Soha nem gondoltam volna,hogy hiányozni fog az ovi. Pedig így van. Igazából a barátnőim hiányoznak. Év végére pont sikerült beilleszkednem a csaj-falkába és éreztem azt hogy én is tényező vagyok a csoportban. Két nap múlva hivatalos vagyok az egyik öribarimhoz, úgyhogy most számolom az órákat és az agyára megyek mindenkinek. Ha nem a nagy barátnőzést várom, akkor életem első moziélményét, amit a Rozi-mama ígért be nekem felelőtlenül.
A nagy családi nyaraláson szokásunkhoz híven, a tanévzárókat nagy ívben letojva, már az iskolai szünet első hetében túlestünk. Igazából kopiztuk a tavalyi nyaralást, ami nekem azért volt jó mert már vannak emlékképeim és végre én is mondhattam hogy "Emlékszem itt már jártam!"
Megint Rovinj-i kemping és a telepített sátor volt az úti cél. Az indulás utáni 100. kilométernél azonban az autónk úgy döntött hogy ő nem akar megint Horvátországba menni. Ennek olyan félelmetes módon adott hangot, hogy azon nyomban lekanyarodtunk az autópályáról és eldöcögtünk az első szervizig. Ott az autószerelők egyenként kukkantottak be a motorháztető alá és egyenként csóválták a fejüket, sértegették az autónkat, és vetettek ránk sajnálkozó pillantásokat. Végül apát, a Csongort és a hűtlen dög autónkat egy autómentő vitte haza, a maradékunkért pedig Jani papa vállalta be a mentőangyal szerepét. Végül egy kölcsönautóba átpakolva,családi kupaktanács után (volt szavazás meg minden) még aznap nekivágtunk még egyszer a nagy útnak. Nagy volt a tét mert így lemaradtunk az Izland-Magyarország meccsről. Vagyis pont a lefújás pillanatában sikerült begördülnünk a kemping recepciójára egy óriás kivetítő elé.
Az átpakolás egyébként nem volt kis feladat, tekintve hogy a kölcsönautó csomagtere jóval kisebb a mi autónkénál, és így történhetett meg az a csúfság hogy pont az én homokozóvödrömnek nem jutott már hely. Ennél is nagyobb veszteségként értem meg, hogy míg Jani papára vártunk egy szupermarket parkolójában Balatonbogláron elvesztettem a bőröndömet. Mivel, egy Bogyóbabócás darabról van szó, tele a legkedvesebb duplo figuráimmal,pónijaimmal és a gyurmáimmal gondolom nem kell magyaráznom, milyen felbecsülhetetlen értékről beszélünk.
Miután anya hasztalan hívogatta az üzletlánc központi számát, és én már csatakosra bőgtem magam, apa felhívta az autómentős bácsit és miután elmagyarázta a tragédiánkat, gyakorló nagypapa és jótevő angyal lévén máris a bőröndöm nyomába eredt. Egy órán belül jelentkezett is hogy megvan a cucc, és hogy hol lehet ilyen bőröndöt venni, mert az unokája is imádná.Megbeszéltük hogy egy hét múlva hazafelé be is ugrunk érte. Innentől kezdve anya azon izgult, mit fognak szólni ha kinyitják és meglátják hogy a gyerekjátékok között ott van apa borotvája és egy körömvágó olló is amiknek a nagy pakolásban az utolsó pillanatban csak ott talált helyet. Azért vicces volt a kép, mikor hazafelé beugrottunk hozzájuk, és a kapuban a borostás apám és a bácsi között átadásra került a kis kék bőrönd. Anya persze nem látta, mert lapított az ülésén és azon morfondírozott, ő mit gondolna egy olyan szülőről aki a 4 éves gyereke utazós játékai közé rakja az ollót és a borotvát.
A tenger és Rovinj ismét nem okozott csalódást. Míg családtagjaim szokásukhoz híven búvárkodással és röplabdázással töltötték ki a lazulós napokat, én merőben új módon kapcsolódtam ki.Barátokat gyűjtöttem. Amúgy ez a legkedvesebb szórakozásom a nyáron. Lett egy Titi, egy Alex és egy Nadin nevű barátom. Együtt medencéztünk, együtt sziesztáztunk a sátrainknál és együtt futkostunk sikítozva a zseblámpánkkal este a sötét kempingben. A sátras szállással azért van egy kis gubanc, ami legfőképp anyukámat zavarta. A sátor vékony falán minden szó áthallatszik, és anya szerint aki egyszer a mi szomszédságunkba kerül egy ilyen helyen, soha többé nem fog kempingbe menni, de még a gyerekvállalástól is elmegy a kedve. Második napra már megtanult suttogva üvöltözni velünk, és ilyen módon magyarázta el nekem, hogy ha még egyet vinnyogok a szokásos fejhangomon bepakol mindent az autóba és hazamegyünk. Aztán nyomatékosan megkért hogy akkor most jussunk el a wc-ig halk kulturált módon és végezzük el a dolgunkat úgy, mint minden normális turista. Addig nem is volt gond amíg el nem hagytam gyerek wc épületét, de akkor szembe találtam magamat és a bogár parámat egy legfélelmetesebb rémálmaimban felbukkanó giga bogárral ahogy a hátán vergődve engem akart elkapni. Szirénaként hasított a kemping esti csendjébe a hangom, és elégedetten nyugtáztam, hogy anya megpillantva a lényt, kánonban sikít velem. A műsornak Soma vetett véget, mikor egy bottal megmentette a kapálódzó rovart és biztonságos helyre vitte.
A foci eb egész hétre biztosította az emelkedett hangulatot. Csakúgy, mint a szüleim és a belga szomszédunk által elfogyasztott rozé és pálinka, az utolsó este fényét. A belgánk, akit a háta mögött egyébként Poirot-nak hívtunk, gyarapíthatta szókincsét egy csomó létfontosságú magyar szóval, és fiával együtt betekintést nyerhetett a magyar nép zivataros évszázadaiba (mármint ahogy németül tudó apám, a franciául tudó belgának konyha-angollal mindezt át tudta adni). Azért azt hiszem, jobb hogy a Magyar-Belga meccsre már elváltak útjaink
Mióta hazajöttünk a tesóim jönnek mennek a táborokban, én pedig határozottan kezdem magam koloncnak érezni a családban.A központi téma a "ki vigyázzon a Csengére és a Somára", és ez már kezd igazán nyomasztó lenni. Nagy tesóim fizetésért vállaltak be minket. Réka az első általa vállalt héten olyan lelkes volt, hogy Soma hőzöngve követelte vissza következetlen, bepalizható anyánkat. A 16 éves nővérünk a második napra olyan bölcsességre és rutinra tett szert, hogy simán kiosztotta anyánkat gyereknevelés ügyben kiemelve saját profizmusát a max 1 óra tévézés, a konfliktuskezelés, és a kézműveskedés témákban. Anya csak somolygott a bajsza alatt és kivárt. A negyedik napra pukkant ki a lufi és végre kedvünkre végig tévézhettük és veszekedhettük a napot.
Csongornak csak rám kellett vigyázni mert Soma azon a héten táborban volt, de enyhén szólva alulteljesített. Anya fél kettőkor szaladt haza ebédet adni nekünk és a tévé előtt hülye csatornát bámulva talált rám, pizsamában étlen-szomjan.
S mikor elpanaszoltam hogy még wc-n se voltam, kicsit kiakadt és bátyám fizetését megfelezve felmentette a további munkavégzés alól.
Hétvégente azért a szokásos nyüzsgés megvan. Mivel a hétszemélyes autónk csak augusztus közepére lesz kész, a programjaink kivitelezése a kis ötszemélyes autónkkal elég kalandos. A szokásos balatonszemesi hétvégét apa régi iskolatársaiból és családjaikból verbuválódott csapattal, például úgy oldottuk meg, hogy apa és Réka biciklivel ment, mi pechesebbek pedig élvezhettük para-anyával a "hogy fogok beállni a kompra" mondattal fémjelzett utat.
Réka egyébként lelkes volt, mert minden testmozgást hasznosnak tart, különösen ha a családi programok miatt ki kell hagynia a heti 7 edzéséből egyet. Nem kevés megmérettetés vár rá ugyanis júliusban. Jövő héten a szegedi OB-n indul 4 pár evezős vegyes csapatban, utána pedig a római sárkányhajó EB-n az ifi csapatban. Rettentően büszkék vagyunk rá.
