Szilvike

Arcát, az éppen feléledő, meleg, nyári szellőbe tartotta. Szemét lehunyta, s mélyet szippantott a Balaton-szagú levegőből. Hát itt van végre! Sikerült! A szüleit napok óta tartotta nyomás alatt a maga módján.Az eddigi élete, meglehetősen küzdelmes 30 éve alatt megtanulta megértetni magát beszéd nélkül is. A kánikula lassan 3 hete tart, ő pedig napok óta csak a bikinijében hajlandó lenni jelezve hogy semmire sem vágyik jobban, mint megmártózni a hűs habokban, ahol szabadon mozognak a tagjai, s ahol mindenki egyforma. Mikor tegnap a tolókocsiból kikászálódva állandóan a földhöz vágta magát, már apukája is belátta, hogy nincs más választása: strandolni kell vinni a kislányát.Neki egyedül, mert a feleségének muszáj dolgoznia a héten.
 A gyerek is látta hogy apukája izgul de azt persze nem tudta hogy mennyire félt a feladattól.Bízott benne hogy megbirkózik vele, mint annyi mással a lányával kapcsolatban. Először beutazott a közeli városkába egy hatalmas úszógumiért, mert azt gondolta úgy könnyebben boldogulnak majd a vízben, majd megtöltötte a hűtőtáskát, összehajtotta a pokrócot, s bepakolt szépen mindent az öreg autóba. Mosolyogva nyugtatta közben a lányát, hogy ne fickándozzon, várjon türelemmel már csak egy óra és a Balatonon lesznek. Mikor a kis Balaton-felvidéki faluból leereszkedtek a partra a nap már a délutáni útját járta az égen.
Apuka leparkolt, és miközben szétnyitotta a rozoga tolókocsit és óvatosan beleemelte a lányát, azon gondolkodott, milyen jó, hogy Szilvi napok óta csak a bikini fölsőt hajlandó felvenni reggelente, így azzal már nem kell vacakolni a strandon. Szép fekete haját pedig a felesége szépen felfogta pár csattal. Hamar rájött hogy egy fordulóval nem tud mindent bevinni s most bosszankodott csak igazán, hogy belevágott a kalandba. A felesége vajon hogy szokta megoldani?
Úgy döntött végül, hogy a lányát betolja a strandra, lefékezi, és vissza megy a csomagokért az autóhoz.
S ekkor, mikor Szilvi fürdőruhában a vízparttól alig 10 méterre arcát a napba fordítva beleszippantott a levegőbe, ekkor fogyott el a türelme. Hetek óta vágyott rá, semmi másra nem tudott már gondolni, eszelősen kívánta a hullámok érintését és irigyen nézte a sok hancúrozó gyereket a vízben. Miért nem mehet már? Mire kell még várni hiszen itt van egy karnyújtásnyira! S ekkor gyakorlott mozdulattal oldotta ki a féket a tolókocsin s arcán hatalmas vigyorral artikulátlanul kiabálva indult meg a meredek partoldalon. Mikor a kocsi kereke egy fa gyökerében megakadva hatalmasat döccent már érezte hogy nem volt ez olyan jó ötlet. A boldog mosolyt rémült sikoly váltotta fel, amire már mi is felfigyeltünk, akik a part menti iszapban játszadoztunk. A következő pillanatban a kocsi megakadt egy betonpadkán, a mozgássérült lány pedig a szemünk láttára repült ki belőle. Szörnyű volt látni ahogy a magatehetetlen test arccal a homokba bukik, a játszadozó gyerekek közé. Anyukám eszmélt elsőnek és odaugrott hogy segítsen, de még ahhoz is gyenge volt, hogy megfordítsa a mozdulatlan testet.Mikor egy másik anyuka és az apukám is odaért együttes erővel sikerült nekik visszaültetni a  lányt a székébe. Anyukám letisztogatta az arcáról a homokot és kérdezgette hogy nem fáj-e valamije. Könnyek és fizikai fájdalom helyett azonban, csak düh és csalódottság torzította az arcát. Pár perc múlva megérkezett az apuka aki kétségbeesetten kereste gyermekét a járdán, ahol hagyta. Először el sem akarta hinni mi történt, de aztán tudva hogy mennyire vágyott a gyerek a vízbe, ő jött rá, hogy valószínűleg nem véletlenül oldódott ki a fék.
 Apukám annyira megsajnálta a megfáradt édesapát hogy nyomban felajánlotta segítségét Szilvia vízre bocsájtásában. Azon a délutánon míg én fáradhatatlanul dagasztottam a sarat anyával, apa és a nővérem aktív, én pedig a strand többi látogatójával együtt passzív részese voltunk egy ember igazi önfeledt boldogságának. Réka vitte az úszógumit, apukám és Szilvike apukája két oldalról emelve kísérték a lányt a vízbe. Miközben ő az úszógumiban ringatózva hosszan pancsolva élvezte a vizet,  az én apukám nem tágított mellőlük és így bontakozott ki előtte Szilvike története.
 A lányé aki 30 éve egészségesen született, de a kisváros kórházában 1 naposan fertőző agyhártya gyulladást kapott. Rajta kívül még 5 csecsemő fertőződött meg az osztályon. 5 fiú, akik nem ismerhették meg családjukat.Egyedül Szilvike ez az erős lány győzte le a kórt, de a győzelemnek ára volt.... A féloldalt lebénult és beszédképtelen lány felnevelése hatalmas feladat a szülőknek, és egy strandolást is csak évente párszor tudnak bevállalni, hiába laknak pár kilométerre a víztől.
Bár máskor alig várom hogy apukám velem foglalkozzon, most egyáltalán nem bántam hogy ezt a délutánt egy idegen családdal töltötte. Mikor elköszöntünk tőlük, nagyokat hallgattunk. Főleg apukám mélyült el a gondolataiban, s sokat beszélgettek anyával felelősségről, önzetlenségről, igazságtalanságról, jó érzésről és még egy csomó olyan dologról amit nem értettem. Az biztos, hogy az egyébként izgága bátyáim is csendesebbek voltak. Miután egy ilyen történet részesei leszünk iszonyú nevetségessé válnak a mi problémáink.Látva hogy milyen kevés elég az igazi őszinte boldogsághoz, úgy válnak egyszeriben kiüresedetté a mi anyagias vágyaink.......