Hároméves

Nem tudom miért de, hatalmas feneket kerítettek annak hogy három éves lettem. Hetek óta ezen témáznak, és mindenki fátyolos szemmel siratja a babakoromat. Ezek után persze nem tudom miért csodálkoznak mikor első napomat ez oviban elég megszeppenten indítottam.A 25 gyerekből 17 lány úgyhogy nem is tudtam hirtelen a konyhában segítsek, vagy a babák körüli teendőket vegyem át a többiektől.Rendesen el is fáradtam, de azért alig várom hogy holnap újult erővel vessem bele magam a munkába.

 A szülinapi bulim egyébként ismét nagyon jó volt. Mondhatnám hogy a család már rutinból nyomja, de nem akarom őket megsérteni hiszen annyira lelkesek voltak. Anya előző este 30Y koncertre vitte kísérte Rékát és a barátnőjét, így elég szétesett züllött fejjel állt neki a nagy napon a torta készítésnek. Mivel Rozi mama megsütötte az alapot, csak a krém elkészítése, piskótába töltése és a díszítés volt a feladat, mégis rendesen kifogott rajta.(Nekem mondjuk tetszett ahogy a lapok közül kifolyt krém szétfolyt a konyhapulton.) Hallottam amint hangosan ünnepélyes fogadalmat tett, hogy bezúzza azt a mesekönyvünket ahol egy olyan szülinapi torta képe látható aminek arca van. Mivel Soma és én is imádtuk azt a könyvet idestova 5 éve és valószínű még egy jó ideig minden Soma és Csenge szülinapra ilyet kell készíteni.
Az este végére, annak ellenére én is elhajoltam, hogy rengeteg kávét megittam az ajándékba kapott kávéskészletemből. Ezt úgy kommunikáltam, hogy felkönyököltem az asztalra államat a kezembe támasztva elkínzott arccal közöltem :" Nem jó a buli."  Persze nem vettek komolyan így Somának egy egész könyvespolcot kellett lerántania a gyerekszoba faláról, hogy véget vessenek a mókának. Állítólag elég nagy szerencse kellett hozzá hogy senki nem sérült meg, de azt hiszem így tényleg elég emlékezetes eseményként fog bevonulni a családi történelembe a harmadik szülinapi bulim.
Másnap már anya is eléggé kihaltnak érezte a Balaton partot ahhoz, hogy kipróbálja a kajakozást. Le a kalappal, mert igazán mindent megtett, hogy mi jól szórakozzunk, úgy hogy láthatóan ő nem annyira élvezte.
Az összegzése miszerint "Tök jó, csak ne lenne ennyi víz és ne imbolyogna ennyire" talán végre Rékát is meggyőzte, hogy ami nem megy ne erőltessük.
 Én is lapátoltam apával, úgyhogy tényleg nem értem, miért kell sikítozni és visongani az evezéshez, hisz anélkül is tök jól megy a kajak.



A szüleim már belefáradtak, és nem igazán veszik komolyan a dokumentálást, így lesz egy ilyen kép a leghasználhatóbb a nagy napról:

Utolsó hetem a (mindent)szabad világban

Mivel jövő héten kezdem az ovit anya meg a munkát, így az elmúlt évek nyugis napirendjének egyszer és mindenkorra vége.Mikor anyukám felfogta, hogy tulajdonképpen ez az utolsó hete amit akár egész nap melegítőben, maszatos képpel (igen most  nem magamról beszélek), vagy kötelességeket leszarva velem hancúrozva tölthet, bepánikolt. Először gondosan megtervezett egy alapos nagytakarítást, mert erre mostanában úgysem lesz ideje, aztán a már említett leszarom taktikával operálva arra jutott hogy inkább a gyes-es évek pozitívumait kidomborítandó kiélvezi a velem töltött utolsó meghitt napokat.
Így esett hogy például a tegnapelőtt dél még pizsamában ért minket egy pokróc alatt a tévé előtt nasikkal felszerelkezve,és hajlandó volt velem dramatizálni, az összes hülye ötletemet is, kiaknázva a tigris-medve-vadász és egyéb állatfajták találkozásának kimenetelében rejlő összes lehetőséget. Uzsonnára palacsintát sütött, este pedig hajlandó volt viccesen mesélni a Boribont.
Tegnap egész délelőtt doktornéniset játszottunk, szintén mosdatlanul és pizsamában, végigszervizelve az összes babát és plüssállatot a házban. Mivel Soma bátyámhoz hasonlóan kifinomult humorérzékkel rendelkezem és abszolút vevő vagyok anya hülye poénjaira, visongva fetrengtem, mikor anya doktornéni a vizsgálat közben előkapta gitárját és blues-ba szedve elhörögte, miért is nem kap matricát az aki nem nyitja ki a száját, lepisili vagy lefejeli a tiszteletre méltó fehér köpenyest. Szóval ezerrel belevetettem magam a szerepjátékok nyújtotta fantáziabirodalomba.
Az utóbbi hetekben végleg leszámoltam a Csenge nyelvvel. Napról napra artikuláltabb vagyok. Oké, még ragaszkodom néhány rögeszmémhez. Például az 'f' hangot még mindig következetesen a 'p'-vel helyettesítem, a három betüs szavak meg szerintem sokkal jobban hangzanak visszafele kiejtve, de ezeket kódolva, már egész jó hatékonysággal értik meg hogy mit akarok közölni.
A közlés több formáját is lelkesen gyakorlom már. Tudok szépen kérni, parancsolgatni, észt osztani, csak úgy csevegni és káromkodni is. (ezt most nem részletezném mert leírva is elég égés anyámnak, minek is neveztem mikor nem működött velem együtt egy játékban.)
Pénteken szünet lesz a suliban így beterveztünk egy tesókkal közös állatkertezést amiért körülbelül két hónapja egyre artikuláltabban nyavalygok. A tesóknál most úgyis elég jó a vagyok, hála szüleink újabb agyament ötletének. Elkanászodott testvéreimet megregulázandó kitaláltak egy pontrendszert, amiben jó és rossz cselekedetekkel lehet a plusz és a mínusz pontokat gyűjteni. Ha nem jön össze a havi elvárt pont mennyiség akkor ugrott a zsebpénz, a tv és a gépezés. Mivel a kutya etetésért, kutya sétáltatásért és Csengére vigyázásért elég jó pontok járnak, mondhatom hogy Lotti és én vagyunk a legnagyobb haszonélvezői a dolognak. Most írhatnám, hogy hosszú távon majd anyáék lesznek azok, de ismerve következetességüket a gyereknevelésben még nem mernék ilyen elhamarkodottan jósolgatni.

Hétvégén balatonoztunk egy kicsit:

Már Soma is megfertőződött a kajakozással

Lábfürdő

Napfürdő anyával

Heti hírmondó

Már a második hét csordogál el a szeptemberből, mégse mondhatom hogy olajozottan működik a családi gépezet. Mire vért izzadva anya összeállította a táblázatot a ki melyik nap hova megy témában, Csongor egyesülete átvariálta az edzéseket. Hétfőn szüleimnek egyszerre három szülőin kellett jelen lenniük, majd kedden arra derült fény, hogy Somának nem fér bele az ebéd a zsúfolt napirendjébe. Szerdán anyának a szemorvosnál meg kellett emésztenie a tényt, hogy pár hónappal a negyvenedik szülinapja előtt olvasószemüvegre ítéltetett. Ahogy feküdt a vizsgálóágyon csukott szemmel azon vizionált, hogy a táskájába férkőző szemüvegtok csak egy előfutára a leépülésről szóló jövőnek. Csak helyet csinál az inkontinencia betétnek, a reumakrémnek és a fogsortartó doboznak.Kiszorítva a rágót (fogsor nélkül ugye...), a rúzst (reumás remegő kézzel és vaksin nem annyira nyerő ötlet ugye...) és a slusszkulcsot.
Csütörtökön reggel nagyon jól szórakoztunk mikor Soma indulásra készen sorakozott és anya kiszúrta hogy fordítva van rajta a pólója. Mikor megfordította feltűnővé vált hogy a farmerjának is a farzsebei vannak elől.Ezek után nem is lepődtünk meg nagyon mikor gatya fordítás közben konstatáltuk a fordítva hordott alsógatyát is. Erre Rozi mama azt mondta, hogy egyszerűen csak a fejét kellett volna megfordítani:)))
Mivel sűrű és nyögvenyelős volt a hét nem hibáztathatjuk anyát hogy csütörtökön úgy érezte már péntek van.
Azért elég kellemetlen volt neki megejteni a telefont a nagybőgő tanárnak, hogy sikerült Somát már a második bőgő órájára nem elvinni a hét napjainak összekeverése miatt......
Hogy a péntek legalább az enyém legyen a hét elején egy mezei náthának induló nyavalyámat sikerült csúnya hurutos köhögéssé fejlesztenem. Jutalomként fél délelőtt a doktornéninél majd fél délelőtt antibiotikum vadászat a közeli patikákban volt a program. Jó bemelegítés ez az eljövendő hónapok ovis bacitámadásaihoz. Ja, voltunk az oviban is a héten és Ági néni már a szekrényemet is megmutatta. A jelem napocska lesz amibe simán belementem. Mosolyogtam nagyokat és előadtam a megszeppent jó kislány számot, mert szerintem jobb lesz ha szép lassan adagolva varázsolom el őket elragadó személyiségemmel.

Kutyául vagyok

Kutya akarok lenni. A nap 24 órájában. Ezt elég érzékletesen adom elő, így anyukámban már körvonalazódik egy újabb para, hogy vajon meddig egészséges lemenni kutyába. Imádok naphosszat a Lottin feküdve sugdosni a fülébe, a kerítés mellett ugatva szaladni ha egy motoros megy el az utcán, megnyalni akit szeretek és kéz használata nélkül a tányérba hajolva enni. Jelenleg Lotti a kedvenc családtagom, így én vagyok a legfőbb érdekérvényesítője is. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nálam jobbat nem is találhatna, mert mindig elérem, hogy ne csak rossz időben hanem minden este a házban dekkoljon, elegendő potyafalathoz jusson és maximálisan ki legyen elégítve a hasvakarás igénye. 

 Itt a szeptember és nagy változások vannak a levegőben.Én kicsit nehezen veszem fel a ritmust. Mióta visszaköltöztünk Almádiból nincs megállás. Mivel én koromnál, pontosabban szerintem inkább a családban betöltött legkisebb pozíciómból adódóan önkéntes alapon veszek részt a csapatépítő munkákban nem igazán értem a tesóim miért füstölögnek a dzsungelszerűen elburjánzott sövény vágása, kötegelése és eltakarítása alatt, vagy a több mint húsz mázsa téli tüzelő elpakolása közben. Mikor nővérem és nagyobbik bátyám vitája, ami a másik munkastílusának kritizálásából állt, már éppen eldurvult volna egy népes egércsaládra bukkantunk a farakás alatt, így sérelmeiket a közös cél érdekében félrerakva, lelkesen vetették bele magukat a vadászatba. A vadászat természetesen csak arra korlátozódott, hogy egy viszonylag szűk helyre beterelve az állatokat alaposan megszemlélhessük őket. Míg anya és Réka nyafogva olvadoztak a kis gombszemű állat láttán, Soma pedig azt hajtogatta, hogy nahát pont ilyennek képzelte az egereket, Csongor a tettek mezejére lépve úgy döntött megeteti a kis hosszú farkút. Én tátott szájjal néztem ahogy a halálra rémült kis egér rángatózó füllel meregette a szemét és egyáltalán nem értékelte a diót amivel Csongor egy rosszul  irányzott dobással fejbe találta.
Tegnap miután mindenki nagy lelkesen elindult iskolába kiürült a ház.Anya nem titkoltan várta ezt a napot persze azt azért sejtette hogy nem fog unatkozni, de jobbat is el tudott volna képzelni mint a vödrökkel és rongyokkal futkozást, ugyanis az özönvízszerű eső hatására a tetőnk megadta magát és a tavasszal elkészült gyerekszobában lassan csak esernyővel lehet közlekedni.
Igaz csak majdnem három éves vagyok, nem vagyok hülye és bár nem sulykolják egyfolytában azért én tudom hogy lassan itt az első óvodai napom. Azt is tudom hogy ott majd teljesen egyedül kell eltöltenem a napot, mert apa dolgozik, tesóim suliban lesznek és anya is visszaáll a munkába. Mosolyogva bólogatok ha erről beszélünk anyával, de azért rendesen parázok tőle. Bár a kommunikációban még bőven van hova fejlődnöm azért a szavaim egyre többször hasonlítanak a valódi jelentésükre, így most már a szüleim is hátradőltek, mert egyre biztosabbak benne hogy egyszer valamikor tényleg valóság lesz a vízió miszerint én mondok valamit ők pedig csak úgy simán megértik.
Mivel a baba titulust már erősen kikérem magamnak, a beszéddel is ilyen jól haladok és anyának is rendesen leredukálódik az ideje amit a gondolataim lejegyzésére fordíthat, fájó szívvel, de lehet hogy befejezem a babablogot.