Mézeskalács

Túl vagyunk a mézeskalács gyártós hétvégén. S minden a szokásos menetrend szerint zajlott. A sütés előtt anya menetrend szerint elmesélte a "sztorit" ami méltó rá hogy okulásképpen megőrizzük az utókornak. Alátámasztva a ne bambuljunk matekórán mikor a mértékegységeket tanítják intelmet.
  Mikor megszületett Réka és szüleim először karácsonyoztak külön családként anya beszerzett egy tuti mézeskalácsreceptet s belevágott a hagyománygyártásba.Miután minden hozzávalót szerinte pontosan kimért a cukorból is a 60 gramm helyett 60 dkg-ot, s kisütötte a kőkemény sütiket párás szemmel gyönyörködött bennük, gondosan becsomagolta, hisz tudta hogy a mézesnek kell pár hét míg megpuhul. A rokonok kóstolás utáni fancsali képe, s a tény hogy a sütik még január végén is alkalmasak lettek volna maradandó sérülés okozására, ha mondjuk fejbe találnak, sem vette el a kedvét és még 2 évig sütötte következetesen az idővel hírhedtté vált karácsonyi specialitását. Aztán a harmadik karácsonyon már két gyerekkel a nyakában egy jobb pillanatában jött a megvilágosodás, a homlokra csapás s a család fellélegezhetett. Nem kellett többet udvariasan mosolyogva a zsebükbe csúsztatni a csemegét, mert tényleg nagyon finom lett. Az utóbbi években már hatszoros adagot gyártunk, s anyukám nagy örömére már rengeteg ember elkérte a tuti receptet. (Persze nem értik miért hívja fel a figyelmüket a cukor megfelelő mennyiségére).
Minden évben váltakozó a család aprónépének kedve és hozzáállása a sütéshez. Az idén Réka már inkább kötelességtudatból, mint lelkesedésből segített, Soma színtiszta lelkesedésből aktivizálta magát Csongor egy igazi kiskamaszhoz méltóm teljesen kivonta magát a munkából, engem pedig aki láthatón legnagyobb lelkesedést produkáltam látszólag bevettek a buliba de folyamatosan próbáltak parkolópályára állítani. Így történhetett meg hogy a díszítésre szánt színes cukorból nem sok maradt a sütire, de legalább én is jól szórakoztam.
Miután Anya és Réka feldíszítette a mézeskalács házikót, s kiaknázták a vicces feliratok a mézeskalácson ötletben rejlő összes lehetőséget (így született a például a "ne egyél meg" süti), a lendületük az idő múlásával egyenes arányban lohadt. Estére a kreativitásuk már kimerült a nonfiguratív ábrák véletlenszerű sütikre biggyesztésével. Oké az azért vicces volt mikor ezeket a sütiket kínai írásjeles feliratoknak titulálva le is fordították melyik mit jelent. Azt már nem is részletezném hogy a meghitt hangulat a hagyományok szerint alakulva anya folyamatos morgásával vagy visításával volt fűszerezve. Morgott mert hiába a hatszoros adag ha a fiúkon múlik semmi nem marad belőle karácsonyra. S hiába a bátyáim szemfülessége, miszerint engem küldözgettek csemegét csenni, anya mellett szólt a rutin meg az évek így én is hamar kiűzettem a konyhából. A visítás pedig már természetes velejárója annak ha az ember lánya forró karamellel ragaszt össze egy mézeskalácsházat:))
Nekem egyébként  a múlt héten sikerült egy lázas fülgyulladást begyűjtenem ami egy jó kis kruppos taknyos nyavalyába fordult, de már látni az alagút végét s remélem karácsonyt a régi fényemben köszönthetem. Nem mintha visszafogott volna bármiben a betegségem. Nem is értem miért nem hagyhattam el a lakás már napok óta. Annyira nem értem, hogy a családtagjaim már csak suttogva merik kimondani a menni szót, mert ha meghallom toporzékolva rohanok erősen mutogatva magamra és  kiabálva : "né, né , né" (ez Csenge nyelven az én).
Engem persze nem kell félteni hiszen ha nem mehetek játszótérre megoldom otthon a mászókázást és a bújócskázást:

Advent és túra

Igen! Elkezdődött. Ez a semmivel össze nem keverhető varázslatos időszak. Mikor anya már átrágta magát a kesztyű és sapkahegyeken, előkerültek a téli kabátok, mindennap ropog a tűz a kályhában, az őszi levelek zsákokban a megtört dió pedig a hűtőben pihen, s az utolsó pillanatban elkészült koszorú is  a helyén van. Így már készen állunk az év legizgalmasabb napjainak megélésére ami az adventi naptárral veszi kezdetét. A felajzott tesóim izgatottsága később megspékelődik majd egy kis mézeskalács szaggal, hogy majd a fenyő- és kacsavadászat abszolválása és anyukám listáinak félresöprése után lecsendesedve kucorogjunk a fa alá  szenteste. Bár azt gondolják én még mindig nem sokat fogok fel az egészből, én igenis imádom ezt az édes várakozást.
 
Oké, az emelkedett hangulatból, kicsit visszavett a tény, hogy anya idén nem átallott szerződést aláíratni velünk(igen az édes gyerekeivel), idézem: "az adventi naptár idején tanúsítandó megfelelő viselkedésről". Így ha nyaggatás vagy kukucskálás veszi kezdetét elég csak a hűtőre tűzött szerződésre mutatnia, s tesóim máris fülüket farkukat behúzva oldalognak el. Az első nap, mivel pont hétvégére esett mindjárt feladattal kezdődött. A már a hagyományosnak mondható tesó-kvízzel. Hát ami azt illeti eléggé rezgett a léc, mert ha még fél pontot veszítenek nem kapunk ajándékot.. Én persze tudtam volna a válaszokat, csak engem senki nem kérdezett. Azt gondolják ha az ember nem beszél már nem is alkalmas a kommunikációra. Idén egyébként apa is kapott feladatot s bár ő csak 7-ből 2 választ tudott mégis megkapta a meglepijét. (A játékvezetői részrehajlásról természetesen nem volt szó a szerződésben)

A hétvégén végre túráztunk egyet, ami már nagyon hiányzott az egész családnak. Elindultunk és az autóban apa megkérdezte, mi legyen az útirány. Mivel mindenki mást akart, a szüleink megállapították a demokrácia kudarcát, s kikiáltva a diktatúrát megint ők döntöttek helyettünk. Én energiabomba híremre rácáfolva, most visszavettem egy kicsit, így teszteltem Réka, anya, és apa hátán is a háti hordóban túrázást. Apa nyert, mert olyan finom mély álomba merültem a napsütötte fagyos erdőben a hátán, hogy még Soma bátyám aktuális balesete nyomán felharsanó hangos önsajnálata sem keltett fel. Az úgy volt, hogy Soma kicsit lemaradt, hogy a kiskönyvvel túrázóknak kirakott pecsétet kipróbálhassa különböző testrészein. Mikor utánunk eredt a nap pont a szemébe sütött így nem vette észre az útra kilógó korlátot, amibe nagyon keményen beleszállt. A szeme körül érte az ütés, bár ezt először nem volt egyszerű megállapítani az arcán lévő lila pecsétlenyomatok miatt. Meglátszott hogy családom eltunyult az utóbbi idők túramentes hétvégéin mert hazafelé az autóban mindenki elaludt. Én persze ébren voltam és szórakoztattam apát hogy nehogy neki is kedve támadjon bóbiskolni vezetés közben.

Én is ott vagyok fent és integetek

Igen, a Csongor egy labdát rugdalva túrázik

Soma sír, én alszom és apám a hős