymama képes egy kiló rizsből tejberizst készíteni újra, és újra, és újra... vagy órákig Amerikából jöttem -et játszani velünk, úgy hogy a nagyi varázzsal még a 14 éves bátyámat is rá tudja venni a mókára. Papa pedig nem lehet elég hálás a segítségnek amit tőlünk kap a kertben.Réka is imádja ezeket az alkalmakat mert cseszegetés nélkül aludhat déligés kicsit sem kell nyaggatni a mamát hogy megsüsse a kedvenc sütijét. Ezen jeles alkalmak után pedig szüleink, a gyerekmentes idő miatt felszednek annyi lelkiismeret-furdalást magukra, hogy kitartson egy ideig és igazán jó fejek legyenek pár napig.

Farsang után, tavasz előtt

Február eleje óta az egy hét ovi egy hét betegség sormintát követem.Szerencsére a farsang a tavalyival ellentétben, pont jó formámban talált így felölthettem a jelmezem, kézen fogtam anyát és maximális lelkesedéssel vetettem bele magam a buliba.
A jelmezbe bújás nekem nem volt annyira különleges élmény, mert mi Somával nagy szerepjátékosok vagyunk, és nálunk teljesen normális, hogy beöltözve töltjük a hétköznap estéket.(Olyannyira, hogy Soma például körszakállat és bajuszt kért a télapótól.) Én egy dalmatának öltöztem a 101 kiskutyából, ami nem volt az ovis társaimnak sem újdonság, mert simán el szoktam menni a foltos fülekkel bármelyik hétköznap oviba. Ami nagy szám volt nekem a farsangon, hogy anyukám egész nap ott volt velem az oviban. Egy csomót táncoltunk és lelkesen vettünk részt minden versenyen (oké a 'hulla-hopp karikában anya-lánya futás'-t anya nem vállalta, annyira rettegett tőle hogy beszorulunk). Örülök hogy látta, hogy tök jól megtalálom már a helyem a csoportban, és azt is megbeszélte az óvónénivel, hogy így másfél év után, végre kijelenthető hogy beszoktam.
Nővérem már gimis bálokon ünnepelte a farsangot, ahova szerintem "éjfél utáni, cipőjét vesztett Hamupipőké"-nek öltöztek a barátnőjével. Mi másért húztak volna bakancsot a csini báli ruhájukhoz???
Csongorék farsangja nekem kicsit uncsi volt, pedig az ő osztályműsoruk nyerte a versenyt. Egy fantasztikus charleston-t táncoltak a Nagy Gatsby című filmből.
Soma pedig idén is tortát nyert a barátaival, a "magyar szólások és közmondások" jelmezükkel. Mikor anya kitalálta a jelmezötletet gondolta megúszhatja egy "vaj van a fején" vagy egy "szöget ütött a fejében " jelmezzel, de bátyám ragaszkodott a "vak tyúk is talál szemet" közmondáshoz, erősen igénybe véve  nővérem és anya kreativitását. Én királylánynak öltöztem a Soma farsangján de csak a saját szórakozásomra, mert simán benyaltam, megfáradt anyám szemrebbenés nélkül beadott hazugságát hogy az ovisok az idén nem vonulnak ki a színpadra.
 Hát igen.Néha aggasztó az a dekoncentráltság, amit anya dolgozó-háztartásvezető-gyereknevelgető szülőként produkál.A gyereknevelésére mondhatjuk, hogy néha úgy tűnik, csak az életben tartásunk a cél. A háztartásvezetésében pedig a szokásos káosz az úr.Persze ebben is megtalálja a pozitívumot. Például reggelente a "frissen vasalt, forró póló kényeztetés"-ként tálalja a tényt, hogy már megint nincs tiszta ruha a szekrényekben. Szerintem ő is érzi hogy változtatni kell, ezért adta be a derekát végre, és már hetek óta eljár futni apával. Meg szerepjátékozni is szoktak pár hetente, mikor minket a nagyszülőknél landoltatva azt játsszák, hogy nincsenek gyerekeik.
 Igaz hogy a héten beteg vagyok, és nem nagyon dugom ki az orrom a lakásból, de azt azért érzem hogy lassan vége a télnek.
Elég biztos jele a tavasznak, hogy szüleim minden este a naptár fölött ülve sakkoznak a betervezett programokkal, a kézilabda meccsekkel, szülinapokkal és a tavaszi hétvégék véges számával.
Anya és Csongor reggeli 'kell kabát vagy nem kell kabát' vitáik is a  tavaszt idézik, csakúgy mint Lotti kitiltása a lakásból. Ez engem elég érzékenyen érint, de belátom hogy milyen durva dolog ez a tavaszi vedlés. Az udvaron már így is bokáig járunk a kutyaszőrben.
A legtutibb jel azonban az, hogy (ha éppen nem vagyok beteg) egyre többet tudunk kint ugrálni a karácsonyra kapott óriás trambulinon. Mivel a védőhálót apának még nem volt kedve, ideje feltenni így benne van az a kis plusz izgalom a dologban, hogy vajon ki repül le róla először .......

