Sűrű nyüzsgős októberen vagyunk túl. Tegnap ki is dőltem a sorból, így biztosítva egy kis szusszanásnyi időt anyukámnak a blogírásra. Ocsmány köhögős vírusom van lázzal és hányásig fajuló köhögőrohamokkal. FÚÚJ!!
Az október egy újabb pazar esküvővel kezdődött, amin délután háromtól hajnal kettőig maximumon toltam a lelkesedést a barát-gyűjtést, asztal alatt négykézláb közlekedést, táncolást és a szüleim leszarását. Az öt éves exhibicionista, sőt enyhén nárcisztikus személyiségem falta a cukiságomról szóló bókokat, az óvodában szocializálódott énem pedig a 160 fős vendégség nagy számú gyerekseregéből gyűjtögette kedvére a barátnőket.
A következő hétvégére ismét csúcs-élmény volt terítéken. Mivel Eszter-keresztanyuék tényleg annyira szeretnek engem, hogy velem együtt mind a hatunkat hajlandóak két napig elviselni, meghívást kaptunk hozzájuk egy jó kis családi sütögetős, sztorizgatós hétvégére. Egyértelmű hogy a főszereplő és a kedvenc játszótárs a ház ura, Bence babavolt, de mindenképp említést kell tennem Bobi kutyáról, a nyuszikról, tyúkokról, és a random a legváratlanabb pillanatokban a kert bármely szegletében csapatostul felbukkanó futókacsákról. Annyira jól éreztem magam, hogy szokásomhoz híven be is tettem a jó napok közé az élményt.
Ezt úgy csinálom, hogy mikor pozitív érzésekkel zárok egy napot az esti leltározáskor, fennhangon közlöm : "Ezt most beteszem a jó napok közé!", kinyitok egy képzeletbeli szekrényt és látványos mozdulattal berakom a cuccot. Ez azt is jelenti hogy ezek után nem szeretem ha emlegetjük a jó napokat, sőt kicsit túl is reagálom ha nosztalgiáznak körülöttem. Anya szerint ezen még dolgoznom kellene. Nálam a 30 Y számmal ellentétben, persze a jó napok polca soha nem telik meg, úgyhogy mindig nyitott vagyok az új élményekre és a jó nap gyűjtésre.
Október vége felé, ahogy közeledett Soma tizedik szülinapja, úgy kopott el bátyám hangja. Hogy mindenki teljes valójában élvezhesse Soma véget nem érő állandó közléskényszeréből adódó szájfosásást, el kellett halasztanunk a barátaival tervezett bulit egy héttel. A családi muri persze megvolt a napján. mert az nálunk kevésbé szól az ünnepeltről, mind inkább a nagy zabálós "együttacsalád" élményről. Ezt ellensúlyozandó, és mivel mégiscsak 10 éves (és imádja a fejtörőket), anya készült neki egy kódfeltörős feladatsorozattal, amin végig kellett küzdeni magát, hogy eljusson az ajándékához.
A buli a haverokkal végül az őszi szünet előtti utolsó iskolai nap délutánján került megrendezésre. A nap kiválasztásához kellett anyám enyhe mazochista beütése, hisz még egy kezdő pedagógus is tudja, milyen kemény tud lenni egy szünet előtti utolsó napon nyolc darab tízéves fiú. A Star Wars témát szüleim már tavaly beígérték Somának és Réka nővérem és az ő Zsófija ismét hozták a kellő lelkesedést a megrendezéshez. Az hogy anya Han Solo-nak, Réka Ray-nek, Zsófi és én pedig Leila-nak voltunk öltözve, valószínű egyik föl-le futkoso lövöldöző fiúnak sem tűnt fel. A palacsintatortából pedig pontosan egy szelet fogyott. A két nappal a buli előtt rendelt Star Wars lufikról, pedig szenilis anyám simán megfeledkezett. De még ezek sem tudták elrontani az est hangulatát, amit a kerti trambulin a Nerf-puskák és a jól kitalált feladatok fémjeleztek. Soma-haverok jó fejek volta, mert engem is bevettek minden játékba, bár Réka hallani vélte, ahogy a kertben a csatakiáltások között felhangzik hogy "Aki a Csengét eltalálja plusz 30 pont!!" én tényleg élveztem az együtt játszást. És igenis hosszú percekre le lehet kötni egy maroknyi felpörgött tízévest ha az a feladat hogy melyik csapat tud működőképesebb űrhajót készíteni egy tojásnak, ugyanazokból az alapanyagokból.
Az őszi szünetre szüleink azzal ajándékoztak meg minket hogy szabin voltak velünk, és minden napra változatos programokat szerveztek nekünk. Mivel a nagy tesóim már kamaszkorban égnek, saját edzésekkel, saját programokkal, és kamaszos egyedüllétre vágyással, voltak nem kötelező fakultatív programok is, mint például az állatkert ahova csak Soma és én kísértük az ősöket. Volt kerti munka és egész nap pizsamában lazulás is. Egy napot apa szülővárosában töltöttünk egy interaktív természettudományi központban, csakúgy mint két éve. Öt évesen már én is sokkal jobban élveztem a dolgot mint legutóbb, de délutánra így is lepasszoltak a mamáékhoz, amíg ők bezáratták magukat egy szabadulószobába. A rendelkezésre álló egy óra lejárta előtt másfél perccel sikerült kiszabadulniuk és a játékvezető elismerését besöpörve, büszke idült mosollyal érkeztek értem. Azóta is azt elemezgetik, hogy bár dicséretre méltóan működtek mint csapat, mit kellett volna másként csinálniuk.
Végre elkezdtem balett órákra járni, így elvitathatatlan a létjogosultsága a tüll szoknyának. Az október ennek megfelelően a tüll szoknya jegyében telt :) :
