Nyaralásból ötös

Határozottan és egyértelműen kijelenthető, hogy komoly megbízható, okos nagylány korszakomba léptem. Na jó azért ez így túlzás, de akár ezt is gondolhatnám a sok dicséretből amit rám zúdítottak szüleim az idei erdélyi nyaralásunk után. Pedig semmi különös nem történt, csak úgy mint eddig lelkesen vettem részt mindenben ami úgy kezdődött, hogy akkor most menjünk....., s csak úgy mint eddig teljesen jól tűrtem hogy mindenféle napirend nélkül egész nap kürtöskalácson élve összevissza aludva este jól telezabálva nyüzsögtünk. Amiben azonban átlagon felülit teljesítettem tesóimmal együtt, az a 2400 kilométer autózás elviselése különösebb kiborulás vagy hiszti nélkül. Komolyan, anya a végén már rosszabb volt mint bármelyikünk mikor vérágas szemekkel a GPS kijelzőjén lógva, katartikus állapotban, hangosan számolta az utolsó kilométereket.
Persze nekem saját külön bejáratú szórakoztató személyzetem van, a tesóim személyében. A legprofibb egyértelműen Csongor bátyám, aki hosszú órákig képes bohóckodni nekem én meg cserébe például egy hosszabb út után hajlandó vagyok neki Csenge-féle Darth Vader hangon mondani hogy "Luke én vagyok az apád". Valamiért ezt imádják és visítva röhögnek. A másik produkcióm amit rendszeresen előadatnak velem az a Cirmos cica haj kezdetű klasszikus.Valahogy így:

Titotita AJ, ova tetata AJ, otátotattaotaat totetetete AJ

A nyaralást egyébként imádtam. Az egy napra jutó lábas jószágok, medvék, kutyák stb száma bőven meghaladta az egy majdnem hároméves által elvárt minimumot, a kalandok száma szintúgy, sőt az "anya hátán aludva ázni, majd arra ébredni hogy dob egy seggest a sárban" című hargitai kalandot már túlzásnak éreztem. Ezzel szemben a parajdi sóbányában az ugrálóvárban eltöltött idő igen csak az elvárható alatti volt, aminek természetesen hangot is adtam s így megtudhattuk azt is milyen fantasztikus akusztikája van a helynek.
A nyaralásnak különleges keretet adott a tény, hogy odafele és visszafele is útba ejtettük a szegedi unokatesókat.Bár régen találkoztunk utoljára, hamar felvettem a fonalat és nagy hévvel vetettem bele magam a közös mókákba. Szokásom szerint folyamatos figyelemre vágytam és ezt Kolostól, de főleg Mesitől meg is kaptam. Ha egy pillanatra szem elől tévesztettem az unokanővérem, csak oda szaladtam az őt ábrázoló fotóhoz, és kérdőn rámutatva tudakoltam a családot, vajon hol van Mesi.
Mindenütt jó de legjobb otthon érzés azért engem is elöntött, mikor hazaértünk. Végig öleltem összes elveszettnek hitt plüss izémat, amiket nem engedtek magammal vinni (kettőre volt limitálva a potyautasok száma, de három lett belőle a Farkaslakán beszerzett macival). De aki az első ölelést kapta, az természetesen Lotti haverom volt. S aztán jött az ámulás ideje, mert egy megfiatalodott karcsú kutyát kaptunk vissza, a szomszédtól. A nagy vedlésben elvesztett szőrzet és a szomszéd által kontrollált kaja adag csökkentés elég volt a megszépüléshez, úgyhogy most anyukám is bejelentkezett Jani bácsihoz egy kis fogyasztásra, ami valljuk be egy ilyen zabálós hét után nem válna kárára.





Anya is írt naplót az utunkról.

