"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április

2018. április 14., szombat

Tavasz, ukulele, szerelem

Hogy kapcsolódjak a majd' három hónappal ezelőtt lejegyzett zenés témához elsőként azt szeretném most megosztani a világgal, hogy tanulok ukulelézni.
Hírhedt türelmetlenségem okán elég nehezen tudom kivárni azt a pár hónapot, mikor a suliban elkezdhetem a hivatalos zeneiskolás tanulmányaimat, így kapóra jött, hogy Edina óvónénim és egy lelkes zenésztársa, játékos ukulele oktatást indítottak ovisoknak. Nagyon izgalmas és különleges élmény minden péntek délután egy órát kirándulni a zene világában. Bár 5-6 gyerek van a foglalkozáson mégis sokkal jobban teret kap a tehetségem mint mondjuk otthon, ahol anyukám teljesen rácuppant a húsvétra kapott hangszeremre.
A család először udvariasan lelkesedett a próbálkozásaihoz, de elég rövid idő kellett hozzá hogy most, ha meglátjuk kezében az ukulelével, kritikánkat abszolút nem udvariasan megfogalmazva menekülünk. Persze ő elég nehéz eltántorítani, és egyáltalán nem zavarja hogy a könyökünkön jön ki az over the rainbow, vagy a rongyosra ismételt  I'm yours című ukulelés klasszikus.
Volt este, hogy egy Mamas and Papas slágertől elindulva, egy Gotye dalon hosszan (idegtépően hosszan) elidőzve fél óra alatt eljutott a RHCP Snow-jához. A rendszeres időközönként lehangolódott ukulele csöppet idegesítő hangzásához fantasztikus disszonanciával passzolt Anya és Réka  teli torokból dalolása. A záróakkordként általuk előadott Killing me softly with this song szerintem tökéletesen tükrözte a hallgatóság hangulatát.  Én egyébként már tudom a C dúr  akkordot és el tudom vele kísérni magam ha a zsipp-zsupp kenderzsupp-ot vagy a pálkatapétert (ami szerintem pálpatapéter) éneklem.
A másik esemény ami lázban tart a hetek óta, a SZERELEM. Így csupa nagybetűvel minden szépségével, fájdalmával, izgalmával és csalódottsággal átitatva. Mivel a dolog eléggé titkos nem is nagyon akarom részletezni. Elég az hozzá, hogy volt már udvarlás, kergetőzés és egyre bonyolódó szerelmes levél kalamajka is, szóval tiszta brazil szappanopera az életem.
 A suliba is beiratkoztunk a héten és már tudom kik lesznek a tanító nénik és rettenetesen izgulok. Izgulásban ugyanis még mindig nagyon jó vagyok. Az új helyzetekben rendesen meg tudok szeppenni, hiába vagyok már hat és fél éves "rutinos" negyedik gyerek. Sőt mostanában elkezdtem megint az egészségesnél kicsit jobban ragaszkodni anyához, aki szerintem ezt az egészségesnél kicsit rosszabbul viseli. Ezt ellensúlyozandó, én, teljesen egyedül, úgy döntöttem, hogy húsvét után éjszakára is birtokba veszem a szobámat, vagyis egyedül alszom. Eddig csak napközben használtam a szobát és éjszakára a Soma szobájába "ideiglenesen" beállított ágyon aludtam. Most viszont, lassan két hete, minden este bevackolom magam a lányszoba pihe-puha ágyába plüssökkel, könyvekkel és anyával felszerelkezve. Kiharcolom az összes mesét amit beterveztem, kirugdalom Somát az ágyamból, aki át szokott szivárogni mesét hallgatni, nagylányosan elköszönök anyától, leteszem a fejem a rózsaszín párnámra és alszok reggelig. Rajtam kívül egyébként mindenki azt hitte, nem gondolom komolyan a húsvéti hirtelen felindulásból kijelentett: Holnaptól egyedül alszom! mondatomat.
 Történt még egy csomó minden az elmúlt hónapokban kis családunkban, többek között Réka nővérem 18. szülinapja. Mondták a szüleim, hogy ez azt jelenti, hogy ő most már nagykorú, és épp ezért, egy kis csodálattal vegyült megilletődöttséggel kezeltem a felnőtt élete első napjaiban. Kerestem a nagy változást, amit szüleim olyan nehezen tudtak megemészteni. Aztán rájöttem, hogy azon kívül hogy már ő is szavazhatott, pont semmi nem változott. A szennyesét ugyanúgy gyűjti a szobája előtt a földön, iskolába is elmegy minden reggel, ugyanolyan idétlenül röhögcsél Zsófival hülyeségeken, ugyanolyan gyermeki rajongással tud zenékért, könyvekért filmekért rajongani, ugyanúgy borozgat apáékkal és ossza az észt a családban ha kell ha nem mint eddig. Miért is volt akkor a nagy felhajtás a sok izgi ajándék amivel elhalmozták?! Én gipszből készült malacperselyt festettem neki. Apának is volt szülinapja és neki egy mesét írtam saját illusztrációval és mondhatom igencsak nagy sikere volt.
Ma megmártóztunk a Balatonban és holnap kajakkal is vízre szállunk, pedig pont két hete még kabátban gyönyörködtünk a varázslatos színekben, és látványban ahogy az ég és a víz összeért:


Múlt héten pedig a Szent György hegyről csodálhattuk ahogy az ég a víz és a föld összeér: 









2018. január 18., csütörtök

Örömzenélés

2017 karácsonya a szokásosnál is gyorsabban telt el, valószínű azért mert ahogy öregszem nekem is egyre gyorsul az idő. Ezt anya olyan tényként oltja belénk, mint alapvető evidenciát, ami csak arra vár hogy a ráérő fizikusok tudományosan is alátámasszák. S természetesen ahogy gyorsulni, úgy lassulni is képes az idő, különben hogy tartanánk a rengeteg hosszú -hosszú januári nap után még mindig csak az év tizenkilencedik napján???
A téli szünetnek nálunk idén igazán különleges körítést adott a zeneszó. Soma bátyám negyedik éve nagybőgőzik és a tanára idén találta elég elhivatottnak ahhoz, hogy egész téli szünetre hazahozhassa a zeneiskola egyik gyönyörű bőgőjét. Anya megilletődve szorította magához, mikor vonszolta át az iskola parkolóján (a  hangszert nem a Somát), és harmadik nekifutásra sikerült is beszuszakolta a hétszemélyes családi autónkba.
Somát kísérendő, Réka leporolta hegedűjét, anya leakasztotta a gitárját a falról, én eltulajdonítottam Soma bongó dobját és a csörgődobokat. A hangszerek összehangolása után hamar összehangolódtunk mi négyen is és összeállítottunk egy tök jó kis karácsonyi repertoárt. Az hogy Somára a karácsonyfa alatt egy gyönyörűséges akusztikus basszusgitár várt, feltette az i-re a pontot. Nem volt megállás. Zenéltünk szinte minden nap. A karácsonyi dalok után a Pál utcai fiúk musical dalait gyötörtük, majd nekiestünk minden kottának amit találtunk. De az hogy mit játszottunk nem is lényeges. Az a hihetetlen kellemes mámorító érzés, ami az együtt zenélésből  fakad, és hajt hogy újra és újra belekezdj egy dalba, megértette velem miért is hívják örömzenélésnek ezt a műfajt.
Azt hiszem megfertőződtem egy életre.
Anya boldog hogy jövőre még egy gyereket beterelhet a zeneiskolába.Ő azt tervezgeti csellózni fogok, pedig tudhatná már ennyi év után hogy ha én egyszer azt mondom hogy dobolni fogok akkor elég kitartóan küzdök is érte.






2017. november 2., csütörtök

Tizenegy és annyi

  Nem is kerek, nem is páros mégis különleges volt ez a tizenegyedik Soma szülinap.
Mikor anyáék elkezdtek anno a nagy tesóimnak szülinapi bulikat szervezni, hatalmas lelkesedéssel vágtak bele. Aztán, úgy sejtem, talán Csongor első bulija után fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy bőven elég, ha gyerekenként négy darab bulit vállalnak, kisiskolás korunkban.Csongi talán második bulija után vezették be a létszámstopot, miután bebizonyosodott hogy 18 gyerek szórakoztatása három órán keresztül rohadt kemény meló.
Az is Csongi első bulija után kezdett körvonalazódni, hogy egy fiú buli egészen más, mint a lányos parti.
  Réka bulijain is voltak fiúk, így megvolt a gépfegyvert ritmusra ropogtató, az ülőgarnitúrán telitalppal ugráló, csatakosra izzadt srác boldog szülinapooooot! köszöntése élmény, meg úgy általában a magasabb zajszint is megszokott volt, ami a fiúvendégekkel jár, de az igazi megpróbáltatások bátyáim bulikorszakának beköszöntésével érkeztek.

Hogy eltörpülnek, a lánybulik ki, ki mellé ül az asztalnál, kinek kenődött el jobban az arcfestéke problémái, egy fiú buli katasztrófahelyzeteinek fényében.
És anya szerint hamar átértékelődik a lányok kézműveskedése közben kiborult ragasztó tragédiája, miközben egy buli után sebtiben végtagokat leltároz mielőtt a szülök megérkeznek a fiúkért.
Én már azt is tudom, hogy nem véletlen az sem, hogy az egyik legfontosabb szempont a buli napjának kiválasztásában az időjárás. Volt már olyan hogy egyáltalán nem lehetett a srácokat kiengedni az udvarra és viszonylag rövid időn belül elérték, hogy apa megmutassa oroszlánüvöltését, és hogy anya kétségbeesve szuggerálja az órát hátha gyorsabban telnek a percek. Volt olyan is hogy szüleim a borospohár után nyúltak a megfelelő lazaság eléréséhez, és olyan is hogy apa egyszerűen lelépett.
Hogy ne csak a sötét oldalt mutassam be és hogy kilyukadjak végre oda, hogy miért is telt majdhogynem könnyes nosztalgiában ez az utolsó fiú buli, azért leírnám a pozitívumokat.
A feladatok.
A fiúknak tök jó játékokat lehet szervezni. Benne vannak mindenben. Teljes erőbedobással nyomják, főleg ha meghallják a verseny és a jutalom szavakat. Anya minden évben próbált újítani, de például Tojás Bercinek úrhajót építeni minden évben kötelező elem.
Tematika.
Miután Réka és Zsófi is beszálltak öregedő szüleink mellé a lebonyolításba magasabbra szintre emelték s dolgot és így Somának volt két tematikus bulija is ami tök jól sült el.
Kaja.
A házi készítésű hamburger, hot-dog és a gofri mindent visz. A torta tök mindegy hogy milyen mert úgysem fogy belőle pár szeletnél több.
Fix elem még a szivacslövedékes fegyver, az ereszd el a hajam valami pörgős zenére, és az általános fejetlenség blokk. Ez utóbbi, hosszú évek tapasztalata: Mindegy, de tényleg mindegy hogy mennyire tervezed meg előre és töltöd ki az időt, mindig van egy mélypont, mikor fel-alá üvöltözve párna-csatázva, őrülnek meg teljesen.
Most Soma utolsó buliján ,szüleim Réka és Zsófi beleadtak mindent hogy jól sikerüljön.Mikor az utolsó csatakos srácot is elvitték, a romok fölött az asztal körül lamentálva arra jutottak, hogy tulajdonképpen nagyon lehet szeretni ezeket a srácokat meg ezeket a vad bulis estéket.
Ezen felbuzdulva elhatároztam hát, hogy jövőre mikor az én első bulim esedékes nem maradhatok szégyenben és megalapozom az igazi vad csajos szülinapi partikat.
 






2017. október 8., vasárnap

Által-ér

Az Által-ér egy vízfolyás, ami a Vértes hegyeiből gyűjti össze a csapadékot és a tatai Öreg- tavon keresztül folyik a Dunába. Ez a szabályozásnak köszönhetően az év 364 napján elég békésen, szinte észrevétlenül történik. Van azonban 22 éve egy nap, minden év októberének első szombatja, mikor ez a kedves kisváros egy kicsit megbolydul. A vízszabályozás részeként, ekkor leengednek egy nagyobb víztömeget a tóból, felduzzasztva az amúgy csak csordogáló Által- ért és egy ilyen, sebes sodrású, jól hajózható folyónak valamirevaló víziember nem tud ellenállni.  A rendezvény a 22 év alatt a legnépesebb evezős dzsemborivá nőtte ki magát. Idén végre úgy alakult, hogy Csongor kivételével az egész család részt tud venni rajta. Családilag már van egy kis szigetközi kenus és balatoni kajakos tapasztalatunk.Idén a család váltakozó létszámmal, de letudott már többek között egy hévízi evezést és egy Rába túrát is. A vizes szezon abszolút méltó lezárásaként adta hát magát a lehetőség, hogy kipróbáljuk a tatai túrát.
 Egy, nem annyira jó élményként megmaradt, nyári tengeri kajaktúra miatt, most nem én vártam a legizgatottabban a mókát, és anya is szokás szerint kicsit túlparázta a " mi lesz ha borulunk ebben a rossz időben! " dolgot. Apa, Réka és Soma azonban hozták az elvárható lelkesedést.
Most hogy túl vagyunk rajta már azt mondom, hogy fantasztikus élményekkel gazdagodtunk ezen az őrült futamon.
Látni ahogy egy város, plusz a több ezer turista egy emberként röhög. 
A "Tegyünk a vízre mindent, ami lehet hogy úszik és üljünk bele úgy, hogy fogunk a kezünkbe valamit, amivel lehet hogy tudunk evezni " jegyében épített tákolmányok menetét csodálva bebizonyosodott a nikecell és a pillepalack mindenhatósága. A kreativitás ami sokszor az őrültség határát súrolta, nem ismert határokat. Mi egy mezei kenuval indultunk. Én apával és anyával, Rékához és Somához pedig beült Áron, aki a túra végére tiszteletbeli családtagunk lett. Az evezés, a relatív gyors sodrású folyón, főleg abban merült ki hogy biztonságosan kerüljük a lépten-nyomon keresztbe fordult  lélekvesztőket, és az utolsó másfél kilométeren gyakori zúgókat megússzuk borulás nélkül. Anya végül jobbnak látta ha behúzza a lapátját és inkább csak szóban irányítja apát aki derekasan kormányzott hátul. Én eveztem középen ha kellett, ha nem és a mezőny egyik legfiatalabb résztvevőjeként abszolút része voltam a csapatmunkának. A neccesebb részeken hál istennek annyi katasztrófaturista állt csőre töltött fényképezőgépekkel a parton, hogy anya jobbnak látta ha szokásos sikoltozásával ellentétben csak némán retteg. A legkritikusabb pillanat az volt, mikor egy előttünk felborult kenu keresztbe beékelődött, minket pedig befordított a sodrás. Na akkor bennem is megfagyott a vér. Iciri-picirin múlott hogy mi nem gyarapítottuk a borulók számát. Azért a becsapó hullámok miatt nem úsztuk meg szárazon, de végig csináltuk.
 A legutolsó nagy zúgó előtt, mi kikötöttünk, de Réka Soma és Áron bevállalták és mintaszerűen meg is csinálták. Az utolsó órát aztán a fűben szárítkozva azzal töltöttük, hogy végignéztük a sporttársak nem mindig tökéletes célba érését. A napot tatai városnézéssel és finom halászlével zártuk. A legnagyobb kérdés aztán másnap reggel az lett, mégis mitől van anyának izomláza a vállában?





2017. szeptember 28., csütörtök

Hatodik

Az milyen már hogy a hatodik szülinapra szuri jár?
Hetek óta számolom a  napokat, tervezgetem hogy hogy is fog telni az én hatodik szülinapom ébredéstől lefekvésig, erre kiderül hogy ébredés után egy órával már egy tűvel akarnak böködni, azon a napon amiből nekem még csak a hatodik van???  Anya eléggé jól át tudja érezni a bánatomat, főleg azért mert én meg elég jól tudok érvelni a szomorú bociszemek + könnyes szempilla rebegtetés kombóval, így sikerült nekem kialkudnia két nap haladékot. Az én nagy napom így igazán jól telt, pedig a hivatalos bulim csak hétvégén lesz, rokonokkal, eszem-iszommal és ajándékokkal körítve.
Kicsit sajnálom az ünnepnapon született tesóimat, mert a szülinapodat az oviban tölteni, igazán különleges élmény. Egész nap engem ünnepeltek, a homokozóban még tortát is sütöttek nekem, hátha nem elég amit anya rendelt. Minden gyerektől kaptam egy jó kívánságot, az óvónéniktől pedig egy ujjbábot és csokit és a délutáni meséhez is én vittem az aktuális kedvenc Heidi-t.
 Délután anya és apa is szülőin ült, úgyhogy én mentem a Somáért vívóedzésre helyijárattal, amit már régen ki akartam próbálni ( na jó a Rozi mamát is vittem magammal mert ő is nagyon szeret buszozni). Mamáéknál aztán csaptunk egy szülinapi nudli lakomát, este pedig hozzám illő szerénységgel sepertem be a jókívánságokat és az tesóim által készített ajándékokat, sőt még egy szülinapi társasozást is sikerült bepréselni a napba apával, anyával és a Somával, Annyira azért nem volt emelkedett a hangulat, hogy Soma megengedje hogy én legyek a zöld színnel, amit én egy  röpke öt perces "én akaroooook lenni a zölddel!!!" hisztivel kommentáltam. (kevés sikerrel).
A partit sem én nyertem, de ezt már igyekeztem egy okos, higgadt nagycsoportos módján kezelni, elvégre hatéves vagyok.........