Elindultam a felnőtté válás útján. Na jó ez így egy kicsit fellengzősen hangzik, de iszonyú elégedett vagyok magammal, főleg mikor szüleim büszke pillantásait kell bezsebelnem. Pár hete kezdődött azzal, hogy kijelentettem nem fogok már sírni az oviban hanem megpróbálom jól érezni magam. Bár nem annyira az elvárásoknak való megfelelés motivált, mint inkább az, hogy kicsit belefáradtam a hisztibe és a tiltakozásba. Egyre többször érzem azt az oviban hogy jó helyen vagyok. Nagyot dobott a hangulatomon a szerdai néptánc bevezetése, amit az első alkalom óta élvezek. Felfokozott izgalommal várom, csakúgy mint a régebben bojkottált tornaórát is. Imádom a csütörtökönként legjobb barátnőmet játszó Enikő-nénit aki a ped.asszisztensünk, és most már értékelem az óvónénik odaadását is a szórakoztatásomat illetően. Van négy nagyon jó barátnőm és aktívan részt veszek már a kézműveskedésben is. Elkezdtem kommunikálni, aminek egyenes következménye hogy sztorizgatok is. Épp ma meséltem büszkén anyának hogy milyen jól szórakozott mindenki a történetemen mikor elmeséltem hogy a tesóim malacnak csúfolták őt, és amikor ez nem tetszett neki megegyeztek a malackában mert az cuki.
Azért ahhoz ragaszkodom, hogy reggel indulás előtt otthon lenyomjam a "nemakarokovibamenni" nyavalygós mantrát és kifejtsem anyának, hogy bár nem sírok azért nagyon szomorú vagyok az oviban. Sőt tegnap elmeséltem, hogy igaz hogy ő utána nem sírok, de ha például a Boróka nem akar a párom lenni, azért szoktam bőgni egy sort.
A másik hatalmas változás, hogy anya besokallt az éjszakai műszaktól, amit lassan 16 éve nyom. Így apával együtt új szabályokat állítottak fel az altatásomat illetően. Igen, ez pont olyan durva mint amilyennek hangzik.
Az okos nagylány énemre hajazva adták elő nekem az elvárásaikat, miszerint mostantól a mese, az ének és a puszi után anya kimegy a szobából én pedig mosolyogva jó éjszakát kívánok behunyom a szemem és elalszom egyes egyedül. Az éjszakát egy nyikk nélkül végig horpasztom nem óbégatva az éjszakai szórakoztatásomat követelve. Reggel kipihenten várom szintén kisimult anyámat nem panaszkodva az éjszakai magányomra.
Első pár este a pusziig minden oké volt, mikor viszont anya elindult kifelé rászorítottam két hurkás karommal valamelyik végtagjára és erősen nehezményezem a távozását. Végül született egy olyan köztes megoldás, amit még az én gyomrom is bevesz. Csak úgy engedem ki anyát, hogy helyette befekszik mellém apa egy kicsit. Dumálunk, hülyéskedünk, aztán tőle már sikerül olyan nagylányosan okosan elköszönnöm, ahogy a forgatókönyvben rögzítve van. És igen alszom egyedül, és tényleg kipihentebb mindenki szóval most úgy vagyok vele hogy összeszorított foggal de megpróbálom végigcsinálni. Anya legfőbb érve egyébként tényleg kecsegtető, miszerint ha kipihenheti magát majd kapunk egy mindig mosolygós, végtelenül türelmes, mindig játékra kész anyucit a mostani üvöltözős hárpia helyett.
A karácsonyi visszaszámlálás nálunk is megkezdődött, ami szokás szerint az adventi naptárban ölt testet. Idén már én is nagyon vártam, hisz már elég sok emlékem van az elmúlt évek adventjéről. Tudom szuper jó móka lesz az elkövetkező hetek reggeli izgalma, főleg a hétvégi feladatoké, amiket gondolom kipihent lelkes anyukánk már gondosan összeállított hónapokkal ezelőtt, hisz nem lenne szép dolog az utolsó estére hagyni 4 db gyermekének 6 db napra való feladat kitalálását és elkészítését, ugye??
