Anyában hamar meg is fogalmazódott a legújabb bölcselet, miszerint a hosszú baba és gyerek nevelős évek alatt az ember előbb-utóbb képes immunissá válni a kakás pelus szagára, a napi sokadik hisztire, a testvérharcokra és hozzá lehet szokni a kialvatlansághoz, a mindig változó rigolyákhoz, a szétkent takony és kaja foltokhoz , a bútorok mögé szorult zöldre penészedet kiflicsücsökhöz és az állandó parához, de a hányós lavór kiürítése az a megszokhatatlan überszívás kategória marad örökre. Ráadásul ez az a betegség amit szüleink is tízből kilencszer benyalnak tőlünk. Ez szolgálhat talán mentségként anya viselkedésére ahogy enyhén szólva is kirekesztően bánik elsőszülöttjével. Szerintem legalábbis, elég durva hogy Réka mozgástere a padlásszobája és a fenti wc-re korlátozódott, és ha nem muszáj senki rá se néz. A verbális kommunikáció, pedig hála az egymás közt ingyen beszélős csomagnak főleg telefonon zajlik. A tény, hogy nővérem barátnője minden testnedvelhagyós következmény nélkül tölt egész délutánokat vele az ágyán ülve, azért okoz némi lelkiismeret furdalást és némi "milyenanyavagyok" dilemmát jóanyánknak. Az oviban két hete volt csúcsra járatva egy hányós vírus, amit én szerencsésen megúsztam, nem kevés elismerést kiváltva szüleimből, így nem került veszélybe a pünkösdi szigetközi kenutúra. Persze, ha tudom hogy engem megint kihagynak az evezősdiből lehet hogy inkább benyalom. Azért egyáltalán nem panaszkodhatom, mert így kijárt nekem a Sári mama és Ficó papa egész napi osztatlan figyelme, és este én is kint aludhattam a turista szálláson a családdal, igazi emeletes ágyon, igazi hálózsákban.Na jó igazából éjfélig tartott az én "anyanélkülalszomafentiágyon" bátorságom, akkor visszanyafogtam magam anya hálózsákjába, így biztosítva az éjszakai szórakoztatását és elterelve figyelmét a tényről hogy nem tudja emelni a kezeit az egész napi lapátolástól.
Meglátogattuk a Szigetköz leges legjobb halászléjét áruló kiskocsmát is, ahol előadtuk az idegesítően zajos és nyüzsgős nagycsaládos vacsora fílinget. Mivel már ilyen fiatalon is a demokrácia híve vagyok és erősen hiszek abban hogy van beleszólásom a dolgok menetébe, most éppen a "ki szavaz arra hogy...." korszakomat élem. Bátyáimmal rendesen próbára tettük az étterem vendégeinek idegrendszerét a percenként magasba lendülő kezekkel és a 'ki szavaz arra hogy én vagyok a legokosabb' jellegű bekiabálásainkkal. Fél órai ott tartózkodásunk után anya hallani vélte, amint a szomszéd asztalnál elhangzik a "ki szavaz arra hogy húzzanak a p...-ba" mondat............:)
Íme néhány kép a gyönyörű, vadregényes szigetközről. Ugye hogy megéri hajóba ülni?
