A partiarc

A hosszú hétvégén újabb oldalaimról mutatkoztam be a családnak. Amellett hogy megmutattam mekkora partiarc vagyok, az is kiderült hogy nekem is vannak félelmeim, s igenis komolyan kell venni még akkor is ha forgószemű éneklő műanyag mesebábukban öltenek testet.
A mulatozást az  én drága keresztanyukám esküvőjén, a riadtan menekülést pedig, egy egyébként nagyon jó kis vidámparkban gyakorolhattam.
  Az esküvőn komoly feladatom is volt, mert én vittem a gyűrűket (na jó a Réka is segített egy kicsit),s én voltam a hangulatfelelős is, amit nagyon komolyan vettem.Ha túl nagy volt a csend nagyokat sikkantgatva biztosítottam az egybegyűlteket, hogy igazán élvezetes a szertartás, csak azt nem értem a templomból ahol Somával együtt igazán beleadtam apait-anyait miért surrantak ki velünk idő előtt a szüleink. Aztán a vacsoránál hamar átadtam magam az élvezeteknek. Miután eszméletlen mennyiségű levest és husikát befaltam, és lelkiismeret furdalás nélkül ettem meg az összes elérhető kedves emlékül szolgáló mézeskalács szívet, majd meguntam az etetőszék játékot is(ami abból állt hogy belekönyörgöm magam majd fénysebességgel felállok és megpróbálok segítség nélkül a lehető legkevesebb sérüléssel kijutni belőle),  felfedeztem a papámat (s az ő asztaluk mézeskalácsait) a szomszéd asztalnál. Mindig tudták hogy benne van a boogie a lábamban de azért most még a szüleimnek is leesett az álla, az egész estés pörgésemet látva.
  Egy esküvőn amúgy egy csomó minden kiderülhet a hozzátartozóidról.Apukámról kiderült, hogy az öccsével együtt csak Martens bakanccsal érzik teljesnek az esküvői öltönyüket.Anyukámról az derült ki hogy nem tud magas sarkúban járni s az,  hogy nem csak városi legenda az állítólagos versenysúlya, mert gyűrű vivőként Réka nővérem az ő 14 évvel ezelőtti gyönyörű menyecskeruháját viselhette, ami igazán jól állt neki. Megtudhattuk továbbá, hogy Csongor bátyámra milyen hatással van a koffein. A nálunk egyébként tiltólistán lévő cola ivásnak apukám nagyvonalúan teret engedett e neves napon, aminek az lett az eredménye hogy Csongor bátyámról nincs kép colás pohár nélkül, de az éjfél körül jelentkező, lábrángással kísért "nem bírok nyugton maradni" zizegésétől eltekintve én csak profitáltam belőle, hisz így még este 11-kor is méltó társam volt az asztalok körüli futkosásban. Ami még kiderült az az, hogy Soma bátyám Kolos unokatesónkkal karöltve még nálam is nagyobb partiarc, mind a tánc, mind a csajok elkápráztatása tekintetében. Mivel mindketten beteges módon vonzódnak a botokhoz a vőfély szalagokkal díszített furkósbotjára hamar szemet vetettek, aminek először csak szégyenlősen, majd ahogy az este haladt egyre agresszívebb verbális eszközökkel és ráutaló magatartással adtak hangot. Le a kalappal a vőfély előtt, aki temérdek dolga mellett igazán sokáig bírta a rohamokat, de azért az éjszaka egyik fénypontja lett, mikor a két kis kölök megkaphatta a botot és a szalagos kalapot s egy igazi csűrdöngölőst improvizáltak benne.
Megtudhattuk azt is,  hogy anyukám szeret hülyén táncolni, ami Réka nővérem súlyos pillantásait látva csak nekem volt újdonság.
Szóval a buli szuper volt, s mondhatom hogy a hangulat, ahogy anyukámat figyeltem könnyben és verejtékben áztatott volt.
  Volt meghatott könnymorzsolás,  mikor az aranytorkú menyasszony meglepetés dalt énekelt a párjának. Voltak vidám örömkönnycseppek és táncos verejtékcseppek, aminek értékéből nem von le semmit az új cipők nyomán feltört sarkak okozta, vagy az általam prezentált egy-két elvétett etetőszék akció nyomán kicsordult fájdalom könnycsepp, vagy hajnali fáradság könnycsepp sem.
Októberben Soma keresztapja házasodik, s ezek után csak annyit mondhatok, hogy: állok elébe!

A lagzi másnapján Duna parti strandolás, harmadnap mesepark látogatás, negyednap pedig szigetközi kenutúra volt a program. Bár a meseparkban főleg passzív szemlélője voltam ahogy szüleim, tesóim és nagyszüleim hülye arccal sikítozva integetnek mindenféle hullámvasutakról, csúszdákról és körhintákról azért nagyon élveztem, a már említett, s állítólag a gyerekek szórakoztatására hívatott vérfagyasztó mozgó figuráktól eltekintve. A kenutúra nekem nem túl pozitív élmény, mert az indulás előtti utolsó pillanatig meg voltam róla győződve, hogy én is megyek. Miután mindenkire mentőmellény került engem kivéve azt gondoltam, vagy ennyire bíznak bennem, vagy ennyire könnyen lemondanak rólam, mikor anyukám azt mondta vihetem a Soma evező lapátját  azt gondoltam félrebeszél, hisz egyértelmű hogy az az én lapátom.Aztán mikor vízre szálltak nélkülem, vigasztalhatatlan voltam. Így anyukám kezéből hangosan sírva néztem a távolodó hajók után, majd az autóban hazáig méltatlankodtam nagyon-nagyon hangosan. Nagyon eltökélt vagyok, s bár kétszer megáztak s Réka csuklója meghúzódott a 40 km-es lapátolástól, az  én kedvemet nem tudták elvenni.Jövőre teszek róla hogy ne hagyjanak csak úgy a parton, akármekkora partiarc is vagyok.

Az ifjú pár

Kulisszák mögött

Mikor még azt hittem a kezemben az irányítás

Mindennapi harcaink

Na jó itt most semmi magasztos csatáról nem lesz szó. A történet főszereplői ugyanis a SZÚNYOGOK. Így csupa nagybetűvel. Mikor nyár elején az első napokat töltöttük Almádiban már voltak bizonyos jelek. Hajnalban rendszeresen arra riadtam, hogy édesapám és édesanyám egy- egy törölközővel felszerelkezve vérben forgó szemekkel, bosszúszomjas arccal tornyosulnak fölém, bámulják a plafont, majd hirtelen lesújtva szitkozódnak vagy, ha éppen sikeres volt a támadás, öklüket diadalittasan a levegőbe emelve és harci üvöltést hallatva ünnepelnek.
  Aztán a viselkedésük egyre aggasztóbbá vált (a szüleimé nem a szúnyogoké), tudniillik a probléma teljesen megfertőzte a mindennapjaikat.Reggeli szertartássá vált például az éjszakai szúnyog-vadászatok áldozatainak számbavétele és a túlélők elátkozása. A szemük már csak akkor csillant fel, ha egy jó szúnyogriasztóra tettek szert. Baráti társaságban akkor élénkültek fel igazán, ha a szúnyogirtás volt a téma. Egyik hajnalban mikor a szúnyogirtót permetező repülő elrepült a házunk fölött, anyukám azt motyogta félálomban, hogy "igen! itt a légi támogatás!Már csak egy kicsit kell kitartani!"
A családi béke érdekében jobban tettük ha nap közben de, főleg lámpagyújtás után nem nyitogattuk a szobaajtókat és a teraszajtón át is csak igen nyomós indokkal közlekedtünk.
Mikor végül anyukám rátalált egy általa csak szúnyog-krematóriumnak hívott lámpára majd kiugrott a bőréből, hisz így végre talált egy vegyszermentes megoldást a kis vérszívók ellen.Az pedig külön ajándék, ahogy elalvás közben hallgathatjuk a rovar pörkölés semmihez sem fogható andalító hangját. Szerintem mondjuk egy molylepke hosszú másodpercekig tartó sistergése nem annyira felemelő, de mit számít ha szadista anyukám félálomban mosolyogva úgy kommentálja a dolgot, hogy "húú ez jó nagy volt"
Persze a lámpa sem volt tökéletes, mert a hajnali fényben mikor a kis dögök újult erővel támadtak már nem sokat ért.
 A tegnapi nap viszont csupa piros betűvel kerül be a családi krónikába, mert anyukám reggel felébredve a homlokára csapott ( s most nem egy szúnyog miatt), felpattant a biciklire, majd fél óra múlva kipirult arccal és a győztesek mosolyával tért haza. Mi némán lestük, ahogy valami fekete anyaggal, öntapadós tépőzárral és halált megvető bátorsággal felszerelkezve mászik ki az ablakpárkányra, s a 42 fokos hőségben balettozva, felerősíti a végső megoldást jelentő szúnyoghálót. Ezek után már csak az elmúlt hetek csatáinak nyomait kellett eltüntetni a falról, amely tevékenység nyomán hamar kiderült, hogy annak idején a festő, kifejezett kérésünk ellenére, sem  a mosható falfestéket használta.
A harc még így sem nem múlt el nyomtalanul. Bár Csongor bátyám tartja a rekordot, mikor egy 5 perces esti horgászat után 41 azaz  negyvenegy darab csípést számoltunk meg csak a bal lábán, mégis Réka és anyukám lába néz ki a legcudarabbul amit én nem bánok, mert a jövő héten esküvőre megyünk, és így biztos nem lesz könnyű szem elől tévesztenem szétvakart lábaikat a táncoló sokaságban.