Nagyon szeretek fürödni, fürdőzni, pancsolni legyen az strand, kerti medence Balaton, fürdőkád vagy a kertbe kirakott műanyag teknő. Ezt mind végigpróbáltam az utóbbi napokban, de még így is IZZADOK!
Anyukám nagyon élvezi, hogy én éjjel nappal egy szál pelenkában lófrálok, tesóim és ő pedig a nap nagy részét fürdőruhában töltik, mert így minimálisra csökkent a mosógép használat és még azt az utálatos zoknipárosítást is megúszhatja. Bár olyan szerencsés helyen lakunk, hogy a Balaton kb 15 perces autóút én mégis szeretem, már csak megszokásból is, végigüvölteni az utat. Mikor a bömböléstől kellőképpen leizzadok még jobban esik a vízbe vetni magam. Vasárnap délelőtt a Balaton nagyon frankón hullámzott, úgyhogy majd 1 órát hancúroztunk a vízben, majd ebéd a mamáéknál, és hazaérve a család belevetette magát a hatunknak már kicsit szűkös kerti medencébe. Ezután míg a bátyáim a slaggal és a vízipuskával locsolták egymást anyukám megtöltötte nekem a frissen beszerzett szőlőszedő teknőt aminek merev oldalába kapaszkodva kiválóan tudtam ki-be mászni (az egy helyben ücsörgés még mindig nem a kedvenc elfoglaltságom). Ilyen vizes nap után még mindig vigyorogva fogadtam az esti fürdést Somával.A szokásos esti dilimet azért levágtam, amivel a fürdés és az esti szopi között lévő őrületesen hosszú 5 percet szoktam kitölteni. Ilyen nedves nap után valószínű tengeri hajókázásról álmodtam, mert hol anyukámat, hol apukámat rúgtam orrba éjjel, majd az ágy egyik legtávolabbi sarkában riadtam fel éjszaka.Így azért ki lehet bírni ezt a kánikulát, bár anyukám ma reggel mikor vágta a körmömet szerintem azt vizsgálgatta, nem nőtt -e még úszóhártya az ujjaim közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése