Nyaralásból ötös

Határozottan és egyértelműen kijelenthető, hogy komoly megbízható, okos nagylány korszakomba léptem. Na jó azért ez így túlzás, de akár ezt is gondolhatnám a sok dicséretből amit rám zúdítottak szüleim az idei erdélyi nyaralásunk után. Pedig semmi különös nem történt, csak úgy mint eddig lelkesen vettem részt mindenben ami úgy kezdődött, hogy akkor most menjünk....., s csak úgy mint eddig teljesen jól tűrtem hogy mindenféle napirend nélkül egész nap kürtöskalácson élve összevissza aludva este jól telezabálva nyüzsögtünk. Amiben azonban átlagon felülit teljesítettem tesóimmal együtt, az a 2400 kilométer autózás elviselése különösebb kiborulás vagy hiszti nélkül. Komolyan, anya a végén már rosszabb volt mint bármelyikünk mikor vérágas szemekkel a GPS kijelzőjén lógva, katartikus állapotban, hangosan számolta az utolsó kilométereket.
Persze nekem saját külön bejáratú szórakoztató személyzetem van, a tesóim személyében. A legprofibb egyértelműen Csongor bátyám, aki hosszú órákig képes bohóckodni nekem én meg cserébe például egy hosszabb út után hajlandó vagyok neki Csenge-féle Darth Vader hangon mondani hogy "Luke én vagyok az apád". Valamiért ezt imádják és visítva röhögnek. A másik produkcióm amit rendszeresen előadatnak velem az a Cirmos cica haj kezdetű klasszikus.Valahogy így:

Titotita AJ, ova tetata AJ, otátotattaotaat totetetete AJ

A nyaralást egyébként imádtam. Az egy napra jutó lábas jószágok, medvék, kutyák stb száma bőven meghaladta az egy majdnem hároméves által elvárt minimumot, a kalandok száma szintúgy, sőt az "anya hátán aludva ázni, majd arra ébredni hogy dob egy seggest a sárban" című hargitai kalandot már túlzásnak éreztem. Ezzel szemben a parajdi sóbányában az ugrálóvárban eltöltött idő igen csak az elvárható alatti volt, aminek természetesen hangot is adtam s így megtudhattuk azt is milyen fantasztikus akusztikája van a helynek.
A nyaralásnak különleges keretet adott a tény, hogy odafele és visszafele is útba ejtettük a szegedi unokatesókat.Bár régen találkoztunk utoljára, hamar felvettem a fonalat és nagy hévvel vetettem bele magam a közös mókákba. Szokásom szerint folyamatos figyelemre vágytam és ezt Kolostól, de főleg Mesitől meg is kaptam. Ha egy pillanatra szem elől tévesztettem az unokanővérem, csak oda szaladtam az őt ábrázoló fotóhoz, és kérdőn rámutatva tudakoltam a családot, vajon hol van Mesi.
Mindenütt jó de legjobb otthon érzés azért engem is elöntött, mikor hazaértünk. Végig öleltem összes elveszettnek hitt plüss izémat, amiket nem engedtek magammal vinni (kettőre volt limitálva a potyautasok száma, de három lett belőle a Farkaslakán beszerzett macival). De aki az első ölelést kapta, az természetesen Lotti haverom volt. S aztán jött az ámulás ideje, mert egy megfiatalodott karcsú kutyát kaptunk vissza, a szomszédtól. A nagy vedlésben elvesztett szőrzet és a szomszéd által kontrollált kaja adag csökkentés elég volt a megszépüléshez, úgyhogy most anyukám is bejelentkezett Jani bácsihoz egy kis fogyasztásra, ami valljuk be egy ilyen zabálós hét után nem válna kárára.





Anya is írt naplót az utunkról.