"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esküvő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esküvő. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. november 8., kedd
Októberi jó napok
Sűrű nyüzsgős októberen vagyunk túl. Tegnap ki is dőltem a sorból, így biztosítva egy kis szusszanásnyi időt anyukámnak a blogírásra. Ocsmány köhögős vírusom van lázzal és hányásig fajuló köhögőrohamokkal. FÚÚJ!!
Az október egy újabb pazar esküvővel kezdődött, amin délután háromtól hajnal kettőig maximumon toltam a lelkesedést a barát-gyűjtést, asztal alatt négykézláb közlekedést, táncolást és a szüleim leszarását. Az öt éves exhibicionista, sőt enyhén nárcisztikus személyiségem falta a cukiságomról szóló bókokat, az óvodában szocializálódott énem pedig a 160 fős vendégség nagy számú gyerekseregéből gyűjtögette kedvére a barátnőket.
A következő hétvégére ismét csúcs-élmény volt terítéken. Mivel Eszter-keresztanyuék tényleg annyira szeretnek engem, hogy velem együtt mind a hatunkat hajlandóak két napig elviselni, meghívást kaptunk hozzájuk egy jó kis családi sütögetős, sztorizgatós hétvégére. Egyértelmű hogy a főszereplő és a kedvenc játszótárs a ház ura, Bence babavolt, de mindenképp említést kell tennem Bobi kutyáról, a nyuszikról, tyúkokról, és a random a legváratlanabb pillanatokban a kert bármely szegletében csapatostul felbukkanó futókacsákról. Annyira jól éreztem magam, hogy szokásomhoz híven be is tettem a jó napok közé az élményt.
Ezt úgy csinálom, hogy mikor pozitív érzésekkel zárok egy napot az esti leltározáskor, fennhangon közlöm : "Ezt most beteszem a jó napok közé!", kinyitok egy képzeletbeli szekrényt és látványos mozdulattal berakom a cuccot. Ez azt is jelenti hogy ezek után nem szeretem ha emlegetjük a jó napokat, sőt kicsit túl is reagálom ha nosztalgiáznak körülöttem. Anya szerint ezen még dolgoznom kellene. Nálam a 30 Y számmal ellentétben, persze a jó napok polca soha nem telik meg, úgyhogy mindig nyitott vagyok az új élményekre és a jó nap gyűjtésre.
Október vége felé, ahogy közeledett Soma tizedik szülinapja, úgy kopott el bátyám hangja. Hogy mindenki teljes valójában élvezhesse Soma véget nem érő állandó közléskényszeréből adódó szájfosásást, el kellett halasztanunk a barátaival tervezett bulit egy héttel. A családi muri persze megvolt a napján. mert az nálunk kevésbé szól az ünnepeltről, mind inkább a nagy zabálós "együttacsalád" élményről. Ezt ellensúlyozandó, és mivel mégiscsak 10 éves (és imádja a fejtörőket), anya készült neki egy kódfeltörős feladatsorozattal, amin végig kellett küzdeni magát, hogy eljusson az ajándékához.
A buli a haverokkal végül az őszi szünet előtti utolsó iskolai nap délutánján került megrendezésre. A nap kiválasztásához kellett anyám enyhe mazochista beütése, hisz még egy kezdő pedagógus is tudja, milyen kemény tud lenni egy szünet előtti utolsó napon nyolc darab tízéves fiú. A Star Wars témát szüleim már tavaly beígérték Somának és Réka nővérem és az ő Zsófija ismét hozták a kellő lelkesedést a megrendezéshez. Az hogy anya Han Solo-nak, Réka Ray-nek, Zsófi és én pedig Leila-nak voltunk öltözve, valószínű egyik föl-le futkoso lövöldöző fiúnak sem tűnt fel. A palacsintatortából pedig pontosan egy szelet fogyott. A két nappal a buli előtt rendelt Star Wars lufikról, pedig szenilis anyám simán megfeledkezett. De még ezek sem tudták elrontani az est hangulatát, amit a kerti trambulin a Nerf-puskák és a jól kitalált feladatok fémjeleztek. Soma-haverok jó fejek volta, mert engem is bevettek minden játékba, bár Réka hallani vélte, ahogy a kertben a csatakiáltások között felhangzik hogy "Aki a Csengét eltalálja plusz 30 pont!!" én tényleg élveztem az együtt játszást. És igenis hosszú percekre le lehet kötni egy maroknyi felpörgött tízévest ha az a feladat hogy melyik csapat tud működőképesebb űrhajót készíteni egy tojásnak, ugyanazokból az alapanyagokból.
