"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április

2012. október 27., szombat

Anya a pisivadász

Ismét jelentkezem mert a mai napomat úgy érzem muszáj megörökíteni az örökkévalóságnak és anyukámnak, hogy sok-sok év múlva is pironkodjon vagy kacagjon rajta az épp aktuális vérmérséklete szerint.Tegnap engem is letepertek a vírusok és egész nap 38 fokos lázban égtem, ami szó szerint levett a lábamról(értsd: képtelen voltam lábra állni). Miután ilyen gyatra hangulatban voltam tegnap anya úgy döntött ma mindent megtesz, hogy jobb kedvre derítsen. De komolyan, 4 gyerek után hogy lehet még ilyen amatőr hogy azt hiszi jó móka ha a nunimra ragasztott zacskóval pelenkáz be , és tiltakozásomra idétlen pisicsalogató dalokkal reagál ! Miután belátta hogy nem ez a legjobb módja a felvidításomnak, jött a következő őrület.Levette a pelusomat és egy pisipohárnak csúfolt alkalmatossággal állt lesben akármerre mentem. Mikor bezzeg bele akartam pakolni a kölesgolyóimat a poharába akkor sipítozott. A hab a tortán az volt, mikor felállított a lecsukott WC tetőre megnyitotta a vizet és elkezdett nagyon szurkolni nekem.Én olyan jól szórakoztam hogy hálából nyomtam pár csepp pisit.Ez pont arra volt elég, hogy a redőimben elvezetődjön és a talpam alatt kössön ki. Ekkor jóanyám meglátta, hogy épp a takarítószivacsot készülök szopogatni odakapott, s nekem a másodperc tört része  elég volt ahhoz, hogy elcsússzam a pár csepp pisimben és leszörfözzek a wc-ről és beékelődjek a fal és a mosógép közé. Ezt már annyira nem találtam jó heccnek, hogy hosszú percekig méltatlankodtam, s közben pisivel áztattam megszeppent anyukám pólóját.Mikor pár perc múlva láttam, hogy komolyan elgondolkodik azon hogy lehetne kifacsarni a pólóba szívódott pisimet már tényleg sajnáltam és ennek határozottan jelét is adtam. Leguggoltam az építőkockák közé, hatalmasokat nyögtem és elégedett pillantásokat lövelltem felé. Mikor felfogta mit is csinálok éppen önmagát nem kímélve vetődött végig a szétszórt kockákon, s csípte-el az utolsó pár cseppemet egy nagyobb kocka üreges részét használva pohárnak. Miután bepelenkázott (közben puszikat nyomva a wc szörfözés nyomán keletkezett lila foltra a fenekemen), felöltöztetett s eltüntette a pisifogócska nyomait a lakásban (szétdobált pelusok gyűjtőedények és foltok), átöltözött és diadalittasan indult a kb 1 ml mintával a rendelőbe. Én is rendesen elfáradtam, mert mire visszajött már édesen aludtam Rozi mama kezében.

2012. október 25., csütörtök

Pörgős, pihis hétvége

Szenvedélyesen szeretek szédülni! Az úgy kezdődött hogy Csongor eleinte az én szórakoztatásomra megpörgetett, majd miután konstatálta hogy milyen viccesen támolygok utána,  gyanítom hogy inkább a saját és családunk szórakoztatására.még három-négyszer kipróbálta. Miután mindenki kedvére kikacarászta magát anya leállította a mulatságot pedig én egyáltalán nem tiltakoztam a szédítő játék ellen. Olyannyira, hogy azóta amint időm engedi félrefordított fejjel megyek körbe-körbe a szobában várva a szédülés különös és izgalmas élményét.Ha kellően forog a szoba én csak állok és vigyorogva átadom magam a csodának. Ez már szenvedélybetegség?
 
Jó kis nyugis hosszú hétvégén vagyunk túl.A 4 napból egyet túráztunk, egyet szülinapi buliztunk, és két teljes napot pihiztünk, ami elsősorban azért következhetett be, mert fő nyughatatlan apukámnak beállt a dereka így kényszerpihenőre ítéltetett. A túra szuper volt mert végre kipróbálhattam a háti hordót amit Somától örököltem.Érdekes volt apukám hátáról szemlélni a világot. És mikor éppen nem csaptak szemembe az ágak, vagy nem a megriasztott hatalmas szarvast csodáltam, még bóbiskoltam is nagyokat.
Soma bátyám 6 éves lett és mivel rajtam kívül minden gyereknek négy napos hétvége jár a szülinapjára(Réka március 15-i,Csongi május 1-i, Soma október 22-i), nagyon irigy vagyok.A buli jól sikeredett még az odakozmált pizzacsigák sem tudták elvenni a kedvünket.Estefelé mindenki tarsolyából jó kis régi történetek kerültek elő és sokszor könnyesre nevették magukat a dédszülőkről, s nagyszülőkről szóló sztorikon. Sajnos a szülinapos másnapra lebetegedett, s mivel pár hete már volt egy ilyen fulladásos kruppos nyavalyája, anya és a doktornéni erősen el kezdett aggódni aminek egy pulmonológiai beutaló lett az eredménye. Én mindenesetre élvezem bátyám egész napos jelenlétét, egészen addig amíg nem merészkedik túlságosan anyukám intim szférájába, mert azt bizony senki részéről nem nézem jó szemmel. Rékának tegnap 170 cm-e ellenére volt képe 164 cm-es anyukám ölébe "kucorogni" a kanapén. Fejét a vállára hajtva sugdolóztak, mire én a 80 cm-emmel nagyon dühösen és vicsorogva adtam hangot ellenérzéseimnek.Miután megmosolyogtak megpróbáltam leválasztani nővéremet az én anyukámról, amit Réka igen szórakoztatónak talált egészen addig amíg be nem vetettem 4 db kicsi de igen éles fogacskámat.Na ahogy elkerekedett szemmel szitkozódott azt meg én találtam nagyon szórakoztatónak, és bizony megint tanultam valamit.Ezek a kis rágószerszámok mi mindenre jók!

2012. október 15., hétfő

A puszidobás művészete



Ma ismét egy fejlődési mérföldkő kipipálva, így remélem egy időre békén hagynak, mármint produkálás ügyileg.Reggel első felszólításra önként és mosolyogva vittem véghez első tenyerembe nyomott és eldobott puszimat. A szerencsés kiválasztottam Jani papa volt, aki párás tekintettel zsebelte be a reggeli ajándékomat. Ezen felbuzdulva anya mindjárt egy igazi arcra cuppanós pusziért kezdett nyaggatni hát megadtam neki hadd legyen neki is jó napja. Aztán a jófejségből gondoltam elég ennyi egy napra és a zöldségesnél már régi önmagamként szórtam szét a zöldbabot és gurítottam a tököket majd a délutáni alvásnál éreztem úgy hogy itt az ideje a lázadásnak. Miért is kell fényes nappal aludni?!?
Hétvégén ismét erdőt jártunk ezúttal Csongor osztályával, egy nagy kondér pörkölttel, jópofa játékokkal és majdnem esőmentes idővel körítve.





Kerek erdő közepében anyával...


.... és a szórakoztatásomra érkezett szuper kis csapattal




2012. október 10., szerda

Vénasszonyok nyara

Imádom a vénasszonyok nyarát! Eléggé ősz van ahhoz, hogy mindenki valamilyen oktatási intézményben sínylődjön, de az idő még pazar, így anya egész nap csak az enyém és a lakás is és a kert is csak az enyém. A kertet imádom. Akárhol vagyok a lakásban, ha meghallom, hogy nyílik a bejárati, vagy a terasz ajtó hangos csatakiáltással és enyhe higanymozgással bukdácsolok árkon bokron(értsd:általam szétdobált cuccokon) keresztül a szabadság felé. Ha sikerül kijutnom akkor már semmi nem állíthat meg a világ felfedezésében. Ennek köszönhetően(mármint hogy a napunk jelentős részét a kertben töltjük) Lotti agyon kényeztetett, anyukám állandó házimunka elmaradásban van (a kertben viszont a dió összeszedve, az első lehulló levelek összehúzva kutyakaka naprakészen eltávolítva), én pedig nagyon elégedett vagyok. Az hagyján hogy én felfedezek, de ennek nyomán már anya is kikupálódott, és a Wikipédiának köszönhetően már azt is tudja hogy a fűzfa termése nem árthat egy 1 évesnek, sőt gyógynövénynek minősül, ugyanígy az olajfa termésének szétrágása sem árthat. Arra már nem igazán mert rákeresni, milyen következménye lehet a  a Lottival a kutyatálból való közös falatozásunknak és abban is csak reménykedik hogy nincs olyan macska a  környéken aki bemerné tenni a lábát a mi nyúlszívű, de hangos kutyánk által őrzött homokozóba amit szintén előszeretettel dézsmálok.A kb 3 éveseknek való csúszdára, már pár másodperc alatt képes vagyok felslisszolni rendszeresen frászt hozva mindenkire.A kedvenc szórakozásom pedig a bújócska.Mivel még kevéske a kommunikációs eszköztáram így nem tudok szólni anyának hogy akkor most bújócskázzunk, hanem egyszerűen elbújok és ő pedig megkeres.Szerintem ő is nagyon élvezi, csak azt nem értem miért kell mindig falfehér arccal remegve magához szorítva örülni nekem ha megtalál?! Persze néha azért becammogok a házba teszek egy kört, anyukám szerint csakis azért hogy őt bosszantsam a ruhámban felgyűlt homok elszórásával vagy a cipőmre tapadt sárdarabok bútorokon való elhelyezésével.
A szép időt a hétvégén is kihasználtuk és lent aludtunk egy utolsó utánit Almádiban. Mivel szüleim megrögzött gyerek halmozók, velünk tartott Réka barátnője is.A térdig bemehettek a Balatonba engedélyből végül egy utolsó utáni fürdés is kerekedett, miután kissé elvadult az apa által kezdeményezett fröcskölgetős játék. Én épp jól elvoltam a parton a kagylókkal, mikor anya sipítozására lettem figyelmes ahogy az egy szál alsógatyában pancsoló Somát parancsolja ki a vízből.
Kerti ténykedés közben

Őszi Balaton

Egy jól sikerült bújócska a fiúk szobájában

2012. október 5., péntek

A pakológép

Igen újabban így csúfolnak, szerintem azért mert szembesítem őket rendetlenségükkel és rossz szokásaikkal. Nem bírom hogy mindent szanaszét hagynak aztán fennhangon rákenik arra, aki verbálisan még nem tud tiltakozni.Ha például a kanapé melletti kis asztalon borospoharat vagy tányért találok, az hótziher hogy apukám "felejtette" ott és én sebtiben felkapom hogy hangos szemrehányások közepette tukmáljam rá.
A szabadon hagyott távirányítót is előszeretettel tuszkolom apukám kezébe, akár akarja akár nem, mert bár nálunk ritkán megy a tévé, azért apukám szereti azt hinni hogy nála van az irányítás így általában ő szorongatja. Igaz mióta a ki/be kapcsoló gombját sikeresen kiharaptam és eltüntettem(hiába kutatták át érte napokig a pelusom tartalmát), azóta szükség van egy bekapcsoló emberre is a távirányító mellett, ami esetünkben nem gond , lévén hogy sok az 1 négyzetméterre jutó gyerek. Anyukám széles vigyorral nyugtázta mikor napokig a takarító szivaccsal üldöztem, mondván, hogy ez is csak azt bizonyítja, hogy ő az egyetlen aki egész nap gürcöl a házimunkával de mindjárt meg is rémült a gondolatra, hogy akkor neki most már mindig szivacs lesz a jele az "élet-óvodában" . Miután az elhagyott kalapáccsal is őt találtam meg hízott a barkácsolós énje, de mikor a wc papír tekercsekkel üldöztem, arra már nem akart racionális magyarázatot találni.Tesóim szétdobált zoknijai, törölközői és egyéb dolgai is szúrják a szememet és próbálok rendet rakni, de ez tényleg egy szélmalomharc. Anyukám ráadásul még mindig nem értékeli a segítőkészségemet. Mivel sokat mosunk és anyukám már rég nem vesztegeti az időt vasalásra, vesszőparipája lett a tökéletes teregetés. Mély átéléssel rázogatja, húzkodja, majd teríti ki a vizes ruhát. Én pedig előszeretettel tökéletesítem a technikáját azzal, hogy lesben odalopózom, lerángatom, rázogatom a teraszon meghúzkodom, majd ronggyá gyűrve széles mosollyal átadom neki. Egyébként egy ilyen közös teregetésünk után sikerült először igazán bepöccentenem anyukámat. Miután konstatálta a tettemet berakott a szobába, amíg újból kitereget és én magamra hagyottságomban hamar lecsaptam egy nagy doboz posikrémre aminek a tetejét két alsó fogammal szuperul ki tudom már pattintani. Mikor még mindig a teregetésen bosszankodva belépett a teraszról és meglátta ahogy éppen könyékig és homloktól nyakig popsikrémesen kenem az anyagot a padlóra és a szőnyegre ilyet mondott: Mekkora köcsög vagy! Azt nem igazán tudom hogy ez mit jelent, de a hangneméből és aztán a szégyenkezős ábrázatából arra következtettem hogy nem túl pozitív. Na ez milyen durva? Szóval ilyen ha elszakad a cérna!