Ölelés és advent

Tudok ölelni.Finoman cicásan, nyakra kulcsolós fojtósan, és magamhoz szorítósan is.
Nálunk az úgy van hogy a család fütyis tagjai viszketőfrászt kapnak az X faktortól, ezért szombat esténként Réka egy ősöreg szobaantennás  30 cm képátmérőjű tv-t cipel a szobájába és saját ágyából izgulja végig a műsort.Anyukám rendszeresen megjelenik nála egy tál pattogatott kukoricával és "nem hagyhatok felügyelet nélkül tévézni egy 12 évest" felkiáltással (így gyártva teóriát a rajongói énjének gyengeségéhez). Ahol anya van, ott vagyok én is mint utánfutó, így történhetett meg hogy én is részese vagyok ennek a szombat esti csajos programnak.Általában valamelyik reklámblokk alatt próbálnak elaltatni, de már többször sikerült őket kijátszanom, így láthattam ahogy a végén a játékosok teletubbie-kat megszégyenítő ölelkezésbe kezdenek. Ilyenkor anya és Réka "nagy ölelés" felkiáltással egymásra borulva bohóckodnak(mivel Réka tényleg élt már mikor teletubbie-lázban égett az ország). Szóval megirigyelvén ezt a jó kis mókát egyszer csak kipróbáltam én is, és mondhatom igazán nagy sikerem volt. Azóta ha kérik ha nem én mindenkit ölelek korra nemre és vérmésékletre való tekintet nélkül.
Más.Napok óta éreztem hogy valami  van a levegőben. Határozottan kézzel fogható izgalom járta át a tesóimat és akkor tegnap mikor felkeltem megláttam. Az adventi naptár ott lógott az ablak előtt a hatalmas titkokat rejtő zoknikkal. Én nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki addig, míg tesóim ujjongva ugráltak  mikor hazajöttek és meglátták. Szóval most fog elkezdődni ez a gyönyörű várakozás! Mikor minden nap vár rájuk valami kis akármi. Idén különösen szerencsésnek érzik magukat mert a 24 napból 8 hétvégére esik és nálunk már hagyomány hogy hétvégén valami furmányos feladatot kell megoldaniuk, ahhoz hogy megtalálják az aznapi ajándék rejtekét. Bár tavaly a tesó-kvíz nevű feladatnál már amúgy is rezgett a léc idén anya  még engem is belekevert így az első napi meglepihez  olyan kérdéseken át vezet az út hogy például mi a kedvenc zeném. Mivel engem túl kicsinek találnak az ilyen jó mókákhoz én csak csendes szemlélő maradhatok, de azért így is nagyon jól fogok szórakozni.Hajrá tesók!

Öregszik, de azért még törekszik

Közeleg anyukám szülinapja, és mivel ő mindent megtesz azért, hogy a környezetében senki ne feledkezzen meg róla így jutott a fülembe az utóbbi napokban a második leggyakrabban hangoztatott szám (első helyen még mindig a pluszkilók számolása áll), és mindjárt összeállt a kép. Mert ugye ha az ember anyukájáról kiderül hogy már nem mai csirke mindjárt érthetőbbé válik az indulás-ajtózárás-homlokra csapás-visszafutás napi rutinja, a séta a spájzba-levegőbe bámulás - koncentrálás-"miért is jöttem ide?" költői kérdések sora, a heteken át hajbalzsammal való arctisztítás, és az utolsó tepsi süti következetes sütőben felejtése. Írhatnék még az alapos gonddal megírt vásárlócédulák otthon hagyásáról, a parkoló kártya feltöltés utáni első használatakor való automatában felejtéséről(ez sem csak egyszer esett meg), elhagyott vagy wc-be ejtett telefonokról....stb
Kétségkívül a legidegesítőbb azonban ahogy sárba taposva egyediségünket, mikor megszólít bennünket minimum másodszorra de inkább harmadszorra találja el a nevünket (előfordul a negyedszerre, és igen sajnos ha igazán formában van Lottit is belekeverve akár ötödikként trafál bele),amit mi gyerekek már egész jól tolerálunk. Ő viszont láthatóan szenved tőle és magát a milyen anya vagyok szólamokkal ostorozva őrlődik.
Mindezeket látva úgy döntöttem, hogy szülinapja alkalmából lazítok egy kicsit a gyeplőn és megpróbálom teljesen egyedül elszórakoztatni magam, hadd koncentrálhasson a dolgaira. A minap például amíg főzött én az épp szokásos kukázásomra indultam a mosogató alá, mikor megakadt a szemem egy hatalmas doboz mosogatógép tablettán. Megkaparintottam és eliszkoltam vele. Felét leborítottam az épp az előszobában lustálkodó Lotti elé(nem akartam kihagyni a buliból a legjobb haveromat), majd a maradékot gondosan egyenként elhelyeztem a lakás legkülönbözőbb pontjain. Ez kb 1 hete volt de még mindig kerülnek elő tabletták és még mindig zsörtölődnek velem, csak tudnám hogy miért. Persze egyre többször van olyan hogy a szüleim fogalmai szerint is jól elvagyok egyedül. Elég hozzá a mindent zaklatást elviselő Lotti kutyánk, vagy a kertből becipelt kis csúszda és hosszú másodpercekig kibírom anya társasága nélkül. Persze mivel tudom, hogy ő viszont túl sokáig nem bírja ki nélkülem, azért rendszeres időközönként hangosan sipítozva jelentkezem le nála.

Elválasztás?!?