Ránk jár a rúd

Tegnap éjjel  arra ébredtem, hogy apukám az ágyban fekve beszélget a sorsunk alakítójával, pont úgy mint Tevje a hegedűs a háztetőn-ben. Apukám vérmérsékletéből adódóan azonban ez egy kicsit zajosabbra és vulgárisabbra sikerült, mint a tejesember  jámbor monológjai. Az előzmény elég hosszú és kanyargós és egészen év elejére nyúlik vissza amiből arra következtethetünk hogy a ló éve nem a mi évünk. A mélypont(vagy ha úgy tetszik csúcspont) a pech-sorozatunkban múlt héten apa szabijának közepén kezdődött egy derékbeállással. Majd folytatódott a kétségbeesett telefonokkal, mert mint kiderült az összes  40 km-en belül fellelhető reumatológus, sőt még a háziorvos is erre az egy hétre időzítette a nyári szabadságát. Miután apukám megmerítkezett a magyar egészségügy esztékás bugyraiban, s hét nap kínlódás után talált egy profit egy szomszédos kisvárosban, éppen fellélegeztünk volna mikor tegnap éjjel Réka nővérem belázasodott. Bőröndje az előszobában becsomagolva várta, hogy ma reggel elinduljanak a hetek óta tervezgetett edzőtáborba. Mikor éjjel kettőkor nővérem 39 fokban égve zokogta világgá fájdalmát és csalódottságát, és apám a már említett beszélgetést folytatta az „illetékessel” még anyám legendás optimizmusa is megingott . Kétségbeesve kereste a miérteket.Persze reggelre legyártott egy elég béna elméletet miszerint biztos egy sokkal rosszabb dologtól óvta meg a jósors Rékát ezzel a vírussal, hisz lehet, hogy a táborban valami óriás balszerencse várta volna.

Ez nem igazán dobta fel Rékát ezért mindent bevetett, hogy megfeleljen a” beteg gyereket szórakoztató tökéletes anya” képének, így miután beköltöztette az ideiglenesen kijelölt betegszobába,  úgy döntött megjavítja a szél-szagatta szúnyoghálót. A pizsi pólóban, macis bugyiban az ablakpárkányon ollóval és ragasztószalaggal előadott magánszámot Réka egy tízes skálán hatos értékű mosollyal jutalmazta.  

 Már lassan egy hónapja tart a nyári szünet és elmondhatom, hogy még nem megyünk egymás agyára. Illetve én lehet  hogy igen, de azt meg már megszokták. Megtanultam fütyülni, amivel nagyon népszerű lettem, főleg mióta rájöttek hogy mit is csinálok mikor azt kiabálom hogy „vuivuivuivui”.Csak Lotti nem érti, pedig igazából neki szól.

 A hajtépést és a harapást is egyre lelkesebben tesztelgetem főleg Soma bátyámon, egyrészt mert neki olyan jó sok haja van, másrészt meg ő mégis csak kisebb kockázat a 125 centijével. Oké, a legfontosabb ok még mindig az anyukám ölében lévő hely tulajdonviszonyának rendezetlensége. Ennek okán rendesen ismerkedem a népszerűtlenség és a büntetés fogalmával is.Rendkívül erőszakosan tudom követelni a dolgokat hamar átlibbentve szüleimet a következetlenség posványába, egyszóval simán kihisztizek egy csomó dolgot.

Unom a Csenge létet így rendszeresen megkövetelem, hogy a szomszéd kutyusok után Lilinek vagy Mézinek hívjanak s igyekszem is lemenni kutyába amikor csak lehet. Ez odáig fajul, hogy nagyon hosszú ideig képes vagyok azt játszani hogy a számban hozom vissza az eldobált dolgokat, ugatva kommunikálok (ami igazából nem sokkal érthetetlenebb mint a Csenge nyelv), és tovább cincálva anya idegeit elvárom hogy mikor mesél a főhős én legyek, de az épp aktuális kutyanevemen természetesen. Nem is értem mi ezen olyan bonyolult, hogy állandóan belekeveredik!