Mellőzve

Akár meg is sértődhetnék a szüleimre amiért mostanában szívesebben csinálnak nélkülem programot, ha nem érezném magam olyan iszonyú jól Rozi mamával és Jani papával. Múlt héten négy kerek napot töltöttünk Somával a mama hotelban.Réka sítáborban volt, szüleim pedig Csongor ballagási ajándékát abszolválva elvitték bátyámat egy rövid barcelonai túrára, ami egy jó kis Barca meccsel volt teljes.
Az ovis farsangot idén is betegség miatt passzoltam, így felfokozott hangulatban vártam az unokatesóm farsangját ahova a mama vitt minket szombaton. Vasárnap egy lego kiállítás volt a program, a többi szabad felhasználású időben pedig unokatesóztam, és tüsténkedtem a papával a ház körül, vagy a mamával a konyhában.Réka vasárnap csatlakozott hozzánk frissen szerzett arcsérüléseivel, de a hétfői ovis nap már kemény volt anyáék nélkül, és kicsit pityeregtem is. Estére aztán teljes lett a létszám és visszaállt a rend, ami tartott pont négy napig, mert a péntek este ismét a mamáéknál talált.
  Szüleim ezúttal Rékával mentek Vad Fruttik koncertre, szombaton pedig egy olyan kenu túrán vettek részt két bátyámmal és az unokatesómmal, amit erősen irigyeltem egészen addig, míg végig nem hallgattam anya egész vasárnapi nyavalygását váll-, kar-,  hátfájdalmakról és fáradságról. A tény hogy Réka ergo-OB -n (evezőpados országos bajnokság), vett részt előző nap és jogosan fájlalta mindenét sem bírta jobb belátásra és nem vette kedvét a hangos és tényleg egész napos önsajnálattól.
  A túra a hévízi tóból induló patakon zajlott. Tíz kilométer laza lapátolás sodrásban a Kis-Balaton környékén lévő zsilipig, kis pihenő szalonnasütés(már aki nem felejtette otthon a szalonnáját),  majd indulás vissza. A vissza tíz kilométer árral szemben szembeszélben, na az már nem volt olyan laza. A túra szervező előzetes beharangozása, miszerint, annak már van sportértéke, már sejtette anyukám számára, hogy nem lesz egy könnyű menet. Csongor és Domi (az unokatesónk) egy hajóban ültek és mivel némi rutintalansággal küzdenek nyugodtan kijelenthetjük, hogy ők a húsz kilométer helyett minimum harmincat eveztek alaposan megismerkedve a part menti nádasok élővilágát is.Anya és apa Soma bátyámmal ült egy kenuban. Soma szintén kivette a részét a lapátolásból, kivéve mikor nagyon belemerült a tökélyre fejlesztett lelkesítő nóta egy -egy újabb versszakának kiagyalásába. A versikét a katonai edzés lelkesítő mondókák mintájára kell harsogni:

Az első versszak:

  Dolgozik a váll s a hát
Egy-két, egy-két
Ritmusra jár a lapát
Egy-két, egy-két 
Ha feltöri a tenyered
Egy-két egy-két
Leszarod csak evezel
Egy-két egy-két ..........


Danolásztak egy csomó mást is anyával. (illetve anya a visszaúton már egyáltalán nem danolászott :) ), így nekem kétségeim vannak a karmunkájuk hatékonyságát illetően.
Soma ismét végig élvezhette a már hagyományosnak mondható 'apa kormányoz, anya mondja merre' szituáció összes kimenetében rejlő lehetőséget, amit most inkább nem részleteznék.
A jutalom az út végén a fürdés volt a patak forrásánál, 22 fokos vízben tavirózsákkal ölelve. Ezt csak Soma és apa vállalta be. Apukám aztán meg is állapította hogy Barcelonában 18 C fokban, a 8 fokos tengerben fürödni durvább élmény volt, mint a 22 fokos Hévízi folyásban 8 C fokok levegő hőmérsékleten.
Ismét egy őrült fürdős rekord amit feljegyezhetnek és amiről nagyon sajnálom hogy lemaradtam.

Apa, Soma és a tavirózsák: 

A kvízmester

Családtagjaim mindig vevők voltak a játékokra. Nálunk nincs hétvége társas nélkül, a hosszabb autóutakon is előszeretettel szórakoztatjuk magunkat szólánccal,  barkóbával, vagy a hárombetűs szójátékkal amit én még nem annyira értek de a többiek imádják. (mindig egy betűt változtatva a hárombetűs szóban anélkül hogy kiejtenénk a szót körülírjuk, a másik ha rájött mire gondolunk szintén változtat rajt egy betűt és körülírja az új fogalmat stb..). Szóval igazi homo ludens -ek. 
Nemrég egy kvíz-esten voltak szüleim és a nővérem,  és mikor itthon elmesélték és meghallottam a kvíz-mester szót, mindjárt tudtam, hogy én ezt sokkal jobban tudnám csinálni. Ott mindjárt kijelentettem hogy szervezek nekik egy családi kvízt,  és estére tető alá is hoztam a gyűlést.(Igen én gyűlésnek  hívom)
Nem mondhatom hogy mindjárt első szóra lelkesen ugrottak, de megvannak a módszereim. Az idegesítő nyaggatástól kezdve a könnyű testi sértésig mindent bevetettem a meggyőzésre.
Este aztán sorba ültettem a szüleimet és tesóimat a kanapén és rém komolyan véve magamat kiálltam eléjük. Különösebben nem készültem mert szeretem a spontaneitást és szeretem úgy irányítani a kérdéseket, hogy aki egy kicsit lemarad legyen lehetősége felzárkózni. És ezzel el is érkeztünk a problémához, amiért végül is egy kicsit kudarcba fulladt a játék. Nem bírom elviselni, hogy valaki, egy kicsit is rosszul érezze magát, és mivel nem akartam vesztes arcokat látni, ezért ha rajtam múlik, soha nem lett volna vége a mókának, hogy ne kelljen nyertest hirdetnem. Azért így is jól sikerült és szerintem igazán feldobtam a család estéjét. Ezen felbuzdulva találtam ki a következő hétre, a nagy családi ügyességi versenyt, amit már nem csaptam össze, hanem rendesen rákészültem. Kapóra jött, hogy beteg voltam azon a héten, és mikor senki sem tudott rám vigyázni, az irodában segítettem anyának és a mamának, hogy hatékonyabban menjen a munka. Rendesen befogtam a mamámat a meghívók és a belépőjegyek gyártásába. Lelkesedésem annyira átragadt a tesóimra és a szüleimre hogy már nem is került túl nagy fáradságba rábeszélni őket az újabb "gyűlésre".
Volt birkózás, labdadobás kosárba, akadályfutás, célbalövés és sodrófa húzás.  A fődíj egy általam készített rajz volt, de a már említett túlműködő empátiám miatt, a nyertes Csongoron kívül mindenkinek rajzoltam valamit.
Most töröm a fejem valami újabb nagy durranáson, mert úgy látom ráfér a családra a csapatépítés.
Mindenki szanaszét van egész héten és a nagyobb tesóim egyre több külön elfoglaltsága miatt a hétvégéken sem egyszerű már olyan programot összehozni amiben mindenki rész tud venni.