Leírom így kerek perec : cicifüggő vagyok. Ezt már akkor sejtették mikor születésem után 1 nappal prédájára vetődő tigrisként vetettem magam édesanyámra, és minden különösebb segítség nélkül porszívóként szívtam magamba a mannát. Bár újszülöttként főleg az éhség csillapítása volt a cél, hamar ráéreztem arra mennyi pluszt kaphatok a szopizástól.Még mindig mohón és hihetetlen erővel eszem, de közben a testem mellett a lelkem is jóllakik.Az íz, az illat, a puha simogató kéz a melegség és az összebújás mind része a csodának, ami biztosítja számomra hogy Buddhát megszégyenítő nyugalom és elégedettség töltsön el minden egyes alkalommal ha szopizunk.Igen szopizunk, mert anya is részese és élvezője ennek a paradicsomi állapotnak, mikor test a testből gyarapszik, töltődik és virágzik.S bár manapság nem divat kiszolgáltatottnak és egymásra utaltnak lenni mi mégis nagyon élvezzük minden meghittségével együtt.
Ezek után csoda, hogy én aki állítólag ipari porszívóként is megállnám a helyem, egyáltalán nem szeretnék lemondani az anyatejről?? Persze jó móka reggel szívószállal(szívókámra alapozva) nyomni az actimelt, és a délutáni joghurt is fogamra való, sőt néha egész ízletes koszt kerül a tányéromba is. De mi lesz a cicikkel? Lemondani ARRÓL ??
 Mivel úgy látom a családból csak én használom ilyen módon anyukám testét valószínűleg ez egy véges dolog, de én azért megpróbálom kinyújtani amíg csak lehet. Szerintem egész sokáig fogom tudni tettetni a hülyét ha majd az értelmemre hatva próbálják elmagyarázni, hogy milyen nagy vagyok már az ilyesmihez. Finnyáskodásban már most is elég jó vagyok, és rámenőségben is főleg ha a minden napi betevő anyatejemről van szó. Szóval üzenem a családnak, hogy kössétek fel a gatyát, mert ehhez az elválasztásnak hívott borzalomhoz nekem is lesz egy-két szavam(és cuppantásom).

Becéző szavak

Vége van az őszi szünetnek is ami igazán itthon ülősre sikeredett, lévén hogy eléggé levett a lábamról az aktuális betegség ami sajnos nálam is kruppos rohamot idézett elő. Én már jól vagyok ellentétben a nővéremmel aki 3 napja a "valami bujkál benne " állapotban lebeg lemaradva egy osztálybuliról és egy lovasversenyről(szóval biztos nem szimuláns). Soma is csak öt percig volt ma oviban amíg anyukám konstatálta, hogy elfelejtette a mai szünetet az intézményben és áldotta az eszét hogy a szülinapi tortát is elfelejtette megrendelni amit Soma ovis szülinapi köszöntésére akart ma bevinni. Szóval, megint nem vagyok egyedül és azt hiszem jobb lesz ha megbarátkozom a gondolattal hogy az egyedüllét mint olyan még sok-sok évig ismeretlen érzés marad számomra. Persze ha jól belegondolok imádom ha zajlik körülöttem az élet és ha esetleg éppen túl nagy  a csönd körülöttem mindig gondoskodom családtagjaim megfelelő szórakoztatásáról. Ennek nyomán számos beszédes becenévre tettem már szert. A már említett pakológép mellett rendszeresen hívnak Rontó Pálné-nak, vagy pénzhajhásznak (a legújabb szórakozásom anyukám pénztárcájának megkaparintása, és tartalmának felaprítása)és Csenge-sárkánynak ha éppen meseszereplő vagyok. Az otthonunk még mindig rengeteg lehetőséget rejt kreativitásom és leleményességem fejlesztésére. Egy nyitva felejtett wc ajtó nyomán kiderülhet például, hogy hány cipő fér be az előszobai wc-csészébe. Rájöttem arra is, hogy ha elroppantom a szobai fikusz levelét érdekes ragacsos fehér lé folyik belőle, és ez igaz majdnem az összes levelére(ennek a kísérletnek még nem értem a végére), a konyhaszekrényünk lába pedig pont a fejem átmérőjével egyforma amit már többször is megtapasztaltam a szekrény alatt tartott komposztos ládáért kepesztve és beszorulva. Felfedeztem, hogy a fahordó kosár pont jó hintának ha elég kitartó vagyok a fahasábok kipakolásában, és a cserépkályha megrakását is vétek nélkülem intézni.
A beszéddel még nem szívesen vacakolok, hiszen szerintem baromi jól előadom hogy mit szeretnék, de a hiba sokszor a vevőkészülékekben van mikor nem értik(vagy nem akarják megérteni) a szándékaimat. Például ha valaki indulóban van és öltözik és én odaviszem neki a cipőmet a fejemre pedig egy sebtében felkapott sapkát biggyesztek az vajon mit jelent? Ha nagyokat cuppogva vágtatok anyukámhoz s a ruháját rángatva próbálok a pólója alá jutni akkor ugye elég egyértelmű mit akarok. Ha pedig alvás helyett fejemre húzom majd nagyokat kacagva lekapom a takarót az sem érthető úgy hogy hú de álmos vagyok! Mégis egyre többször találkozok süket fülekkel és "nem"-ekkel meg olyan Rolling Stones idézetekkel hogy "Nem kaphatsz meg mindent amit akarsz" Szóval az élet nem fenékig tejfel és már érzem ahogy rakódik le bennem a dac, hogy majd úgy egy év múlva vulkánként törjön ki belőlem. De minek is várjak egy évig?