Jó kis őszi szüneten vagyunk túl. Az utolsó sulis nap délutánján megszálltak minket Soma cimborái hogy
Soma haverjai egyébként irtó jó fejek. Hozták a kellő lelkesedést a feladatokhoz, és még a táncra is rá lehetett őket venni. A végén örömmel nyugtázhattuk, hogy komolyabb sérülés nélkül lezajlott a móka, és igazából az sem okozott gondot hogy három napra elegendő mignonunk maradt. Soma legnagyobb bánata is csak az volt hogy elfelejtettük elnyomni a "walk like an egyption" táncot.
Remélem, hogy Réka néha félelmetes rendszabályzása sem riasztotta el a srácokat attól, hogy jövőre is eljöjjenek.(mikor megfáradt anyám kezéből kezdett kicsúszni a gyeplő, azért jól jött nővérem határozott fellépése).
A nagy családi bulin aztán rutinból nyomtuk a sok vendég, sok kaja, sok vidámság projektet. Sőt némi félreértések nyomán megdőlt az egy szülinapra készült torták számának rekordja is.
A szünetből három napot egy Somogy megyei élményközpontban töltöttünk amiről még így egy hét elteltével sem tudok elfogódottság nélkül mesélni.Igazából a majd' három órás utat végig bőgtem hazáig, annyira nem akaródzott elszakadni új barátaimtól Morzsa kutyától , Törpe malactól, Maszat kutyától, Rebeka kecskétől, a nyulaktól és a tengerimalacoktól.De említhetném a fantasztikus csúszdákat, játszóvárakat, palánkvárat, trambulint, labirintust (amit én következetesen piramisnak hívok) , kőhajító gépet, hordó-vonatot, gokartot, és Csongor kedvencét a billiárd focit.
A nyaralás csúcspontja azonban kétségkívül az volt mikor apa és anya megvadult a gyerekeknek épített több szintes játszóvártól. Mivel az ő gyerekkorukban ilyen még nem volt, a jobb később mint soha elmélet jegyében vetették bele magukat. Először apa gondoskodott róla hogy garantáltan jól szórakozzunk, mikor Micimackóként ékelődött be egy hosszú csőbe.Miután nagy tesóim kellőképpen könnyesre röhögték magukat, kirángatták szegényt szorult helyzetéből. Ez lehetett volna a nap sztorija, ha anyám nem akarja elhappolni a"legröhejesebb szülő a mászókán" díjat apától. A játszóvár felső emeletén ugyanis volt egy olyan rész, ahol csak kötéllel átlendülve lehetett tovább menni. Miután apa átment, anya "jövök bébi!" felkiáltással és elszánt arccal lendült utána. A lába azonban elakadt és egyensúlyát elvesztve zuhant volna le, ha apa nem menti meg méltósága utolsó morzsáit azzal, hogy elkapja a lábfejét. A kép, ahogy anyám bokája végén apával, fél kézzel a kötél legvégén lógva visít, miközben testvéreim kétrét görnyedve röhögnek, örökre beleégett emlékezetem "szürreális élmények" albumába. Innentől kezdve nem volt megállás, testvéreim rendesen oltották szüleinket és még három nap múlva is ültek a Jane a dzsungel-lányos és a Micimackós poénok.
Egyik vadiúj cimbim |
Réka haja a napos órák számával egyenes arányban rövidült, így valóra válhatott az álmom, hogy hosszabb a hajam mint a nővéremé |
Repülünk a tesókkal |