Imádom felfedezni a világot. Az agyam szivacsként gyűjti az infókat, a testem napról napra jobban engedelmeskedik az agyamnak és ezáltal szinte minden nap előrukkolok valami újdonsággal hogy aztán mosolyogva gyűjtsem be az elismerő szavakat a rajongóimtól(ld.családom). A héten megtanultam lépcsőzni és gyakorolnám is rendesen, ha kicsit hagynának kibontakozni. Már tudom hogy az ágyról le lehet tolatni úgy is hogy ne koppanjon a fejem a padlón.Teljesen tudatában vagyok annak, ha veszélyes dolgot cselekszem és ezt már tudatom is a külvilággal. Pl nyúlok az éjjeli lámpáért hogy lerántsam és közben a fejemet ingatva határozottan mondom hogy NEM. Persze azért lerántom hisz mégiscsak egy nyolchónapos vagyok, és jobb ha az ember lánya megfelel a rá kirótt sztereotípiáknak vagy könnyen ráaggatják a koravén jelzőt.
Szóval úgy néz ki, hogy a tesóimra ráverve már 8 hónaposan megszületett az első félig- meddig tudatosan kimondott szavam: Nem.Apukám szerint ez nem túl biztató a jövőre nézve. A lépcsőzés egyébként piszok jól megy. A tegnap délutáni meccs alatt 10 percenként szedtek össze a lépcsőfordulóban. Felváltva ugráltak, ami még úgy is kimerítő volt nekik, hogy elég népes a család. Az egyik alkalommal mikor hangosan vitáztak hogy ki jön a Csenge-begyűjtésben megfordultam hogy én is hozzászóljak és egyszerre hárman vetődtek hogy elkapjanak, pedig nem is akartam ugrani. Mivel úgy látom a lelkük mélyén élvezik a dolgot úgy döntöttem még pár hónapig szórakoztatom őket ezzel, bár nagyon unom a napok óta tartó vitát arról, hogy felrakjuk a kapukat(anyukám), vagy ne rakjuk fel a kapukat(apukám).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése