Ahogy annak idején a nővéremet majd bátyáimat, úgy engem is levett a lábamról Annipanni és a bumfurdi mackó története, igaz tesóimnál kicsit korábban kezdtem a Boribon korszakot, de mint tudjuk bizonyos dolgokban koravén vagyok.
Szóval nagyon gyorsan eljutottunk odáig, hogy már nem mosolyogva tárt karokkal, hanem konkrétan halálra rémülten menekülve reagálnak arra, ha valamelyik Boribon kötettel és nagy reményekkel közelítek feléjük.
Hát igen! Szeretem meghallgatni szépen egymás után a kedves kis meséket, együtt izgulva a szereplőkkel, helyenként hangosan kommentálva az eseményeket újra és újra és újra.... ha kell felkiabálva a mesélés közben elbóbiskolót, leleplezve a "véletlenül" kettőt lapozót, és kisegítve az idő előtt feladót(értsd: kiveszem a kezéből és mesélem magamnak én, hangosan és szerintem érthetően artikulálva). Mikor már nagyon unták az egyébként családi kedvencet, előkerült egy-két Bogyó és Babóca, amit viszont, lévén hűséges típus vagyok, határozott nemmel és sarokba hajítással intéztem el.
Egyébként rém szórakoztató, mikor anyukám úgy gondolja, hogy pár általános iskolai prózamondó verseny- helyezés elég alap ahhoz hogy élvezetessé tegye számomra a történeteket. Persze elnézem neki ha ez az ára hogy újból meghallgathassam a megunhatatlant. Réka és Csongor is belead apait-anyait az "előadásba", így néha már kezdem azt hinni, hogy titkon a családom tagjai a meg nem értett művészek csoportját gazdagítják.
A hétvégére egyébként családi életünk visszatért a régi kerékvágásba, és a sok itthon töltött idő után megint végig csavarogtuk a két napot. Voltunk Almádiban, kőtengerben, ürgelesen, cukrászdában, mamáéknál, apa és Csongor egy focikupán és szombat estére Hegyestűnél szüleim egy záport is szerveztek igazi szivárvánnyal a fejünk fölé...... így anyukám a giccses hangulatot kihasználva, bepróbálkozott és elénekelte nekünk a szivárvány dalt vegyes reakciókat kiváltva családunk tagjaiból (nekem tetszett)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése