A nagy alkalmatlansági teszt

Nem tudom a testvéreim hogy érték el biztonságban a kisgyermekkort, de szüleim bénázását látva úgy döntöttem eljött az ideje a tesztelgetésnek. Mármint hogy mennyire rátermett szülők ők ketten.
Eddig sem ültem ölbe tett kézzel, de mostanra tényleg megelégeltem a kék foltjaimat és a mindennapi sérüléseket, melyek mind az ő alkalmatlanságuk legfőbb bizonyítékai. Képtelenek időben a segítségemre lenni, mikor éppen rám dől a megrángatott bicikli, elhasalok mikor fénysebességgel vágtatok a kertben, bukfencezem mikor elvétem a lépést a székről az asztalra mászás közben, becsípem az ujjam, megütöm az arcom, megcsíp a csalán, beszorulok a szék lábai közé stb. 
Mi más dolguk lehet egész nap mint hogy támogatva az első szárnypróbálgatásaimat a nap 24 órájában mellettem legyenek?
Azt persze rögtön kiszúrják ha kutyakaját eszem, 20 méternyi alufóliát vagy uzsonnás zacskót tekerek magamra, mosóporral hintem fel a fürdőt vagy megmérem a wc kagyló, wc papír tekercsben mért  űrtartalmát, vagy hó-angyalt csinálok a szoba közepére borított joghurtban feküdve. Azt hiszik nem hallom mikor sóhajtoznak:
  "Ebben a kislányban 3 fiú veszett el"-Sári mama
" Csenge mellett képtelenség bármi mást csinálni"- Rozi mama
"Hihetetlen, de tényleg nem áll meg egy percre sem" - Jani papa, Ficó papa
"Ilyenek voltak a többiek is?  Én nem emlékszem hogy bármelyik gyerekünk ilyen eleven lett volna"- apa
Anyukám csak sóhajtozik és próbálja tartani magát ahhoz az elhatározásához, hogy nem mondja nekem, hogy rossz vagyok, nehogy tényleg az legyek (:DDD) Hát ez nem jött be.
A nagy tesztet tegnap ejtettem meg. Délelőtt anyukámmal bevásárolni voltunk és én beültem egy autós bevásárló kocsiba, amibe anyukám minden tiltakozásom ellenére beszíjazott.
 Anya már megszokta, hogy ezzel a kocsival és velem csak úgy lehet vásárolni, ha kész boltbejárási tervvel érkezünk és a szükséges áruk előtt csak lassítunk majd a cuccokat egy akrobata ügyességével landoltatva a kocsiban folyamatosan mozgásban maradva száguldozunk. Ha sorba kell állni egy egy pultnál, kénytelen kiengedni, ha nem akarja hogy megálljon ez élet az üzletben a visításomtól.A pénztárnál pedig némi megvesztegetéssel hajlandó vagyok nyugton maradni, úgy 5 percig. Ha hosszabb a sor akkor azért futok és mászok pár kört amibe szívesen bevonom a többi vásárlót és a biztonsági őröket is, csak hogy feldobjam a napjukat. Szóval tegnap is a szokásos protokoll szerint zajlott a dolog, de anyukám hibázott és leragadt a durum vagy nem durum dilemmánál a tésztás polc előtt. Pillanatnyi gyengeségét kihasználva Hudini-t meghazudtolva szabadultam ki a biztonsági övből, és surrantam el kb 5 másodperc alatt. Szerintem nem volt több 30 másodpercnél amíg körbe körbe futkozott a sorok között majd több embert bevonva egyre hisztérikusabban kiabálta a nevem, mégis szemmel láthatóan nőtt az ősz hajszálainak száma. Ezt akkor állapítottam meg mikor visszatért a bevásárló kocsinkhoz, ahol én jó gyerek módjára várakoztam hogy lefussa a köreit. Tényleg azt hitte lelépnék, és még csak el sem köszönnék?
Este apukámat teszteltem, ami akaratom ellenére elég véres fordulatot vett. Miután szokás szerint feldobtam az amúgy unalmas vacsoráját (ölbe mászás, bele evés, vissza köpés, lemászás, vissza kéretőzés, bele evés, legjobb falatok Lottinak dobálása, lemászás, vissza mászás, ital kiborítás stb), kivitt a kertbe és beültetett az állítólag kiesés gátlós baba hintába. Éppen belemelegedtünk mikor éreztem, hogy itt az idő hogy felmérjem apukám reflexeit így hirtelen mozdulattal előrebukva megkezdtem fejjel lefele landolásomat. Hát mit ne mondjak apukám elég jól vizsgázott, mert párcentivel a föld fölött elkapott és még akkor sem engedett el mikor a hinta elemi erővel csapódott az orrnyergének. Az hagyján hogy felrepedt bőrből mindjárt kiserkent a vér, de még az orrából is folyni kezdett. Még mindig előttem van anyukám felvont szemöldöke és kérdő arca, amivel konstatálta apukám bevonulását, ahogy  felindultan több sebből vérezve berontott a lakásba és anyukám kezébe nyomott, "hintáztunk egy kicsit" kommentel és nem túl kedves jelzőkkel körítve.

Kínlódásaim

Elég kemény napok vannak mögöttem. Persze most, hogy anyukám félretette a 'nem futkozunk minden apró cseprő dologgal orvoshoz' elméletét és megmutatott a doktornéninek, már mindenki megnyugodhatott,  mert teljesen kézzel fogható racionális orvosi magyarázatot kaptak az önmagamból kifordult viselkedésemre.

Jönnek a fogaim. Ami nem újdonság, meg amúgy is jó alibi hattól huszon-akárhány hónapos korig erre fogni az összes baba-dilit, de én ebben is szeretnék maradandó emlékmorzsákat gyártani családtagjaim számára, ezért úgy döntöttem hogy "en bloc" egyszerre növesztem ki a még hiányzó fogacskákat.
A sokat látott doktornéni mikor a számba nézett igencsak elnyúlt ábrázattal közölte, hogy "Úr isten!" majd elmagyarázta hogy a rágófogakon kívül mind a 4 szemfogam is úgy döntött hogy egyszerre bújik ki. Azért sajnáltam anyukámat, ahogy ott állt a rendelőben a homlokára csapva, s konstatálva, hogy nem lehet ilyen béna, hogy inkább feltételezte rólam hogy előrehozott dackorszakom élem, esetleg előrehozott kamaszkorom ami az aktív éjszakai életet  illeti, vagy felborult a bioritmusom vagy egyszerűen szeretem szívatni a családot, ahelyett hogy vetett volna egy pillantást a számba(mondjuk az egyik átüvöltött éjszakámon).
Most meg egyfolytában vizslat, s azon rágja magát, hogy biztos azért csinálom ezt mert megelégeltem hogy a "mikor jött ki a foga?" kérdésekre csak megrántja a vállát, mert fogalma sincs hogy eddigi fogaim mikor és milyen sorrendben érkeztek. Bár így biztos megjegyzi szemfogaim érkezésének időpontját, azért ezt én nem annyira akartam. Most már jobb egy kicsit és talán már túl vagyok a nehezén, de azért még jól jön egy két dili alkalmával ez a "hagyd, biztos a foga jön!" szólam.:)
 Azért fogaktól függetlenül is bontogatom ám a szárnyaim. Azontúl hogy mindenki szerint zabálnivaló nagyon vagány és vakmerő nagylány lett belőlem, rendesen ki tudom már akasztani a szüleimet. Kezdve a sort a folyton változó, de mindig meglévő rigolyáimmal.Például marhára nem mindegy melyik sapkát akarják rám adni, ajtót nyitva hagyni nem lehet a lakásban, mert szerintem az ajtóknak csak becsukva van értelmük, a babakocsi pedig igenis ciki már ennyi idősen, főleg ha az embernek lábbal hajtható motorja van, vagy bicikliülése egy  tekerni tudó anyukával összekapcsolva.
Most Soma az abszolút minta számomra, bármit csinál én utánozom, amin nagyon jól szórakoznak pedig én nem is azért csinálom. Húsvét óta most voltunk először nagyobb autóúton, s bár anyukámék nem fűztek vérmes reményeket a  monotonitás-tűrésemet illetően, azért rendesen zilált állapotban futottunk be Sári mamáékhoz a másfél órás út után.
 Ma este viszont igazán nagyot alakítottam. Apa ugyanis elkövette azt a hibát hogy beengedte Lottit a lakásba. Én rögtön kedvet kaptam egy kis kutya dögönyözéshez amit csak úgy tudok kivitelezni, ha Lotti lefekszik és hagyja hogy ráüljek. Ez általában működik is mikor az udvaron játszunk. A szobában viszont a vacsora szag és az állandó nyüzsi miatt Lotti izgatott volt és nem akart velem játszani, ezért először anyukámat majd apukámat kértem erősen ráutaló magatartással, hogy fektessék le Lottit a játékhoz.
Oké az tény hogy megpróbálták s pár percig le is heveredett, de amint ráültem felugrott. Mivel a verbális kommunikációm még enyhén szólva hiányos így testbeszéddel próbáltam vázolni hogy mennyre idegesít az elutasítás. Ez úgy zajlott hogy elöszőr üvöltöttem, majd sikítottam, majd üvöltve sikítottam, aztán hanyatt vágtam magam és a csípőmet emelgetve a talpammal toporzékolva(!!) brék-táncosként fetrengve sikítottam.
A produkcióm végén szüleim leesett állal néztek hol egymásra hol rám, majd kitört belőlük a nevetés. Azt hiszem nem igazán jött át nekik a mondanivalóm. Így inkább felálltam és komótosan folytattam a vacsorám "ezért még számolunk" tekinteteket lövellve Lotti felé.

