A jelmezbe bújás nekem nem volt annyira különleges élmény, mert mi Somával nagy szerepjátékosok vagyunk, és nálunk teljesen normális, hogy beöltözve töltjük a hétköznap estéket.(Olyannyira, hogy Soma például körszakállat és bajuszt kért a télapótól.) Én egy dalmatának öltöztem a 101 kiskutyából, ami nem volt az ovis társaimnak sem újdonság, mert simán el szoktam menni a foltos fülekkel bármelyik hétköznap oviba. Ami nagy szám volt nekem a farsangon, hogy anyukám egész nap ott volt velem az oviban. Egy csomót táncoltunk és lelkesen vettünk részt minden versenyen (oké a 'hulla-hopp karikában anya-lánya futás'-t anya nem vállalta, annyira rettegett tőle hogy beszorulunk). Örülök hogy látta, hogy tök jól megtalálom már a helyem a csoportban, és azt is megbeszélte az óvónénivel, hogy így másfél év után, végre kijelenthető hogy beszoktam.
Nővérem már gimis bálokon ünnepelte a farsangot, ahova szerintem "éjfél utáni, cipőjét vesztett Hamupipőké"-nek öltöztek a barátnőjével. Mi másért húztak volna bakancsot a csini báli ruhájukhoz???
Csongorék farsangja nekem kicsit uncsi volt, pedig az ő osztályműsoruk nyerte a versenyt. Egy fantasztikus charleston-t táncoltak a Nagy Gatsby című filmből.
Soma pedig idén is tortát nyert a barátaival, a "magyar szólások és közmondások" jelmezükkel. Mikor anya kitalálta a jelmezötletet gondolta megúszhatja egy "vaj van a fején" vagy egy "szöget ütött a fejében " jelmezzel, de bátyám ragaszkodott a "vak tyúk is talál szemet" közmondáshoz, erősen igénybe véve nővérem és anya kreativitását. Én királylánynak öltöztem a Soma farsangján de csak a saját szórakozásomra, mert simán benyaltam, megfáradt anyám szemrebbenés nélkül beadott hazugságát hogy az ovisok az idén nem vonulnak ki a színpadra.
Hát igen.Néha aggasztó az a dekoncentráltság, amit anya dolgozó-háztartásvezető-gyereknevelgető szülőként produkál.A gyereknevelésére mondhatjuk, hogy néha úgy tűnik, csak az életben tartásunk a cél. A háztartásvezetésében pedig a szokásos káosz az úr.Persze ebben is megtalálja a pozitívumot. Például reggelente a "frissen vasalt, forró póló kényeztetés"-ként tálalja a tényt, hogy már megint nincs tiszta ruha a szekrényekben. Szerintem ő is érzi hogy változtatni kell, ezért adta be a derekát végre, és már hetek óta eljár futni apával. Meg szerepjátékozni is szoktak pár hetente, mikor minket a nagyszülőknél landoltatva azt játsszák, hogy nincsenek gyerekeik.
Igaz hogy a héten beteg vagyok, és nem nagyon dugom ki az orrom a lakásból, de azt azért érzem hogy lassan vége a télnek.
Elég biztos jele a tavasznak, hogy szüleim minden este a naptár fölött ülve sakkoznak a betervezett programokkal, a kézilabda meccsekkel, szülinapokkal és a tavaszi hétvégék véges számával.
Anya és Csongor reggeli 'kell kabát vagy nem kell kabát' vitáik is a tavaszt idézik, csakúgy mint Lotti kitiltása a lakásból. Ez engem elég érzékenyen érint, de belátom hogy milyen durva dolog ez a tavaszi vedlés. Az udvaron már így is bokáig járunk a kutyaszőrben.
A legtutibb jel azonban az, hogy (ha éppen nem vagyok beteg) egyre többet tudunk kint ugrálni a karácsonyra kapott óriás trambulinon. Mivel a védőhálót apának még nem volt
