A szilvalekvár

Múlt hétvégén ismét tanultam valamit, ám ezúttal velem együtt anyukám és Rozi mama is bölcsebb lett. Úgy kezdődött hogy a mamáék szilvafája, a tavalyi két szem szilva termést ellensúlyozva idén a mesebeli örökké termő fa címére pályázva rogyadozik a több kilónyi lilán virító gyümölcstől. Mama szerint (Jani papával nem annyira egyetértve), ennyi még pálinkából is sok ezért úgy döntött idén megpróbálkozik a szilvalekvárral. Rozi mama nem egy ijedős fajta és igazán szereti a kihívásokat, így pár órányi guglizás után levonta a konzekvenciát, miszerint a legtökéletesebb lekvár csakis hagyományos úton üstben kavargatva 12 órás főzéssel érhető el. Anyukám, aki ugyebár nem esett messze ama bizonyos alma fától (jelen esetben nevezhetjük szilvafának), rögtön lecsapott a lehetőségre hogy részese legyen a nagy családi lekvár kavarásnak.
 Mi anyával autóval indultunk a nagyszülők szőlőjébe, apukám pedig biciklivel, hogy neki is jusson valami élvezet. Ezt az élményt azért pár óra múlva úgy sejtem egy ici-picit árnyalta a tény,hogy a nyár egyik legdurvább kánikulai hétvégéje köszöntött be, így a forró szinte olvadt aszfalton tekerve mászott egyre feljebb a Balaton-felvidéki hegyekbe.
Mikor odaértünk éppen begyújtották a tüzet és színültig töltötték az üstöt magozott szilvával. Kb 7-8 kilónyi anyag várt feldolgozásra, mert a papa úgy gondolta legyen ez egy főpróbája a majdani még nagyobb volumenű lekvárgyártásnak. Réka nővérem mindjárt jelentkezett első kavarónak és a majd 40 fokos kánikulával és az üstből szálló hőséggel dacolva hősiesen szorította a fakanalat. Mikor alig 1 óra múlva már csak fele annyi anyag rotyogott az üstben már kezdtek aggódni.3 óra múltán mikor éppen anya volt a soros hangosan közvetítette hogy esik össze percről percre a lekvár. Végül 4 óra főzés után megállapították, hogy ha szeretnének legalább egy kis kóstolónyi emléket az akcióról, sürgősen abba kell hagyni a főzést. Miután Rozi mama a gondosan kimosott és előkészített 20 üvegből kiválasztott négy darab két deciset,  összekaparták az üst aljában összeállt, egyébként nagyon finom, két maroknyi eszenciát és mély odaadással tömködték beléjük. Mama úgy tervezte ezt különleges alkalomra fogja tartogatni, csak erről a  papának felejtett el szólni.Így igencsak megnyúlt az arca mikor pár nappal később arra ment ki a konyhába, hogy Jani papa jóízűen kanalazza a több órás verejtékük gyümölcsét a kenyerére.