Az őszi szünetre szüleink azzal ajándékoztak meg minket hogy szabin voltak velünk, és minden napra változatos programokat szerveztek nekünk. Mivel a nagy tesóim már kamaszkorban égnek, saját edzésekkel, saját programokkal, és kamaszos egyedüllétre vágyással, voltak nem kötelező fakultatív programok is, mint például az állatkert ahova csak Soma és én kísértük az ősöket. Volt kerti munka és egész nap pizsamában lazulás is. Egy napot apa szülővárosában töltöttünk egy interaktív természettudományi központban, csakúgy mint két éve. Öt évesen már én is sokkal jobban élveztem a dolgot mint legutóbb, de délutánra így is lepasszoltak a mamáékhoz, amíg ők bezáratták magukat egy szabadulószobába. A rendelkezésre álló egy óra lejárta előtt másfél perccel sikerült kiszabadulniuk és a játékvezető elismerését besöpörve, büszke idült mosollyal érkeztek értem. Azóta is azt elemezgetik, hogy bár dicséretre méltóan működtek mint csapat, mit kellett volna másként csinálniuk.
Végre elkezdtem balett órákra járni, így elvitathatatlan a létjogosultsága a tüll szoknyának. Az október ennek megfelelően a tüll szoknya jegyében telt :) :
2015. szeptember 29., kedd
Hosszú beszámoló egy hosszú negyedik szülinapról
Szülinapom van. Két napja tart és még nincs vége. A helyzet az hogy elképesztően örülhetnek nekem, hisz egy egész hétig tartó ünnepségsorozatot rittyentettek össze.
Szombaton esküvőn voltunk egy alföldi kisvárosban egy régi jól összeszokott csapattal.A társaság apukám régi főiskolai osztálytársaiból verbuválódott, akikkel minden nyáron családosan együtt töltünk egy hétvégét egy balatoni kempingben.Mivel július nem olyan régen volt és a rövid távú memóriám már kicsit jobban működik mint Szenilláé a bohóchalas mesében, nagy-nagy örömmel vetettem bele magam a buliba, ritkán látott barátnőimmel. A bandához tartozó 16 gyerek plusz a többi jelentős mennyiségű kiskorú vendég jelenléte erősen meghatározta az este hangulatát. A felnőttek hamar megszokták a földig érő terítőkkel letakart asztalok alatt zajló forgalmat, vagy hogy csak jelszóval lehetett a wc helységet megközelíteni és az itt-ott sebtében összetolt székeken alvó gyerkőcök látványát is.
Az este fénypontja nekem az volt mikor a menyasszony és a vőlegény a vőfély segítségével átadta a direkt nekem csináltatott tortát a négy gyertyával. Megilletődötten ültem le vele az asztalhoz és megszeppenve hallgattam ahogy a zenekar eljátszotta a "boldog szülinapot" dalt nekem és a másik szülinapos vendégnek.
Hogy hálámat kimutassam a tortám felét egy ültő helyemben felfaltam.
Ez volt életem harmadik esküvője, de a hosszú távú memóriám fejletlensége miatt nekem minden élmény újként hatott. Meg is mosolyogtak páran mikor kijöttünk a házasságkötő teremből és közöltem hogy "Ennyi volt az esküvő? Hisz nem is táncoltunk"
Ez volt egyébként az első esküvői bulim ahol rendesen fényesre koptattam a cipőm talpát. Ha épp nem a csajok csapatát erősítettem az étterem udvarán zajló fiú-lány csatározásokban, nem lehetett lekönyörögni a tánctérről.Ahogy táncpartnereim sorra dőltek ki mellőlem, én csillogó szemmel kipirultan adtam át magam a ritmusnak úgy világosodott meg előttem mit is érezhet Marci a Vad Fruttikban mikor azt énekli:
"A tánc, a tánc,
körbe-körbe járom!
A tánc, a tánc,
csak is erre vágyom!
A tánc, a tánc, a tánc, a tánc, a tánc."
![]() |
| A banda egy része |
Mikor hazaértünk megkaptam a szülinapi ajándékomat és egy újabb mini tortát 4 kis gyertyával.Csongi Dóra felfedezőt rajzolt nekem, Soma Scooby doo-t, Rékától pedig csomózott karkötőt kaptam.
Ma egész este muffin-t gyártottunk anyával, hogy holnap az oviban is meg tudjanak köszönteni a gyerekek, szerda este a Rozi mamáék, és az uncsitesóim ünnepelek, hétvégén pedig a messzi mamáékhoz utazunk hogy ők is el tudjanak halmozni a szülinapi jókívánságaikkal.Szóval rendesen kárpótolva vagyok az elmaradt nagy szülinapi partim miatt.
Ha már így benne vagyok, meg mégiscsak 4 éves vagyok akkor álljon itt egy kis évfordulós helyzetjelentés is:
Még mindig utálom az ovit. Legalábbis itthon így adom elő. Igazából azért már tudom jól érezni magam de a sok beszoktatós kiscsoportos nem könnyíti meg a dolgom. Mivel igaz hogy lassan egy éve, de még én is beszokóban vagyok és alapvetően igen érzékeny lélek vagyok, ha napközben eszébe jut valamelyik kiscsoportosnak, hogy hiányzik az anyukája nekem nem kell a biztatás.Hogy együttérzésemről biztosítsam pillanatok alatt kánonban nyomom vele a sírást. Múlt hétre már be is nyaltam egy bacit,majd három ovis nap után,megint betaknyosodtam. Május óta nem volt az ég világon semmi bajom úgyhogy számomra egyértelmű hogy ez ovi allergia, csak a környezetemet nem tudom meggyőzni róla.
Az ovi-fogságon kívüli szabad felhasználású időmben legfőképp babázok, a szerepjátékokat nyomom, tesóimmal bandázok és mesét nézek. A legeslegjobb játszótársam még mindig egyértelműen Lotti kutya aki szívesen bújik bármelyik általam rá osztott karakter szerepébe, fogócskázik és bújócskázik is velem és ami a legfontosabb : türelmesen végighallgat és nem szakít félbe mikor hosszú monológokkal szórakoztatom.
Imádok nevetni és imádom ha benne vagyok a nyüzsgésben. Lelkes vagyok például mikor a Brian élete című filmből átültetett Pilátus-i pöszéskedés az elvárás és Soma bátyámhoz hasonlóan nagyon szeretek bohóckodni. Nyáron anya leporolta gitárját és mindennapos gyakorlattá vált az esti együtt danolászás. Nyár végére meg is született az évek óta íródott saját szerzeményünk végső változata, az orvosi vizsgálaton elvárható helyes viselkedési normákról. Mivel a szöveg nem annyira babablog-kompatibilis, még gondolkodom hogy megosszam-e a nagyvilággal.
2013. október 18., péntek
Esküvő másodszor
A hétvégén lezajlott Soma keresztapukájának az esküvője. Mint gyakorlott partiarc elmondhatom, hogy kis családunk már rutinból lenyomta a dolgot. Mi gyerekek rezignált arccal asszisztáltuk végig jóanyánk készülődés címén leadott szokásos magánszámát, amelynek egyik csúcsjelenete mikor a tervezett indulás előtt 20 perccel, mi gyerekek puccba vágva, anya enyhén szólva alul öltözötten tikkelő szemmel mered apukámra aki pólóban farmerban azon mereng vajon hol lehet a családi örökségként őrzött ünnepi automata órája. Miután előkerítette, a lakásban fel-alá mászkálva halál nyugodt arccal rázogatta hogy beinduljon, fennhangon csodálva a műremeket, s figyelmen kívül hagyva anya idegességtől gyöngyöző halántékát. Mikor aztán már az autóban ültünk s anya elővette a körömlakkját, hogy kiigazítsa az indulás előtt elkenődött részeket, apukám ismét elemében érezte magát, s a gáz és a fék pedál egyáltalán nem rendeltetésszerű használatával elérte azt hogy anya bemutasson nekünk egy sor addig alig hallott cifra káromkodást, így mi gyerekek is igazán élveztük az utat a szomszédos kisvárosig.
Soma bátyám volt a gyűrűvivő, amit rajta és az ifjú páron kívül mindenki túlizgult egy kicsit. Ezt abból gondolom hogy azóta is úgy meséli, hogy ő volt a gyűrűvivő és nem is ejtette el. Nekem túl meleg volt a helység, így az első adandó alkalommal leléptem. Így apukámmal, majd a később hozzánk csatlakozott bátyáimmal csak fél füllel a folyosóról hallgattam a szertartást. Így maradtam le a tök jó zenékkel megtűzdelt meghitt pillanatokról, s egy anyukám által írt versikéről is amivel a menyasszony és a vőlegény húgai kedveskedtek az ifjú párnak. Persze mi sem unatkoztunk, mert megdöntöttük az egy zsebbe gyömöszölhető műrózsaszirom számának guiness rekordját.