Hatalmi harcok, hierarchiák

Meguntam a várakozást arra, hogy anya időt tudjon szakítani a blogírásra. Produkáltam hát egy 39 fokos lázat ma hajnalban, így biztosítva egy szabadnapot anyának és nekem.

Már egy hete vége a téli szünetnek, úgyhogy lassan ismét ki lehet mondani előttem a 'karácsony' szót, anélkül hogy hangosan siratnám az elmúlást, artikulálatlanul üvöltve, hogy "vége a szép napoknak " . Tudom hogy a pillanat megélése a boldog élet titka, ezért ahelyett, hogy családtagjaimmal együtt elnyűtt ábrázattal  várnám a tavaszt, élvezem az utcát beterítő hóhegyeket, hiszen az én értelmezésem szerint szilveszterkor azt ünnepeltük hogy másnap esni fog a hó.Kicsit mondjuk furcsálltam a nagy felhajtást egy kis csapadék örömére, de benne voltam a partiban, mert már elmondhatatlanul vártam a havas élményeket.

Karácsonyra kaptam egy sátrat amit a nappalinkban állítottuk fel.Rettenetesen örültem neki, de valahogy nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy igazából az elszeparálásomat szolgálja, mert valljuk be néha kicsit sok vagyok.
Elég a véget nem érő, saját kreálású balladáimra gondolni, amit a vékony hangomon sipítozva, a magas hangokat különösen hosszan kitartva( főleg ha épp nem jut eszembe egy következő sor), fejlesztettem tökélyre.
Elég a kitartásomra gondolni, amivel minden velem szembejövő családtagomat próbálom rávenni hogy játszanak velem.
Vagy elég arra a meggyőződésemre gondolni, hogy az erőteljes üvöltve sírás a leghatékonyabb módszer a céljaim elérésére.
Anya szerint azért kaptam a sátrat, mert elege van az állandó bunki építésből a nappaliban, de most homlok ráncolva nyugtázhatja, milyen kreatívak is vagyunk mi ketten Somával, hiszen a sátorhoz hozzáépítve sokkal nagyobb és menőbb bunkit lehet építeni titkos bejáróval, meg hasonló finomságokkal:




A januári ovikezdéskor már csak a rend kedvéért nyavalyogtam egy kicsit, de be kell vallanom, hogy igazából már vártam a találkozást a haverokkal. Kezdek beilleszkedni, és azt hiszem része vagyok már a rendszernek, amit úgy hívhatunk ovis hierarchia. A hierarchia alapja az életkor, ahol nagyon keményen számít akár pár hónappal több élettapasztalat is. Ez úgy van a gyakorlatban, hogy én nyomulok B. után aki Zs.-vel szeret barátkozni (az ő párja akar lenni stb....), rajtam pedig az egy évvel fiatalabb R. lóg, amit persze egyáltalán nem bánok, mert nagyon jól tudok vele játszani és kipróbálhatom magam az okos nagy tesó szerepben, amit otthon sajna nem. A nagycsoportos lányokat pedig egyenlőre csak messziről csodálom és megtiszteltetés ha mondjuk megdicsérik a ruhámat, vagy beengednek a faházba az udvaron. Lassan azt is megtanulom,  hogy a "nem leszek a barátod" mondat a legfőbb érdekérvényesítő fegyver és a csúfolódást is muszáj néha lenyelni.
Mondjuk családunkon belül sem ritkák a hatalmi harcok.A téli szünetet végig kísérő wc papír háború például, amit két nagyobbik tesóm vívott, kifejezetten szórakoztató volt.Az egész egy Réka kiborulással kezdődött, mert a tetőtérben a kettőjük által használt fürdőben Csongor rendszeresen "elfelejtette" pótolni az általa elhasznált papírt.Pár nap alatt fajult el odáig a dolog, hogy veszélybe került az egész család wc papír ellátása, miközben nővérem és bátyám szobájában egyre nőtt az egymás elől rejtegetett gurigák száma.
 A minap, pedig saját szememmel láttam, hogy Réka és Soma szemrebbenés nélkül, sőt cinkos összenézéssel falták fel reggelire az előző napról maradt tejberizst, ki korábban kel az nyer alapon, míg Csongor az igazak álmát aludta. A lelkiismeretüket simán megnyugtatták azzal hogy Csongor előző nap úgyis sokat evett. Még anya is csak nevetve annyit fűzött hozzá a dologhoz, hogy bezzeg annapetigergőéknél ilyen biztos nem történik!

Egy elég jellemző kép a szentestéről.