A Premier

Valamikor július elején egy hosszúra nyúlt lángosozós estén kezdtük a FILM-et (igen, így csupa nagybetűvel). 
Vendéglátóink három fiúgyermekéből ketten, tőlünk pedig Soma és én voltunk a szerzők. Az elkövetkező hetekben aztán szerencsére elég sokszor találkoztunk ahhoz, hogy kikerekedjen egy hat részes filmsorozat. Legtöbbször a strandon forgattuk. Amíg mi négyen a gondosan megírt jeleneteket rögzítettük, szüleink és nagyobb tesóink órákig háborítatlanul hódolhattak röplabda szenvedélyüknek. Ha nem a strandon jöttünk össze, hanem valamelyikünk kertjében, akkor is lelkiismeretfurdalás nélkül élvezhették a zavartalan, sztorizgatós, falatozós, felnőtt estéiket mert nem sok vizet zavartunk.Szóval, mindenki jól járt.
Általában egy telefon, és egy arra letöltött, valamiféle filmkészítő applikációra volt csak szükségünk. A többi hozzávalót a kiapadhatatlan kreativitásunk, a fantasztikus színészi eszköztárunk, a Star Wars inspirációk és Milu mindent átfogó produceri-rendezői képességei jelentették. Mikor anya augusztus közepe felé felvetette, hogy nyár végén rendezzünk egy nagy közös vetítést, először azt gondoltam, hogy csak egy újabb alkalmat keres némi eszem-iszomra. Aztán, mikor minden ismerőstől azt kérdezgette, nem tud-e neki projektort szerezni egy estére, be kellett látnom hogy izgalmunk már a szülőkre is átragadt. Az utómunkálatok, mint például a hang utólagos felvétele és a vágások, és Milu pár napnyi telefontól való eltiltása miatt, kicsit csúsztunk de szeptember 8. -ra végül összeállt a mű, és igaz, hogy projektor helyett csak TV-n, de megtarthattuk a premier vetítést.
A helyszín a mi nappalink volt. Soma először kicsit csalódott volt hogy a szülők nem tudtak vörös szőnyeget prezentálni, de annál nagyobb volt az öröm, mikor átadták nekünk az Oscar szobrocskákat. Nem vitás, hogy megérdemeltük a díjat, de a legfőbb jutalom a három nagy tesó és a négy szülő lelkesedése, és a vetítés alatti gurgulázva kacagása volt.
Tanulság?
Nekem, mint legkisebbnek, már eddig is bőven gyűlt a tarsolyomban okulandó precedens a nagyok kárán. Ezen az estén azt tanultam meg, hogy nagyon rossz ötlet kiskamaszként a telefonom memóriakártyájának teljes tartalmát, színes szélesvásznon szüleim elé prezentálni, mert nincs az a jó vacsora, vidám társaság, elegendő italmennyiség, és művészi értékű film, ami elhomályosítana egy véletlenül lejátszott, tíz másodperces "fogalmam sincs hogy került a telefonomra" videó következményeként kirobbant felháborodást.............

Visszaszámlálás

Abszolút belátható időn belülre került a szeptember. Hat nap. Hatig én is el tudok számolni, hisz annyi éves leszek nem is olyan sokára. Hat nap. Testvéreim egyre súlyosabb sóhajait hallva ez tényleg nem sok.
Csongor mondjuk kimaxolja a nyarat.Az évnyitó napjának reggelén szállnak le a Splitből érkező vonatról Rozi mamával, Jani papával és Domival az unokatesónkkal. Mama és papa minden unokájának utazós élményt tervez ajándékba adni a nyolcadikos ballagására, de én erősen izgulok hogy nagyobb bátyáim és unokabátyám után marad-e még a lelkesedésükből annyi, hogy engem is megutaztassanak.
Utazásban egyébként nem volt hiány a nyáron. Megvolt a nyárindító Rovinj-i kemping, Szegedi látogatás az uncsitesóéknál megspékelve egy Réka részvételével zajló sárkányhajó EB-vel, ahol kiérdemeltük a legjobb szurkolótábor címet. Volt egy kisebb biciklitúra is mikor kerékpárral mentünk el a szokásos balatonszemesi hétvégére.
Volt két hét ovi is, ami meglepően kellemesen telt, és volt sok Balaton, fagyi, kerékpár, kertmozi, nagyszülőzés, unokatesózás.......
Végül a bárányhimlőnek tűnő, utólag övsömörnek címkézett nyavalyám sem tudta elrontani az erdélyi túrát amiről anya írt a blogján naplót.
 Holnap visszaköltözünk a Balaton partról. Elkezdődik a lázas készülődés, és pontosan hat nap múlva megkezdjük intézményesített hétköznapjainkat.....
Én utolsó évemet kezdem az oviban, de félek nem tudom hozni mindjárt az elvárható határozott nagycsoportos szerepet, mert két legjobb barátnőm közül az egyik iskolás lett, a másik pedig elköltözött a nyáron. Egy kicsit megint el leszek anyátlanodva. Anyukám pedig ezt a parámat meglovagolva győzött meg egy gyenge pillanatomban arról, hogy rövidebb hajjal, ergo kevesebb gubanccal sokkal gördülékenyebben indíthatom nagycsoportos pályafutásomat. Persze tisztában vagyok vele, hogy gyönyörű pofimhoz minden haj jól áll, de azért egy kicsit megbántam a dolgot.

Bárányhimlő 2.0

Bárányhimlős vagyok.
Megint.
A szinte napra pontosan négy évvel ezelőtti himlőm annyira light-os volt, hogy izgult is rajta anyukám hogy elég lesz a védettséghez, de anno két doktor néni is a "két pötty is pötty" felkiáltással biztosított minket arról hogy nem lesz már dolgunk ezzel a kórsággal. Anya örült hogy nem kell megvívnia az oltassuk/ ne oltassuk dilemmát és szépen le is került a para-listáról a dolog.
Idén, amolyan hagyományőrzésből megint szüleim várva-várt szabijának első napjára időzítettem a pöttyöződést rendesen megakasztva a vasárnapi indulással tervezett erdélyi túránk előkészületeit.
Eléggé el van kenődve mindenki.
Óránként mérik a lázam,  leltározzák a pöttyeim, csóválják a fejüket.
Arról, hogy nélkülem elinduljanak nyomós érveim, úgymint könnyes bociszemek, teli tüdőből tolt hangos önsajnálat, és az elvitathatatlan "nem családi a kirándulás ha nincs ott minden családtag" adu, felsorakoztatása után rövid úton letettek.

És a sok rosszban mégis a délelőtti veszprémi gyerekügyelet vitte el az abszolút mélypont címet, köszönhetően a dr Magyar Irén nevű  doktorbőrbe bújt boszorkánynak.
Igazából köszönettel tartozom neki mert ezentúl sokkal jobban fogom értékelni a kedves szavakat, az emberi bánásmódot, a normális hozzáállást és a kulturált kommunikációt amiben az eddigi orvosos élményeim során részem volt.
Szóval, köszönöm dr Magyar Irén a "hátam közepére nem kívánom a szombati ügyeletre betévedt hülye gyerekeket a hülye szüleikkel együtt" alaphangulatot, a magaslóról kiosztást, a rám rivallást mikor megfogtam a váratlanul a torkomig dugott pálcikát tartó kezedet, az arrogáns kommunikációt és hogy anyával mindketten pityeregve hagyhattuk el a kórház épületét.

Pál utcai fiúk

Mikor anya szeptemberben meglátta a színházbérletükön,  hogy egyedüli vidéki színházként, nálunk is műsorra tűzik tavasszal a Dés-Geszti-Grecsó féle Pál utcai fiúk musical-t, felfokozott izgalommal várta az évad végét. A Dés-Geszti márkanév mellé becsatlakozott kedvenc hazai kortárs írója, plusz az elnyűhetetlen Molnár Ferenc regény elég ütős alapnak ígérkezett.
Annyira jól működött a dolog, hogy nálunk ez a tavasz abszolút a Pál utcai fiúk égisze alatt telt.Rajtam kívül minden családtagom megnézte a darabot. (Réka kétszer is) A megrendelt CD-re még várunk, de addig a net-ről letöltött dalokkal kelünk, fekszünk, autózunk, esténként táncolunk, dramatizálunk stb.. Apa pár hete elvitte a három tesómat kenutúrára a Rábára és a három nap alatt Réka és Soma végig dalolta az egész művet többször is....Soma nekiállt és kiolvasta a könyvet is, pedig csak jövőre lesz kötelezője a suliban. Pünkösdkor aztán, a család nagy örömére, a tévében elcsípték a filmet is, és a felelős szülői magatartást sokadszorra félretolva hagyták, hogy én is velük tévézzek, nem okulva a tizenegy évvel ezelőtti bakijukból.  Akkor, az öt éves nővéremnek vetítette le apa diafilmen a művet. Réka azóta is emlegeti az akkori lázálom-szerű éjszakáit, mikor verejtékben úszva kiabálta "jönnek a vörös ingesek!
Most engem is  teljesen magával ragadott a történet, és tátott szájjal bámultam, mert én eddig csak a darab zenéit ismertem,de nem voltam képben a sztorival. Aztán este, mikor két és fél óra vergődés után még mindig Nemecseket sirattam az ágyban, és anya már kellőképp szaranyának érezte magát, végül arra jutottam, hogy ha nagy leszek, történetíró leszek.Kitalálok egy folytatást, ami senkinek nem okoz majd álmatlan éjszakákat. Úgy hajnal egy felé aztán el is szenderedtem egy elégedett " Éljen a grund!" sóhajjal.

A nővérem, a feminizmus és én

Van nekem egy NŐVÉREM így csupa nagy betűvel.
Minden átlagos öt éves, egy nagy, okos szép nővérről álmodik aki bevezeti őt az élet csajos oldalára.Igaz, hogy a shopingolás, a szempilla rebegtetés és a csücsörítős szelfizés szentháromsága helyett, én egy kicsit másfajta kiképzésben részesülök, de a tüllszoknya és rózsaszín csillámpor által fémjelzett kislánykorszakomban, igenis fontos tényező a nővérem hatása a gender fejlődésemre.
A gender elmélet beszivárgását a mi kis családunkba, a mi húsvét hétfőnk fémjelzi a leglátványosabban.
Már napokkal előtte megkörnyékezett Réka, hogy a két évvel ezelőtti locsolkodás-parámat meglovagolva meggyőzzön, álljak az ő oldalára és szervezkedjünk a család fiú tagjai ellen, lázadva a hétfő reggeli hideg zuhany ellen.
 Anyát kizártuk, mert nővérem nemes egyszerűséggel árulónak bélyegezte.Szerinte anya gyáva, és valamiféle hagyományőrzés-kényszerből, úgy tesz mintha élvezné a locsolkodást, közben meg biztos hogy utálja, mert nem lehet ép eszű ember aki ebben az egész baromságban önfeledt partner. Vasárnap felvonultam az ágyneműmmel a nővérem ágyába mert úgy terveztük reggel együtt vesszük fel a harcot a fiúkkal. Egy idő után, zsibbadt lábára fennhangon panaszkodva, kitört a szekrényből Csongor bátyám, feladva tervét hogy az éjszakát a ott töltve reggel elsőként intézzen el minket. Miután őt kiebrudaltuk, bezártuk az ajtót és tenyerünket dörzsölgetve vártuk a reggelt. Mi már hatkor fenn voltunk, hogy megtöltsük a palackjainkat pedig a fiúk csak fél kilenc körül kóvályogtak az ajtónk elé. Azt gondolták hogy a szokásos menetrend szerint előbb-utóbb, erőből tolva, bejutnak a szobába és majd jól ellátják a bajunkat. Ehhez képest, mikor apa nekifeszült az ajtónak, nővérem kinyitotta résnyire, én pedig céloztam, és lőttem. Pont a szeme közé. Nem tudom mi volt a nagyobb, apa meglepettsége, vagy nővérem diadal üvöltése, de innen kezdve nem volt megállás. Harc volt a javából. Én iszonyatos bátorságról és elszántságról téve tanúbizonyságot küzdöttem. Még akkor sem hátráltam mikor két bátyám a nővéremet az ágyra szorítva birkóztak, és mikor a segítségére siettem, véletlenül úgy megrúgott hogy ívben repültem a szoba másik felébe. Mindenki locsolt mindenkit. Anya is beszállt, és így valósulhatott meg a mi kis padlásszobánk négy négyzetméteres előterében a már említett gender-elmélet szellemében a társadalmi sztereotípiák totális felrúgása. Mikor már a lépcsőn folyt le a víz, úszott az egész padlástér, és mi zihálva kötöttünk békét, megállapítottuk hogy ez volt a legjobb húsvéti locsolkodás. (A fiúk szerint is).  Büszke voltam a helytállásomra és rengeteg dicséretet, és nővérem elismerését beseperve, emelt emancipált fővel jártam egész nap. Mikor aztán tüll szoknyába, és talpig rózsaszínbe öltözve mentem oviba szerdán, és raktuk össze az ovis locsolkodásra szánt csokikat, halkan odasúgtam anyának: "Én igazából szeretem a locsolkodást." majd magam is megszeppenve attól, hogy ezt bevallottam, tettem hozzá: "De, ezt ne mond el a Rékának!!"
 Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tudnám érvényesíteni az akaratomat. Megtanultam biciklizni.Igazi elszántsággal és bátorsággal vetettem bele magamat, és kijelenthetjük, hogy rekord idő alatt, nagyobb esés nélkül elsajátítottam a két keréken kerekezés tudományát. A bicikli, ami most az enyém, minden tesóm tanulóbiciklije volt, és az eredeti gyári sötétkék festése megfelelt korra és nemre való tekintet nélkül, mindegyiküknek. Nekem nem. Nekem nem volt elég csajos. És igen, rövid úton elértem, hogy őszülő halántékú szüleim három estén keresztül szereljenek, csiszoljanak és metál fényű lila festékkel fújjanak, csak azért, mert éppen visszatérek a társadalmi sztereotípiák által rám rótt szerepemhez, amihez terveim szerint egy rózsaszín biciklicsengővel fogom feltenni az i-re a pontot........