Advent nyűgökkel

Tizedik napja vagyok beteg. Sikerült, az óvodába járást megtorpedózandó, egy olyan bacicsapatot toboroznom, amelyik túl komolyan veszi a dolgát.Az első adag antibiotikum meg sem kottyant nekik, így most egy újabb kísérleti fegyvert vetett be a doktornéni.Egy kicsit sajnálom anyát, mert innen onnan elcsípett időkben próbál berohangálni az irodába, és egy kicsit sajnálom a papát, mert legtöbbször nála landolok.
Azt viszont bátran kijelentetem, hogy bár kicsit lelassulva, de működnek az alapvető Csenge funkciók.(Sőt a visítós, hisztis akaratos szegmenseim egy kicsit túlfunkcionálnak.)
 Így nem kímélve a családot, a héten volt "bezárom magam a wc-be" projekt nagy-nagy ijedelemmel körítve, "márpedigénkitörlömegyedülafenekem" önmegvalósítási törekvés, a Trainspotting című film szaros jelenetére hajazó végeredménnyel, és egy majdnem ügyelet a szememben landolt friss kenyér morzsa által gerjesztett kalamajka miatt.Anya amúgy is kész van, mert 1 hét alatt háromszor ült a kórház radiológiai osztályának ugyanazon padján mindig másik családtagomat tángálva. Csongor aggasztó fejfájásai és szédülései miatt, egy teljes kivizsgálásos sorozat közepén vannak, majd apa következett mikor szombaton tesztelte a fürdőszoba vizes kövét és csúnyán elesett, tegnap pedig Somáért kellett az iskolába rohannia majd a kórházba repíteni a hirtelen fellépő alhasi fájdalmai miatt.  Apa gyűrűsujja nagyon durva helyzetén egy nagyon durva mozdulattal segítettek az orvosok, amit apa meg is könnyezett,(anya meg a csípőfogóval levágott gyűrűt siratta amit tőle kapott). Most könyékig gipszben megy az agyunkra, mert bár nekem van a világon a legügyesebb apukám azért félkézzel ő sem képes mindenre így kénytelen családtagjaira hagyatkozni ha például inget gombolni, cipőt kötni, kenyeret vágni kell, és ettől ő ideges, és ettől meg mi vagyunk idegesek (mármint a többiek, én nem annyira). Soma dolgát nem részletezném mert szerintem bátyám nem szeretné ha leendő férfiasságáról csámcsognék.
Mindenesetre most már én is vágynék valami igazán elcsendesedős, meghitt, nem csak kutyafuttában bontogatott adventi naptáras, "úristen de szarul állok" kiabálós anyás mentes adventre.
A nálunk uralkodó felturbózott adventet méltón illusztrálja az idei mézeskalácssütésünk. Vasárnap délelőtt anya, Réka és én megsütöttük a tízszeres(!!!) adag sütit.Délután nekiálltunk a díszítésnek, de mire túl voltunk a harmadán, a mézeskalácsházon, és anya szokásos "forró karamellel elégetem az ujjam" hagyományőrzésén, már mindenki halálosan unta. Ekkor Réka, a taktikus, fantasztikus ötlete nyomán új szín került monoton munkába. A tálcákon heverő festetlen mézeskalácshalmokra laza mozdulatokkal szétfröcskölte a fehér mázat és az olvasztott csokit. Ezután csak le kellett pakolnunk a felső réteget majd, megismételni az eljárást addig míg el nem fogytak a sütik.Így rekord idő alatt végeztünk és még jól is szórakoztunk. Oké a végeredmény mondjuk nem lett igazán facebook poszt-szerű, de azt meghagyjuk másnak. Mi a ronda de finom kategóriából szerintem kihoztuk a maximumot.
Szóval nekünk az idén ilyen az ünnepvárás.Én azért a rend kedvéért minden este elkiabálom, hogy minden illetékes jól hallja(most a Jézuskára és az ajándékhozó angyalkákra gondolok természetesen), hogy én babaházat szeretnék mindennél jobban a világon!!

Bókolgatok, káromkodok

Tudtam én hogy eljön még az idő hogy visszasírják a beszéd nélküli énemet. Anyával egyik este hancúroztunk, mikor anya egyszer csak azt mondta: -Olyan szép vagy! Erre én homlokráncolással koncentrálva: -Te meg olyan ö-ö-ö.........
 Soma is jó a bókokban.Mondhatni ő a mesterem. A minap fekszem anya hasán.Odafurakszik és elkezdünk harcolni a "pocak-párnáért" . Ekkor Soma: - Engedj ide Csenge! Anya hasa kétszemélyes!

Rékát sem kímélem. Múltkor hintáztatott, és én megrúgtam ahogy kinyújtott lábbal lendültem.
Réka: -Auu Csenge! Megrúgtad a cicimet! Mire én őszinte döbbenettel a hangomban: -Neked van cicid?

A reakciókból hamar leszűrtem a tanulságot, hogy egy negyvenéves súlyproblémás és egy 14 és fél éves kamaszlány nem ezekre a bókokra vágyik:)


Az óvodai gépezet már rendesen darál befelé, legalábbis ezt gondolják itthon, épp ezért eléggé ledöbbentek mikor a héten egyik este közöltem, hogy "ma beszéltem az oviban."  "Miért eddig nem????"  kérdezte anya és akkor leesett neki hogy, hogy is kell érteni az óvónénik "nem nagyon halljuk a hangját" kijelentését. Mit tegyek? Hiába vagyok edzésben tartva a bátyáim által, mégis iszonyú félelmetes bír lenni egy csapat hangos 6-7 éves fiú vagy nagyszájú lány.
Itthon még mindig hozom a megszokott formámat, sőt még mindig tudok meglepetéseket okozni. Tegnap este kakiltam és szokás szerint anyát kértem hogy kuporodjon mellém a kisszékre támogatva a küzdelmem. Miután egy kicsi és egy nagy adag landolt a csészében vért izzadva küzdöttem hogy produkáljak még.Anya egész türelmesen állt hozzám, mert csak 20 perc múlva kérdezte meg, hogy " biztos kell még kakilni?". Erre én lila fejjel: " Nem kell, de szeretnék egy anyuka kakit az apuka és a gyerek mellé!"
Óóó! És olyat is tudok, hogy ha anya hosszas kérlelés után sem hajlandó nekem lemenni a padlásszobából a földszintre egy mandarinért, elé állok csípőre tett kézzel, dobbantok és rárivallok: Hozzá' nekem egy kujva mandarint!