Balaton sokadszor

Oké, az idei első strandolás kipipálva:)))).
Imádom a Balatont ! Már vasárnap is strandoltunk, de akkor az alig 15 fokos vízbe, csak a bátyáim, apukám és a papám merészkedett. Ez valamiféle férfi ego növelő dolog lehet, hogy csakazértis elmondhassák, hogy ők már áprilisban fürödtek, főleg hogy tavaly sikerült még október elsején is megmártózniuk.
Ma viszont pazar idő volt, és 3 nap elég volt hozzá hogy a víz bár frissítő, de ne dermesztő legyen. Ezt anyukám a saját bőrén is megtapasztalhatta, miután némi külső segítséggel s nem teljesen önszántából (apukámnak megvannak az eszközei) nyakig merülhetett benne. Míg tesóim és apukám élvezték a vizet én anyukám asszisztálásával a parti sekélyesben merítettem ki a vödör-homok-víz kombinációban rejlő összes lehetőséget.
  Ha működne a hosszútávú emlékezetem bizonyára deja vu-m lenne, de így teljes rácsodálkozással élveztem a strandolás minden pillanatát, legyen az játszótéri bunyó, apukám alkudozása a kürtöskalácsárussal egy esetleges törzsvásárlói kedvezményen lévén, hosszú az idény és a nevezett pékárú elkötelezett hívei vagyunk, vagy Soma idei első csőbe húzott áldozata, aki miután az üresnek vélt alul nyitott öltözőkabinba lépett a kabin falára felkapaszkodott vigyorgó bátyámmal és saját sikolyával szembesülve penderült ki onnan.  Egyébként miután anyukám elnézést kért tőle Soma helyett azért megköszönte, hogy besétált a csapdába így bátyám végre elhagyta a nem túl tágas helységet és a nap további részében elégedetten vigyorgott.
És a legfontosabbat még nem is említettem.Mivel ünnepnap van, nálunk megint van egy szülinapos, Csongor bátyám személyében, aki ma 11 éves! Nem tudom említettem-e már, hogy anyukám csak piros betűs ünnepeken, vagy hosszú hétvégéken szeretett szülni persze én erről is leszoktattam. Réka március 15., Csongor május 1., Soma október 22( másfél óra híján 23.-a).
Szombaton rendesen meg is ünnepeljük majd, hisz délelőtt a barátai délután pedig a család hivatalos hozzánk, így gyanítom hogy estére a lakás és anyukám idegei hasonlóan leharcolt állapotban lesznek:))
  Én mostanában legszívesebben felfedezőt, kamikázét, és kutyát játszom. Az életszemléletem még mindig arra épül, hogy márpedig a világot csakis tapasztalás útján lehet megismerni. Így történhet meg hogy, még mindig előszeretettel használom az ízlelést  a dolgok megismerésére, legyen az gyurma, homok, föld, vagy kerti gaz. A kamikáze énem diktálja például, hogy a 20%-os lejtésű garázslejárón simán nekiinduljak a motorommal. A kutya énem, pedig abból fakad, hogy délelőttönként anyukám előszeretettel ráz le olyan indokokkal mint főzés és takarítás, és mivel Lotti mindig lelkes ha a közös játékról van szó, így elég sok időt töltök vele. Persze most meg ezen parázik anyám, mert szerinte aggasztó hogy, ha jön a postás Lottival együtt rohanok a kerítés mellett, ha kapok valami kaját el sem tudom képzelni, hogy ne osszam meg vele, amiért cserébe elvárom hogy ő is szó nélkül tűrje ha falatozom a táljából és négykézláb állva lefetyelek a vizéből. Sajnos pár napja lebuktam aminek az lett a következménye hogy Lotti táljai magasra kerültek anyukám pedig napokig nézegette a számat várva hogy valami csúnya szájfertőzéssel igazolja a kiakadását, persze hiába.
 Szóval egyáltalán nem érzem magam észrevétlennek, de úgy látszik ebben a családban ez sem elég, különben hogy történhetett volna meg másként, hogy simán rám csukták a spájzajtót, miután észrevétlenül beosontam, és igencsak sokáig kiabáltam a sötétben, mire két kétségbeesett hiábavaló kört futottak a kertben, aztán végre beazonosították a lelőhelyem. Anyukám annyival intézte el a dolgot hogy "Nem baj! Majd lesz mit mesélni 20 év múlva a pszichológus kanapéján " hogy ez pontosan mit jelent nem tudom, de gyanítom hogy majd megértem.

Személyi edzőim