Tizedik napja vagyok beteg. Sikerült, az óvodába járást megtorpedózandó, egy olyan bacicsapatot toboroznom, amelyik túl komolyan veszi a dolgát.Az első adag antibiotikum meg sem kottyant nekik, így most egy újabb kísérleti fegyvert vetett be a doktornéni.Egy kicsit sajnálom anyát, mert innen onnan elcsípett időkben próbál berohangálni az irodába, és egy kicsit sajnálom a papát, mert legtöbbször nála landolok.
Azt viszont bátran kijelentetem, hogy bár kicsit lelassulva, de működnek az alapvető Csenge funkciók.(Sőt a visítós, hisztis akaratos szegmenseim egy kicsit túlfunkcionálnak.)
Így nem kímélve a családot, a héten volt "bezárom magam a wc-be" projekt nagy-nagy ijedelemmel körítve, "márpedigénkitörlömegyedülafenekem" önmegvalósítási törekvés, a Trainspotting című film szaros jelenetére hajazó végeredménnyel, és egy majdnem ügyelet a szememben landolt friss kenyér morzsa által gerjesztett kalamajka miatt.Anya amúgy is kész van, mert 1 hét alatt háromszor ült a kórház radiológiai osztályának ugyanazon padján mindig másik családtagomat tángálva. Csongor aggasztó fejfájásai és szédülései miatt, egy teljes kivizsgálásos sorozat közepén vannak, majd apa következett mikor szombaton tesztelte a fürdőszoba vizes kövét és csúnyán elesett, tegnap pedig Somáért kellett az iskolába rohannia majd a kórházba repíteni a hirtelen fellépő alhasi fájdalmai miatt. Apa gyűrűsujja nagyon durva helyzetén egy nagyon durva mozdulattal segítettek az orvosok, amit apa meg is könnyezett,(anya meg a csípőfogóval levágott gyűrűt siratta amit tőle kapott). Most könyékig gipszben megy az agyunkra, mert bár nekem van a világon a legügyesebb apukám azért félkézzel ő sem képes mindenre így kénytelen családtagjaira hagyatkozni ha például inget gombolni, cipőt kötni, kenyeret vágni kell, és ettől ő ideges, és ettől meg mi vagyunk idegesek (mármint a többiek, én nem annyira). Soma dolgát nem részletezném mert szerintem bátyám nem szeretné ha leendő férfiasságáról csámcsognék.
Mindenesetre most már én is vágynék valami igazán elcsendesedős, meghitt, nem csak kutyafuttában bontogatott adventi naptáras, "úristen de szarul állok" kiabálós anyás mentes adventre.
A nálunk uralkodó felturbózott adventet méltón illusztrálja az idei mézeskalácssütésünk. Vasárnap délelőtt anya, Réka és én megsütöttük a tízszeres(!!!) adag sütit.Délután nekiálltunk a díszítésnek, de mire túl voltunk a harmadán, a mézeskalácsházon, és anya szokásos "forró karamellel elégetem az ujjam" hagyományőrzésén, már mindenki halálosan unta. Ekkor Réka, a taktikus, fantasztikus ötlete nyomán új szín került monoton munkába. A tálcákon heverő festetlen mézeskalácshalmokra laza mozdulatokkal szétfröcskölte a fehér mázat és az olvasztott csokit. Ezután csak le kellett pakolnunk a felső réteget majd, megismételni az eljárást addig míg el nem fogytak a sütik.Így rekord idő alatt végeztünk és még jól is szórakoztunk. Oké a végeredmény mondjuk nem lett igazán facebook poszt-szerű, de azt meghagyjuk másnak. Mi a ronda de finom kategóriából szerintem kihoztuk a maximumot.
Szóval nekünk az idén ilyen az ünnepvárás.Én azért a rend kedvéért minden este elkiabálom, hogy minden illetékes jól hallja(most a Jézuskára és az ajándékhozó angyalkákra gondolok természetesen), hogy én babaházat szeretnék mindennél jobban a világon!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése