Mivel én vagyok akivel minden babás élményt utolsónak élnek át a szüleim, már csak szimpla kötelességtudatból is úgy érzem, meg kell adnom a módját az emberré válásnak.Ezért nyújtottam el ennyire többek között a beszédfejlődét, vagy a ciciről való lemondás folyamatát is, és ezért nincs ez máshogy az óvodába való beszokással sem. Igaz, hogy a szüleim már Soma bátyámnál is "ő az utolsó gyermekünk" illúzióban ringatták magukat, de most igazán eltökéltek abban hogy leálltak a gyerekprojekttel.
Oviügyben most azon vagyok hogy meggyőzzem a környezetem arról hogy mindenkinek sokkal jobb ha a dolgok maradnak úgy ahogy eddig. Hagyjanak már ezzel a beszoktatással hiszen nekem nem 'szok' -ásom óvodába járni, és nem 'szok'-ok anyukámtól távol tölteni hosszú órákat.
Még csak a meggyőzés projektem tesztidőszakában járunk.Még nem tudom mi a legjobb módszer így minden reggel máshogy tesztelgetem, mi az amivel leginkább meg tudom anyám
Megvolt már a reggeli indulás végtelenre nyújtása, az egész úton fennhangon panaszkodás vagy az ölben cipeltetés is.Mivel kihasználok minden lehetőséget, nálam simán belefér egy kis megvesztegetés is a közeli pékség útba ejtésével, hozzáteszem tök jól tudok már zabkeksszel teli szájjal is visítani. Olyat is tudok hogy mikor felkelek még ki sem nyitom a szemem, már mormolom a mantrát miszerint "én nem akarok ODA menni"
Az eddigi legnagyobb dobásom kétségtelenül az a nap volt amikor az üvöltést az otthoni cipőfelvevéstől a csoportszoba ajtajáig egyhuzamban bírtam, majd megspékeltem egy kis anya pólójába kapaszkodással és rugdalózással, amikor ketten próbáltak leválasztani. Erre még az óvónéni is azt mondta anyukámnak, hogy "Fel a fejjel, ez most a mélypont ennél már csak jobb lehet!"
Az alvást még elég érdekesen űzöm az oviban, megajándékozva anyámat és az óvónéniket még egy "ilyet még nem láttam élménnyel". Mivel tudom hogy anyukám bármikor beléphet hogy hazavigyen, nem akarok elaludni. Nem sok vizet zavarok mert csendben eldumálgatok az ágyamban amíg letelik az alvásidő. Legalábbis így tervezem, de aztán valahogy mégis mindig kidőlök, persze pont akkor amikor már csak pár percet kellene kibírnom. Én egy elég szenvedélyes lény vagyok, és mindent csak teljes erőbedobással csinálok, s nincs ez másként az alvással sem. Így történhetett meg az, hogy én még nem tudtam átélni az anya délután jön értem az oviba élményt, mert egyszerűen nem lehet felkelteni. Anya rendszeresen kap egy alvó csomagot a kezébe akit hazavisz és lefektet, vagy autóztat ha éppen tesó szortírozás a délutáni program.
Az itthoni életemre azért nem hagyom hogy rányomja bélyegét a beszoktatás, így továbbra is vidáman és akciódúsan telnek a hétköznapok. Még mindig bármikor meg tudom lepni, vagy meg tudom mosolyogtatni a családot. Egyik este testvéreim egy informatikai problémáról értekeztek a vacsora asztalnál, s én elcsíptem azt a mondatot, hogy "nem tudom hogy kell törölni" erre én felkiáltottam: "Én tudom! Így!" és serényen nekiálltam takarítani az asztalt ...most komolyan mi ebben a bonyolult!?
És még ők néznek hülyének ha például nem, adnak egyértelmű utasításokat.Takarítottam anyával az ablakokat és én kezeltem a spriccelős flakont. Ő mindig szólt hogy most ide fújj, vagy oda fújj én meg nagy lelkesen nyomtam a spriccnit és közben fújtam ezerrel az ablakot a számmal. Több liter nyálam folyt már az üvegen mire anyámnak leesett hogy pontosítani kellene az utasítást.....
Az októberi hétvégék eddig tök jól teltek.
Az egyiket egy kerek erdő közepén töltöttük egy jó kis csapattal. Bár reggelre már se víz se áram nem volt minket gyerekeket ez egyáltalán nem érdekelt.
Sőt a srácok megépítették Füles házát, szigorúan csak természetes alapanyagok felhasználásával:
 |
| A banda |
Tegnap balatonoztunk egy utolsó utánit és megint nem tudtunk betelni a látvánnyal:
 |
| Szemben a nappal egy |
 |
| Szemben a nappal kettő |
 |
| Szemben a nappal három |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése