Az elejét a Mátrában töltöttük. Mikor első nap a szállásunkra tartva megálltunk a Kékestetőn, már sejtettem hogy nem mindennapi kirándulás vár rám. Miután viszonylagos napsütésben megejtettük a kötelező fotókat a nemzeti színű kőnél, kettőt pislantottunk és szó szerint az északi sarkon találtuk magunkat vízszintesen eső sűrű hóesésben. A következő napokban is főleg az igencsak szeszélyes időjárás irányította a programjainkat, de azért így is jutott idő jó kis túrákra, üvegfújásra, apa szülinap ünneplésre,éjszakába nyúló kártyapartira és az erdőben talált, favágások nyomán lepotyogott, csonkokat összegyűjtve és kellő mennyiségű temperát beszerezve, még az esős délutánon is jól szórakoztunk.
Hazafelé meglátogattuk a veresegyházi medveparkot ahol hamar kiderült, hogy nem minden medve szereti a mézet.A negyven állatból pont egy volt hajlandó lenyalni a fakanalamról, de szerintem ő sem kívánta csak látta anyámat milyen szinten frusztrálja, hogy "bezzeg az annapetigergőnek simán ettek a dögök", és megszánt minket. Számomra viszont a legszürreálisabb, leghátborzongatóbb élmény az volt, hogy személyesen találkozhattam a farkassal aki felfalta a piroskát, a nagymamát és a hét kecskegidát. Ott feküdt a kerítés mellett hatalmas hosszanti vágással és szép szabályos öltésekkel a leborotvált hasán. A találkozás után megilletődve és megszeppenve merengtem percekig végig gondolva vajon milyen körülmények között futok bele legközelebb mondjuk Hófehérkébe, vagy a Hétfejű tudjátok kibe........
A hosszú úton az is kiderült hogy új hóbortom, hogy 'dalban mondom el' nekem nem megy olyan jól mint Zámbó Jimmynek. Már egy ideje csinálom ezt az eléneklem mi történt velem, vagy dalba öntöm amit éppen csinálok dolgot, sőt például inni is dallamba szedve kérek, és látom ahogy a környezetem reakciója az elnéző mosolyból mostanra halántékmasszírozós vicsorrá változott. Mivel értek én a kritikából nem sajnálom az időt és energiát hogy tökéletesítsem a technikát hosszan kitartott üveghangokkal, és a magas C kiéneklésének próbálgatásával, de nem mondhatom hogy a családom elnéző lenne a témában.
Húsvétra hazaértünk és az események egészen húsvét hétfő reggelig szépen a szokásos forgatókönyv szerint zajlottak sonkával, nyuszival, csokival, nagyszülőkkel, unokatesókkal, tojásdobálással.
Hétfő reggel mikor anya és Réka visítására ébredtem már tudtam hogy ez nem az én ünnepem. Nővérem úszósapkában és vízhatlan kajakos dzsekiben aludt, anyám pedig már elmúlt negyven, mégis akkora zajt csaptak mintha először locsolnák őket családunk kedves és figyelmes férfi és fiú tagjai.
Ezek után apa csodálkozott a legjobban hogy én még náluk is jobban visítottam, pedig még a közelembe sem jöttek. Így történt hogy én a délelőtt nagy részét párnákkal körbebarikádozva egy pokróc alatt, hüppögve töltöttem, és anyukámnak minden hozzánk érkező locsolónak el kellett magyarázni újdonsült hagyományromboló viszonyomat a locsolással. Az í-re a pont azonban az volt hogy elvesztettük Albertet a két napja nálunk vendégeskedő nyulat. Éjjel elszökött és hiába töltöttünk órákat a kereséssel, hiába írt anya pironkodó felhívást a közösségi oldalon, már eltelt három nap anélkül hogy bármit tudnánk róla. Eléggé lelombozott mindenkit a nyúlnevelős kudarc. Amellett hogy anya a felelős állattartásról elmélkedik és ostorozza magát napok óta, már mindenféle lehetséges eseményt végigvettünk amin Albert nyúl áteshetett a kalandozásai során. Hát nem mondhatom hogy jó ötlet volt......
 |
| Április a Kékestetőn |
 | |
| az esőnap termései |
 |
| a fantasztikus Ilona vízesés |