A zene és a kaja fantasztikus volt és mivel még élénken élt bennem az augusztusi esküvő, folyamatos deja vu érzéssel vettem birtokba az etetőszéket, majd róttam a köröket a tesóimmal, unokatesóimmal és a rengeteg vendéggyerekkel.Tökélyre fejlesztettem a "hogy hozzunk frászt a leveses tálat cipelő pincérekre a lábuk közé keveredéssel" magánszámomat, de akárhol voltam a teremben mindig kiszúrtam ha anyukám és apukám kettesben táncol s hamar ott teremtem mellettük, hogy nehogy unatkozzanak nélkülem. Egyébként anyukám kivételesen tutira negatív kalória mérleggel zárta az estét, mert bár rendesen fogyasztott a vacsorából és többször rajtakaptam különböző sütis tálakkal az ölében, iszonyatos mennyiséget táncolt. S ez az ő esetében nem csak lötyögést jelent.Rendesen rászállt az együttesre komolyan kiaknázva a kérhettek bármit felszólítást.Hát igen, finoman szólva szeret beleadni apait anyait, akárcsak a nagypapám, így különös élvezettel szemléltem mikor ők ketten együtt ropták.Én késő este kidőltem így sok mindent csak az utólagos sztorizásokból raktam össze. Többek között azt is hogy mikor elaludtam, nem átallottak a tortás asztal mögötti sarokban két széket a falhoz tolva megágyazni nekem, s ily módon megszabadulva tőlem lelkiismeret furdalás nélkül tovább buliztak hajnali két óráig. Persze bosszúm már másnap reggel nyolckor utolérte anyukámat, mikor sehogy sem akartam megérteni miért is kellene nekem még aludnom.....
A buli óta eltelt majdnem egy hét de az autónkból még mindig virágszirmok hullanak minden ki és beszálláskor, anyukám még mindig nagyokat csettintve kiállt fel időnként hogy " ó a fenébe azt a számot sem kértem a zenekartól! ", de ahogy Csongor szervezetéből lassan kitisztul a korlátlan cola fogyasztás nyomán felhalmozódott koffein úgy halványul bennünk is szép emlékké ez a nagyszerű este.
Én megint tanultam valami újat szülő idomításból legfőbb mesteremtől Somától. Mikor készülődtünk, anyukám kitalálta, hogy kivasalja bátyám haját, mire ő rendkívüli leleményességről téve bizonyságot, csak egy hosszas tárgyalás után kialkudott kis Lego figuráért volt hajlandó beadni a derekát.
2013. augusztus 22., csütörtök
A partiarc
A hosszú hétvégén újabb oldalaimról mutatkoztam be a családnak. Amellett hogy megmutattam mekkora partiarc vagyok, az is kiderült hogy nekem is vannak félelmeim, s igenis komolyan kell venni még akkor is ha forgószemű éneklő műanyag mesebábukban öltenek testet.
A mulatozást az én drága keresztanyukám esküvőjén, a riadtan menekülést pedig, egy egyébként nagyon jó kis vidámparkban gyakorolhattam.
Az esküvőn komoly feladatom is volt, mert én vittem a gyűrűket (na jó a Réka is segített egy kicsit),s én voltam a hangulatfelelős is, amit nagyon komolyan vettem.Ha túl nagy volt a csend nagyokat sikkantgatva biztosítottam az egybegyűlteket, hogy igazán élvezetes a szertartás, csak azt nem értem a templomból ahol Somával együtt igazán beleadtam apait-anyait miért surrantak ki velünk idő előtt a szüleink. Aztán a vacsoránál hamar átadtam magam az élvezeteknek. Miután eszméletlen mennyiségű levest és husikát befaltam, és lelkiismeret furdalás nélkül ettem meg az összes elérhető kedves emlékül szolgáló mézeskalács szívet, majd meguntam az etetőszék játékot is(ami abból állt hogy belekönyörgöm magam majd fénysebességgel felállok és megpróbálok segítség nélkül a lehető legkevesebb sérüléssel kijutni belőle), felfedeztem a papámat (s az ő asztaluk mézeskalácsait) a szomszéd asztalnál. Mindig tudták hogy benne van a boogie a lábamban de azért most még a szüleimnek is leesett az álla, az egész estés pörgésemet látva.
Egy esküvőn amúgy egy csomó minden kiderülhet a hozzátartozóidról.Apukámról kiderült, hogy az öccsével együtt csak Martens bakanccsal érzik teljesnek az esküvői öltönyüket.Anyukámról az derült ki hogy nem tud magas sarkúban járni s az, hogy nem csak városi legenda az állítólagos versenysúlya, mert gyűrű vivőként Réka nővérem az ő 14 évvel ezelőtti gyönyörű menyecskeruháját viselhette, ami igazán jól állt neki. Megtudhattuk továbbá, hogy Csongor bátyámra milyen hatással van a koffein. A nálunk egyébként tiltólistán lévő cola ivásnak apukám nagyvonalúan teret engedett e neves napon, aminek az lett az eredménye hogy Csongor bátyámról nincs kép colás pohár nélkül, de az éjfél körül jelentkező, lábrángással kísért "nem bírok nyugton maradni" zizegésétől eltekintve én csak profitáltam belőle, hisz így még este 11-kor is méltó társam volt az asztalok körüli futkosásban. Ami még kiderült az az, hogy Soma bátyám Kolos unokatesónkkal karöltve még nálam is nagyobb partiarc, mind a tánc, mind a csajok elkápráztatása tekintetében. Mivel mindketten beteges módon vonzódnak a botokhoz a vőfély szalagokkal díszített furkósbotjára hamar szemet vetettek, aminek először csak szégyenlősen, majd ahogy az este haladt egyre agresszívebb verbális eszközökkel és ráutaló magatartással adtak hangot. Le a kalappal a vőfély előtt, aki temérdek dolga mellett igazán sokáig bírta a rohamokat, de azért az éjszaka egyik fénypontja lett, mikor a két kis kölök megkaphatta a botot és a szalagos kalapot s egy igazi csűrdöngölőst improvizáltak benne.
Megtudhattuk azt is, hogy anyukám szeret hülyén táncolni, ami Réka nővérem súlyos pillantásait látva csak nekem volt újdonság.
Szóval a buli szuper volt, s mondhatom hogy a hangulat, ahogy anyukámat figyeltem könnyben és verejtékben áztatott volt.
Volt meghatott könnymorzsolás, mikor az aranytorkú menyasszony meglepetés dalt énekelt a párjának. Voltak vidám örömkönnycseppek és táncos verejtékcseppek, aminek értékéből nem von le semmit az új cipők nyomán feltört sarkak okozta, vagy az általam prezentált egy-két elvétett etetőszék akció nyomán kicsordult fájdalom könnycsepp, vagy hajnali fáradság könnycsepp sem.
Októberben Soma keresztapja házasodik, s ezek után csak annyit mondhatok, hogy: állok elébe!
A lagzi másnapján Duna parti strandolás, harmadnap mesepark látogatás, negyednap pedig szigetközi kenutúra volt a program. Bár a meseparkban főleg passzív szemlélője voltam ahogy szüleim, tesóim és nagyszüleim hülye arccal sikítozva integetnek mindenféle hullámvasutakról, csúszdákról és körhintákról azért nagyon élveztem, a már említett, s állítólag a gyerekek szórakoztatására hívatott vérfagyasztó mozgó figuráktól eltekintve. A kenutúra nekem nem túl pozitív élmény, mert az indulás előtti utolsó pillanatig meg voltam róla győződve, hogy én is megyek. Miután mindenkire mentőmellény került engem kivéve azt gondoltam, vagy ennyire bíznak bennem, vagy ennyire könnyen lemondanak rólam, mikor anyukám azt mondta vihetem a Soma evező lapátját azt gondoltam félrebeszél, hisz egyértelmű hogy az az én lapátom.Aztán mikor vízre szálltak nélkülem, vigasztalhatatlan voltam. Így anyukám kezéből hangosan sírva néztem a távolodó hajók után, majd az autóban hazáig méltatlankodtam nagyon-nagyon hangosan. Nagyon eltökélt vagyok, s bár kétszer megáztak s Réka csuklója meghúzódott a 40 km-es lapátolástól, az én kedvemet nem tudták elvenni.Jövőre teszek róla hogy ne hagyjanak csak úgy a parton, akármekkora partiarc is vagyok.

| Az ifjú pár |
![]() |
| Kulisszák mögött |
![]() |
| Mikor még azt hittem a kezemben az irányítás |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)