Családtagjaim mindig vevők voltak a játékokra. Nálunk nincs hétvége társas nélkül, a hosszabb autóutakon is előszeretettel szórakoztatjuk magunkat szólánccal, barkóbával, vagy a hárombetűs szójátékkal amit én még nem annyira értek de a többiek imádják. (mindig egy betűt változtatva a hárombetűs szóban anélkül hogy kiejtenénk a szót körülírjuk, a másik ha rájött mire gondolunk szintén változtat rajt egy betűt és körülírja az új fogalmat stb..). Szóval igazi homo ludens -ek.
Nemrég egy kvíz-esten voltak szüleim és a nővérem, és mikor itthon elmesélték és meghallottam a kvíz-mester szót, mindjárt tudtam, hogy én ezt sokkal jobban tudnám csinálni. Ott mindjárt kijelentettem hogy szervezek nekik egy családi kvízt, és estére tető alá is hoztam a gyűlést.(Igen én gyűlésnek hívom)
Nem mondhatom hogy mindjárt első szóra lelkesen ugrottak, de megvannak a módszereim. Az idegesítő nyaggatástól kezdve a könnyű testi sértésig mindent bevetettem a meggyőzésre.
Este aztán sorba ültettem a szüleimet és tesóimat a kanapén és rém komolyan véve magamat kiálltam eléjük. Különösebben nem készültem mert szeretem a spontaneitást és szeretem úgy irányítani a kérdéseket, hogy aki egy kicsit lemarad legyen lehetősége felzárkózni. És ezzel el is érkeztünk a problémához, amiért végül is egy kicsit kudarcba fulladt a játék. Nem bírom elviselni, hogy valaki, egy kicsit is rosszul érezze magát, és mivel nem akartam vesztes arcokat látni, ezért ha rajtam múlik, soha nem lett volna vége a mókának, hogy ne kelljen nyertest hirdetnem. Azért így is jól sikerült és szerintem igazán feldobtam a család estéjét. Ezen felbuzdulva találtam ki a következő hétre, a nagy családi ügyességi versenyt, amit már nem csaptam össze, hanem rendesen rákészültem. Kapóra jött, hogy beteg voltam azon a héten, és mikor senki sem tudott rám vigyázni, az irodában segítettem anyának és a mamának, hogy hatékonyabban menjen a munka. Rendesen befogtam a mamámat a meghívók és a belépőjegyek gyártásába. Lelkesedésem annyira átragadt a tesóimra és a szüleimre hogy már nem is került túl nagy fáradságba rábeszélni őket az újabb "gyűlésre".
Volt birkózás, labdadobás kosárba, akadályfutás, célbalövés és sodrófa húzás. A fődíj egy általam készített rajz volt, de a már említett túlműködő empátiám miatt, a nyertes Csongoron kívül mindenkinek rajzoltam valamit.
Most töröm a fejem valami újabb nagy durranáson, mert úgy látom ráfér a családra a csapatépítés.
Mindenki szanaszét van egész héten és a nagyobb tesóim egyre több külön elfoglaltsága miatt a hétvégéken sem egyszerű már olyan programot összehozni amiben mindenki rész tud venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése