Mindig is éreztem hogy lételemem a víz.
Kétévesen , igaz hogy egy kis nagytestvér rásegítéssel, de simán beraktam az arcom a Balaton vízébe aztán úgy rákaptam hogy egész nyáron ezt gyakoroltam.
Az idei nyár nagy részét is a tóban töltöm, és a rózsaszín pöttyös karúszómmal jól elevickéltem a Somától ellesett kutyaúszás tudományommal. A nagy áttörés az úszókarrieremben viszont akkor következet be, mikor egy sportáruház polcán megláttam a gyönyörű rózsaszín úszószemüveget. Szerelem volt első látásra, úgyhogy egy ehhez méretezett hisztivel el is értem hogy az enyém legyen. Mivel ez egy ÚSZÓszemüveg, számomra egyértelmű hogy viselőjét profi úszástudománnyal vértezi fel. Anyáéknak ez nem volt egyértelmű és teljesen ledöbbentek a tehetségemtől. (legalábbis a könnyezve röhögős dicséreteiket én így értelmezem) Először gyorsúszásban nyomtam, aztán kipróbáltam a "két kezemmel egyszerre csapkodom a vizet" technikát. Mikor megtudtam hogy ezt pillangó úszásnak hívják, evidens volt, hogy csakis ez lehet a választott úszásnemem. (sajnos katica úszás nincs pedig az is olyan cuki!!!)És azóta ebben nyomom rendületlenül. Folyamatosan csiszolom a technikám és söpröm be az elismeréseket. Persze a karúszókat nem hagyom el, de csak azért mert írtó jól áll a rózsaszín szemüveghez.
Az én sportsikereim mellett azért nem elhanyagolható az sem, amit nővérem tett le az asztalra. Rómában járt múlt héten a Sárkányhajó Európa bajnokságon. Az U18-as válogatott ifjúsági vegyes csapat tagjaként 200, 500 és 2000 méteren indultak és három aranyérmet szereztek. Iszonyatos büszkék vagyunk rá, de tök jó hogy már hazajött mert anyám rendesen túlparázta a "16 éves gyerekem egyedül a nagyvilágban " témát.
Egy karcolás nélkül megúszta a nagy kalandot, és mikor hazaérkezése utáni második napon úgy érezte, lankad az iránta tanúsított figyelem, dobott egy hatalmas bukfencet a rollerrel edzésről hazafelé jövet. Mivel az összekuporgatott zsebpénzén vásárolt profi evezőt, a hátán vitte és jobban féltette mint magát, nagyon durván összetörte a térdét és a tenyerét. Igen a tenyerét amivel jövő héten a lapátot kellene szorítani egy versenyen. Csongor szerint persze azért csinálta, hogy a ma érkező tíz köbméter fa bepakolását megússza.
A legdurvább futamuk: 200 m
És nem, nincs felgyorsítva a felvétel.Ez a tempó. Nővéremnek csak a keze kalimpál bele a képbe mert ő ül a kormányos előtt.