Örömzenélés

2017 karácsonya a szokásosnál is gyorsabban telt el, valószínű azért mert ahogy öregszem nekem is egyre gyorsul az idő. Ezt anya olyan tényként oltja belénk, mint alapvető evidenciát, ami csak arra vár hogy a ráérő fizikusok tudományosan is alátámasszák. S természetesen ahogy gyorsulni, úgy lassulni is képes az idő, különben hogy tartanánk a rengeteg hosszú -hosszú januári nap után még mindig csak az év tizenkilencedik napján???
A téli szünetnek nálunk idén igazán különleges körítést adott a zeneszó. Soma bátyám negyedik éve nagybőgőzik és a tanára idén találta elég elhivatottnak ahhoz, hogy egész téli szünetre hazahozhassa a zeneiskola egyik gyönyörű bőgőjét. Anya megilletődve szorította magához, mikor vonszolta át az iskola parkolóján (a  hangszert nem a Somát), és harmadik nekifutásra sikerült is beszuszakolta a hétszemélyes családi autónkba.
Somát kísérendő, Réka leporolta hegedűjét, anya leakasztotta a gitárját a falról, én eltulajdonítottam Soma bongó dobját és a csörgődobokat. A hangszerek összehangolása után hamar összehangolódtunk mi négyen is és összeállítottunk egy tök jó kis karácsonyi repertoárt. Az hogy Somára a karácsonyfa alatt egy gyönyörűséges akusztikus basszusgitár várt, feltette az i-re a pontot. Nem volt megállás. Zenéltünk szinte minden nap. A karácsonyi dalok után a Pál utcai fiúk musical dalait gyötörtük, majd nekiestünk minden kottának amit találtunk. De az hogy mit játszottunk nem is lényeges. Az a hihetetlen kellemes mámorító érzés, ami az együtt zenélésből  fakad, és hajt hogy újra és újra belekezdj egy dalba, megértette velem miért is hívják örömzenélésnek ezt a műfajt.
Azt hiszem megfertőződtem egy életre.
Anya boldog hogy jövőre még egy gyereket beterelhet a zeneiskolába.Ő azt tervezgeti csellózni fogok, pedig tudhatná már ennyi év után hogy ha én egyszer azt mondom hogy dobolni fogok akkor elég kitartóan küzdök is érte.