ÁLLJ

Nem igazán sikerül az ígért videó feltöltése. Még dolgozom rajta. Addig is itt a már említett ÁLLJ tudományom bemutatása. Itt éppen anyukám gitározásának akartam haladéktalanul véget vetni:)

Havas lejtők, feladvány fejtők

Megint tanultam valamit. Gyönyörűen és artikuláltam mondom hogy : ÁLLJ!!! Igen,így három felkiáltójellel. Szerintem elég hatásos. Akkor is mikor anyukám kavargatja a kavargatnivalóját a konyhában én pedig mögé lopódzva benyögöm, akkor is mikor a bevásárlókocsiban ülök és ő fénysebességgel próbál a csokis sor előtt átjutni, s akkor is mikor babakocsiban ülve túl gyorsnak találom a menettempóját, vagy amikor nagyon belemerül a gitározásba. Ilyenkor a figyelem pillanatnyi felém irányulását kihasználva már el is kezdem darálni mit is szeretnék, csak sajnos izgalmamban ezt még főleg Csenge nyelven teszem, s akkor már megint a már említett meg nem értettségem bosszantó szituációjában találom magam.
 Szüleim koncerten voltak a hétvégén s Rozi mama volt a házi őrizetünk kijelölt felügyelője. Ő úgy örült nekünk és ezt annyiszor elmondta, hogy úgy döntöttem szórakoztatom amíg csak bírom. Amúgy is meg akartam várni anyukámat, mert ugye cici nélkül mégsem aludhatok el.Miután mama végigmasszírozta a tesóimat, mert ahhoz nagyon ért, engem is addig simogatott amíg úgy éreztem muszáj egy kicsit behunynom a szemem s így történhetett, hogy éjfél után egy kicsivel már el is aludtam.
Megjött a várva várt hó, így a hétvégén kétszer is hódolhattunk a tesóimmal a szánkózás örömeinek. Réka természetesen már kivonta magát az ilyen gyerekes dolgokból, anya pedig később csatlakozott hozzánk, pont akkor  amikor apukám sokadszor indított el egyedül egy lankán én pedig mosolyogva bíztam magam a sorsa, s hasítottam lefelé.Anya teljesen kiakadt családunk férfitagjainak felelőtlenségén pedig azt még nem is látta hogy kaszáltak el egyszer a domb végén, s hogy buktam arcra szánkóstul egy rosszul sikerült irányváltás után. Bár apukám szerint csak kicsit sírtam, anyának voltak kétségei. Maradandó nyomot mégis úgy sikerült begyűjtenem, hogy hazaérve a kapunk előtt Csongor még úgy gondolta ránt egy utolsó nagyot a szánkón amin vontatott engem.Elég váratlanul ért így sikerült lefejelnem a szánkó elejét ami szép lila csíkot festett az arcomra.
A nemek harca amúgy is kiéleződött nálunk az utóbbi hetekben.Az egész egy ártalmatlan Activity partival kezdődött.Fiúk a lányok ellen.Miután anya és Réka nehezen vették tudomásul csúfos vereségüket visszavágót követeltek.Majd újabb visszavágót. Bár önbecsülésük és reményeik már a sárban ők mégis bizakodnak.Leperegnek róluk a fiúk által úton útfélen elpöccentett szurka-piszkák és újult erővel várják a következő összecsapást.Én természetesen az ő csapatukat erősítem s sokszor mondom ki elsőnek a jó megoldást, s a tollat a kezükből kitépve rajzolom le a feladványt, de a már sokszor emlegetett nyelvi korlátaim csapdájában vergődöm így azon kívül, hogy együtt érzőn bújok az ölükbe nem sok mindent tudok hozzátenni a teljesítményükhöz.
Anya végre úgy döntött megörökíti babanyelvemet, és készített egy-két felvételt. Felrakom ide, ki tudja lehet hogy valaki megfejti. Sőt lehet hogy a megfejtők között jutalmat is sorsolok.

Az első kérdés, avagy valami elkezdődött

Amikor az ember elmúlik kétéves eljön az ideje, hogy a világot már ne csak szájszervi, és más alternatív tapasztalati úton ismerje meg . Ilyenkor lép képbe a verbális kommunikáció, amelynek segítségével okos kérdéseket kellene megfogalmaznom, a kimeríthetetlen kíváncsiságom kielégítésére.
Már a családi legendárium része testvéreim első világmegismerős kérdései.
Réka már kétévesen is igazi jó gyerekként, bár pöszén, de tudálékosan tette fel a "Mi ez?" kérdést napjában többször húsos kis ujjával a kérdéses dologra mutatva. Egybabásként szüleim természetesen egymással  versengve adtak minden részletre kiterjedő kimerítő választ.
 Csongor mint tudjuk soha nem volt Buddha-i nyugalommal megáldva így türelmetlenül és követelőzve sikította a levegőbe: "Ezmiez?" -kérdéseit. Ennek szerintem nagybátyámék esküvői felvételén is van bizonyítéka, mert állítólag a szolnoki városháza termében uralkodó meghitt  szertartásos hangulatot megakasztva, meghatározott időközönként hasított bele az éterbe kétéves bátyám "Ezmiez??"-je
Soma igaz zsizsikként tudásra szomjazva vetette bele magát a világ megismerésébe, s mivel első két életéve alatt hamar lejött neki, hogy harmadik gyerekként harcolni kell a figyelem morzsákért ő az "Ezmiezmiezmiezmiezmiezmi...?" mantrát választotta, s egészen addig képes volt nyomni amíg elfogadható választ nem kapott.
Én, így majd 28 hónaposan beláttam hogy itt az ideje a szavak használatának. Iszonyú nehéz. Bár ritmusban és magánhangzókban nagyon jó vagyok, ez csak arra elég hogy az esetek ötven százalékában megértsék a mit akarok. Ha nem tudom átadni a mondandóm nagyon felpörgök s lila fejjel toporzékolok, majd mély levegőt veszek, lehunyt szemmel elszámolok háromig(azért nem tízig mert addig még nem tudok), s erősen artikulálva szerintem tök érthetően elgagyogom újra. És újra , és újra és újra. Anyukám az elején még nagyon meg akarja érteni, de amikor negyedszeri próbálkozásomra is felvonja a szemöldökét ráncolja a homlokát és hülyeségeket mond, már ki tudnék szaladni a világból. Ilyenkor előveszem a profi aktivity játékosokat megszégyenítő elmutogatós tudásomat és mivel anyukám profi activity megoldó előbb utóbb zöld ágra vergődünk. Amikor viszont megértik mit akarok, hát azt nagyon szeretem. Végre úgy érzem én is része vagyok a gépezetnek. Véleményem és mondandóm lehet. Szóval az elégedett mosoly és a hangos kacajok amit ilyenkor produkálok megéri a családnak, hogy törjék magukat a Csenge nyelv magyarosításával.
   Azért nekem is megszületett már az első kérdésem, amit már régóta alkalmazok, de csak pár napja sikerült lefordítaniuk. Azt hiszem méltán tükrözi azt, hogy a mai fogyasztói társadalom milyen hatással van már a babákra is, bár anyukám szerint csak azt tükrözi hogy velem jár állandóan vásárolni:  "Ki vette? " ez az én első kérdő mondatom és szerintem leginkább azt tükrözi, hogy azért sem akarok a testvéreim nyomvonalán haladni, s fokozni a fokozhatatlan "Ez mi?"-ben rejlő lehetőségeket.
Mióta megfejtették anyukám ragyog, mert tud válaszolni én pedig ragyogok mert ezzel egész napra megvan a beszédtémánk. A válaszokat hangos hi-hivel vagy ha-hával jutalmazom. Ha úgy érzem lerázós választ kapok természetesen nem elégszem meg vele, s simán kiharcolom a szerintem megfelelő vásárló nevét. Mint már említettem megvannak a módszereim. Ma reggel pedig elmondhatom hogy tovább léptem, mert mikor a kolbászra mutatva feltettem a "ki vette?" kérdésem anyukám azt mondta hogy ezt nem vettük, ezt a Jani papa csinálta.Én először ledöbbentem majd mély áhítattal a hangomban motyogtam: " a tati papa csicsáta" És akkor meg az anyukám arcán volt a döbbenet, majd a széles büszke mosoly.

Új év, új elvárások

Mármint anyukám elvárásai azok amik igazából nem is annyira újak, de a környezetem szerint idén már mindenképpen aktuálisak. Ilyen a szobatisztaság, a magyar nyelv elsajátítása, vagy a ciciről való lemondás. Mindezt szeptemberre mikor is megindul az én saját külön bejáratú mókuskerekem az óvodába való bekerüléssel. A wc témán és a beszéden rajta vagyok, de a szopiról úgy döntöttem semmi szín alatt nem mondok le. Elhatározásom szilárd és megingathatatlan.
A pelust igazából már én is gáznak érzem, így rendszeresen kérem helyette a bugyit, hogy aztán bokáig fosban kaján vigyorral a képemen kerüljek elő a kanapé mögül. Azért néha be szoktam rohanni a wc-be, felcsapom a deszkát és próbálnám állva, a pisilőmet markolászva abszolválni ezt az ürítés dolgot, de hiába, valahogy ez nekem nem úgy működik mint a bátyáimnak.
Az akaratérvényesítésben bármily hihetetlen, de még  mindig tudok tovább fejlődni. Hisz a családban elsőként alkalmazom az üveghangon sikítást, ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretném, amivel még testvéreim elismerését és szüleim velem szemben alkalmazandó tettlegességre utaló ígéretét is sikerült kivívnom.
Az egyik fő kedvenc játékom még mindig a bújócska és a bunki építés a bátyáimmal ami úgy néz ki, hogy ők megépítik én tesztelem, ők ezért kiabálnak velem, majd építenek egy Csenge biztosabbat ami sokkal jobb mint az előző így hálásak is lehetnek nekem mert végül is én vagyok az aki mindig jobb és jobb megoldásokra sarkallom őket. Bár a felnőttek körében nagy derültséget kelt de én nagyon komolyan veszem a kommandós játékunkat is.Parancsszóra hasra vágni magam, pisztollyal a kezemben gurulni s elszánt arccal tüzelni egyáltalán nem poén, s csak olyan tök komolyan lehet csinálni ahogy én nyomom. Utánzásban most amúgy is benne vagyok. Lassan Pom-pom-ot megszégyenítő gyorsasággal váltok át macska énemből kutyába, tigrisbe vagy Kisvakondba. Kommunikáció szempontjából mindegy épp kinek a bőrébe bújtam, mert ember nyelven pont annyira tudom megértetni magam mint mondjuk Kisvakondul.
Apropó Kisvakond. Karácsonyra kapott a család egy dvd lejátszót mert a régi már lassan 2 éve nem működött. Ennek okán anya rendet csinált a régi lemezek között és így került elő nagyobb testvéreim ifjúkori rajongásának tárgya. Én éhezőként vetettem bele magam az eddig csak mesekönyv hősként és alvósállatként ismert kultikus figura filmes történeteibe. Tesóim kisebb nagyobb nosztalgiával szüleim pedig  "uh, megint egy kisvakond - korszak" sóhajokkal nyugtázták az új hobbimat. Nem mintha érdekelne, mert ha elkezdődik úgyis megszűnik a külvilág számomra s igazi rajongóként csüngök a tévén.Szüleim szerint majd elmúlik, de én tudom hogy ez a szerelem egy életre szól......
 Végül egy-két gyöngyszem a közelmúltból, avagy hülye mondatok amik gyanítom hogy egy normális családban nem hangzanak el:

- Soma vedd le a szakállad és feküdj le aludni! (télapó láz idején)
- Anya! Azt hiszem egy kerék állt a talpamba !( a lakás szokásos aláaknázott állapotban)
- Aludhatok ma egy kővel?  (majd az engedélyezés után hosszas duruzsolás az új kőhaverral a paplan alatt)
- Anya! A Csongi szekálja a Csengét! Közvetítsem élőben?