Beszéd,Balaton,Bakony

A gyereknap alkalmából anyukám írt már egy olyan csöpögős posztot , hogy én ezt a témát már nem ragoznám tovább.
Az én szürke hétköznapjaim nagyon zsúfoltak és abszolút a változásokról szólnak. Rájöttem hogy ha ősszel boldogulni akarok az oviban muszáj megtanulnom beszélni, így most látványos fejlődésnek indultam(oké azért nem kell nagy dolgokra gondolni, de azért 10-ből már nem csak egyszer, hanem átlagosan ötször értik meg hogy mit akarok.) A hétvégén sikerült normál állagú kakát produkálnom minimális sírással, s tettem mindezt apukámmal az almádi strand férfi vécéjében. Bár anya is örült a sikernek azért rendesen meg volt sértődve, hogy lemaradt róla. Most komolyan. Csodálkozik, hogy túlparázom a kaka-témát mikor ennyit rugózik rajta?
Az önellátás terén is nagyon jók az eredményeim. Öltöznék, vetkőznék, főznék ennék, mosnék, bicikliznék, vásárolnék, tüzet raknék és vezetnék egyedül ha hagynák.Így bátran kijelenthetem hogy fejlődésem legnagyobb kerékkötői a családom.

 A Balaton mellé a Bakony is befért a hétvégén. Most Soma osztályával túráztunk, s sikerült olyan helyre eljutnunk amit még apa sem ismert, így mindenki elégedett volt.Főleg mikor az ominózus helyen, az erdő mélyén, pont a családtagok kedvenc zenekarának frontemberére bukkantunk. Mekkora esélye is volt ennek? Nekem is volt tanulság az esetből, mert életemben először láthattam Soma bátyámat megilletődöttnek, élete első rajongói fotójának készültekor.
A kirándulás végén állítólag felhőszakadásban túra volt a program, de én erről lemaradtam, mert elszundítottam apa hátán a hordozóban, s egy pulcsival letakarva vészeltem át az erőltetett menetet.
Jenő a nyúl már teljes jogú családtaggá avanzsált. Ezt azzal érdemelte ki, hogy képtelen lemondani a társadalmi kapcsolatokról és akárcsak a család gyerek tagjai, nem egy feladós fajta.Szóval, ha eltelik úgy egy nap hogy nem engedjük ki a helyéről, megoldja maga. Így menetrendszerűen szedjük össze a kert különböző pontjain, s egyszerűen nem értjük hogy a fenébe lóg meg az atombiztos bunkeréből.
Gyereknapra egyébként kaptunk egy pihent agyú ajándékot a szüleinktől, és egy új különleges Activity-t.
A 4 póló 'a kedvenc' felirattal hamar nagyon népszerűvé vált nálunk, a társast, pedig rögtön ki is próbáltuk.de új játék ide, vagy oda a fiúk szarvát még mindig nem sikerült letörni.

Anya, Soma és a sorverseny

Gyilkos tó a Bakonyban

A májusi ősz hozadéka

Ez a cudar idő szívás. Tegnap anyával begyújtottunk a kályhába. Én pakoltam a fát tartottam a gyufát meg minden.Pörögtem ezerrel mert így május közepén a lakásba zárva tele vagyok tettvággyal.
 Nem csak én vagyok így, Jenő a nyúl szintén bezsongott. Nekifutásból rugdalja a ketrece falát, mert kevesli a szabadban tölthető időt. Anya rendszeresen megszánja és beengedi a lakásba, hogy élhessen egy kis társadalmi életet. Állítólag a nyulak nagyon jól tanítható és szobatisztaságra szoktatható lények. A mi Puszedlink(csak anya hívja Jenőnek) szerintem fajtája mintapéldánya, mert elég hamar rászokott hogy kizárólag egy helyre bogyóz. Ha rájön az ihlet a másodperc tört része alatt ugrik fel a kanapéra, s rakja ki a sormintát végig az összes párnán és pléden. A forgatókönyv már az unalomig ismételt. Jenő ugrik, anya visít, én elkapom a grabancát(grabanc elkapásban nagyon jó vagyok) és letessékelem.Jenő eltűnik, anya visít, majd rátalál a konyhaszekrény alatti komposztos tálnál, vagy a száraz kenyeres kosár mellett. Rendkívül vicces mikor egy egész kiflivel a szájában idétlen figurákkal kombinálva ugrál, s közben sorozatlövőként potyogtat ott hátul.Nem veti meg a szobai fikuszt sem, s mivel úgy néz ki semmi baja nincs a mérgező növénytől, erősen hajaz az új Szörvájver névre.
Mikor összeszedtük a fiúkat a suliban a tanítónéni figyelmeztette anyukámat, hogy a rossz idő miatt egy percet sem voltak szabad levegőn a kölkök, amit egyébként felesleges volt mondania mert mély nyomokat hagyott az arcán. Mivel Csongor cimborája is velünk tartott, így anya elkezdte törni a fejét hogy mivel lehetne lekötni a szabad gyököket. Amatőr módon csokis keksz sütést tervezett délutáni mókának, de ez nemhogy a fiúkat, de most még engem sem izgatott.Mármint a sütés, a süti eltüntetésben természetesen aktívak és bámulatos gyorsak voltunk. Végül anya beadta a derekát a fiúknak(nem mintha engedélyt kértek volna), és a szoba egy perc alatt amerikai focipályává alakult. Engem is bevettek a játékba (próbáltak volna kihagyni), s így büszkén kijelenthetem, hogy sikerült elsajátítanom a szabályokat.Cseppet sem voltam megilletődve s gyönyörű passzokat és birkózásokat produkáltam. Mi küzdöttünk ezerrel, anya fotózott bőszen, s tényleg szép emlékké válhatott volna, ha Somának nem sikerül begyűjteni egy már elég rég esedékes orrsérülést. (Az orrára ugyanis aránylag régen sérült le).
A baleset elég nagy pánikot keltett szüleim körében és dilemmák sorozatát indította:  Vajon tört, repedt, vagy csak bedagadt?  Ügyelet, vagy fagyasztott borsó? A orra vége lila vagy csak koszos? Én simogatással és sok sok orra puszival szálltam be és igyekeztem hasonlóan aggodalmas képet vágni mint a többiek. Még soha nem volt olyan népszerű Soma mint ma reggel. Minden családtag az ő orrszerkezetét nézegette tovább duzzasztva a dilemmát, a ferde vagy nem ferde kérdéssel.Bátyám pedig Cyrano-t meghazudtoló büszkeséggel és "ha én ezt a klubban elmesélem" ábráztattal vonult iskolába.

touchdown

egy profi labdaátvétel

szerintem egyenrangú félként küzdöttem

labda szerzés

kicsi a rakás

a csapat

Beszóltam anyámnak

Vannak olyan napok mikor az ember lánya úgy érzi övé a világ. Gyeplő a kézben, összes akarat 95 cm dacba csomagolva, önbizalom és huncutság betárazva. Ilyen napom volt tegnap.Csak erről anyámat senki nem tájékoztatta előre. Hát mit mondjak elég rosszul vette az akadályokat.
Oké eléggé le van amortizálva, lévén az öt perces szopis altatásokat felváltotta a néha több mint egy órán át tartó altatási rítus délután és este is. A konkrét elalvási forgatókönyvön még dolgozunk.Én igyekszem a 628 mesétől kezdve, az idétlen és a nem annyira idétlen gyerekdalokon és a felhúzható zenélőjáték 411-szeres újraindításán át, az anya hasán ringatózásig mindent belesűríteni a ceremóniába, de sajnos anyám mint rendezőasszisztens rendesen megvágja a műsort.
Az ominózus napon már a reggelinél kóstolgattam szülőmet, majd az öltözésnél is feszegettem a határokat.Egyébként az egész azért van, mert mivel lemondtam a szopiról, szerintem jogosan elvárhatom hogy nagykorúként kezeljenek, ami azzal jár ugye, hogy én választom ki a toalettem és teljesen egyedül öltözködöm, étkezem, törlöm ki a seggemet, ülök fel anya biciklijére, veszem fel a bukómat, s kötöm be magam.Locsolom a virágot, keverem a rántást, rendezem a nyulat s kezelem a mosógépet.  Kerül amibe kerül.
Mint már említettem anya kissé leharcolt állapotban van, így nem vette a reggeli jeleket s simán betervezett egy vásárolgatós, ügyintézős délelőttöt. Nem részletezem a műsort, de anyánál valahol a parkolóban lévő '32 betonpillér fenekemmel érintése' játék és a 'hogy sikerült majdnem könyvet lopnom' móka között szakadt el a cérna. Mint tudjuk nem a következetességéről híres, így nem vettem komolyan a fenyegetőzéseit, de meg kellett állapítanom, hogy van az a szitu mikor bizony ő is bekeményít.S vazze' tényleg nem kaptam meg a rágót az autóban! Csatakosra üvöltöttem magam míg hazaértünk, majd folytattam az autósülésbe szíjazva, amíg anya szép komótosan behurcolkodott s a pillája sem rebbent. Mikor végre kiszabadított berohantam a házba levetettem magam s zokogtam úgy, ahogy csak Csipkerózsika tud a baldachinos ágyban. Mikor elfáradtam megkérdeztem anyát:
-  "Jéka??"  Réka nincs itthon.-válaszolta. "Apa?"- próbálkoztam legörbülő szájjal. "Apa dolgozik" -jött a válasz. Mikor megértettem, hogy a családunk egy olyan tagja sem tud a segítségemre sietni, aki magasabb anyánál kezembe vettem a bosszúmat és fennhangon közöltem: kaka anya! Mire az értetlen: - Kakilni kell?
Erre én: Nem. Anya kaka!! S anyám elnyúlt ábrázatát látva nyomtam egy könnytől maszatos elégedett vigyort.Nem is olyan haszontalan ez a verbális kommunikáció.

Valami elkezdődött és valami véget ért

Elfogyott a türelem és a hit abban, hogy valaha magamtól megtanulok beszélni.
Anya elcipelt egy talpmasszőrhöz és egy "miért nem beszél már ez a gyerek" specialistához a nevelési tanácsadóba. Mindkettő nagyon hasznos és tanulságosnak bizonyult mind nekem mind anyámnak. A talpmasszás nagggggyon király! Bár az elején bizalmatlan voltam de pár perc alatt ellazultam annyira, hogy kezemet a tarkóm alá fektetve nyúltam el anya ölében és totálisan nyugton maradtam fél órán át. A logopédus pedig megállapította hogy milyen ügyes és okos vagyok, s hogy nagyon jó az út amin haladok, csak úgy kb másfél év lemaradással. Oké ezt nélküle is tudtuk, de most hogy már papírunk van róla hogy megkésett beszédfejlődésű vagyok, valahogy mindenki boldogabb.
 Az őszi ovi kezdésig minden héten járni fogok egy nénihez aki azt hiszi majd azt fogom tenni amit ő akar, és akkor elhagyom a csengenyelvet amibe már annyi energiát fektettem. Most az van hogy anya megijedt, hogy nem marad nyoma a hamarosan holt nyelvvé vált halandzsámnak, így bőszen nekiállt ha nem is írásos, de a digitális emlék gyártásnak.
Szüleim is kaptak feladatot miszerint törekedniük kellene arra, hogy lassan artikulálva rám koncentrálva egyszerű mondatokban beszéljenek hozzám:)))). Na ez nekem is új lesz, tudniillik bár elég széles a kommunikációs eszköztáruk vagyis a suttogástól az artikulátlan üvöltésig sokféle színes módon képesek az információ átadásra, de a lassú artikulált beszéd egyszerű mondatokban nekik is kemény feladat. Vagy a "kuss legyen!"  annak számít? Mert tegnap mikor a női kézilabda BL döntőt néztük ezt rendszeresen megkaptam.
Van még egy, számomra tragédiával felérő következménye ennek az egész nevelési tanácsadósdinak. Anya kapott egy hosszú kérdőívet amit ki kellett töltenie a fejlődésemről. Mikor már az első kérdésnél, hogy mennyi volt a születési súlyom elakadt, pironkodva kérte a logopédust, hogy had töltse ki otthon. Este aztán nekiült, s a kérdésnél hogy hány hónapos koromig szopiztam, először leírta, hogy 31 hónapos vagyok és még mindig élek vele. Majd mikor visszaolvasta elborzadt, az asztalra csapott(nem csak képletesen), a szemembe nézett, és lassan artikuláltan egyszerű mondatba szedve közölte velem: Eljött az idő kisasszony! És én pár perc múlva az ágyban fekve megértettem hogy ez mit jelent. Kisebb megszakításokkal kb 40 percig sirattam a babakoromat. Majd sajnáltam magam hangosan, sírtam, könyörögtem, hízelegtem szóval megadtam a módját, de úgy este 11 körül látva az eltökéltséget anyukám szemében feladtam.Azért ő is megsiratta kicsit az elválást, de lehet hogy csak a megkönnyebbülésnek  és,  a korlátlan kávé és alkolhol fogyasztás ígéretét rejtő szabadságnak szóltak a könnyek Mivel jó a felfogásom és fárasztó is az állandó ellenkezés másnap már csak egy órán át tartott az altatásom. Most a negyedik napon túl azért még minden alvás előtt megkérdezem "cici?", de ez inkább már csak a rituálé része és én csodálkoznék legjobban ha igen lenne a  válasz. Szóval itt a vége.A harcot feladtam, beálltam a sorba, vagy ha úgy tetszik betörtem.......