Úgy gondolom ahhoz, hogy negyedik gyerekként maradandó nyomokat hagyjak szüleim emlékezetében minimum olyan elevennek kell lennem mint a tesóim.Szerintem nagyon jól csinálom mert többször megütötte a fülemet ahogy szüleim sóhajtoznak: "vagy mi vagyunk öregek a babázáshoz, vagy ez a világ legelevenebb gyerkőce". Mióta majdnem teljesen ura vagyok a testemnek hihetetlen izgalmas dolgokat tudok csinálni. Rájöttem hogy a babakocsiban nem feltétlenül kell ücsörögve unatkozni. Miután többször a másodperc töredéke alatt állásba ugrottam halálra rémisztve az éppen velem sétáló balekot, anyukám előásta a Soma bátyámnál sosem használt babakocsi-biztonsági övet és lekötözött:( Ma ebéd közben anya belépett a konyhába valamiért, és én elérkezettnek láttam az időt hogy kipróbáljam, hogy tudok felállni az etetőszékben. Anyukámnak nagyon tetszhetett a mutatvány mert mikor meglátta, odaugrott elkapott és nagyon erősen szorított magához.Gondolom meghatódott a zsenialitásomon. Pont úgy, mint amikor a bedugott porszívó zsinórját csócsáltam, vagy a teraszon felmásztam a székből az enyhén ingatag kerti asztalra. Elértem azt is hogy fürdés közben prédára leső tigrisként áll a kád mellett, mert újabban a kádban sem szeretek egy helyben ücsörögni, de csak kb minden harmadik felállásomat koronázza siker.
Mivel a tesóim a mamánál nyaralnak a héten szerintem anyukám igazából nem bánja, hogy gondoskodom az egész napi elfoglaltságáról, így nem fásul bele az egy-gyerekes létbe. Egyébként nagyon hiányoznak. Furcsa ez a nagy csend.Reggel hiába rikkantok s lesem az ajtót nem futnak hozzám a tesóim, s az esti szopimat sem zavarja a folytonos ajtónyitogatás. Mivel időérzékem még nincs nem tudom mennyi is még az a két nap, de ma sikerült felhívnom anya telefonjáról a Rékát aki tisztára meghatódott én meg tisztára megilletődtem, mikor hallottam a hangját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése