Advent nyűgökkel

Tizedik napja vagyok beteg. Sikerült, az óvodába járást megtorpedózandó, egy olyan bacicsapatot toboroznom, amelyik túl komolyan veszi a dolgát.Az első adag antibiotikum meg sem kottyant nekik, így most egy újabb kísérleti fegyvert vetett be a doktornéni.Egy kicsit sajnálom anyát, mert innen onnan elcsípett időkben próbál berohangálni az irodába, és egy kicsit sajnálom a papát, mert legtöbbször nála landolok.
Azt viszont bátran kijelentetem, hogy bár kicsit lelassulva, de működnek az alapvető Csenge funkciók.(Sőt a visítós, hisztis akaratos szegmenseim egy kicsit túlfunkcionálnak.)
 Így nem kímélve a családot, a héten volt "bezárom magam a wc-be" projekt nagy-nagy ijedelemmel körítve, "márpedigénkitörlömegyedülafenekem" önmegvalósítási törekvés, a Trainspotting című film szaros jelenetére hajazó végeredménnyel, és egy majdnem ügyelet a szememben landolt friss kenyér morzsa által gerjesztett kalamajka miatt.Anya amúgy is kész van, mert 1 hét alatt háromszor ült a kórház radiológiai osztályának ugyanazon padján mindig másik családtagomat tángálva. Csongor aggasztó fejfájásai és szédülései miatt, egy teljes kivizsgálásos sorozat közepén vannak, majd apa következett mikor szombaton tesztelte a fürdőszoba vizes kövét és csúnyán elesett, tegnap pedig Somáért kellett az iskolába rohannia majd a kórházba repíteni a hirtelen fellépő alhasi fájdalmai miatt.  Apa gyűrűsujja nagyon durva helyzetén egy nagyon durva mozdulattal segítettek az orvosok, amit apa meg is könnyezett,(anya meg a csípőfogóval levágott gyűrűt siratta amit tőle kapott). Most könyékig gipszben megy az agyunkra, mert bár nekem van a világon a legügyesebb apukám azért félkézzel ő sem képes mindenre így kénytelen családtagjaira hagyatkozni ha például inget gombolni, cipőt kötni, kenyeret vágni kell, és ettől ő ideges, és ettől meg mi vagyunk idegesek (mármint a többiek, én nem annyira). Soma dolgát nem részletezném mert szerintem bátyám nem szeretné ha leendő férfiasságáról csámcsognék.
Mindenesetre most már én is vágynék valami igazán elcsendesedős, meghitt, nem csak kutyafuttában bontogatott adventi naptáras, "úristen de szarul állok" kiabálós anyás mentes adventre.
A nálunk uralkodó felturbózott adventet méltón illusztrálja az idei mézeskalácssütésünk. Vasárnap délelőtt anya, Réka és én megsütöttük a tízszeres(!!!) adag sütit.Délután nekiálltunk a díszítésnek, de mire túl voltunk a harmadán, a mézeskalácsházon, és anya szokásos "forró karamellel elégetem az ujjam" hagyományőrzésén, már mindenki halálosan unta. Ekkor Réka, a taktikus, fantasztikus ötlete nyomán új szín került monoton munkába. A tálcákon heverő festetlen mézeskalácshalmokra laza mozdulatokkal szétfröcskölte a fehér mázat és az olvasztott csokit. Ezután csak le kellett pakolnunk a felső réteget majd, megismételni az eljárást addig míg el nem fogytak a sütik.Így rekord idő alatt végeztünk és még jól is szórakoztunk. Oké a végeredmény mondjuk nem lett igazán facebook poszt-szerű, de azt meghagyjuk másnak. Mi a ronda de finom kategóriából szerintem kihoztuk a maximumot.
Szóval nekünk az idén ilyen az ünnepvárás.Én azért a rend kedvéért minden este elkiabálom, hogy minden illetékes jól hallja(most a Jézuskára és az ajándékhozó angyalkákra gondolok természetesen), hogy én babaházat szeretnék mindennél jobban a világon!!

Mézeskalács

Túl vagyunk a mézeskalács gyártós hétvégén. S minden a szokásos menetrend szerint zajlott. A sütés előtt anya menetrend szerint elmesélte a "sztorit" ami méltó rá hogy okulásképpen megőrizzük az utókornak. Alátámasztva a ne bambuljunk matekórán mikor a mértékegységeket tanítják intelmet.
  Mikor megszületett Réka és szüleim először karácsonyoztak külön családként anya beszerzett egy tuti mézeskalácsreceptet s belevágott a hagyománygyártásba.Miután minden hozzávalót szerinte pontosan kimért a cukorból is a 60 gramm helyett 60 dkg-ot, s kisütötte a kőkemény sütiket párás szemmel gyönyörködött bennük, gondosan becsomagolta, hisz tudta hogy a mézesnek kell pár hét míg megpuhul. A rokonok kóstolás utáni fancsali képe, s a tény hogy a sütik még január végén is alkalmasak lettek volna maradandó sérülés okozására, ha mondjuk fejbe találnak, sem vette el a kedvét és még 2 évig sütötte következetesen az idővel hírhedtté vált karácsonyi specialitását. Aztán a harmadik karácsonyon már két gyerekkel a nyakában egy jobb pillanatában jött a megvilágosodás, a homlokra csapás s a család fellélegezhetett. Nem kellett többet udvariasan mosolyogva a zsebükbe csúsztatni a csemegét, mert tényleg nagyon finom lett. Az utóbbi években már hatszoros adagot gyártunk, s anyukám nagy örömére már rengeteg ember elkérte a tuti receptet. (Persze nem értik miért hívja fel a figyelmüket a cukor megfelelő mennyiségére).
Minden évben váltakozó a család aprónépének kedve és hozzáállása a sütéshez. Az idén Réka már inkább kötelességtudatból, mint lelkesedésből segített, Soma színtiszta lelkesedésből aktivizálta magát Csongor egy igazi kiskamaszhoz méltóm teljesen kivonta magát a munkából, engem pedig aki láthatón legnagyobb lelkesedést produkáltam látszólag bevettek a buliba de folyamatosan próbáltak parkolópályára állítani. Így történhetett meg hogy a díszítésre szánt színes cukorból nem sok maradt a sütire, de legalább én is jól szórakoztam.
Miután Anya és Réka feldíszítette a mézeskalács házikót, s kiaknázták a vicces feliratok a mézeskalácson ötletben rejlő összes lehetőséget (így született a például a "ne egyél meg" süti), a lendületük az idő múlásával egyenes arányban lohadt. Estére a kreativitásuk már kimerült a nonfiguratív ábrák véletlenszerű sütikre biggyesztésével. Oké az azért vicces volt mikor ezeket a sütiket kínai írásjeles feliratoknak titulálva le is fordították melyik mit jelent. Azt már nem is részletezném hogy a meghitt hangulat a hagyományok szerint alakulva anya folyamatos morgásával vagy visításával volt fűszerezve. Morgott mert hiába a hatszoros adag ha a fiúkon múlik semmi nem marad belőle karácsonyra. S hiába a bátyáim szemfülessége, miszerint engem küldözgettek csemegét csenni, anya mellett szólt a rutin meg az évek így én is hamar kiűzettem a konyhából. A visítás pedig már természetes velejárója annak ha az ember lánya forró karamellel ragaszt össze egy mézeskalácsházat:))
Nekem egyébként  a múlt héten sikerült egy lázas fülgyulladást begyűjtenem ami egy jó kis kruppos taknyos nyavalyába fordult, de már látni az alagút végét s remélem karácsonyt a régi fényemben köszönthetem. Nem mintha visszafogott volna bármiben a betegségem. Nem is értem miért nem hagyhattam el a lakás már napok óta. Annyira nem értem, hogy a családtagjaim már csak suttogva merik kimondani a menni szót, mert ha meghallom toporzékolva rohanok erősen mutogatva magamra és  kiabálva : "né, né , né" (ez Csenge nyelven az én).
Engem persze nem kell félteni hiszen ha nem mehetek játszótérre megoldom otthon a mászókázást és a bújócskázást: