"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április

2015. március 19., csütörtök

Ovis hétköznapok gladiátor módra

A rekordnak számító 3 hét betegség nélkül egyenes következménye, hogy bizony elkapott a gépszíj. Beállok a sorba, beleolvadok a tömegbe, szóval jó úton haladok az átlagos óvodás lét felé.
Októberi  ovikezdésem óta a múlt héten történt először, hogy megfeledkeztem a reggeli műsorról a csoportszoba ajtajában és vidáman szaladtam játszani. Ebből azért még nem csinálok rendszert, nehogy azt gondolják az illetékesek hogy hátradőlhetnek.

Az ovis lét egyébként teljesen új élményekkel, meglepetésekkel és frusztrációkkal szolgál. Ha egy felnőtt veszi a fáradságot és megpróbálja beleképzelni magát egy hároméves helyébe talán át tudja érezni miért is érzem úgy magam mint a gladiátor akit akarata ellenére a vadállatok elé vetnek. Három év a meleg fészekben, ha még oly zajos is mint a miénk, a három évig folyamatos rám irányuló óvó figyelem, ha még olyan osztott fajta is mint a miénk, a tökéletes szabadság és biztonság illúzióját adta. Ezzel szemben most kiscsoportosként, egy kívülállónak jelentéktelennek tűnő harcaimat, problémáimat és frusztrációimat nekem kell megvívni, megoldani és feloldani teljesen egyedül.
Ugye így már érthetőbb, hogy mekkora probléma nekem hogy rajtam kívül mindenki le tudja húzni az ovis wc-t? Ugye hogy ez lehet annyira ciki, hogy inkább bepisilek, de nem megyek wc-re?
Ugye, az is elnézhető, hogy inkább vagyok órákon át vizes pólóban, mind hogy bevalljam, s viseljem a következményeit annak hogy kiborítottam a vizet evéskor?
 Az óvónénik hiába nagyon kedvesek mégiscsak ketten vannak huszonhetünkre. A vegyes csoportos gyakorlat, pedig csak hatványozza a frusztrációs lehetőséget. Ugye el lehet képzelni, milyen félelmetes két felpörgött hatéves nagyfiú mondjuk egy vad autózás közben? És hiába van két bátyám és egy nővérem, az oviban nem én vagyok a világ közepe, csak a legkisebb csoporttag, aki beszélni sem nagyon tud.
Szóval, most már tudom hogy ez az élet, és hogy fel kell nőnöm a feladathoz, úgyhogy abba is hagyom az önsajnálatot és mesélek pozitívumokat is.Mert szerencsére bőven akad az is.
 Mi másnak nevezném azt, hogy alakulóban van egy igazi öri-bari kapcsolat egy kislánnyal, hogy hetente kell üríteni a rajzos dobozomat olyan termékeny alkotó vagyok, hogy előfordult már az az igazi ovis élmény hogy a délutáni alvásidőt a mellettem fekvő kisfiúval való sugdolózással töltöttem.(igen, hűha!)
Igen, lassan de nekem is leesett, hogy saját jól felfogott érdekem, hogy próbáljam élvezni az intézményesített hétköznapokat hisz a következő több mint három évben időm legnagyobb részét az óvodában töltöm.
Azért a napom fénypontja még mindig a délután fél négy mikor kezemet szorosan anya nyakára kulcsolva sóhajtom a fülébe :"úgy hiányoztál nekem anyukám".




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése